Szakképzés: 7 dolog, amire mindenképpen figyelj, ha megkapod az ajánlatodat

Ha szakképzésben dolgozol, a napokban kellene megkapnod azt a szerződést, amivel egyrészt megszűnik közalkalmazotti státuszod, másrészt megtudod, mennyit fogsz keresni az új rendszerben. Összeszedtük, mire figyelj.

A kormány és a kormánymédia megállás nélkül ismételgette az elmúlt lassan egy évben, hogy minden szakképzésben dolgozó pedagógus, oktató 30 százalékos fizetésemelésre számíthat, amellett, hogy megszűnik közalkalmazotti státusza. Ehhez képest nagyon úgy tűnik, hogy a harminc százalék porhintés volt csupán – a nem szakképzési centrumokban dolgozók nagy része kapta már meg az ajánlatát, ami a legritkább esetben tartalmazott akármilyen fizetésemelést is, nem is beszélve a harminc százalékról.

Nem volt szívbajos a kormány, ha ígérgetésről volt szó – és a sorosozás is gyakran előkerült, miheztartás végett. No de összejön-e a 30 százalék?

Annak érdekében, hogy elkerülhesd a durva meglepetéseket, összeszedtük neked, mik a legnagyobb problémák ezzel a folyamattal. Ahol tudsz tenni valamit, ott jelezzük is, mit tehetsz. Az első és legfontosabb dolgot már fel sem soroljuk, annyiszor leírtuk már, hogy

semmit ne írj alá azonnal, mindent vigyél haza, olvasd át, beszéld meg, kérj segítséget, ha kell.

1. Nem tudjuk, a minősítési-teljesítményértékelési rendszer mit minősít. Nem lehetett rá felkészülni, nem értékelt olyan szempontokat, amiket az eddigi rendszerben viszont elvártak tőled – éppen ezért a bevezetése (ráadásul a fejed felett) igen csak aggályos volt. Ami nagyobb gond, hogy nem derült ki, számít-e, és  ha igen, hogyan a későbbi juttatásaid szempontjából, hogy milyen pontokat adtak neked ebben. Jelezd munkáltatódnak, hogy nem értesz egyet a minősítési rendszerrel, mert az nem transzparens, nem átlátható. Erről ebben és ebben a cikkben olvashatsz bővebben.

2. Komoly követelmény, hogy a szerződésed megfontolásához  a törvény szerint legalább harminc nappal az átadás-átvétel előtt a munkáltatónak minden – gazdasági, jogi és szociális – következményt közölnie kell veled – innen legalább 15 napot kell biztosítania számodra ahhoz, hogy ez alatt az idő alatt átgondolhasd, szakértőhöz, jogászhoz, a szakszervezethez fordulhass, ha kérdésed van. Figyelj ezekre a határidőkre, mert ezek a te jogaidat hivatottak biztosítani. Ezek nem betartása jogilag igen aggályos gyakorlat, márpedig most elég sok jel utal arra, hogy a határidőket nem fogják tartani. Éppen ezért, ha nem történnek meg határidőben a fentiek, mindenképpen írásban jelezd munkáltatódnak, nem értesz egyet azzal, hogy a jogszabály szerint meghatározott határidőket egyoldalúan csökkentették, ezáltal nem tudsz megfontolt döntést hozni a szerződésed tartalmáról.

[promo title=”rajott”]

3. Egyáltalán nem mellékes kérdés, hogy a szerződésedben a munka törvénykönyve szerint csak az alapbért kell majd feltüntetni, miközben a szakképzési törvény vonatkozó paragrafusa munkabért említ. Jó, ha tudod, hogy a munkabér az alapbér + pótlékok, túlmunka díja stb., s hogy a munkabér csökkenthető, míg az alapbér nem. Ez szintén probléma lesz számodra, mert a szerződésed aláírásakor még jó eséllyel nem fogod tudni, hogy ténylegesen mennyi pénzt fogsz kapni. Ragaszkodj ahhoz, hogy az alapbéred legyen minél magasabb! Ha a szerződésed nem teljes körűen tartalmazza a neked járó juttatásokat, akkor gond van: a jogszabály szerint az átadás előtt legalább harminc nappal minden téged érintő gazdasági körülményről tájékoztatnia kell téged az átadónak és az átvevőnek. Írásban kellene jelezned azt a tényt is a munkáltatónál, hogy nem tudsz megalapozott döntést hozni, mivel a szerződés – annak aláírásakor – nem tartalmazza a szerződés szerint neked járó teljes összeget, illetve mert nem tájékoztattak teljes körűen a jogszabályban meghatározott módon.

4. Nem árt, ha tisztában vagy vele: a közalkalmazotti törvény egy sor kedvezményt garantált a számodra – ezeket a munka törvénykönyve nem biztosítja számodra. Ezek közé tartozik a pótszabadságok kérdése, illetve minden más olyan kedvezmény, ami a munkaköröddel függ össze. A jogszabály kimondottan rendelkezik arról, hogy az átadónak és az átvevőnek nem csak az átadás okáról és időpontjáról, de gyakorlatilag minden körülményről pontosan tájékoztatnia kell téged, ami téged érint az átadás következményeként: így pontosan tájékoztatnia kell a közalkalmazottakat érintő jogi, gazdasági és szociális következményekről is – ebbe bizony beleértendő minden pótlékod, szabadságod és az egyéb kedvezmények is. Ellenőrizd, hogy ezekről szó esik-e a szerződésedben, ha nem szerepelnek benne, kérned kell, hogy kerüljenek bele.

