Irgalmatlan káosz a szakképzésben: alig 10 nappal a határidő ellőtt senki sem tud semmit

Hatalmas a káosz alig tíz nappal az előtt, hogy a szakképzési centrumoknak át kellene adniuk a megajánlott szerződéstervezeteket a munkavállalóknak.

A botrányos, munkavállalók kihagyásával végrehajtott értékelési folyamatot követően most az is bebizonyosodott, hogy maguk a szakképző centrumok sem tudnak semmit arról, mi is történik valójában. Ha szakképzésben dolgozol, most nem árt tudnod néhány fontos dolgot: miért is gond mindaz, ami most történik, illetve azt, mire ügyelj, amikor az orrod alá dugnak egy szerződéstervezetet.

https://nedolgozzingyen.hu/2020/05/13/szakkepzes-beralku-helyett-berdiktatum-ertekeles-helyett-skatulyazas/

Széttárt kezek a szakképző centrumokban

A szakképző centrumoknak kell majd az új feltételek alapján szerződést kötniük a munkavállalókkal – azaz nekik kötelességük elvégezni azokat az egyeztetéseket, amelyeket a jogszabályok előírnak. Mindig is sejthető volt, hogy a szakképző centrumok vezetői, a kancellárok és a főigazgatók teljesen tájékozatlanok azzal kapcsolatban, ami igazából történik.

1Nem tudtak magyarázatot adni arra, hogy mi alapján alakultak ki az értékelési rendszer szempontjai, és igazából az sem derült ki világosan, hogy miért úgy alakultak a pontszámok, ahogy.

2Fogalmuk sincs arról, hogy az egyes pontszámok mit jelentenek konkrétan, pénzre váltva.

3Több helyen még a munkavállalókat sem tájékoztatták a kialakult pontszámokról.

4A leghajmeresztőbb viszont az a tény, hogy még azt sem tudták megerősíteni, hogy egyáltalán a pontszámok alapján számolják-e ki a kollégák munkabérét.

Azt, hogy az átalakítással kapcsolatos káosz mennyire teljes és általános, a legjobban a szegedi szakképző centrum – egyébként konkrét válaszokat egyáltalán nem tartalmazó – levele bizonyítja, amelyben a következőkről tájékoztatták a PDSZ-t:

„Ismételten kijelentjük, hogy az alkalmazandó súlyszorzók mértékéről, illetve az ezek alapján megállapításra kerülő személyenkénti béremelés szabályairól, még nem rendelkezünk releváns információkkal!”

A szakképző centrum levele alátámasztja az eddigi sejtéseinket: senki sem tud semmit, mindent „fentről” döntenek el, úgy, ahogy sikerül, kézi vezérléssel, a helyi körülmények teljes figyelmen kívül hagyásával. Hihetetlen, hogy alig tíz nappal a munkaszerződések átadása előtt még a szakképzőcentrumok vezetőségét sem tájékoztatják egy olyan folyamatról, amit illett volna már hónapokkal ez előtt átláthatóan elkezdeni. Ebben a folyamatban szinte egyik résztvevőt sem kezelik egyenrangú félként, legyen az alkalmazott, intézményi igazgató, kancellár.

Keringő excel-táblák, „megajánlott” bérek: nem készpénz!

Sok helyről jelezték, hogy „már tudják” a megajánlott béreiket, mert eljutott hozzájuk egy-egy excel tábla, amiben kiszámolták a nekik járó béreket. Ezekről a táblákról fontos tudni, hogy sajnos semmit sem jelentenek. Egy keringő excel tábla nem jelent kötelezettséget a munkáltató részéről, nem szabad készpénznek venni, amit ott olvasunk. Annál is inkább nem, mivel a legutóbbi információk szerint – lásd fent – a szakképző centrumok vezetősége sem tud semmit. És ez a legtöbb, amit erről kijelenthetünk.

Tehát a keringő excel táblákban kiszámított juttatás nem a megajánlott béred!

