Célzott tesztelés: számmisztika és liberális matematika az illiberális kormánytól – megoldási javaslat a PDSZ-től

A kormány végre beszámolt a tesztelési körről – azonban a következtetései legkevesebb botrányosak. Egy alsós számára is világos ugyanis, hogy a szigorú tekintetű államtitkár által elővezetett számok gyengébb alapokon állnak, mint a bádogszilárdságú alaptörvény. Számmisztika és mellébeszélés helyett határozott lépéseket várunk az élet és egészség védelmében!

Az operatív törzs december elsejei tájékoztatóján György István államtitkár ismertette a „célzott tesztelésnek” nevezett akcióban begyűjtött adatokat – már amit megtudhattunk belőlük. Ezeket az adatokat tették ma közkinccsé:

[frame]

10 ezer helyszínen 181 506 tesztre került sor.

A fertőzöttek aránya „szerencsére alacsony”, 2.4% – ezek az államtitkár szavai, nem a mi értékelésünk – erről bővebben lejjebb. Az államtitkár elmondta, hogy ez a „teljes létszámra vetítve” (sic!) 1.66% – ami a nemrég Szlovákiában és Bajorországban mért adatokhoz hasonlíthatóan alacsony szám. Ezeket az adatokat olvasta végül fel:

Bölcsödék: 79%-os részvétel, 11 113 teszt, 195 pozitív, 1.8%-os átfertőzöttség.

Óvodák: 74%-os részvétel, 34 964 teszt, 811 pozitív, 2.3%-os átfertőzöttség.

Általános iskolák: 73%-os részvétel, 95 102 teszt, 2 170 pozitív, 2.3%-os átfertőzöttség.

Szociális intézmények: 24 352 teszt, 911 pozitív, 3.73%.

Szakképzés: 64%, 5 653 teszt, 146 pozitív, 2.6%.

Egészségügy: 10 222 teszt, 1.96% a pozitív tesztek aránya.

[/frame]

Vajon miért vettek részt kevesen?

György többször is hangot adott csalódottságának, amiért kevesen vettek részt az – egyébként önkéntes – tesztelésben.

Csakhogy mi pontosan tudjuk – és tudhatná a kormány is, hiszen számtalanszor megírtuk, kértük, kommunikáltuk –, hogy miért nem vettek többen részt. Egyrészt sok technikai dolgozó panaszolta, hogy nem kerülhetett rájuk sor, mert – érthetetlen módon – intézményükben csak a pedagógusokat tesztelték. A másik ok a leginkább húsba vágó – és nem a kormánynak: hónapok óta kérjük a kormányt, hogy egyszerűsítse a foglalkozási megbetegedésért járó 100%-os táppénz igénylésének módját, hogy az, aki megbetegszik, azonnal megkaphassa. Ez a mai napig nem történt meg.

Jó lenne, ha a kormány végre megértené: tartalékai végén jár a társadalom, nem csoda, hogy nem tudják megengedni maguknak a családok, hogy hetekig, hónapokig 60%-os táppénzen üljön valaki a karanténban, vagy betegállományban. Ez az elsődleges oka az alacsony részvételnek.

https://nedolgozzingyen.hu/2020/11/20/100-os-tappenz-a-lehetetlen-kuldetes/

No és persze: akik karanténban vagy betegállományban vannak, szintén nem jelentek meg a tesztelésen. Hogy ők hányan vannak? Ki tudja…

Abszurd számok: a betegeket is az egészségesekhez számolja a kormány a jobb eredmények érdekében

Az államtitkár elégedetten nyugtázta, hogy „szerencsére a pozitivitás alacsony, a gyorstesztelésen megjelentek mindössze 2.44%-a lett pozitív, ami 4 436 főt jelent összesen. A teljes érintett létszámra viszonyítva viszont ez az arány 1.64%, amely az elmúlt időszakban Szlovákiában és Bajorországban elvégzett nagycsoportos tesztek eredményével nagyjából azonos, illetőleg ahhoz hasonló”.