5. Fontos tudnod, hogy a nem oktatói beosztású munkatársakkal nagyon elbántak: az ő számukra a tervek szerint nem fogják biztosítani a 20 napos pótszabadságot, sőt, a fizetésükkel kapcsolatban is csak lebegtetésről van szó. Korrekt dolog lenne, ha már kommunikálsz a munkáltatóddal, akkor megírnád, hogy nem értesz egyet azzal a méltánytalansággal, ami nem oktatói beosztású kollégáiddal történik. Még jobb lenne persze, ha összefogva tiltakoznátok – erre van lehetőségetek (ld. 7. pont).

6. Mi történik, ha nyoma sincs a megígért 30 százalékos fizetésemelésnek a megajánlott szerződésedben? Nos, ez egy igen jó kérdés, hiszen erre jó esély van. Ha mindannyian megtagadnátok a szerződés aláírását, akkor szinte biztosan tudnátok nyomást gyakorolni a munkáltatóra. Ez persze egy komoly kérdés, és érdemes lenne egyrészt összefognotok – esetleg fordulhattok a PDSZ-hez, ha beléptek, tudtok helyi csoportot alakítani, és ezzel egy sor jogotok is megnyílik a munkáltatóval szemben. Emellett nyugodtan megoszthatjátok egymással a szerződésetek tartalmát:

nem tiltja semmi, hogy megoszthasd másokkal a szerződésed tartalmát, a megajánlott bért! a GDPR titeket véd, nem a munkáltatót, azokkal osztjátok meg adataitokat, akikkel akarjátok. 

Az első lépés ugyanis az, hogy megbeszélitek, kinek, mennyivel nőtt a bére. Így azt is ki tudjátok számolni, hogy érvényesül-e az intézményben az átlagosan 30 százalékos béremelés, amit a pedagógusoknak ígért meg a kormány. Bónusz: természetesen azok is részt vehetnek a tiltakozásban, akik esetleg megkapták, amire számítottak – ezt hívják szolidaritásnak!

7. Az érdekképviselet nem atomfizika, de nem működik magától: ti is meg tudjátok csinálni, a munkáltató kénytelen lesz szóba állni veletek, ha ti is szeretnétek ezt, és hajlandóak vagytok tenni ezért. Ahhoz, hogy hatékonyan tudjátok képviselni érdekeiteket a munkáltatókkal szemben, nagyon fontos, hogy legyen szakszervezet és közalkalmazotti tanács a munkahelyeteken. Szakszervezeti csoportot már három fő is alakíthat, a közalkalmazotti tanács megalakítása sem hatalmas feladat – a jogszabályok ellenben kötelezik a munkáltatót arra, hogy ezeknek információt szolgáltasson, egyeztessen velük. Csatlakozz a munkahelyi szakszervezethez, keresd őket és a közalkalmazotti tanácsot, vagy ha nincsenek ilyenek, alakítsátok meg most! Ha kell, a PDSZ segítséget nyújt nektek ezekben a feladatokban.

Csak együtt fog menni!

Ahogy látjátok, ebben a helyzetben együtt vagytok képesek tenni valamit. A béremelést és a béralku kérdését azért lengették be nektek, mert reménykedtek abban, hogy egy 30 százalékos béremelés elegendő lesz ahhoz, hogy lemondjatok a közalkalmazotti jogviszonnyal járó juttatásaitokról. Most, amikor már a béremelés és a béralku is lekerülni látszik az asztalról jó tudni, hogy teljesen értelmetlen a közalkalmazotti jogviszony elvétele.

Minél kevesebb ellenállást tanúsítotok, annál több jogotok és lehetőségetek szűnik meg, annál kevesebbet fogtok keresni. Tessék most már komolyan venni a dolgot: a bőrötökre megy a játék.

Csatlakozz ma a PDSZ-hez és harcoljuk ki együtt, ami jár nekünk!

[frame]

Nem megy nélküled! Mikor akarsz végre tenni valamit?

Nem megy nélküled. Nem megy a kollégád nélkül. A PDSZ egy olyan, alulról szerveződő közösség, ahol nincsenek fizetett tisztviselők: csak az országos választmány elnöke kap – bértábla szerinti – juttatást, és még egy ember, bértábla szerinti fél juttatást. Nincsenek szolgálati autók. Itt te vagy, egyedül, a fókuszban. Mi nem állami pénzekből élünk, hanem leginkább mi dobjuk össze magunknak a pénzt, amiből a Te érdekeidet képviseljük. Itt jössz Te a képbe.

Rád három okból van szükségünk: hogy mutassuk, egyre többen vagyunk (ez így is van szerencsére), hogy egy gyorséttermi menü árával te is hozzájárulj az erőfeszítéseinkhez, és hogy részt vegyél, hogy harcolj velünk.

Csatlakozz, mert különben átlépnek rajtunk. Nincs időnk várni.

[/frame]

Hasonló cikkek

Adó 1% felajánlása

Kedves Tagjaink, Követőink és Látogatóink! Az idei évtől kezdődően lehetővé vált, hogy már a PDSZ alapítványának, az Oktatással a Demokráciáért Alapítványnak is fel tudjátok ajánlani

Tovább olvasom »