Újabb pótolhatatlan veszteség

Egy tapasztalt, mindenki által szeretett tanítónő halála önmagában is tragédia. De súlyosbítja a veszteséget a tudat, hogy ez a tragédia megelőzhető lett volna. Kollégánk megrendült, egyszersmind dühös levélben írta le, hogyan vezetett a kormányzati szintű fejetlenség egy újabb pótolhatatlan veszteséghez.

Megrázó levelet kaptunk pár nappal ezelőtt. Egy jó nevű iskola közösségének karácsonyát gyász árnyékolja, elvesztették az iskola megbecsült tanítónőjét. A szintén pedagógus szülő által írt levél mindennél élesebben megmutatja azt, amit hetek, hónapok óta mondunk:

Vagyis mindaz, amit az oktatásért felelős vezetők művelnek, kimeríti a szándékos veszélyeztetés fogalmát.

Névtelenséget kérő kollégánk levelét alább teljes terjedelmében közöljük, a szóban forgó tanítónő nevének kezdőbetűjét megváltoztattuk.

Tisztelt Szakszervezet!

A lányom tanítója, M. néni tegnap este elhunyt.

Nagyon nehéz szavakat találni. Az iskola egyik legjobb tanítója. Tudtuk, hogy nála jó kezekben van a gyermekünk. Biztonság volt körülötte. Precíz volt, türelmes. Az online tanulásnál a gyermekek várták a feladatait, mert szeretet volt benne, lelkesedés, így maga is lelkesített. Nem sietett, és nem siettetett. A gyerekekkel nem tantárgyakat szerettetett meg, hanem magát a tanulást! 

Azért írok, mert nemcsak gyászt, hanem tehetetlen dühöt is érzek! Dühöt, mert azt érzem, hogy a fejetlenség, a tenni nem akarás áldozata lett. Egy szülőtársam idézve: “ha novemberben bezárták volna az iskolát, ő itt lenne még velünk”.

Novemberben lányom mesélte, hogy egyik osztálytársa szülei covidosok. Ha jól emlékszem utána még egy diák beteg lett. Aztán november utolsó hetében M. néni is beteg lett. November 30-ától az iskola egy hét rendkívüli szünetet rendelt el, hivatalos papírt a karanténról december 4-én kaptunk.

Ekkor kaptunk egy levelet, hogy az OH december 7-én kelt határozata szerint folytatódik a tanítás, az iskola azonban lehetővé tette, hogy szülői igazolással itthon tartsuk a gyerekeinket. Vagyis nekünk, szülőknek kellett döntést hozni egy olyan ügyben, amihez nem értünk, és élet halál múlhat rajta. Sorra jöttek a szülői levelek, ekkorra már legalább 8 családban jelent meg a vírus az osztályból. M. néni kórházba került. Nagyon súlyos volt az állapota. Az iskola nem állt le, a tanítás folyt. A szülők nagyobb része úgy döntött, hogy nem engedi gyermekét iskolába. Eltelt egy újabb hét úgy, hogy az osztály gyakorlatilag, bár nem vagyok szakember, de szerintem nevezhető gócpontnak.

Akkor jött az e-mail, hogy szünet előtti utolsó hétre, december 14 és 18 között rendkívüli szünetet rendelnek el az alsósoknak. 

Ezerszer megkésve….

Tegnap éjjel jött az e-mail. Üresség van, indulatok és kérdések. 

A lányom azt mondta, ő nem megy többé iskolába.

Rájöttem, hogy igaza van. Abba az iskolába, amibe eddig járt, soha többé nem tud belépni. 

És mi lesz most? Most mi a felelős döntés?

Egy orvos anyuka azt mondta, nem őket kell félteni, ők be vannak öltözve védőruhába tetőtől talpig. De a pedagógusok ott állnak védtelenül. 

Kislányom tanítói igyekeztek nem érzékeltetni a gyerekekkel, hogy baj van. Ha valamelyik gyerek odament megölelni, nem küldték el. Ez HIVATÁSTUDAT! Hiszen a védelmi döntéseket, intézkedéseket nem nekik kellett volna meghozni. 

Azt szeretném hangsúlyozni, hogy az iskola a környék egyik legjobb iskolája. Megbízunk benne és az iskolavezetésben is. Közülük nem hibáztatok senkit, biztos vagyok benne, hogy amit tehettek, azt megtették!

Üdvözlettel: n. n. (pedagógus)

Ha a kormánnyal ellentétben te komolyan gondolod, hogy minden élet számít, ne késlekedj, lépj be most!

Legutóbbi cikkeink