Az államtitkár egészen elképesztő következtetésekre jutott, amit egyszerűen nem értünk. Először is, (saját bevallásuk szerint is) az alkalmazott teszttípus sajátossága, hogy míg a pozitív eredmények biztosnak tekinthetők, addig a negatív teszteredmény megbízhatósága igen csak kérdéses, 50% körüli. Ez azt jelenti, hogy az államtitkár által egyébként külön hangsúlyozott 97.6% körüli negatív eredményben sok ezer potenciálisan fertőző pozitív maradhatott detektálatlanul – ha a jelenlegi arányokkal számolunk, akkor alapos okunk van feltételezni, hogy a valós szám – csak a teszteltek körében – valahol 6 600 fő és 3.66% körül lehet.

De a legérthetetlenebb az – illiberális kormányzattól kimondottan szokatlan – szélsőségesen liberális matematika, amit a kormány erőltet: ezek a számok ugyanis egyszerűen nem tartalmazzák azokat az oktatási dolgozókat, akik

  • Karanténban vannak,  mert kontaktnak minősültek,
  • Betegállományban vannak, mert megbetegedtek.

Azaz a kormány által közölt adatok egyáltalán nem adnak felvilágosítást arról, hogy ténylegesen hogy alakul a fertőzöttek aránya az intézményekben – hiszen nem közlik, hogy hányan vannak a betegek, a karanténban lévők, ezeket a most közölt számokhoz hozzá sem adják.

Emellett fontos tudni, hogy a hozzánk beérkezett üzenetek százai tanúskodnak arról, túlnyomó részt nem történt semmilyen intézkedés az intézményekben, amikor pozitív teszteredmény született azon túl, hogy hazaküldték a fertőzött kollégát – akármennyire is feddőn néz a kamerába György István. Azaz a 2.44% is megdöbbentően magas érték lenne – érthetetlen, miért ilyen nyugodt az államtitkár.

https://nedolgozzingyen.hu/2020/11/27/tovabbra-sincsenek-tenyleges-intezkedesek-a-tesztelt-intezmenyekben/

A matematikai vezércsel viszont, amit az államtitkár levezetett a sajtótájékoztatón, minden elemében kárpázatos.

Az államtitkár ugyanis a sajtótájékoztatón arra jutott, hogy a „teljes érintett létszámra viszonyítva” az arány csak 1.64%  – ez a kijelentés egyszerűen… nevetséges.

A rosszdiák-trükk lényege, ha valaki nem értené: az államtitkár úgy számol, hogy a tesztelt személyek számához hozzáadja a teszteletlen személyek számát is (akik között bizony ott vannak a táppénzen és karanténban lévők is), ezt leosztja a bebizonyosodott fertőzések számával, majd megállapítja, hogy lám, ez így csak 1.64%. Csiribú-csiribá, makkegészséges szinte mindenki! (Figyelem: nem az ún. extrapolálásról van szó – ami egyébként szintén elfogadhatatlan lenne, mivel a táppénzen lévő, kovidosokkal számol –, hiszen azzal 2% körüli eredményt kapnánk. Ami itt történik, egyszerű áltudományoskodás.)

Ezzel az erővel a hazai állatkertekben megtalálható szurikátaállomány létszámát is hozzá lehetett volna adni a teszteltek teljes számához, legalább annyira megalapozott és releváns ez a művelet statisztikailag.

Amikor az államtitkár ezzel a matematikailag egyszerűen elfogadhatatlan és szánalmas trükkel eljut a nem létező 1.64%-hoz, majd váratlanul előrántja a kalapjából Szlovákiát: nézzük csak, hasonló a helyzet, hiszen ott a nagy, átfogó tesztelés során is ilyen eredmény született.

Hát nem, nem hasonló a helyzet: Szlovákiában a letesztelt közel három és félmillió főből 1.06%-nyi pozitív esetet találtak, ezen György István barbatrükkje sem segít.  A teszteredmények alapján (2.44%) ez a szám nálunk közel két és félszer magasabb, mint Szlovákiában volt, ha pedig a tesztelés ismert bizonytalanságával is kalkulálunk (3.66%), akkor több mint három és félszer rosszabb eredményt kapunk északi szomszédunknál. Azt pedig természetesen senki sem tudja, már most hányan vannak karanténban, hányan táppénzen a kollégák közül, így ki sem derülhet a valós szám. 5%? 8%? 10%? Lehet, hogy a kormány maga sem tudja. Ez a mellébeszélés viszont méltatlan.

