Végrehajtói pótlék helyett igazi béremelést!

A kormány nyilván érzi, hogy az oktatási dolgozóknál a NAT-nak nevezett fércmunka bevezetése az utolsó csepp volt a pohárban. Nyomorúságos, béremelésnek álcázott pótlékkal próbálják kiszúrni az egyre dühösebb ágazati dolgozók szemét. Hátha ettől megnyugszanak a kedélyek. Te megnyugodtál?!

Amikor a múlt héten Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős szakállamtitkárnál tárgyalt a PDSZ küldöttsége, az államtitkár továbbra sem volt hajlandó időpont-javaslatot adni a sztrájkbizottsági egyeztetésre. Ekkor – feltételes módban – belengetett egy 10 százalékos pótlékot, amit az ágazat munkavállalóinak fizettek volna. A részleteket a következő egyeztetésünkre ígérte, most mégis egyeztetés nélkül bejelentett a minisztérium – ezek szerint erről sem kívántak tárgyalni az érdekképviseletekkel.

Mit pótol a pótlék?

Jó ha tudod: ez a 10 százalékos pótlék nem béremelés. Hogy mihez képest kapsz 10 százalékot, egyelőre még nem is világos. Mivel pótlékként érkezik hozzád, bármikor elvehetik. A PDSZ-t ráadásul ugyanezen egyeztetésen úgy tájékoztatták, hogy ha ez a terv valóra válik, akkor az intézményvezetőknek és a helyetteseiknek viszont közel 100%-os pótlékemelést kívánnak juttatni. Így kívánja megosztani a kormányzat az elégedetlenkedőket.

[promo title=”rajott”]

A kormány szándéka egyértelmű: az intézményvezetők lekötelezésével próbálja lenyomni a torkunkon a kifizetetlen túlórákat, az elfogadhatatlan fércmunka NAT-ot, az iskolai erőszakra adott impotens válaszokat. Még árulkodóbb, hogy az így lekötelezett intézményi helytartók kezébe egy újabb eszközt is adnak: a rendelet szerint egy-két kivételezett esetben az „intézmény vezetője a kiemelkedő teljesítményt tovább ösztönözheti, havonta legfeljebb bruttó 101 500 forinttal”.

Az így „megvásárolt” intézményi helytartók feladata lesz az, hogy kezeljék azt a feszültséget, amely a nemzeti alaptanterv miatt megváltozott tantárgyi óraszámokból keletkezik. Erre lesz kitűnő eszköz, hogy a NAT (vagy NER) –konform kollégákat eseti díjazásban részesítsék, amennyiben elvégzik az elvárt politikai(?) feladatokat.

A PDSZ álláspontja ugyanakkor nem változott:

  • továbbra is követeljük, hogy béreinket a mindenkori és ne a 2014-es minimálbérhez igazítsák.
  • a sok éves elmaradt béremelések miatt egy egyszeri, 60%-os illetményfejlesztést látunk kizárólag elfogadhatóknak, egységesen, minden oktatási dolgozónak.

A fentiek miatt fenntartjuk a sztrájkbizottságunkat, és továbbra is arra szólítunk fel mindenkit, így a partnerszakszervezetet is, hogy támogassa ezt a törekvésünket! A felajánlott „juttatások” elfogadhatatlanok, a vezetőknek és a többi munkavállalónak juttatott pótlékok közötti különbséget egyszerre tartjuk sértőnek, felháborítónak és abszurdnak.

10% = 2020-ban kevesebb, mint 0%!

A belengetett bérpótlék-emelés számos okból felháborító a fentieken felül is:

  1. Az életpályamodell bevezetésekor fél tucat pótlékot, egyéb juttatást olvasztottak be az alapbérbe. (A béremelés kb. 30%-át így fedezték, arra hivatkozva, hogy ne pótlékot adjanak, hanem tisztességes alapilletményt.) Mi történik most? Pótlék formájában jön az emelés, amely az életpályamodell kudarcának újabb közvetett elismerése.
  2. Kásler miniszter téved: ma nincs Magyarországon diplomás bérminimum. A pályakezdő, gyakornok tanárok bére azért emelkedett január 1-től 8%-kal, mert nem érte el a garantált bérminimumot, az ún. szakmunkás minimálbért. Erre jön rá majd július 1-től a 10 %-os pótlék és így emelkedik a bérük 18%-kal, amely messze nem elegendő a pedagógushiány elhárítására, a súlyozott emelésre, vagyis arra, hogy különösen a pályakezdők béremelése kapjon nagyobb hangsúlyt.
  3. Éves szinten a belengetett 10 %-os pótlék, figyelembe véve a 2020. évre prognosztizált inflációt (4-5%) kb. 0% reálbér-növekedést jelent ebben az évben.

Sztrájkot!

A sztrájkkal kapcsolatban álláspontunk, hogy a közoktatásra nem vonatkozik a sztrájk alatti elégséges oktatás kötelezettsége! Mivel a legutóbbi, jogerős ítélet szerint a kormánnyal kell az ún. még elégséges szolgáltatásról egyeztetni, álláspontunk, hogy az óvodai nevelés és iskolai oktatás nem olyan, a lakosságot alapvetően érintő tevékenység, mint a sztrájktörvényben példaként felsorolt közforgalmú tömegközlekedés, távközlés, az áram, a víz, a gáz és egyéb energia szolgáltatása.

A PDSZ ugyanakkor nem zárkózott el olyan megállapodás megkötésétől, amelyet már a tavalyi évben megkötött tankerületi központokkal és szakképzési centrumokkal. Ennek lényege, hogy ott, ahol nagy az előzetesen mért sztrájkkészség, nem szerveznek felügyeletet. Gyermekfelügyelet csak olyan intézményben legyen, ahol alacsony a sztrájkkészség.

A kormány tárgyalódelegációja ezzel szemben azt szeretné, ha nemcsak, hogy felügyelet, de tanítás is lenne a sztrájk alatt, a tanórák mintegy 90 százalékát megtartanák. Ez a PDSZ számára egyértelműen elfogadhatatlan.

NE HAGYD MAGAD MEGVEZETNI! HARCOLJUNK AZÉRT, AMI JÁR NEKÜNK!

Hasonló cikkek

Adó 1% felajánlása

Kedves Tagjaink, Követőink és Látogatóink! Az idei évtől kezdődően lehetővé vált, hogy már a PDSZ alapítványának, az Oktatással a Demokráciáért Alapítványnak is fel tudjátok ajánlani

Tovább olvasom »