EMMI-díj? Kösz, de kösz nem.

Az emberminisztérium tanmenetpályázata annyira kínos, hogy első körben csak röhögni lehet rajta. Viszont ha kikacagtuk magunkat, érdemes közelebbről is megnézni, hogyan emeli piedesztálra a pedagógusok ingyenmunkáját ez az abszurd kezdeményezés. Ahogyan azon is érdemes elgondolkodni, mekkora lehet a forráshiány, ha a minisztériumnak még egy nyalókára se futja.

Nem kell ahhoz pedagógusnak lenni, hogy valaki lássa: egy minisztériumi szintű pályázatot pusztán oklevéllel díjazni már önmagában egy rossz vicc. Sok mindent elárul, ha egy minisztérium arra sem méltatja a saját díjazottjait, hogy legalább egy Erzsébet-utalvánnyal kiszúrja a szemüket.

A dolog csontig hatolóan megalázó voltát azonban valószínűleg csak a közoktatásban dolgozók érzik át igazán. Ők azok, akik tudják,

nincs az az óvoda vagy iskola, ahol ne próbálnák meg legalább egy kis aprósággal tárgyiasítani, ha valakinek díjazzák a teljesítményét.

Ha nincs pénz jutalomkönyvre, ajándéktárgyra, akkor megveszik saját pénzből, elkészítik, vagy behozzák otthonról a sajátjukat, de járványmentes időkben nemigen van olyan évzáró, ahol legalább egy diák ne kapna valamilyen kézzelfogható jutalmat az oklevele mellé. Csak egy NER minisztérium lehet ennyire cinikus.

Ráadásul, ha lenyeljük a büszkeségünket, és felülemelkedünk azon, hogy a felelős minisztérium megint rúgott egyet a magyar pedagógusokon, akkor is arra a következtetésre jutunk, hogy az EMMI pályázata teljeséggel értelmetlen.

A tanmenet mint olyan

Az éves pedagógiai munka előre lebontását az órák szintjéig a szakirodalom már az 1980-as években meghaladottnak tekintette. De mivel a magyar oktatásirányítás fejben valahol a múlt század első felénél bolyong, azon már meg sem lepődtünk, hogy a Köznevelési törvénnyel kötelező elemként bevezették. A tanmenet tehát egy tanórákra lebontott terv, amelyet osztályonként, illetve csoportonként kell elkészíteni, és ez alapján végezni az adott tanévben a munkát. Ami azt jelenti, hogy egy tanmenet (a jó tanmenet legalábbis) teljesen specifikus, csak az adott iskolai viszonyok között érvényes, és csak az a kolléga tudja elkészíteni, aki testközelből ismeri ezeket. Nem véletlen, hogy az ún. pedagógiai-szakmai ellenőrzésnél figyelték is, hogy szinkronban van-e a pedagógus a saját tanmenetével, a minősítésről nem is beszélve, amiben ráadásul a tanmenet alapján kell készíteni egy ún. tematikus tervet. (Itt jegyezzük meg, hogy ennek megkövetelése egyébként jogellenes, hiszen nincs sehol jogszabályban előírva, hogy ilyet készíteni kell.)

Felmerül a kérdés, mihez lehet majd kezdeni a minisztérium által nyilvánosságra hozott EMMI-díjas tanmenetekkel?

A legjobb gyakorlatok átvételéről nem beszélhetünk, hiszen nemhogy legjobb, de még semmilyen gyakorlat nincs. Csak egy még sehol nem használt, módosított, még a korábbinál is rosszabb NAT van,

aminek szakmai kritikáját már sokan, sok ezer szóban megfogalmazták, az más kérdés, hogy az oktatásért felelős minisztérium nem kíváncsi az oktatási szakértők kritikájára.

https://nedolgozzingyen.hu/2020/05/28/a-kaosz-leple-alatt-nyomnak-at-a-selejtes-nat-ot/

Mitől lesz jó egy tanmenet?

Például a sokszínű tankönyvpiactól. Normálisan működő országokban a megfelelő minőségű állami tankönyvek mellett profitorientált tankönyvkiadók is árulják a portékájukat. És mivel azt szeretnék, hogy a tanárok az ő könyveikből tanítsanak, mindent megtesznek azért, hogy az érvényes kerettantervhez igazítsák azokat, és naprakész, differenciált tanmenetjavaslatokkal is keresik a tanárok kegyeit. Ahogyan tette ezt az a szegedi tankönyvkiadó is, amelynek világszínvonalú könyveit és tananyagait szerte az országban használják, amely a tankönyvei mellé iskolatípusonként és éves óraszámonként súlyozott tanmenetjavaslatokat is hozzáférhetővé tett évről évre, és amelyet minden erejével igyekszik kiszorítani a magyar állam az oktatásból. (Minden kolléga tudja, melyik kiadóról van szó, csak azért nem írjuk le a nevét, mert nem szeretnénk a Soros-bérencség mellé egy magáncég fizetett ügynökeinek bélyegét is megkapni.) Egy normális országban van tanszabadság, és a tanár szabadon megválaszthatja, melyik tankönyvből dolgozik úgy, hogy az ehhez felajánlott tanmeneteket tetszés szerint hozzáigazíthatja a saját igényeihez.