[frame]

Frissítés: tovább „csökkentek” a számok a december 3-i sajtótájékoztatóra

Ha a fenti kreatív matematika nem lenne már bőven elég, akkor próbáljuk meg értelmezni Maruzsa Zoltán államtitkár számait, amivel a december harmadikai operatív törzs sajtótájékoztatóján állt elő:

az ingyenes tesztelés első hetén az oktatásban dolgozók mintegy 70 százaléka, 200 000 fő vett részt. A leteszteltek mindössze 1,3 százaléka lett pozitív, ami elég alacsony aránynak számít.” Forrás: telex.hu

Érdemes megjegyezni, hogy Maruzsa ugyanabból a 70%-os részvételi arányból „számol”, mint György István, nagy valószínűséggel szintén csak a gyorsteszt eredményeit osztja nem csak a gyorsteszten résztvevők, hanem a teljes dolgozói állomány teljes számával, természetesen nem számolva hozzá a jelenleg táppénzen, karanténban lévők számát sem.  

[/frame]

Adatokkal trükközni nem jó karma

Már csak azért sem, mert könnyen ellenőrizhetők a ferdítések. Mit akar ezzel egyáltalán elérni a kormány? És ha már adatokról van szó, és a matematikából korrepetálásra szoruló államtitkár Szlovákiát emlegeti, a kormány figyelmébe ajánlanánk a szlovák állam által működtetettm hét nyelven, köztük magyarul is elérhető, állami koronavírus-tájékoztató oldalt is. Magáért beszél, hogy ezen mennyi adatot és milyen formában kérhet le akárki. Javasoljuk, hogy ha már hasonlítani szeretne, vesse össze György István ezt a magyar oldallal!

Ezzel szemben egyetlen szót nem szól arról a kormány, ami az egyik legfontosabb kérdés lenne:

A LETESZTELT INTÉZMÉNYEK KÖZÜL HÁNY HELYEN FORDULT ELŐ FERTŐZÖTT SZEMÉLY?

Ugyanis ez lenne az az adat, együtt a karanténban, betegállományban lévő kollégák intézményeivel, ami világosan leírná a valós helyzetet. Azt, hogy mennyire elterjedt valójában a vírus az intézményekben.

A tény, hogy a legtöbb helyen semmilyen lényegi járványügyi intézkedés nem történik a pozitív kollégák hazaküldésén kívül, azt jelzi előre, hogy a helyzet rohamosan romlani  fog – és a tényleges fertőzöttség a jelenleginél is lényegesen magasabb lesz. A szám, akármi is legyen az valójában, valós intézkedések nélkül akár ötnaponta duplázódhat, így egészen gyorsan súlyosbodhat a helyzet addig, amikor már végképp nem lehet kezelni a problémát.

A tesztelés tényleges eredménye

Ha félretesszük a kormányzati mesekönyvet és végre valós tanulságokat akarunk leszűrni ebből a tesztelési körből, akkor nem oszthatjuk a kormány és György István kisiskolás szintű matematikai optimizmusát.

  • Nem kaptunk valós adatokat az intézményi elterjedtségre vonatkozóan, az adatokat titkolják. Még csak érintőlegesen sem említették meg, hogy hány intézményről van szó. Alapos okunk van feltételezni, hogy teljes tesztelt intézményrendszer túlnyomó része érintett.
  • A kormány nagyvonalúan „megfeledkezik” azokról az ezrekről, akik betegállományban, táppénzen, karanténban vannak – ezzel nem fárasztja a hallgatóságot. Így aztán adatunk sincs a járvány valós méretéről.
  • A kormány az elérhető adatokat is igyekszik bagatellizálni, ahelyett, hogy korrekt módon számolna – lásd György  mesebeli „átvetítését” teljes létszámra, a légből kapott 1.66%-ot, és a teljesen képtelen szlovák párhuzamot.
  • Egy dolog azonban biztosan megállapítható ezekből a semmire sem jó számokból: most már egyértelműen megdőlt az a vélekedés, hogy az oktatásban dolgozók valamiért biztonságosabb helyzetben lennének, mint az egészségügyi dolgozók – lásd az oktatási adatokat (2.44%) az egészségügyi dolgozók körében mért adatokkal (1.96%) összevetve.
  • Ezzel – a kormány és személyesen Orbán Viktor – bevallása szerint is pontatlan teszttel is  3 127 jórészt tünetmentes pozitív, potenciálisan fertőzést terjesztő munkavállalóról derítették ki, hogy beteg.
  • A teszt a kormány által ismertetett jellgzetességeiből adódóan még nagyjából 1 600 fő felderítetlen maradt a leteszteltek közül (azaz a a hamis negatív eredmények). Hasonlóképpen, a nem tesztelt nagyjából 30 százaléknyi munkavállaló közül, a közzétett arányokkal számolva további 1400 fő felderítetlen pozitív vírushordozóról beszélhetünk. Ez további 3 ezer olyan személy, aki jelenleg a vírust terjesztheti az oktatási intézményeken belül. Azaz összességében 6 ezer körüli számról beszélhetünk, a tesztekből számolva. Ehhez jönne hozzá az a sok ezer karanténban vagy táppénzen lévő személy, akikről nem szól a kormány – számukról semmilyen adattal nem rendelkezünk (leszámítva azt, hogy a kormány most közzétett adataiban ők makkegészségesek).

