„Lehet, utoljára állok itt” – interjú Szűcs Tamással

Szűcs Tamás leköszönt a PDSZ Országos Választmányának elnöki tisztéről, amivel sokakat alaposan meglepett. Az okokat keresve fáradtságról, csalódásokról, sikerekről, örömökről beszéltünk, és még egy busz slusszkulcsa is előkerült.

„Lehet, hogy utoljára állok itt. Ha nem lesz egy akció, amivel megszólítjuk az embereket, akkor az egész egy szart sem ért” – ismerős neked ez a pár mondat?

Persze. A novemberi pedagógustüntetésen mondtam el őket, a Parlament előtt.

Nem lett ilyen akció? Ezért mondtál fel?

A tavaszi, már kitűzött időpontokkal tervezett akcióinkat keresztülhúzta a COVID, de azért nem ilyen egyszerű a válasz.  Persze, ez is benne van valamennyire. A kollégák ma sem ismerték fel elegen, hogy nélkülük nem mennek a dolgok. Azaz nem sikerült az áttörés abban, hogy az oktatásban dolgozók megértsék, hogy végre valamit együtt csinálhatnának, márpedig együtt mindent el lehetne érni. Áteshetünk magunkon, kihozhatjuk magunkból a maximumot, éjjel-nappal dolgozhatunk, a jogsegélyünk kivérezhet a terhelés alatt, de semmit nem fogunk elérni, ha ez így marad.

Pedig nem nagy ár ám havonta egy gyorséttermi menü ára azért, hogy biztonságban legyél, ha bajba kerülsz, hogy melléd álljon a szakszervezet és annak jogi háttere, ha gondjaid vannak – és leginkább meg azért, hogy legyen, aki az asztalra csap, amikor szükséges. Igen, a kollégák ezt még mindig nem hiszik el elegen, vagy egyszerűen nem gondolják fontosnak. Nem csatlakoznak.

Akkor ez egy kudarc? Rosszul mennek a dolgok?

Bizonyos értelemben egészen jól mennek a dolgok. A nagy egész szempontjából viszont nem.

Ez igen titokzatosan hangzik.

A szakszervezeti világ általános dinamikája olyan, amilyen – és most nem a PDSZ-ről beszélek. A biztonság, sőt a „biztonságos fizetés” illúziója sokakat megköt, nem hajlandóak kockázatokat vállalni. Nem akarok udvariatlan lenni, de kijelenthetjük: vannak sajnos „megélhetési” szakszervezeti vezetők, akiknek ez az állapot is tökéletesen megfelel. Ők nem fognak lépni, nem merik kockára tenni pozíciójukat. Ilyen szempontból rettenetesen rosszul mennek a dolgok, szinte lehetetlen lépésre bírni őket.

Nekem – mondjam azt, hogy sajnos? – nem volt ilyen problémám. A PDSZ nem is az a szervezet, amelyik rettenetesen sokat költene bérekre, juttatásokra. Nálunk nem egy pénzügyileg vonzó pozíció szakszervezeti vezetőnek lenni, én például annyit kaptam OV-elnökként, amennyi alulról súrolta a  tanári jövedelmemet.

Az átlagos szakszervezeti helyzet tehát, azt mondanám, reménytelen és puha. A PDSZ és a néhány partner, ahol láttam az aktivitást, azok jó jelek. Talán annyit meg lehet engedni, hogy nagyon lassan, komótosan, de akadnak dolgok, amik a jó irányba kezdenek fordulni. Csak nekem nem lesz elég energiám kivárni az eredményeket.

Mit értesz mégis az alatt, hogy jó irányba kezdenek fordulni a dolgok?

