Nyílt levél Orbán Viktornak

Orbán Viktor 2020. november 6-án olyan gondolatokat fogalmazott meg a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, amelyek a PDSZ szerint elfogadhatatlanok. Ezért írtuk az alábbi nyílt levelet.

Tisztelt Miniszterelnök úr!

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete megütközéssel fogadta az ön november 6-án, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában elhangzott gondolatait.

Ön a Nemzeti Konzultációra hivatkozva kijelentette, hogy „mindenki azt szeretné, hogy ameddig lehet, az ésszerűség határáig, tartsuk nyitva az iskolákat”. Hozzátette, hogy a téli szünetig hét hét van hátra, “addig kellene kibírni”. Mindezt azon a napon, amikor először lépi túl a halálozások száma a száz főt, amikor 103-an haltak meg COVID-ban, amikor sorra jelennek meg a sajtóhírek arról, hogy megteltek a kórházak, és az orvosoknak már választaniuk kell, ki kapjon életmentő kezelést, kit hagyjanak meghalni. Elfelejtette talán, Miniszterelnök úr, hogy “első az élet védelme”? Hogy “mindenkit meg fogunk gyógyítani”?

Hol van az ésszerűség határa? Hány halottnál kezdődik?

A hozzánk érkező munkavállalói panaszok százai arról tanúskodnak, hogy sok minden jellemző az oktatási intézményekben zajló járványügyi intézkedésekre, de az ésszerűség nem igen. Ön az ésszerűség nevében nemigen tehetett volna olyan kijelentéseket, amelyekből az derül ki: a felsősöknek, középiskolásoknak az intézményekben a helyük.

Sajnos, egyre kevésbé bízunk a kormányzati ésszerűségben.

Az ésszerűség határa nekünk ott kezdődött volna, hogy bevonják az érdekképviseleteket is a döntéshozatalba – akkor megfontolhatták volna azt a javaslatunkat, amely szerint azok a diákok, a felsősök, középiskolások, akiknek nincs szükségük szülői felügyeletre, digitális munkarend szerint, az alsósok pedig az intézményekben, biztonságosan szétosztva tanulhattak volna. A digitális munkarendben lemaradókkal pedig külön, az intézményekben foglalkozhattak volna az intézményi infrastruktúra igénybevételével, hetente több alkalommal.

A kormányzati ésszerűség csupán sorosozással válaszolt a szakmai javaslatainkra.

A kormányzati ésszerűség az intézményi járványügyi létszámadatok eltitkolásával reagál az eseményekre: megvonva tőlünk, a munkavállalóktól, a szülőktől és a hozzátartozóktól azt a jogot, hogy eldönthessük, a körülményeink ismeretében biztonságos-e számunkra az intézmények látogatása. Megvonva munkatársainktól a hivatkozási alapot az önök által beígért 100%-os táppénzre!

A kormányzati ésszerűség nem tudja megmagyarázni, miért késnek napokat, heteket az intézményekben, az óvodákban, az általános iskolákban, a középiskolákban, a szakszolgálatokban a járványügyi intézkedések.  Miért járnak érintett családok gyermekei a közösségekbe. Miért nincs kontaktkutatás. Miért nincs tesztelés, vagy ha van, az is az indokoltnál napokkal később. Miniszterelnök úr: így terjed a járvány! Így viszik haza a veszélyeztetett időseknek, krónikus betegeknek. Így kapják el egyre többen – és ma már fiatalabbak is meghalnak.

Miniszterelnök úr! Önök elkéstek!

Ma már nem megvalósítható az sem, amit a PDSZ és más szakmai szervezetek egész nyáron ajánlottak önöknek! Ma már az a kuriózum, ha egy intézményben nincs jelen a fertőzés!

Ne velünk kísérletezzen! Zárja be az intézményeket! Már rég nem arról van szó, hogy egyes intézményeket kell bezárni, mert az elégtelen, késlekedő intézkedéseknek köszönhetően nem tudjuk többé megmondani, hogy melyik közösségben van jelen a vírus. “Nincs olyan hely, intézmény, ahol ne lenne jelen potenciálisan a vírus” – ezt Müller Cecília, az ön tisztifőorvosa mondta. Zárja be az intézményeket!

Az újranyitás során pedig, a gazdaság működőképessége érdekében is, vegye figyelembe az érdekképviseletek javaslatait!

(Kép: Orbán Viktor Facebook-oldala)


Ezeket a cikkeket is olvasd el a témában

COVID: JELENTSD NEKÜNK A MEGBETEGEDÉSEKET!

2020 ŐSZE: ÖSSZEOMLIK AZ OKTATÁS

A VÍRUS „ŐSZI KISÖPRŐDÉSE” ÉS A MUNKA MEGTAGADÁSA

[frame]

Nem kell elfogadnod: ez nem a normalitás! Harcolj velünk egy jobb oktatásért!

Azt mindannyian elfogadjuk, hogy példátlan időket élünk, amelyekben mindannyiunknak áldozatokat kell hoznia. De az nem elfogadható, hogy az állam gyerekként kezel bennünket, és olyan közérdekű információkat hallgat el, amivel életveszélbe sodorhat bennünket! Nem elfogadható, hogy nem állnak szóba senkivel, hogy saját életünkbe nem engednek beleszólást!

Harcolj velünk! Csatlakozásoddal támogass, tagságoddal tedd még jelentősebbé a PDSZT!

Havonta egy gyorséttermi menü áráért tagságoddal nem csak azt támogatod, hogy legyen, aki harcoljon érted, de azt is bebiztosítod, hogy legyen, aki melléd álljon, ha te kerülsz bajba.

Csatlakozz most az alábbi űrlap kitöltésével!

[/frame]

Hasonló cikkek

Adó 1% felajánlása

Kedves Tagjaink, Követőink és Látogatóink! Az idei évtől kezdődően lehetővé vált, hogy már a PDSZ alapítványának, az Oktatással a Demokráciáért Alapítványnak is fel tudjátok ajánlani

Tovább olvasom »