Az év eleje a középiskolai felvételik időszaka, ami nem csak a felvételiző diákoknak és szüleiknek stresszes. Az a néhány hét, amíg eldől, hogy ki melyik középiskolában folytatja tanulmányait, a kifizetetlen túlórák sokaságát hozza magával a pedagógusok számára.
A központi írásbeli feladatsor nagyban megkönnyíti az eljárást, hiszen annak kidolgozásáról, sokszorosításáról nem az iskoláknak kell gondoskodniuk. Nekik csak annyi a dolguk, hogy a nebulókkal megírassák, kijavítsák, és biztosítsák a törvény által előírt betekintést a kijavított dolgozatokba. Ez igazán nem nagy munka – gondolja az, aki sosem próbált még felvételit lebonyolítani.
[promo title=”strucc;egyedul”]
Valójában a tantermek és az írásbeli vizsgát felügyelő tanárok beosztása akár több száz felvételiző számára már önmagában sok munkaórát jelent az iskolavezetésnek, illetve a lebonyolítással megbízott kollégáknak. Mindez úgy, hogy a diákok többsége nem ott írja a felvételi dolgozatot, ahol valójában tovább akar tanulni, hanem abban az iskolában, ami a lakhelyéhez a legközelebb esik. Tehát a pedagógusok többsége egy csomót dolgozik más iskolák alá. Ezzel önmagában persze nem is lenne probléma, hiszen egy az ország, egy a közoktatás, a baj az, hogy ezt a munkát többnyire senki nem fizeti ki.
Ahogyan a szombatra időzített felvételik megíratását, illetve az az alatt ellátott felügyeletet sem. Amihez ráadásul teljesen fölösleges tanári diplomával rendelkező szakembereket berendelni, tökéletesen el tudnák látni a pedagógiai asszisztensek. Ha lennének.
A megírt dolgozatokat aztán ki is kell javítani. A legtöbb helyen ez még aznap, az írásbeli délutánján meg is történik, sokszor késő estébe nyúlóan. Minél több tanár hiányzik a rendszerből, annál inkább. Ráadásul a kijavított dolgozatokat még egyszer átnézi és ellenjegyzi egy másik kolléga is, így egyetlen dolgozatra összesen legalább egy munkaóra jut, ami egy olyan iskolában, ahol akár több száz felvételiző van, összességében több munkanapot is kitehet.
[frame]
Ha nem vagyunk elegen, nem jutunk előre. Csatlakozz ma, ha emberhez méltó körülményeket akarsz az oktatásban!
[/frame]
És akkor még nem beszéltünk azokról az esetekről, amikor késik vagy hibás, nem egyértelmű a javítási útmutató, ami szintén lassítja a javítás folyamatát. Ami egyébként a laikusok számára egyszerű, mechanikus dolognak tűnik, de valójában komoly szellemi munka, ha az ember jól akarja csinálni. Márpedig jól akarja, hiszen minden javítással kapcsolatos szülői észrevétel újabb felüljavítást, vagyis újabb kifizetetlen plusz munkát hoz magával.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sok iskolában egy, az intézményvezető által meghatározott tanítás nélküli munkanappal kompenzálják ezeket a szombatokat, de nincs erre egységes gyakorlat, és a munkaelosztás az iskolák többségében meglehetősen egyenlőtlen.
A kívülálló számára a szóbeliztetés már igazán sétagaloppnak tűnhet, hiszen a tanároknak csak beszélgetniük kell, nem ők azok, akik halálra izgulják magukat, mert ez a 20 perc az egész jövőjüket meghatározhatja, de elkövetkező éveiket mindenképpen. Valójában a szóbeliztető iskola számára is komoly tétje van ezeknek az elbeszélgetéseknek, hiszen az ő számukra is meghatározza a következő éveket, kiket fognak tanítani. Ráadásul a szóbeli vizsga nem egy olyan sztenderdizált mérés, mint az írásbeli, minden iskola maga dönti el, milyen tárgyakból, milyen szempontok szerint értékeli a hozzá felvételiző diákokat.
Éppen ezért a szóbeli felvételi komoly előkészületeket igénylő feladat, ami akár hónapokig is elhúzódhat, és értekezletek, valamint otthoni feladatok munkaóráinak tömegével járhat, melyet többnyire szintén nem fizetnek ki. Vegyünk például egy szövegértési tételt: találni kell egy megfelelő terjedelmű és életkornak megfelelő bonyolultságú szöveget, azt gépbe kell írni, és megfelelő kérdéseket írni hozzá, amelyek se nem túl evidensek, se nem túl bonyolultak. És ilyenből kell legalább 20 darab. Majd mindezt megvitatni, véglegesíteni, elkészíteni a szóbelik értékelési lapjait, majd mindent sokszorosítani és vizsgabizottságok szerint szortírozni. Mindez több munkanapot is kitesz, és megint csak rengeteg olyan feladat van közte, amihez nincs szükség pedagógiai végzettségre. A fénymásoláshoz vagy a szortírozáshoz például nem kell tanári diploma, remekül elvégezhetné egy asszisztens. Ha lenne.