Jó törekvésnek tartom az akciószövetségeket, az MKKSZ-, EVDSZ-együttműködéseket. Nagyon jó és előremutató volt pl. rabszolgatörvény elleni tiltakozáskor az OSZD (Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottság) működése, amelyben a PDSZ vezető szerepet játszott s ahol átmenetileg sokan egymásra találtunk. Akkor egy kicsit kezdett visszajönni a szakszervezetek respektje. Vannak tehát üdítő kivételek a szakszervezeti szektorban – ez már önmagában hatalmas újdonság, jellemzően a szakszervezetei konföderációkon kívüli világban tapasztaltam érdemi mozgást. A nagy átlag azonban nehezen mozdítható.  

Most mondtál fel. Nehéz nem felfedezni a csalódást a szavaidban, a nyilatkozataidban. Akkor a PDSZ-nél feleslegesen harcolunk?

A PDSZ, szemben a nagy, szakszervezeti átlaggal, egy teljesen más típusú jelenség. A PDSZ akcionista szervezet. Sokkal aktívabb, mint mások. Nálunk alapvetően jó irányba mennek a dolgok.

Rengeteg olyan dologgal kísérleteztünk, amit más meg sem próbált még.  Sokkal markánsabb megjelenést értünk el, ami nagyon sok ember áldozatos munkájának eredménye. Online fórumokat és utcai fórumokat is szerveztünk. Ezek építik a dolgokat – több csoportunk is annak köszönhetően jött létre, hogy kiléptünk az utcára. Például a nyíregyházi csoportunk is úgy alakult meg, hogy megszólítottuk egymást egy utcai kitelepülésen. Ezek nagyon fontos dolgok.

Aztán itt van a Ne dolgozz ingyen! is. Az NDI! a magyar szakszervezeti világ legfigyelemreméltóbb innovációja az utóbbi időben. Elképesztően jól érjük el a potenciális támogatóinkat vele, hihetetlen sok visszajelzést kapunk. Nemzetközi konferenciákon is megosztottuk a tapasztalatainkat – komoly szakszervezeti szövetségek, vezetők csodálkoztak rá – nagyon sajátos dolog.

A fő irányváltás, hogy nagyon jól használjuk a nyilvánosságot, és egyben az online teret is. Külön érdekesség, hogy a PDSZ számára a járványügyi vészhelyzetben sem a visszaesés jött, hanem pont, hogy őrületesen belendültek a dolgok.

De nem eléggé. Gondolom, mégsem vagy elégedett a csatlakozók számával.

Ha onnan nézzük, mire lenne szükség, akkor nem. Ha viszont a PDSZ valódi súlyát, a szakszervezet valódi lehetőségeit nézzük, akkor egy háromezres tagságú szervezettől ezek az eredmények példátlanok. Minden korábbinál jobban növekszik a belépők száma.

Akkor mégis elégedett vagy. Akkor miért hagyod ott az OV-elnöki tisztségedet? 

Túl azon, hogy arra számítottam, még eredményesebben tudjuk majd felrázni az embereket, volt ennek az időszaknak személyes tanulsága is. Én naponta utaztam Miskolcról Budapestre, a személyes találkozók rengeteg időt vettek igénybe. A Covid alatt gondolkoztam el rajta igazán, amikor a hirtelen bezárult világban a terhelésem a normálishoz kezdett végre közeledni, hogy ez így nem normális.

Szóval nem, nem tartom reménytelennek a harcot. Mert a PDSZ nagyon is jó irányba megy. De a személyes energiáimat feléltem, ezt mértem fel. Nem tudok addig kitartani, nincs időm kivárni.

Persze, nyilván van egy ilyen eleme is a dolgoknak, hogy amikor nem látod a munkád gyümölcseit olyan ütemben beérni, mint ahogy az energiáid merülnek, akkor az egy kicsit kétségbeejtő, akkor ez szerepet játszik a gondolkodásodban is.

Mi kellene ahhoz, hogy ne merüljenek így az energiák?

