Igen: az óvodákban is működik a távmunka!

Fontos módszertani ajánlást tett az Oktatási Hivatal az óvodapedagógusok távmunkájáról. Ez remélhetőleg sok települési polgármesternek tisztázza azt a helyzetet, hogy az óvodapedagógus nem ételkihordó és vészhelyzeti takarítónő.

Rengeteg jelzés érkezett hozzánk a napokban arról, hogy egyes településeken indokolatlanul marad nyitva az óvoda, ahol a személyzetet munkavégzésre kötelezték. Ahogy olyan ügyekben is megkerestek bennünket óvodapedagógusok, hogy a helyi önkormányzat a koronavírus alatti vészhelyzetre hivatkozva más típusú munkákra kívánta volna átirányítani az óvodapedagógusokat: ételkihordásra, idősgondozásra, de volt szó létesítmények takarításáról is.

A PDSZ álláspontja ezekben az esetekben végig az volt, hogy a pedagógiai munkát távoktatás keretei között is végezhetnék a pedagógusok, hiszen erre lehetőség van – hiszen az óvoda nem elsődlegesen gyermekmegőrző, hanem pedagógiai intézmény. A jelzett tevékenységek egy része pedig felveti a nem munkakörbe illő foglalkoztatás gyanúját, megint más – néha kötelezően – „felajánlott” ideiglenes munkakörök pedig kimondottan veszélyesek lehetnek egyes idősebb kollégák számára, hiszen az idősebb korosztály kiemelten veszélyeztetett a koronavírus-fertőzés által okozott betegség súlyos szövődményei által.

[promo title=”rajott”]

Éppen ezért a PDSZ képviselői számos esetben jártak el az elmúlt napokban óvodapedagógus kollégáink érdekében.

Az Oktatási Hivatal honlapján ugyanakkor egy igen precíz ajánlás jelent meg az óvodapedagógiai munkával kapcsolatban. Az Oktatási Hivatal így fogalmaz:

[frame]

„Az óvodapedagógusok a szülők számára, a gyermek személyiségét, érdeklődését és egyéni képességeit ismerve ajánlhatnak olyan játékos tevékenységformákat, élményszerzési lehetőségeket, amelyeket a szülők gyermekükkel együtt otthonaikban is megvalósíthatnak. Ezért kérjük, hogy az infokommunikációs eszközök használatával online nyújtsanak segítséget és támogatást a szülők részére. Javasoljuk, hogy az óvodapedagógusok – amennyiben a gyakorlatban online közösségi oldalon is kommunikálnak a szülőkkel – jelöljék meg azokat az interneten elérhető információforrásokat is, amelyeken a szülők a közös és élmény teli otthoni hasznos tevékenységekhez, együttjátszáshoz a támogató segédanyagokat elérhetik.”

[/frame]

A módszertani ajánlás kimondottan kitér arra, hogy a kollégák – ha egy mód van rá – semmi esetre se járjanak be személyesen az intézményekbe:

[frame]

„Az óvodapedagógusok egészségének védelme érdekében kérjük, hogy a szükséges egyeztetéseket, nevelőtestületi szakmai megbeszéléseket lehetőség szerint szintén digitális eszközökkel vagy telefonon bonyolítsák le, és csak akkor menjenek be a kollégák az intézményekbe, ha az feltétlenül szükséges.”

[/frame]

A PDSZ üdvözli az Oktatási Hivatal szakmai ajánlását, és azt a tényt, hogy a napokban felmerülő problémákra jó időben igyekezett reflektálni.

Felhívjuk az önkormányzatok figyelmét, hogy járjanak el a jelzett módon!

Az egyre veszélyesebb helyzetben a megoldás nem a gyermekek intézményi felügyelete, hanem a családok, gyermeket nevelők segítése annak érdekében, hogy otthon maradhasson legalább egy felnőtt a gyermekekkel. Ehhez nagy szükség volna kormányzati támogatásra és törvénymódosításra (azaz megoldást jelentene, ha a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 44. §-ában kiegészülne a keresőképtelenség taxatív felsorolása a járványhelyzet miatt gyermeke felügyeletét ellátó szülő esetével, valamint kiterjesztenék rá a közegészségügyi okból hatóságilag elkülönített személyekre vonatkozó szabályt is, amely szerint a társadalombiztosítási jogviszony alapján meg nem térülő jövedelmét, az intézkedésekkel összefüggő, indokolt és szükségszerű költségeit az állam megtérítené).

FRISSÍTÉS – 2020.03.21

Cikkünk megjelenését követően eltűnt az óvodákra vonatkozó ajánlás az Oktatási Hivatal erre a célra létrehozott oldaláról. Egyelőre nyomozzuk ennek okait, addig is itt megosztjuk az eredetileg közzétett dokumentumot, amit 20-án lementettünk az Oktatási Hivatal oldaláról:

[frame]

Ezekben a napokban mindennél fontosabb, hogy összefogjunk!

Ezekben az órákban mindannyian megfeszítetten dolgozunk azon, hogy tovább oktassuk diákjainkat. Tudnunk kell, hogy sokunknak veszélybe kerülhet a megélhetése, sokunknak az egészsége. Kiemelten fontos, hogy az érdekképviselet ezekben az időkben is képes legyen ellátni a feladatát. Ehhez bizony te kellesz. Csatlakozz hozzánk még ma!

[/frame]

Hasonló cikkek

Adó 1% felajánlása

Kedves Tagjaink, Követőink és Látogatóink! Az idei évtől kezdődően lehetővé vált, hogy már a PDSZ alapítványának, az Oktatással a Demokráciáért Alapítványnak is fel tudjátok ajánlani

Tovább olvasom »