Így készül az ország a szeptemberi tanévkezdésre

A kormány „normál menetrend” szerinti tanévkezdésre készül szeptemberben. Persze ami az oktatárirányítás szerint normál, az valójában a koronavírustól függetlenül is fenntarthatatlan, gyakorta jogellenes, és az egyre mélyülő válság tüneteit mutatja. Ezt a válságot súlyosbítja, hogy a kormánynak a járványhelyzet okozta nehézségeket sem sikerült megfelelően kezelni. Sokszor támadhat az az érzésünk, hogy ez nem is volt soha igazán szándékában, hiszen tudják, a magyar emberek majd csak megoldják ezt is valahogy.

Kicsivel több mint két hét van hátra a 2020/21-es tanév kezdetéig, mi pedig megkíséreljük felvázolni, mire számíthat a magyar pedagógustársadalom. A kormányzati kommunikáción végignézve azt láthatjuk, a következő tanév előkészítése sokkal inkább hasonlít valamiféle szómágia vezérelt sámánisztikus rituáléhoz, mint átgondolt szakpolitikai döntések sorához. A tanév kormányzati szintű előkészítésének lényege egy mondatban:

„Úgy teszünk, mintha nem lenne baj, ha mégis lesz, akkor majd meglátjuk, hogyan tovább.”

Az EMMI saját vállának veregetéséből, és nagy ívű ígéretekből persze most sincs hiány. Az oktatásért felelős minisztérium továbbra is úgy tesz, mintha az általuk digitálisnak nevezett, valójában sokkal inkább ad hoc megoldásokkal operáló karanténoktatás sikertörténet lenne. Akik benne voltak a sűrűjében, vagyis a pedagógusok, a szülők és persze a diákok viszont pontosan tudják, hogy sikersztoriról szó sincs. Rengeteg plusz munkával és nem kevés anyagi ráfordítással sikerült ugyan elérni, hogy az előző tanév úgy, ahogy befejeződjék, de ebben vajmi kevés része volt az oktatásirányításnak. Ahogyan az az általunk készített digitális felmérésből is kiderült, a kormányzat szinte teljesen magukra hagyta az oktatás szereplőit, vagyis az, hogy nem állt le az országban a tanítás, elsősorban a pedagógusoknak, a szülőknek és a diákoknak köszönhető.

https://nedolgozzingyen.hu/2020/06/22/felmeres-a-digitalis-munkarend-az-oktatasiranyitas-kudarca/

A tanárok körében készített felmérésünk adataihoz hasonló eredményt hozott a Budapest Bank közelmúltban családok körében készített reprezentatív felmérése is. Ahogyan az a napi.hu beszámolójából kiderül, a válaszadók negyedének kellett új eszközt (asztali gépet, laptopot, tabletet vagy mobilt) vásárolnia, mert a háztartásukban lévő eszközök nem bizonyultak elégségesnek vagy eléggé korszerűnek. Mindemellett a válaszadók több mint felének, 61%-nak kellett valamilyen kiegészítőt (kamerát, fejhallgatót, mikrofont) is beszereznie. A megkérdezett családok átlagosan 125 ezer forintot költöttek számítástechnikai eszközökre és 32 ezer forintot különböző kiegészítőkre, összesen 3% tette mindezt áruházban van online igényelt hitelből. Vagyis kijelenthetjük:

a karanténoktatás komoly anyagi áldozatokkal járt a tanárok és a diákok családjai számára egyaránt.

Történt mindez úgy, hogy sok ezer magyar család megélhetése került veszélybe, vagy lehetetlenült el a járvány következtében.

[frame]

A PDSZ álláspontja ezzel kapcsolatban nem változott: a kormány feladata mindenekelőtt a magyar családok anyagi támogatása. Éppen ezért követeljük, hogy a járványügyi vészhelyzet idején egészséges gyerekével otthon maradó szülő legyen jogosult táppénzre, és kapjon kiegészítő juttatásokat is, például a vészhelyzet hónapjaira megduplázott családi pótlék formájában.

