A Klebelsberg Központ elnöke egy Népszavának adott interjúban értékelte az elmúlt hónapok történéseit a magyar közoktatás szempontjából. Nos, nagyon úgy tűnik, hogy az elnökasszony másik mozit néz.
Már az interjú címe („Nem akarunk központosítani”) is érdekes, és Hajnal Gabriella végig úgy beszél, mint aki épít a pedagógusok döntési szabadságára és szakértelmére. A dolog szépséghibája, hogy egy olyan szervezet fejeként teszi mindezt, ami az államosítás előtt gazdaságilag és főleg szakmailag autonómiával bíró, önkormányzatok által fenntartott
oktatási intézményeket joystickkal irányított kormányzati lerakatokká degradálta.
Legyártva hozzá egy olyan Alaptantervnek becézett direktívát, ami a regnáló kormány ideológiai preferenciáinak feltérképezésére tökéletesen alkalmas, a 21. században jól boldoguló, kiművelt állampolgárok nevelésére azonban annál kevésbé. Hiszen nem is ez a célja. És különben is, a kormány által életre hívott udvari gittegyleteknek tetszik, a szakmai szervezetek meg úgyse számítanak.
Karanténoktatás mint sikertörténet
A digitális munkarend sem az, aminek elsőre gondolnánk, mint kiderült, „klasszikus tévedésben van” mindenki, aki azt gondolná, hogy az szoros összefüggésben van a digitális oktatással. Az elnökasszony szerint: „A digitális oktatás egy módszertani megközelítés, amely folyamatosan nyer teret a mindennapi pedagógiában, köszönhetően többek között az erre irányuló kormányzati stratégiai irányok következetes megvalósításának. A járvány miatt kialakított oktatásszervezési forma pedig egy munkarend, amely önmagában nem határozza meg az alkalmazandó módszertanokat.” Azt persze eddig is tudtuk, hogy a tanév utolsó hónapjait meghatározó karanténoktatás nem digitális oktatás, de naivan azt gondoltuk, hogy azért alapvetően az utóbbi lenne a cél.
Abban reménykedtünk, hogyha más nem is, egy világjárvány rákényszeríti még a magyar oktatásirányítást is arra, hogy máshogy tekintsen az oktatásra.
Hogy esetleg olyan kompetenciákra helyezze a hangsúlyt, amelyekre a 21. század munkaerőpiacán lesz szüksége a ma diákjainak, úgy mint: önálló tudásépítés, együttműködés, hatékony IKT használat, problémamegoldókészség. Tényleg klasszikus tévedésben voltunk, mert Hajnal Gabriella szerint Messengeren megírni, hogy „Tanuljátok meg a tankönyvet ettől eddig”, aztán a lefényképezett füzetvázlatot vagy fogalmazást leosztályozni ezek szerint teljesen rendben van, hiszen a Krétában elkönyveltük megtartott kontaktóraként, és a jegyet is beírtuk oda lelkiismeretesen. Hol itt a probléma?
Várjuk a helyes megfejtéseket arra vonatkozóan, hogy akkor az úgy nevezett digitális munkarend pontosan miben is különbözik a nem digitálistól. Abban, hogy nincs egy légtérben a tanár és a diák? A postán kiküldött, vagy személyesen felvehető feladatlap nem tűnik túl digitálisnak. Attól, hogy lehet digitális tananyagokat használni és netes platformokon kommunikálni? Ez eddig sem volt tilos, és a progresszívebb kollégák már eddig is éltek a digitális pedagógia eszköztárával. Lehet, hogy mi klasszikus tévedésben vagyunk, de a Hajnal Gabriella vezette Klebelsberg Központ meg jól láthatóan a 20. században ragadt.
A fentiek alapján már nincs is mit csodálkozni azon, hogy
Hajnal Gabriella lényegében hazugsággal vádolja azt az 1011 magyar pedagógust, aki kitöltötte a kérdőívünket.
Az online kérdőív lehetősége nyitva állt mindazok előtt is, akik szerint minden rendben van, akik minden módszertani és technikai segítséget megkaptak, és gördülékenyen ment számukra az átállás. De valahogy mégsem ők voltak többségben:
Viszont Hajnal Gabriellától megtudtuk, hogy ha te úgy érzed, magadra maradtál, benned van a hiba, hiszen hazavihettél egy laptopot az iskolából, és beiratkozhattál volna egy továbbképzésre még tavaly, mert ha a Klebelsberg Központ nem is tudta előre, hogy jönni fog egy világjárvány, te biztosan igen. És nyilván időd is volt rá, a kollégáid pedig boldogan helyettesítettek volna, egy-két ingyen ledolgozott óra ide vagy oda már igazán nem számít.
Az a szerencse, hogy a pedagógusok és szülők közössége a versenyszféra társadalomtudatos szereplőivel karöltve (ingyen) elvégezte mindazt a munkát, amit a Klebelsberg Központnak kellett volna (jó magyar adóforintokért): információt osztott meg, reagált, spontán továbbképzett, és eszközöket szerzett ott, ahol szükség volt rá. Félreértés ne essék: az, hogy a Nemzeti Köznevelési Platformon digitális tankönyvek vannak fent (olyan színvonalúak, amilyenek), nem egy plusz teljesítmény, hanem az origó, ahonnan egy 21. századi ország oktatásirányítása pandémiától függetlenül elindul. Főleg ott, ahol annyi milliárdot folyattak el digitális fejlesztés címén, mint Magyarországon.
