Az Európai Unió 15 államában már bezárták az iskolákat. A kormány a koronavírus okozta válsághelyzetben úgy döntött, bezárja a felsőoktatást, viszont a közoktatási intézményeket nyitva tartja. Miért problémás ez a döntés?
A napokban egyre több állam döntött úgy, hogy a járványtani vészhelyzetben bezárja közoktatási intézményeit. Miért tettek így?
Azt már rég tudjuk, hogy a COVID-19 vírus általában nem okoz komolyabb panaszokat a fiatalabb korosztályban, ahogy az is világos volt, hogy az életkor előrehaladtával egyre veszélyesebb a fertőzés okozta betegség lefolyása.
A legújabb tanulmányok ugyanakkor azt mutatták ki, hogy a gyerekek igen aktívan adják át a fertőzést: 100 kontaktszemélyből átlagosan nyolcnak adták át a betegséget. Ami viszont még elgondolkodtatóbb, hogy egy kínai tanulmány szerint háztartáson, zárt közösségen belül ez a szám akár hatszoros is lehet. Sokan beszéltek már arról a napokban, hogy miért lenne fontos a közoktatási intézmények bezárása. Kicsit kevesebbet arról, hogy a közoktatásban miért is olyan fontos kérdés ez.
Az oktatási dolgozók kimondottan veszélyeztetettek!
A pedagógustársadalom köztudottan elöregedett: az átlagéletkor bőven 50 év fölött van, rengeteg kolléga áll nyugdíj előtt – ők fokozottan veszélyeztetettek. Ebből kifolyólag a kormányzat egyetlen logikus lépése – már csak a pedagógusok védelmében is – valamennyi oktatási intézmény bezárása lenne.
A kormányzatnak tehát mielőbb döntenie kellene az iskolák, óvodák, de valószínűleg a bölcsődék bezárásáról is. Ehhez képest a legutóbbi kormányrendelet éppen hogy az intézmények kötelező nyitva tartásáról rendelkezett, elvéve azt a hatáskört az intézményvezetőktől, hogy kényszerszünetet rendeljenek el.
Éppen ezért a PDSZ Országos Választmánya nevében Szűcs Tamás levélben kérte az intézmények bezárását a kormányzattól.
[promo title=”rajott”]
Mivel járna a bezárás?
Valóban meg kellene ismételni a tanévet, ahogy erről sok helyről hallani? Szó sincs róla!
Eleve az a szabály, hogy a tanítási napok pótlását csak akkor kell elrendelni, ha a nem várt szünet miatt az előírt követelmények átadását nem lehet a fennmaradó időben megoldani. Ezt tökéletesen meg lehet oldani úgy, hogy az iskola távoktatást szervez. Erre adott a technológia, sokfelé használnak is a kollégák digitális oktatási platformokat. Ezek széles körű igénybevételét kellene az oktatási kormányzatnak lehetővé tenni – az ilyen eszközökkel rendelkező cégek részéről teljes a fogadókészség, sokan ajánlották fel digitális oktatási platformjaikat, tett ilyen felajánlást például a magyar hashtag.school és a magyar alapítású LogMeIn is. A tanítási napok száma sincs kőbe vésve, bármikor módosítható a tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet.
Éppen ezért a PDSZ határozottan kéri, hogy a nevelési-oktatási intézményekben dolgozók, továbbá a családokban élő idős emberek, krónikus betegséggel élők érdekében is a kormány haladéktalanul rendeljen el rendkívüli szünetet. Természetesen a PDSZ-nek megvannak a jogi válaszai arra az esetre, ha napokon belül nem intézkedik a kormány a nevelési-oktatási intézmények bezárásáról.
A PDSZ nem hagyja, hogy átlépjenek rajtad! Lépj be ma!
Fotó: CDC via DoD, Joint Base, San Antonio