Lex Gyöngyöspata

Amit a kormány végül kivett az Nkt. módosításából, az Horváth László fideszes országgyűlési képviselő révén most szigorúbb formában szivárog vissza a magyar jogrendbe. Szégyen.

Nemrégiben mi is foglalkoztunk az Nkt. módosításáról szóló törvényjavaslattal, melyben kevés üdvözlendőt találtunk. Ezek egyike volt, hogy a kormány által benyújtott törvényjavaslat végleges szövegéből végül kikerült a Lex Gxöngyöspata néven elhíresült passzus, miszerint az oktatásban elszenvedett jogsértésért megítélt sérelemdíjat pénz helyett oktatási szolgáltatás formájában is megítélhetné a bíróság a károsultaknak. Korán örültünk.

https://nedolgozzingyen.hu/2020/06/04/suttyomban-kiveszik-a-kepesitesi-felteteleket-a-torvenybol/

Horváth László fideszes képviselő, miniszterelnöki megbízott ugyanis egyéni módosító indítványt nyújtott be, ami ráadásul a korábbi változatnál szigorúbban fogalmaz, lényegében semmilyen mérlegelési jogkört nem hagy a bíróságok számára. Míg a korábbi szöveg így szólt: „a bíróság a sérelemdíjat oktatási, képzési szolgáltatásként is meghatározhatja”, Horváth Javaslatában már ez szerepel: „a bíróság a sérelemdíjat oktatási, képzési szolgáltatásként határozza meg”.

A PDSZ álláspontja szerint az anyagi juttattások szolgáltatásokkal történő kiváltása mindkét formában súlyosan diszkriminatív, és nem kezeli érdemben azt a társadalmi problémát, amelyre reagál. Ráadásul az egész javaslat jogi abszurdum. Körülbelül olyan, mintha vennénk egy selejtes autót, majd miután a konstrukciós hibák balesetet okoznak, egy általunk indított kártérítési per végén kapnánk még kettőt ugyanebből a selejtes modellből.

Természetesen az elmaradt szolgáltatást pótolni kell, ha ez lehetséges, de ez, függetlenül a sértettek személyétől, még nem ad kárpótlást az elszenvedett jogsérelemért. A sérelemdíj lényege éppen az, hogy egy állampolgár anyagi juttatást kap azért, mert korábban nem kapott meg valamit, ami jog szerint járt neki.

[promo title=”rajott”]

Ne legyenek illúzióink, a Lex Gyöngyöspata újbóli benyújtása a magyar kormány tudtával és beleegyezésével, ha úgy tetszik, megrendelésére történt. Maruzsa Zoltán államtitkárral Skype-on folytatott egyeztetésünk során egyértelműen kiderült,

a benyújtott szöveg a kormány álláspontját tükrözi,

az egyéni indítvány mint forma elmondása szerint pusztán technikai szükségszerűség. Nem lehet nem észrevenni ugyanakkor a felelősség áthárítását. A kormány is tudatában van annak, hogy jogilag aggályos szabályozásról van szó, amit ha a magyar parlament csont nélkül el is fogad, vélelmezhetően több jogi fórumot is megjár majd a jövőben. Így viszont ha bárhol elmeszelik, nem a kormány, hanem egy képviselő indítványa bukik el. Ez nyilván kisebb tekintélyvesztést jelent, de szégyennek ettől még pont ugyanannyira szégyen.

Úgy véljük, ez a törvényjavaslat ebben a formában elfogadhatatlan, és mindennél fontosabb lenne megelőzni, hogy bárkit kizárjanak a minőségi oktatásból. A PDSZ ezért azt javasolja, hogy

az Oktatási Hivatalnak vagy más szervnek legyen olyan hatósági jogköre, amely segítségével soron kívül el tud járni az oktatáshoz jutást érintő ügyekben, biztosítva a mindenkit megillető oktatási, képzési szolgáltatás folytonosságát az esetlegesen elhúzódó jogi eljárások időtartama alatt is.

[frame]

Nem megy nélküled! Mikor akarsz végre tenni valamit?

Nem megy nélküled. Nem megy a kollégád nélkül. A PDSZ egy olyan, alulról szerveződő közösség, ahol nincsenek fizetett tisztviselők: csak az országos választmány elnöke kap – bértábla szerinti – juttatást, és még egy ember, bértábla szerinti fél juttatást. Nincsenek szolgálati autók. Itt te vagy, egyedül, a fókuszban. Mi nem állami pénzekből élünk, hanem leginkább mi dobjuk össze magunknak a pénzt, amiből a Te érdekeidet képviseljük. Itt jössz Te a képbe.

Rád három okból van szükségünk: hogy mutassuk, egyre többen vagyunk (ez így is van szerencsére), hogy egy gyorséttermi menü árával te is hozzájárulj az erőfeszítéseinkhez, és hogy részt vegyél, hogy harcolj velünk.

Csatlakozz, mert különben átlépnek rajtunk. Nincs időnk várni.

[/frame]

Hasonló cikkek

Adó 1% felajánlása

Kedves Tagjaink, Követőink és Látogatóink! Az idei évtől kezdődően lehetővé vált, hogy már a PDSZ alapítványának, az Oktatással a Demokráciáért Alapítványnak is fel tudjátok ajánlani

Tovább olvasom »