Te milyen körülmények között dolgozol a járvány alatt? Töltsd ki kérdőívünket!

Míg a kormány felelős szervei szerint nincs itt semmi látnivaló, az oktatás járvány idején is biztonságosan folyik, addig folyamatosan érkeznek hozzánk üzenetek olyan iskolákról, óvodákról, amelyek lassan komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A PDSZ szeretne tisztán látni, ezért kérdőívvel méri fel a valós helyzetet.

Mióta a koronavírus-járvány második hulláma megérkezett Magyarországra, mintha két nagy narratíva élne egymás mellett az országban. (A járvány által hordozott veszélyeket elbagatellizáló vírusszkeptikusokkal nem foglalkozunk.) Az egyik szerint a felelős hatóságok kézben tartják a helyzetet, nem lesz baj, vagy ha mégis, arra is fel vagyunk készülve. A másik szerint a felelős szervek nyugalma valójában nem profizmust, hanem káoszt és inkompetenciát rejt, és csak a jószerencsében bíznak a saját szakértelmük helyett. A saját munkahelyeinken szerzett tapasztalataink és a hozzánk érkező üzenetek ez utóbbit látszanak igazolni.

Sokszor kapjuk azt a kritikát, hogy ebben a nehéz helyzetben is csak a megosztottságot szítjuk, és pánikot keltünk. Mi viszont úgy gondoljuk, hogy ha a felelős szervek nem viselnek kellő képen gondot a saját munkavállalóikra, akkor azt az érdekvédelemnek kell megtennie akkor is, ha kényelmetlen igazságokkal kell szembesítenie akár a saját tagságát is.

Mindehhez elengedhetetlen volna a valós viszonyok ismerete, amire viszont adatnyilvánosság hiányában jelenleg nincs mód. Ezért

saját kezünkbe vesszük az adatgyűjtést, és arra kérjük az ország pedagógusait, töltsék ki online kérdőívünket,

mi pedig vállaljuk, hogy nyilvánosságra hozzuk az eredményeket, akármilyen narratíva rajzolódjon is ki belőlük. A kormánnyal ellentétben ugyanis nekünk fontos, hogy a döntéseinket, akcióinkat alulról alapozzuk meg. A válaszokat teljesen anonim módon kezeljük.

Segítsd a munkánkat egy kitöltéssel és egy megosztással te is!

Felmérésünk zárását – közkívánatra – fél nappal eltoljuk: az alábbi kérdőív 2020. október 6-án, 15:00 órakor zár. Ekkor a kiértékelését megkezdjük, további kitöltésre nem lesz mód.

[frame]

[/frame]

Hasonló cikkek

Adó 1% felajánlása

Kedves Tagjaink, Követőink és Látogatóink! Az idei évtől kezdődően lehetővé vált, hogy már a PDSZ alapítványának, az Oktatással a Demokráciáért Alapítványnak is fel tudjátok ajánlani

Tovább olvasom »