[/frame]

A gyermeket nevelő családok számára ingyenessé tett internet ötlete gesztusnak tetszetős, de megoldásnak édeskevés, ráadásul semmit nem segít ott, ahol esély sincs digitális eszközök beszerzésére, mert például még a napi háromszori étkezés is gondot okoz. Az ingyenes internettel nem sokat tud kezdeni az a gyerek, aki akkor eszik meleget, ha elhozza az iskolából az ingyen ebédet, és aki számára a távoktatás kimerül a postán kapott vagy személyesen átvett fénymásolt feladatlapok kitöltésében.

Szabad ötletek jegyzéke

A legaggasztóbb azonban az, hogy a tanév és a járvány második hullámának küszöbén a kormány még mindig csak az ötletelésnél és a konkrétumoktól mentes ígérgetésnél tart: lesz pontos protokoll, lesz elég védekezéshez szükséges eszköz, lesz jobb Kréta, lesz Digitális Kollaborációs Tér, és lesz új NAT is, mert semmi nem indokolja, hogy ne legyen. Csak éppen azt nem tudja senki, hogyan fog működni pontosan az iskolája, ahová talán már most be kell járnia, de ahol egy hét múlva egészen bizonyosan elkezdi majd a napi szintű munkát.

Az például erősen kétséges, hogy a megváltozott helyzetre a más célokra létrehozott, és meglehetősen egyenetlen színvonalon működő KRÉTA rendszer milliárdokból történő foltozgatása vagy az új Digitális Kollaborációs Tér lefejlesztése a megoldás. Ehelyett lehetővé kell tenni az intézmények szabad eszközválasztását a helyi sajátosságok figyelembevételének érdekében. Annál is inkább, mivel az szakmai szempontok szerint nem lehet értelmes cél, hogy az egész ország azonos platformot használjon, a választás szabadságát a tantestületeknek meg kell hagyni. Kénytelenek vagyunk élni a gyanúperrel, hogy az e-naplók egységesítését követő,

immár a tanulási platformokat is érintő uniformizáló törekvések sokkal inkább szolgálják az egyes intézmények láthatatlan monitorozásának, illetve a milliárdos közpénzek haveri cégekhez juttatásának magasztos célját, mintsem a valóban hatékony pedagógiai munkát.

Az oktatásirányítás ötleteléséhez csatlakozik a kormány udvari „szakembergárdájának”, a Nemzeti Pedagóguskarnak az elnöke is. Az egy dolog, hogy Horváth Pétert semmi nem legitimálja arra, hogy a magyar pedagógusok nevében véleményt mondjon, hiszen egy a kormány által összegründolt gittegylet elnökeként beszél, az NPK döntéshozó testületének választásában pedig csupán néhány pedagógus vett részt. Vagyis Horváth Pétert lényegében a kormány nevezte ki arra, hogy kellő pillanatban komoly arccal bólogasson, és részt vegyen a mostanihoz hasonló ötletparádékon. Nem is igen gondolta komolyan egy hazai pedagógus sem, hogy szívügye lesz majd kollégái érdekeinek védelme, akár a gazda ellenében is. De ennél azért még Horváth Pétertől is többet vártunk volna.

Szerinte „azt a teljes körű iskolabezárást, ami márciusban volt, nem lehet megismételni”, illetve „elképzelhetetlen, hogy az elsősök személyes kapcsolatfelvétel nélkül, digitálisan kezdjék el az iskolát”. Mindamellett, hogy tisztában vagyunk a karantén nemzetgazdasági és pedagógiai hátrányaival, feltesszük a költői kérdést:

Mi kellene ahhoz, hogy Horváth Péter fantáziája beinduljon? Halott kollégák? Lázasan fekvő kisiskolások?

Köztudott, hogy a koronavírussal fertőzöttek egyre fiatalabb korosztályból kerülnek ki, és ha még nem is így lenne, az iskolák akkor is a legfertőzésveszélyesebb helyek közé tartoznak, hiszen napi rendszerességgel jönnek össze zárt helyen a legkülönbözőbb családi viszonyok és lakhatási körülmények között élő emberek.