[frame]

Van, ahol már van bér: sem emelés, sem alku

Ezzel szemben fontos megemlíteni, hogy eljutott már hozzánk több olyan pedagógus megajánlott bére, aki nem szakképzési centrum munkatársa. Ezek a fenntartók nem sokat bíbelődtek a pontokkal, hanem gyorsan kibökték, mennyi az annyi: ezeknek a – zömében – közismereti tanároknak a megajánlott béréből egyértelmű, nem csak béralkuról, de béremelésről sincs szó.

Ebből látszik, ami máshol még csak sejthető: vannak munkakörök, ahol egyáltalán nem várható semmiféle emelés.

[/frame]

Mire figyelj most oda?

Egyelőre tehát semmiféle pontos információ nem áll rendelkezésre ahhoz, hogy meg tudjuk mondani, mennyit keresünk az új rendszerben. Sőt: nem árt tudni egy pár fontos dolgot arról sem, hogy ha tényleg megkapod a megajánlott szerződést, akkor azt hogyan érdemes olvasni.

1Az első és legfontosabb tanácsunk: ha eljut hozzád szerződés, azt ne írd alá azonnal. Vidd haza, olvasd át, és ha nem sikerül mindent világosan értelmezned, kérj segítséget!

2Ez a pénz nem az a pénz: a munka törvénykönyve szerint csak az alapbért és nem a munkabért kell feltüntetni a munkaszerződésekben. Ez azt jelenti, hogy nagyon oda kell figyelned: ha nem látod a neked járó pótlékokat nevesítve és számszerűsítve megjelenni a szerződésben, semmi esetre se írd alá, amit eléd tolnak.

3Mivel kikerülsz a közalkalmazotti törvény hatálya alól, egy sor kedvezményről külön, a szerződésben kell megegyezzetek a munkáltatóddal! Éppen ezért például a szabadságokkal sincs minden rendben: a közalkalmazotti törvény szerint járó 25 nap pótszabadságod helyébe a szakképzési törvényben meglehetősen pongyolán szabályozott szabadság lép. A munkaszerződésben például ez külön meg kell jelenjen – egyébként esélyed sincs érvényesítened, ha később kenyértörésre kerülne sor.

4Ha a szerződéssel kapcsolatban problémákat vélsz felfedezni, kérd, hogy tárgyaljátok újra a feltételeket. Ha előnytelen szerződést írsz alá a munkáltatóddal, azt nem fogod tudni újratárgyalni, ha már rákerült az aláírásod!

Ne dőlj be: nincs titoktartási kötelezettséged!

Az ország számtalan intézményéből írják nekünk a kollégák, hogy nem számolhatnak be egymásnak a pontszámaikról, mivel „titoktartási kötelezettségük” van. A válasz az, hogy nem, nincs ilyen kötelezettségetek! Nem is várható el tőletek, hogy titokban tartsátok a pontszámaitokat, de a megajánlott béreket, vagy akár szerződéstervezeteket sem!

Ebben a helyzetben nagyon fontos, hogy erős legyen az érdekképviseletetek helyben is. A szegedi intézményekben például, de a szakképzési centrum szintjén is nagyon sokan vannak PDSZ-tagok, ezért ott nagyon komoly az érdekérvényesítő képességünk. Ez máshol is lehet így! Fogjatok össze, legalább most! Szükségetek van egymásra: cseréljétek ki az információkat, hívjatok össze munkavállalói értekezetet – és lépjetek be a PDSZ-be! Ha összefogtok, sokkal jobb pozícióba kerülhettek, mint egyébként. Még ha úgy is néz ki, hogy különalkukkal talán többre mentek: higgyétek el, hogy nem fogtok. Összefogva éritek el a legjobb körülményeket, mi pedig mögöttetek állunk.

[frame]

Nincs más választás: csak együtt mehet. Most lépj be!

[/frame]

Hasonló cikkek

Adó 1% felajánlása

Kedves Tagjaink, Követőink és Látogatóink! Az idei évtől kezdődően lehetővé vált, hogy már a PDSZ alapítványának, az Oktatással a Demokráciáért Alapítványnak is fel tudjátok ajánlani

Tovább olvasom »