Az állami tankönyvmonopóliummal nemcsak az a baj, hogy a rohamtempóban összegányolt könyvek finoman szólva is egyenetlen színvonalúak, ráadásul sokszor még munkafüzet sincs hozzájuk, hanem az is, hogy most már senki nem keresi a tanárok kegyeit. Ha az állam mondja meg, miből taníts, többé nem érdeke színvonalas, piacképes tankönyveket készíteni, hiszen nincs piac, amin versenyeznie kell. És

miért készítene tanmenetjavaslatokat a saját törvényi szabályozása alapján saját maga által készített tankönyvekhez, mikor azt megcsináltathatja az egyébként is végsőkig kizsigerelt pedagógusokkal ingyen?

Mission impossible

Persze az is lehet, hogy a minisztérium is rájött: a szeptembertől erőltetett menetben bevezetendő NAT-ból nem lehet épkézláb tanmenetet készíteni, merthogy ez az alaptanterv alkalmatlan arra, hogy az iskolai gyakorlatban ennek alapján tanítsanak. A minisztérium pedig ahelyett, hogy meghallaná az oktatáshoz valóban értők szavát, és elhalasztaná az új NAT bevezetését, felteszi a kezét, és a tanároktól várja, hogy oldják meg ezt is, ahogyan a karanténoktatást is megoldották, amikor az oktatásirányítás magukra hagyta őket.

https://nedolgozzingyen.hu/2020/06/22/felmeres-a-digitalis-munkarend-az-oktatasiranyitas-kudarca/

Bizonyára abban bíznak, hogy pár ügybuzgó kolléga a nyári szünetét megszakítva feltűri az ingujját, és bebizonytja, lám-lám, órára lebontva is milyen szépen bele lehet szuszakolni a NAT követelményrendszerét a napi tanításba – papíron, vagy képernyőn. Mert az ugye, mindent elbír.

Külön figyelemre méltó szempont, hogy miközben dübörög a gazdaság, és stadionok nőnek ki a földből, meg vasutat építünk, ezeret, mennyire nincs pénz a közoktatásban. Annyira, hogy

a demagóg kampányokra még egy jutalomkönyvnyi summa sem jut, ehelyett oklevelet nyomtatnak printeren.

Legalábbis amíg tart a tintapatron. Vagy még ennyi pénzt se pazarolnak a nemzet napszámosaira, és az EMMI-díjasok ímélen kapják majd a trófeát PDF-ben.

Nos, hogy egy klasszikust idézzünk:

Kösz, de kösz nem.

[frame]

Úgy érzed, a te családod jól tud lakni ilyen kedves oklevélkékkel? Ha a válasz igen, ne olvass tovább!

Ha a válasz nem, akkor azon gondolkodj el egy pillanatra, hogyan fog változni bármi is, ha továbbra is passzív maradsz? Csatlakozz hozzánk, hogy el tudjuk mondani neked itt, amit tudnod kell, hogy kiálljunk az érdekeinkért, hogy melléd állhassunk, ha bajban vagy, hogy soha többé ne nézhessenek hülyének bennünket!

Csatlakozz havi egy gyorséttermi menü áráért! Ne hagyd, hogy egyedül harcoljunk!

[/frame]

Kamrás Orsolya

Kamrás Orsolya

Hasonló cikkek

Béremelés és ki nem fizetett túlmunka – csak tagoknak

Ebben az írásunkban hozzájutsz azokhoz a tartalmakhoz, amelyeket csak tagoknak tettünk elérhetővé. Miről van benne szó? Miért jár a felmentési idejüket töltőknek is a béremelés? Hogyan tudod behajtani az elmaradt díjazást a 2023. december 31-éig végzett eseti helyettesítésért és egyéb többletmunkáért, ha közoktatásban vagy szakképzésben dolgozol? – Ezekhez adunk szerkeszthető, frissített mintadokumentumokat is. Miért jár a felmentési idejüket töltőknek is […]

Ez a cikk csak PDSZ-tagok számára érhető el. Még nem vagy tag? Lépj be!

Tovább olvasom »