
Járványkezelés: képmutató kettős mérce az oktatásban
Érthető, hogy egyes tankerületek védik a munkatársaikat. Ez az intézkedés viszont – akár helyes, akár nem – rettenetesen képmutató.
Több forrásból is úgy értesültünk, hogy egyes tankerületeknél – dicséretes módon – komoly járványügyi protokollok működnek. Ami természetes: meg kell védeni a munkavállalót, legyen az irodai dolgozó, vagy tankerületi vezető.
Azonban érkezett hozzánk olyan információ, aminek fényében meglehetősen furcsa az állam és a fenntartók intézményekhez fűződő viszonya.
A sor végén
Mint tudjuk, a PDSZ követelései és az előzetes ígéretek ellenére sem kerültek fel az oltási prioritási listákra az oktatásban dolgozó munkavállalók. Annak ellenére sem, hogy az oktatásban dolgozók fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek. Már csak azért is, mert az oktatási intézmények számára továbbra sem biztosítanak maszkokat, plexi arcvédőket… de gumikesztyűket sem. Mert a járványügyi intézkedések meglehetősen következetlenek: míg van olyan, hogy teljes osztályok kerülnek karanténba egy családtag bizonyított megbetegedése miatt, számtalan olyan dokumentált esetet is ismerünk, amikor az iskolai osztályt vagy óvodai csoportot a gyermek vagy a pedagógus bizonyított covid-fertőzése után sem vonták járványügyi intézkedés alá. Ahogy olyan eseteket is bőven ismerünk, hogy ezeket az intézkedéseket akár 5-6-7 nappal a bizonyított fertőzés után rendelték el.
A hivatalos reakció ezekre a felvetésekre rendszeresen az volt, hogy minden a legnagyobb rendben van, ahol szükséges, időben beavatkoznak a hatóságok – az oktatási intézmények pedig nem számítanak fertőzést terjesztő gócoknak. Éppen ezért nem tartják szükségesnek a nevelési-oktatási munkában közvetlenül résztvevők kiemelt oltását sem.
Kettős mérce
A fentiek fényében legalábbis érthetetlen ugyanakkor az az intézkedés, amiről tudomást szereztünk.
Értesülésünk szerint van olyan tankerület az országban, ahol az oktatási intézményektől érkező dokumentumokat a beérkezéstől számítva 24 órán keresztül elzárva őrzik – járványügyi okokból.
Ha ez nem lenne elég: volt, akinek a fizetése nem érkezett meg időben a bizarr intézkedés miatt. Arról is érkezett ugyanis panasz, hogy az iskolatitkár hiába küldte be időben az érintett dolgozó táppénzes papírját, nem foglalkoztak vele, csak a bérszámfejtés zárása után – mert pihentették az iratot. Így a dolgozó nem kapta meg a pénzét.
Ha az intézmények valóban ennyire biztonságosak, ha az intézmények munkavállalóit éppen ezért nem indokolt a prioritási listákon kiemelt kategóriában kezelni, ha ennyire flottul zajlanak a járványvédelmi intézkedések – akkor mi indokolja, hogy egy tankerület járványügyi okokból 24 órán keresztül pihentesse az ezekből az intézményekből származó iratokat?
A hallgatás ára
Ez az eset is arra világít rá, hogy az állam és az oktatásirányítás kezéből kicsúsztak az események. Azok a helyi oktatásirányítási szervek pedig, akik képben vannak, saját hatáskörben igyekeznek – legalább saját munkatársaik számára – megszervezni a biztonságos munkavégzést. Ami azt is jelenti: ebben a bürokratikus, autokratikus, átláthatatlan rendszerben is igen sokan vannak azzal tisztában, hogy pont ott elégtelenek a járványügyi intézkedések, ahol – a kontaktusok miatt – sokkal hatékonyabbaknak kellene lenniük. Azaz az óvodákban, iskolákban, oktatást-nevelést segítő intézményekben. Sokan vannak ők, de mégsem emelik fel a szavukat.
Ők hallgatásukkal fenyegetik azokat, akik sokkal jobban ki vannak téve, saját maguk csendes védelme pedig – bár indokolt – ebben a formában – legalábbis – nem ízléses.
Ha úgy gondolod, hogy nem laktál jól az ígéretekkel, itt az idő: lépj (be) most!
Ha zavar, hogy a kormány azt ígér, amit akar, de teljesíteni csak neked kell, ha zavar, hogy milyen helyzetben van a szakmánk, akkor az alábbi űrlap kitöltésével csatlakozz a PDSZ-hez, és harcolj velünk! Havonta egy hamburgermenü áráért segítsd a munkánkat, és biztosítsd a hátteredet arra az esetre, ha téged is jogsértések érnének!
Ezek a cikkek is érdekelni fognak
- SÜRGŐS, FONTOS: VÁLTOZOTT A PDSZ-NÉL A TAGDÍJFIZETÉS RENDJE!
- Figyelem! Decemberben nőtt a garantált bérminimum és a minimálbér!
- Szülinapot ünnepeltünk
- Új, közös követeléseket fogadott el a PDSZ Országos Választmánya és a PSZ kongresszusa
- A PDSZ Országos Választmányának közleménye a Nevelésügyi Kormánybizottságról