Ezek hatalmas számok. Nem: 1.6%-ról szó sincs. A „tisztázó tesztelés” után tehát úgy állunk, hogy semmivel nem tudunk többet, mint előtte, a kormánypropaganda viszont arra használja a tesztelést, hogy ködösíthessen vele és a rugalmasan kialakított teszteredményekkel. És persze, azt továbbra sem tudjuk, hogy egy pozitív pedagógus az hány konkrét kontakt lehet. Ha, tegyük fel, 5-8 tanulócsoporttal dolgozik, és a csoportjai között esetleg akadnak olyanok, amelyek több osztályból, csoportbontással lettek kialakítva, akkor ez a 4-5 tanulócsoport ténylegesen akár 8-15 is lehet. Egy fertőzött pedagógus tehát önmagában is irdatlan sok kontaktot jelenthet.

Mit javasol a PDSZ?

A jelenlegi helyzetben a PDSZ a következőket javasolja. Javaslatunkban figyelembe vettük a gazdasági célkitűzéseket is – véleményünk szerint ennek a tervnek a társadalmi fogadtatása is kedvező lehet:

1 A kormány haladéktalanul rendelje el a téli szünetet mostantól annak eredetileg tervezet végéig, azaz január 4-ig.

2 Az így kiesett napokat nagyjából két hetet június 16-ától 30-áig lehet bepótolni.

A fenti módon, a szünet napjainak átszervezésével azonnal és hatékonyan csökkenthető a mostani, egyre kockázatosabb téli időszakban a kontaktusok száma – ezzel hatékonyan csökkenthető a vírus terjedése.

A két hét nem veszik el a nemzetgazdaság számára sem, mivel az júniusban – egyrészt a várható természetes esetszám-csökkenésnek köszönhetően, másrészt az addigra jó eséllyel megindított vakcina-programok hatására – biztonságosan bepótolható, továbbá a nehézkesen működő online oktatás helyett ekkor már nagy eséllyel lehet majd biztonságosan közösségben oktatni.

A szünetátrendezés nem okoz különösebb fennakadást már csak azért sem, mert a júniusi időszak az intézményekben jellemzően a kirándulásokról, év végi ismétlésekről, közösségi tevékenységekről szól.

A PDSZ Országos Választmányának álláspontja, hogy a jelenlegi helyzetet nem lehet a kormány által bemutatott hurráoptimizmussal irányítani. Az általunk javasolt szünetátrendezés az egyetlen jó megoldás a jelenlegi helyzetben.

[frame]

Jól laktál már az ígéretekkel? Nem bánod, hogy a kormány tapsviharban fürödve ünnepelteti magát, amiért te ilyen jól élsz?

Ha zavar, hogy Kásler miniszter azt ígér, amit akar, de teljesíteni csak neked kell, ha zavar, hogy milyen helyzetben van a szakmánk, akkor az alábbi űrlap kitöltésével csatlakozz a PDSZ-hez, és harcolj velünk! Havonta egy hamburgermenü áráért segítsd a munkánkat, és biztosítsd a hátteredet arra az esetre, ha téged is jogsértések érnének!

[/frame]

Ezek a cikkek is érdekelni fognak

Hasonló cikkek

Foxi-Maxi Reloaded

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének állásfoglalása a pedagógus-továbbképzési rendszer ideológiai alapú átalakítása ellen Mindenekelőtt egy kis fogalommagyarázat: Foxi Maxinak nevezték régen a Marxista-Leninista Esti Egyetemet, amelybe

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.