Beszéljünk az iskolaőrségről!
És ezt kéretik szó szerint érteni. A magyar pedagógustársadalom nem egységes az iskolaőrséggel kapcsolatban, vannak, akik eleve kudarcra ítélt ötletnek tartják, de sok régió, város és iskola van, ahol üdvözlik. Félő, hogy ők fognak a leginkább csalódni, amikor megtapasztalják, hogy a rövidtávú eredmények után hosszú távon az iskolaőrség önmagában nem oldja meg, hanem sokkal inkább eszkalálja a már egyébként is súlyos problémákat. A nemzetközi szakirodalomból legalábbis ez derül ki.
Csak ismételni tudjuk magunkat: az iskolai agresszió (is) egy olyan problémakör, amivel kapcsolatban elsődleges a minél szélesebb körül társadalmi egyeztetés (ami nem egyenlő az úgy nevezett nemzeti konzultációval). A személy- és vagyonvédelem ugyanis egy szakma, nem pedig egy hatalmi ág. Ugyanez igaz a gyermekvédelemre, a szociális ellátásra, a pszichológiára, pszichiátriára és a pedagógiára is. Mindezek szoros együttműködésére van szükség az iskolai agresszió kezeléséhez, mert
önmagában az iskolaőrség nem más, mint egy szépségtapaszt,
ami ugyan ideig-óráig elfedi a problémát, de hosszú távon beláthatatlan károkat okozhat az egyén és a közösség életében egyaránt. Mindez persze rengeteg időbe, energiába és pénzbe kerül, márpedig a jelenlegi oktatásirányítás épp ezekkel fukarkodik leginkább.
Mérlegen az érettségi
Őszintén örülünk minden sikeresen lezajlott érettségi vizsgának, és elismeréssel adózunk minden kollégának, aki ezeket elősegítette. Ugyanakkor
még mindig nem tudni pontosan, hogy mi lesz azokkal a diákokkal, akik valamilyen okból nem vizsgáztak ebben a vizsgaidőszakban,
és így elestek a lehetőségtől, hogy szeptemberben megkezdjék tanulmányaikat a felsőoktatásban. Arról a több ezer diákról beszélünk, akik krónikus betegséggel küzdenek, vagy ilyen hozzátartozóval élnek egy háztartásban, ezért nem kockáztatták meg a vizsgát.
Az is az előttünk álló hetekben, hónapokban fog kiderülni, hány olyan perrel végződő jogsértés történt, mint a pécsi keramikus esete, amiről mi is hírt adtunk:
Ahogyan a pécsi tankerület egyéb jogsértéseiről is, amelyek ügyében eddig már több millió forintot kellett kifizetnie a Klebelsberg Központnak, de valamiért ezek nem érték el Hajnal Gabriella ingerküszöbét. Egyfelől azt javasoljuk az elnökasszonynak, hogy időnként szálljon alá a valóságba, és ahelyett, hogy hazugozással söpör le minden neki nem tetsző szakmai észrevételt, álljon készen a szakmai konzultációra, a PDSZ pl. készséggel áll a rendelkezésére. Másfelől itt az ideje, hogy Hajnal Gabriella alaposabban körülnézzen a saját háza táján is, igyekezzék jó gazda módjára viselkedni, és megszabadulni azoktól a tankerületi igazgatóktól, akik nyilvánvalóan alkalmatlanok a feladataik ellátására. Mert ha nem így tesz, az elég sokba kerül a magyar adófizetőknek.
[frame]
Együtt erősek vagyunk! Csak együtt vagyunk erősek!
Ahhoz, hogy bármit is elérhessünk, össze kell fognunk! Ezért kell belépned a PDSZ-be: mert három és félezer tag szép szám ugyan egy alulról szerveződő, rendszerváltó szakszervezetnél, de nem elegendő, ha erőt akarunk demonstrálni!
Az elmúlt hónapokban megállás nélkül dolgoztunk rengeteg ügyön: szakképzésben dolgozókén, az óvodai dolgozók hajmeresztő ügyein, a vészhelyzet alatt elbocsátottak ügyein. Kiálltunk az egész szektorért, nem csak a tagjainkért. De nagyon, nagyon sok a munka – nem győzzük a lépést tartani, ha nem álltok ki mellettünk, hogy mi is kiállhassunk mellettetek!
Ahhoz, hogy tényleg keményen meg tudjuk szorongatni a mindenkori oktatásirányítást és az ennek utasításait kollégáik érdekeit semmibe véve, vakbuzgalommal végrehajtó vezetőket, nincs más megoldás: be kell lépnetek.
Be kell lépnetek, mert ez az alapvető minimum ahhoz, hogy bármi is történhessen. Be kell lépnetek, mert néhány ezer ember nem tudja 150 ezer érdekeit cipelni a vállán. Be kell lépnetek azért is, mert nincsenek csodák: előbb-utóbb mindannyian kerültök majd olyan helyzetbe, hogy szükségetek lesz az érdekérvényesítésre. Be kell lépnetek, mert szükség van olyan új emberekre, akik hajlandóak tenni a jogaikért!
És végül azért is be kell lépnetek, mert havi egy gyorséttermi menü árát rá kell áldozzátok a jövőtökre. Arra, hogy bebiztosítsátok magatokat a jogsértések ellen! Aki nem tesz semmit, azzal bármit meg lehet csinálni.
Lépjetek be a PDSZ-be, ne hagyjátok, hogy egyedül harcoljunk tovább! Segítsetek, még ma!
[/frame]