Ha holnap reggel még háromezer kolléga úgy ébredne fel, hogy „oké, értem, nem fogom holnap leüvölteni a főnök fejét, és nem építek barikádokat, de legalább annyit megteszek, hogy belépek a szakszervezetbe”, abból lehetne már építkezni. Nem nehezedne olyan iszonyatos teher a kulcsszemélyekre, fel lehetne venni szakembereket, akik el tudnák végezni a munka egy részét. És hát ez nem nagy kérés tőlük: nekik, értük dolgozunk. Ahogy ti is példálóztok vele, egy gyorséttermi menü ára. Ennyit kellene havonta minimálisan bedobni a közösbe. Ez segítene. Mert együtt tényleg mindent meg lehet akadályozni és el is érni.

Most viszont tényleg elfáradtam.

Innen most merre?

Egy időben voltam sofőr, buszból is megvan a jogsim. Azon kaptam magam, hogy rengetegszer eljátszom a gondolattal, hogy mennyire jó is lenne az, megint buszt vezetni. Amikor este begördülsz a telephelyre, és véget ért a munka.

Azt vettem észre tehát, hogy vágyom arra, hogy ismét valami olyat szeretnék csinálni, ahol van vége a munkának. Nem kell hazavinni. Nem köti le teljesen a szellemi kapacitásaimat.

Aztán máshogy történt.

A miskolci Földes Ferenc Gimnáziumba megyek vissza. Ott tanítottam 25 évig. Különösen a drámaórák, a diákszínpad hiányzik, örömmel is folytatom: úgy érzem szükség van ott rám. A Földes most amúgy is izgalmas terep érdekvédőként: még mindig folyik a huzavona az intézményvezetői kinevezésről – és előreláthatólag még egy ideig eltart. Tehát érdekvédőként is lesz feladatom.

De ezzel persze az is eldőlt, hogy az oktatáshoz köt majd a jövőm, így ténnyé vált az is, hogy egyúttal maradok az Országos Választmány tagja.

Majdnem minden marad a régiben?

Szándékaim szerint ősztől – amikor újraaktiválom magam –  szívesen viszek tovább, különféle belső ügyeket. Emellett egy témát mindenképpen szeretnék vinni a PDSZ-en belül: az iskolai erőszakkal kapcsolatos ügyeket. Fontos, de kívülről talán nem annyira látványos feladatokat akarok vállalni és persze jóval kevesebb időm lesz a szakszervezetre.

Az utódlás kérdése? Arról mintha kevesebbet lehetne hallani.

Mert talán nem annyira lényeges kérdés. Számtalanszor elmondtam, a médiában is, mindenhol: a PDSZ-nek nincs elnöke. Az Országos Választmánynak van ilyen. Ez egyébként a programunk része is volt: lebontani az elnöki rendszert. A PDSZ hagyományainak része, hogy demokratikusan működik. Tehát a különbség nem csak nyelvtani: a PDSZ ma már nem elnöki rendszerben működik.

A megválasztásom után egyik kitűzött célunk volt, hogy ne egyemberes irányítás működjön a PDSZ-ben. Ezt a célkitűzést szerintem elértük. Az elmúlt évek eredményei csapatmunkának köszönhetők: az a cél, hogy bárki be tudja dobni az ötleteit, hogy meg tudja valósítani az ambícióit, ha akarja, teljesült. Igazi, alulról építkező szervezetet szándékozunk építeni. Azaz nem bénul le a szervezet attól, ha egy darabig nincs kinevezett OV-elnök – persze, valószínűleg rövidesen lesz. Ez is egy nagy vívmánya az elmúlt pár évnek.

[frame]

Lépjetek be a PDSZ-be, ne hagyjátok, hogy egyedül harcoljunk tovább! Segítsetek, még ma!

[/frame]

Hasonló cikkek

Sehogy sem jön ki a matek

A sztrájktörvény alapján kezdeményezett egyeztetés után pár héttel, 2024. május 23-án az EFOP PLUSZ Oktatási Albizottság ülésén, amelynek a PDSZ képviselője is tagja, ismét meghallgattuk

Tovább olvasom »