NAT 2020: Csökkenő óraszám, növekvő kizsákmányolás
A megreformált NAT-nak álcázott új NAT a tanárok és diákok terhelésének csökkentését ígérte. Ez a mutatvány ezúttal sem jött össze, a közfelháborodást keltő dokumentum ugyanis csak két dolgot csökkent: az óraszámot és egy működőképes magyar közoktatás létrejöttének esélyeit.
Hangos a magyar közélet a NAT 2020 keltette vitáktól. És ez jól is van így, hiszen akkor is minimum aggályos volna egy ilyen zárt ajtók mögött készült, lényegi egyeztetés nélkül bevezetett alapdokumentum, ha egyébként szakmailag rendben lenne.
De nincs rendben. A hagyományos értékek és a modern pedagógia nászaként beharangozott alaptanterv sokkal inkább hasonlít egy időkapszulához, amit úgy 45 évvel ezelőttről ástak elő az EMMI névtelen munkásai. Csak biggyesztettek elé egy bevezetőt olyan jól hangzó frázisokkal, mint digitalizáció, meg differenciált oktatás.
Mindenekelőtt szögezzük le, hogy
a NAT 2020 legnagyobb vesztesei a diákok
hiszen ők azok, akiknek nincs választásuk. Nem mondhatnak fel, nem mehetnek át másik iskolarendszerbe, ha az állami közoktatás nem tetszik nekik – ez legfeljebb néhány kiváltságos gyermekének adatik meg, és nekik is egyre kisebb a mozgásterük, hiszen az alapítványi iskolákat démonizálja („sorosisták”), az alternatív tanulóközösségeket pedig ellehetetleníti a kormány.
Azonban az is egyértelmű, hogy az új alaptantervben megjelenő változások még tovább fogják növelni az ingyenmunkát, ami már így is a hazai közoktatás egyik legfontosabb tartópillére.
„De hát hogy lehet ez, hiszen csökkentek az óraszámok!”
Tekintsünk akkor egy kicsit a mélyére ennek az óraszámcsökkentésnek! Ha a tanulók összes óráját nézzük, ennek a száma valóban csökkent, a legtöbb évfolyamon két vagy három órával, de a 5-6. osztályban például semennyivel sem. Az egyik probléma ezzel az, hogy a csökkentés nem kellő mértékű, ettől egy 10-11-es diák még mindig ugyanannyi időt tölt tanulással az iskolában, illetve otthon (egyedül, a szülővel vagy különtanárral), mint a szülei munkaideje. Ha emellett még sportol vagy valamilyen művészi tevékenységet is folytat, akkor alig marad egy-két szabad órája egy hétköznapon.
Ha azon gondolkodnál, miért nem indít a PDSZ petíciót a NAT 2020 ellen, akkor gyorsan szögezzük le, hogy már két petíció is indult – nyilván jó dilemma, melyiket is írjuk alá. Valószínűleg mindkettőt, abból baj nem lehet.
A másik probléma, hogy a csökkentés nem ott történik, ahol szükség volna rá. Míg megmarad a heti 5 testnevelésóra, ami tornaterem híján a legtöbb helyen csak papíron jelent valódi órai testmozgást, és megmarad a kötelezően választható hit- és erkölcstan is, addig középiskolában összesen néggyel csökken a természettudományos tárgyak, illetve hárommal csökken felső tagozatban a magyar nyelv és irodalom órák száma. Természetesen távol áll tőlünk a tantárgyi sovinizmus, úgy gondoljuk, egy jó oktatási rendszerben a fiatalok fizikai, intellektuális és mentális fejlődésének egyenlő súllyal kellene latba esnie. Viszont aggasztó, hogy
éppen azon tárgyak óraszáma csökken, amelyekből így is egyre rosszabb teljesítményt nyújtanak a magyar iskolások.
Ahelyett, hogy átgondoltan, az évfolyamok és a tantárgyak között arányosan osztották volna el az egyébként valóban kívánatos óraszámcsökkentést.
A legsúlyosabb probléma a NAT 2020-szal azonban az, hogy továbbra sem csökkenti radikálisan a tananyagot, hiába sürgeti ezt már évtizedek óta a pedagógus szakmai szervezetek jelentős része. Sőt, egyes tantárgyakból még szaporodik is a bebiflázandó adatok mennyisége.
Hogyan lehetséges ugyanannyi vagy több tananyagot kevesebb idő alatt megtanulni/megtanítani?
Na ez az a kérdés, amivel egyáltalán nem foglalkozik az új NAT. Kigondolóit ugyanis egyáltalán nem érdekli a HOGYAN, csakis a MIT.
A természettudományok és a művészeti tárgyak ellehetetlenítése külön figyelmet érdemel, az óraszámcsökkentések zöme épp ezt a két területet érinti. Mily meglepő,
az egész ágazatot fojtogató tanárhiány is épp ezt a két területet érinti a legsúlyosabban.
Vannak iskolák, ahol évek óta nincs elég matematika, kémia vagy fizika szakos pedagógus, és a tánc- és dráma- vagy az ének-zene tanár is lassan olyan ritka, mint a fehér holló. A képlet egyszerű: kevés a tanár? Csökkentsük a kötelező óraszámot! A diákok és a tanárok pedig oldják meg, ahogy tudják.
A pedagógushiányt immár nem lehet „természetes fluktuáció”-nak hazudni,
az iskolák jelentős része lassan a működőképtelenség szélére sodródik.
A kormányzat azonban ahelyett, hogy versenyképes fizetésekkel és normális munkakörülményekkel tenné vonzóvá a tanári pályát, burkolt létszámleépítéssel löki a közoktatást szakadék felé.
És hogy mi marad azoknak, akik még mindig nem hagyják el a pályát? Még több kifizetetlen túlóra, hiszen az új tananyagot valahogy be kell szorítani a csökkentett óraszámba, az új kerettanterv alapján új tanmeneteket kell készíteni. A növekvő terhelés minden bizonnyal még kimerültebb, még frusztráltabb diákokat és még kiégettebb pedagógusokat hoz magával. Vagyis még egy nagy lépést teszünk afelé, hogy végképp tönkretegyük az ország jövőjét.