Kiszámoltuk a bérpótlékodat!

A kormány pótlékokkal kívánja „megoldani” az oktatási dolgozók problémáit. A pótlék nem olyan mint a bér. Ha kormány vagy, igen előnyös dolog: egy tollvonással lehet odaadni, egy tollvonással lehet elvenni. Ráadásul arra is alkalmas, hogy megoszthasd vele a munkavállalókat. A nyomorúságos pótlékok bejelentése után pár nappal pedig itt az EU országjelentése: ebből feketén-fehéren kiderül, mit gondol az oktatási dolgozókról a kormány. Nem sokat.

A kormány szenzációsan tálalt „béremelése” kapcsán hamar kiderült, hogy béremelésről szó sincs: a felháborító módon differenciált juttatáscsomag a dolgozók többségének 2020-ban arra sem lesz elég, hogy az infláció okozta reálbércsökkenést kompenzálja. A vezetők és helyetteseik pedig egy végrehajtói pótlékkal gazdagodnak, sőt egy extra juttatás is a kezükbe kerül, mégpedig a „kiemelkedő teljesítményt nyújtó” kollégákat ösztönözhetik további „kiemelkedő teljesítményekre”.

Mennyi lesz a bérpótlékod?

Míg a pályakezdők illetménye, akik jelenleg a középfokú végzettségűek garantált bérminimumát kapják, július 1-től nettó 12-13 ezer forint ágazati bérpótlékot kapnak, addig az intézményvezetők és helyetteseik illetményét a pótlékemeléssel és az ún. ösztönzési keresetkiegészítéssel jelentősen megnövelik.

Így a pályakezdő, Gyakornok besorolásúak bruttója – függetlenül attól, hogy főiskolai vagy egyetemi szintű diplomával rendelkeznek –, havi 210.600 forint lesz. A vezetők esetében

lesz olyan, akinek csak a pótléka és keresetkiegészítése meghaladja ezt az összeget.

Egy Pedagógus II. fokozatba, 10. kategóriába sorolt pedagógusi munkakörben foglalkoztatott munkatárs bruttó havi illetménye 365.400 Ft. Ha egyben intézményvezetői megbízása is van, erre jön még a tanulólétszámtól függően megállapított, 138040 és 276080 forint közötti vezetői pótlék és még ezen felül adható havi 101.500 forint ösztönzési keresetkiegészítés.

A gyakornok illetménye tehát 2020. július 1-től 210.600 Ft alapilletmény +23 532 forint ágazati pótlék, azaz bruttó 234.132 forint lesz, az említett igazgatóé a 207.060 forintos középértéken (a „pótlékalap” 60 százalékával) számolt vezetői pótlékkal bruttó havi 572.460 forint, ami az ösztönzési keresetkiegészítéssel akár bruttó havi 673.960 forint lehet.

[promo title=”rajott”]

Az igazgatóval azonos végzettségű és besorolású beosztott pedagógus bruttó illetménye: 365.400 Ft és 55 989 forint ágazati bérpótlék, azaz összesen havi bruttó 421 389 forint.

Persze, nem az intézményvezető illetmény a sok. Sokkal inkább az a gond, hogy a beosztott pedagógusoké, illetve a pedagógusi munkakörben foglalkoztatott munkavállalóké (pl. szakszolgálati dolgozók) azon belül különösen a pályakezdőké rendkívüli kevés – még ezzel a most bevezetett ágazati bérpótlékkal is. A fenti példa szerinti, egyetemet végzett gyakornok havonta nettó 155.698 forintot keres (adókedvezmények nélkül), a 29 éve pályán lévő, egyetemet végzett pedagógus nettó 280.224 forintot, az ugyanilyen végzettségű igazgató nettó 380.686 forintot, ösztönzési keresetkiegészítéssel nettó 448.183 forintot kap.

[frame]

Ha szeretnéd kibogarászni, hogy mennyi pótléknak „örülhetsz” júliustól, készítettünk neked két táblázatot.

Íme a mezei pedagógusok, illetve pedagógusi munkakörben foglalkoztatottak illetményemelkedésének mértéke*:

Itt pedig a vezetői illetmények alakulásáról szóló táblázatot találod:

*Cikkünk első verziójában a táblázat egyik sora szerkesztési hiba miatt hibás adatokat tartalmazott. A hibáért elnézést kérünk!

[/frame]

A pedagógusok kezdő fizetése az egyik legalacsonyabb az EU-ban

És ezt nem mi mondjuk, hanem az Európai Unió 2020-as országjelentése. Az átlagos pedagógusi fizetés a nemzeti bruttó átlagbérhez képest siralmas helyzetben van. Jól látható az uniós táblázatból, hogy 2006 óta soha nem sikerült még elérni a nemzeti átlagbért – de ahová 2019-re süllyedtek az illetményeink, onnan… nem, nem mondjuk, hogy nincs lejjebb.

Az Európai Bizottság 2020.évi országjelentéséből – olvasd el az egészet, kattints ide!

És hogy mit tehetsz mindez ellen?

Ne hagyd magad! Csatlakozz most: a szakszervezet te vagy!

Hasonló cikkek

Adó 1% felajánlása

Kedves Tagjaink, Követőink és Látogatóink! Az idei évtől kezdődően lehetővé vált, hogy már a PDSZ alapítványának, az Oktatással a Demokráciáért Alapítványnak is fel tudjátok ajánlani

Tovább olvasom »