[frame]

Ahelyett, hogy az EMMI egy kisóvodás vakhitével ismételgeti tavasz óta, hogy „nem lesz baj, nem lesz baj”, már hónapok óta azon kellene dolgoznia minden erejével, hogy kitalálja többek közt:

  • Milyen digitális megoldásokkal támogatható a legkisebbek olvasás- és írástanulása távoktatás esetén?
  • Milyen pénzügyi segítség áll rendelkezésre, amellyel járványügyi vészhelyzet idején enyhíteni lehet a családok pénzügyi terhein?
  • Milyen módon érhető el, hogy a magyar egészségügy intézményei ne a fertőzés legfőbb gócpontjai, hanem az emberek gyógyulásának forrásai legyenek?
  • Milyen hosszútávú tervek állnak rendelkezésre a járvány okozta kényszerű izoláció gazdasági, társadalmi, pszichológiai és egyéb káros következményeinek enyhítésére?

[/frame]

Egy jó irány: egységes szabályozás helyett helyi intézkedések

Horváth Péter javaslatai között akad olyan, amit a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is teljes mellszélességgel támogatni tud. Úgy véljük, minél több járványügyi kérdésben kapnak önálló döntési jogkört a tankerületek, annál nagyobb az esély a járvány káros következményeinek csökkentésére. Nyilvánvaló, hogy egy olyan kistelepülésnek, ahol még soha nem volt egy koronavírus-fertőzött akár több kilométeres körzetben sem, egészen máshogy kell működnie ebben a helyzetben, mint egy fővárosi belső kerületnek vagy egy megyeszékhelynek.

Ehhez azonban egyrészt az kell, hogy a központi és helyi szervek napi szinten együttműködjenek, pontos és naprakész információk álljanak rendelkezésre. Másrészt elkerülhetetlen az intézményi szintű autonómia részleges visszaállítása, az, hogy akár intézményvezetői szinten is megjelenjen a döntési szabadság, könnyen hozzáférhetőek legyenek a szükséges pénzügyi eszközök, és a pontos járványügyi információk, valamint a veszélyhelyzetre előírt – ma még hiányzó protokoll – alapján a helyi körülményeknek megfelelően el tudjanak járni. Azt nyilván senki nem várja, hogy egy intézményvezető egy személyben járványügyi döntéseket hozzon, de

szó szerint emberéletek múlhatnak azon, hogy az intézményvezetők jelzéseire (például a hiányzók számának megugrásáról) gyorsan reagáljanak a hatóságok – akár az adott intézmény bezárásával.

Vagyis csak akkor engedhetők vissza a pedagógusok és az óvodások, iskolások az intézményekbe szeptember elsején, ha a megfelelő és kellő gyakoriságú tesztelés mellett akár a háziorvosok vagy az intézményvezetők jelzései alapján is gyorsan lehet reagálni egy megváltozott helyzetre. Csak remélni tudjuk, hogy a beígért járványügyi protokoll ezt lehetővé fogja tenni, és nem pusztán fölösleges adminisztrációs körökkel fogja nehezíteni az oktatási intézmények életét.

Így reagál az érdekvédelem

Úgy tűnik, a PSZ-nek sem sikerült igazán működőképes javaslatcsomaggal előállnia. A másik pedagógusszakszervezet Facebook-on posztolt közleményén érződik ugyan a kollégák védelmének előtérbe helyezése, de javaslataik jelentős része aligha megvalósítható, és a kormány ötleteléséhez hasonlóan meglehetősen későn érkezett.