A szóbeli vizsga maga viszont komoly pedagógiai folyamat, szigorú szabályokkal, amire szintén rámegy egy-két estébe nyúló délután és jó pár kifizetetlen túlóra. Ha mindez megvan, akkor már nincs más feladat, mint meghatározni és nyilvánosságra hozni a felvettek névsorát. Mindeközben a törvény értelmében a diákoknak és szüleiknek betekintést kell nyújtani a kijavított felvételi dolgozatokba, hogy megtehessék esetleges észrevételeiket. Ezt talán szintén nem tartja valódi munkának az, aki nem tapasztalta még meg testközelből, mi mindenre képes az a szülő, aki nagyon be szeretné juttatni csemetéjét egy adott intézménybe…
Mire egy felvételi folyamat véget ér, a sok olyan tanár van, aki akár több munkanapot is rááldozott a folyamatra, többnyire mindenféle adminisztrációs nyom nélkül, hiszen ha el is könyveli ezeket az e-naplóban, vagy rápirítanak, hogy ne lépje túl a heti 32 órát, mert úgyse fizetik ki, vagy simán megváltoztatják az adatokat utólag.
Hogyan lehetne mindezt korrektül csinálni?
Véleményünk szerint a felvételik lebonyolításával járó feladatokat ugyanolyan megbízási szerződéssel és meghatározott bérezéssel kellene végezni, mint az érettségiztetést. Pontosan meg kéne határozni, mennyi pénz jár egy órányi vizsgafelügyeletért, mennyibe kerül egy vizsgadolgozat javítása, illetve egy vizsgázó szóbeliztetése. Persze a szóbeli tételsorok kidolgozása még mindig „szürke zóna”, hiszen mindannyian tudjuk, hogy ezekből a feladatokból nem mindenki egyenlő mértékben veszi ki a részét, de egy jól működő munkaközösségben ezek beilleszthetőek a tanév rendjébe.
Egy boldogabb világban pedig, ahol az adminisztráció nem pusztán a valóság meghamisításának eszköze, ki is fizetnék az erre fordított túlórákat.
[frame]
Felvételiztetsz idén? Íme néhány tipp!
- Fogjatok össze. Igyekezz mindenkivel egyeztetni, aki részt vesz a felvételi folyamatban. Ha többen vagytok, nehezebb lesöpörni az érveiteket.
- Egyeztetés. Kollégáiddal tekintsétek át az intézményetekre jellemző, és a felvételi eljárással összefüggő munkákat. Írjatok egy listát, amiben felsoroljátok a folyamat kapcsán felmerülő valamennyi extra tevékenységet.
- Értekezletek. Már jó előre, az értekezleteken jelezzétek, hogy könyvelni szeretnétek a túlórákat, amik a felvételi eljárással kapcsolatban merülnek fel. Jelezzétek a tantestületi értekezleten, hogy el fogjátok számolni a felmerülő túlmunkákat.
- Naplózás. A megállapodás alapján pontosan naplózzátok a túlmunkákat. Ügyelj rá, hogy valamennyi tevékenységet pontosan vezess, akár óra, perc alapon is.
- Adminisztráció. A túlóraigényeteket dokumentált formában adjátok le az intézményvezetőnek. Ez azt jelenti, hogy érkeztessétek a túlóraigényt: fénymásoljátok le a leadandó dokumentumot (ez lesz a saját példányotok), amire írassátok rá az átvevő nevét és az átvétel dátumát.
- Ha nincs, aki hajlandó lenne átvenni a dokumentumot az intézményben, akkor sincs baj: küldjétek el a dokumentumot egy tértivevényes levélben az intézményvezetőnek címezve. A kísérőlevélből ez esetben derüljön ki, hogy a kimutatás abból a célból készült, hogy a felvételiztetéssel keletkezett többletmunkát a munkáltató fizesse meg. Ez persze nem garantálja, hogy a fenntartó azonnal ki is fizeti az igényelt túlórákat – de az, hogy az igényeknek nyoma van, megalapozza a további lehetőségeidet.
- Ha a munkáltató nem reagál, elutasító, ha szükséges, keress jogorvoslatot. A PDSZ tagjainak ebben segítünk. Érdemes megfontolni, hogy ezért beléptek a szakszervezetbe. Ilyen felszólító levelet a PDSZ jogásza is ír a tagok számára, mivel gyakori, hogy az ilyen beadványokra a munkáltató egyszerűen nem válaszol.
[/frame]
