Kata, a miskolci óvodapedagógus úgy döntött, eleget dolgozott ingyen, itt az ideje véget vetni a törvénytelenségeknek. Elszántsága és tenniakarása mellett a PDSZ is segítségére volt a harcban. Az alábbiakban elolvashatod, mi mindenben sikerült eredményt elérnie azóta, hogy belépett a PDSZ-be, és csoportot alakított a munkahelyén.
Pár héttel ezelőtt már megosztottunk egy levelet Katától, mellyel sok ember szemét sikerült felnyitni azzal kapcsolatban, milyen törvénytelenségek vannak a hazai óvodák működésében:
A miskolci óvónő nagy utat járt be: nemcsak belépett a PDSZ-be, de saját csoportot is alakított, és rövid idő alatt is komoly eredményeket ért el a dolgozói érdekérvényesítés terén. Tapasztalatait levélben osztotta meg velünk, melyet szerkesztve, a szerző beleegyezésével közlünk:
„2019. január 19-én, a miskolci Álljon le az ország! tüntetésen találkoztam először személyesen Szűcs Tamással, a PDSZ országos választmányának elnökével. Vegyes érzésekkel mutatkoztam be neki, mert úgy éreztem, az óvodapedagógusokat érintő anomáliákról még mindig nem esik elég szó. Tamásnál azonban értő fülekre találtam, és szinte azonnal beindult a közös gondolkodás azzal kapcsolatban, mit tehetnénk a bicskanyitogató igazságtalanságok és törvénytelenségek ellen.
[promo title=”strucc”]
Az óvodákban is nagyon nagy a baj! Én pedig nemcsak akarom a változást, hanem kész vagyok tenni is érte. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, hogy ehhez én egyedül kevés vagyok. Ezért nemcsak PDSZ-tag lettem, hanem már februárban PDSZ-csoportot is alakítottam óvodámban. 2019. március 14-én már a szolidaritási sztrájkot szerveztem intézményünkben, amihez szintén minden segítséget megkaptam a PDSZ-től. A sztrájk ellehetetlenítése csak még nagyobb motivációt, hajtóerőt és elszántságot adott ahhoz, hogy tovább harcoljak a rendszerszintű problémák ellen.
Alig egy év távlatában elmondhatom, hogy PDSZ csoportképviselőként, szakszervezeti érdekképviseleti jogaim gyakorlásának köszönhetően elértem, hogy legalább a mi óvodánkban kezd rend lenni. Konkrétan az alábbi változásokat sikerült kiharcolni:
[frame]
- Megszűnt intézményünkben a jelenléti íveken szereplő adatok meghamisítása.
- A törvényben előírtaknak megfelelően kapjuk meg a műszakbeosztásunkat.
- Csoportösszevonások árán ugyan, de senki nem kényszerül egyedül vinni óvodai csoportját, vagyis megszűnt egy olyan napi szintű gyakorlat, ami már komolyan veszélyeztette az óvodapedagógusok fizikai és mentális egészségét.
[/frame]
A felsorolt eredmények annak is köszönhetőek, hogy a PDSZ-szel folytatott közös munkánknak hála megszületett végre egy jogi állásfoglalás az óvodapedagógusok túlmunkáját illetően is. Erre a jogi állásfoglalásra hivatkozva
az országban elsőként indítottam munkaügyi pert három évre visszamenőleg a túlmunkámért járó bérért
(nem eseti helyettesítésnek minősülő helyettesítés) és azért, mert az óvodapedagógus-hiányból adódóan egyedül kényszerültem vinni óvodai csoportomat társ és átfedési idő biztosítása nélkül.
Ezt kaptam a PDSZ-től:
[frame]
- peres ügyemben teljeskörű és ingyenes jogi képviseletet,
- szakszervezeti érdekképviseleti munkám végzéséhez, jogaim gyakorlásához minden segítséget,
- önbizalmat, bátorságot, sikerélményt, új, őszinte emberi kapcsolatokat,
- a PDSZ-ben egy olyan tenniakaró közösségre találtam, ahol a tagok a közös célok elérése érdekében össze tudnak fogni, együtt tudnak működni és dolgozni, aktívan hozzájárulnak a változáshoz, megújuláshoz.
[/frame]
Sokfelől hallom: a cselekvés hiánya többnyire abból fakad, hogy nincs hozzá társ, támasz. De van! Legyél Te is PDSZ-tag! Ne engedd el az ötleteidet! Megnyugtató érzés tartozni valahová, tagja lenni egy olyan csoportnak, ahová lehet segítségért fordulni, ha elakadsz, ahol megtalálhatod a tanulási lehetőségeket és az önismereti feladatokként is értelmezhető kihívásokat, ahol tudsz inspirálódni, és megkapod azt a löketet, ami szükséges a céljaid eléréséhez.”
Hallgass Katára, és csatlakozz, mert pont rád van szükség a rendszerszintű változáshoz!
[frame]
[/frame]
Ezek a cikkek is érdekelni fognak:
- A magyar pedagógusok sztrájkjogának kiüresítését vizsgálja a strasbourgi bíróság
- Az iskolakezdési támogatás jár! A kérelmet szeptember 30-áig kell benyújtani! – frissített tartalommal!
- A bíróság az Alkotmánybírósághoz fordult a státusztörvény miatt – Újabb PDSZ-es siker!
- A szabadság, ami jár neked – tagoknak szóló tartalommal
- A szabadság, ami jár neked