Csak néhány a megválaszolatlan kérdések közül: Hogyan oldják meg a biztonságos távolságtartást ott, ahol nincs elég tanterem és/vagy pedagógus? Az óvodák esetében ez különösen égető probléma. Hogyan képzelik a veszélyeztetett kollégák munkáját hibrid oktatás idején? Ki fog dolgozni helyettük az osztálytermi napokon, és ők abban időben milyen munkát végeznek majd? Mi értelme van havonta tesztelni, mikor a vírus lappangási ideje köztudottan két hét? Hogyan kivitelezhető a hőmérőzés egy 5-600 vagy akár 1000 fős intézményben? Ki fogja ezt végezni, és honnan kapnak megfelelő védőruházatot? Hogyan oldható meg a megfelelő szintű fertőtlenítés ott, ahol időről időre elfogy a wc papír is, mert a tankerület csak havonta egyszer szállít, és összesen egy takarító dolgozik egy háromszintes épületben?

Az alábbi javaslattal pedig végképp nem tudunk egyetérteni: „Egyértelmű utasításban határozzák meg a szaktantermi oktatás felfüggesztését a hibrid tanítás ideje alatt, helyette az osztálytermi oktatást helyezzék előtérbe.” A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete épp fordítva gondolja:

pont azt kellene egyértelmű utasításba adni, hogy mikor térhetnek vissza a diákok az osztályterembe, és az erről szóló döntést minél alsóbb szintre kell lehozni,

minimum tankerületig, de nagyobb intézmények esetében akár intézményvezetői szintig is.

Persze tisztában vagyunk vele, hogy egy ilyen rendkívüli helyzetben nagyon nehéz okosnak lenni, hiszen nagyon sok szempontot kell egyszerre mérlegelni. Ráadásul a leghatékonyabbnak tűnő lépések sokszor a legnépszerűtlenebbek is egyben.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azonban egyértelmű értékválasztás mentén, kizárólag az alábbiak feltétel nélküli érvényesítésével tartja elfogadhatónak a járványügyi helyzet kezelését:

[frame]

  1. Az állampolgárok egészsége mindennél fontosabb. Ha választani kell az analfabéta, de egészséges és a képzett, de beteg diákok között, a jelenlegi helyzetben mi egyértelműen az előbbi mellett tesszük le a voksunkat.
  2. A fentiekből adódóan a biztonságos osztálytermi munkavégzés lehetőségeit csak nagyon korlátozott mértékben, kizárólag egyes földrajzilag jól behatárolható területeken látjuk adottnak, és csak helyi irányítással látjuk megvalósíthatónak.
  3. Éppen ezért a járvány ideje alatt a digitális oktatás előtérbe helyezését támogatjuk, értve ez alatt egy valóban hatékony, 21. századi megközelítést és metodikát, nem pedig avíttas módszerek erőltetését különböző technikai eszközökön keresztül.
  4. A kormány kiemelt feladata és kötelessége, hogy ebben anyagilag segítse a magyar családokat:
    • a járványügyi vészhelyzet, illetve az esetleges iskola- és óvodabezárások idejére folyósított táppénzzel az egészséges gyerekkel otthon maradó szülők számára is
    • egyéb családtámogatások (például dupla családi pótlék) folyósításával
    • közvetlenül otthoni eszközvásárlásra felhasználható, akár az iskolán, óvodán keresztül is lebonyolítható pályázatok segítségével
  5. A kormány kiemelt feladata és kötelessége az is, hogy biztosítsa a megfelelő munkafeltételeket a magyar pedagógusok számára. Ezért követeljük a pedagógusbérek rendezését:
    • A pedagógusok kapjanak egyszeri, 100 ezer forintos juttatást pénz vagy cafeteria formájában a tavaszi időszakban végzett extra munka és az extra kiadások kompenzálására.
    • A bértábla vetítési alapja a mindenkori minálbér legyen.
    • A kötelező óraszámot rögzítsék heti 22-ben, a túlmunkát pedig minden esetben fizessék ki.
  6. Mindenekelőtt pedig széleskörű társadalmi egyeztetést követelünk minden oktatást érintő kérdésben valódi szakmai szervezetek, valamint a szakszervezetek, a szülők és diákok érdekvédelmi szervezeteinek bevonásával!

[/frame]

Csatlakozz havi egy gyorséttermi menü áráért! Ne hagyd, hogy egyedül harcoljunk!

[frame]

[/frame]

Kamrás Orsolya

Kamrás Orsolya

Hasonló cikkek