Április 19: így akadályozhatjuk meg az intézménynyitást

Megírtuk a levelet, amivel megakadályozhatjuk az április 19-i jelenléti munkavégzést! Írjátok alá, küldjétek el, és jelezzetek vissza!

Meg tudjuk akadályozni, hogy április 19-én a kormány megnyissa a nevelési-oktatási intézményeket! Felmérésünk szerint nagy többségben vannak azok, akik nem szeretnének visszatérni a „jelenlétinek” hívott munkavégzéshez április 19-én. Szülői szervezetek felmérése szerint a szülők nagy része is elutasítja a nyitást.

A hatályos jogszabályokra hivatkozva megtagadhatjuk a jelenléti munkavégzésre adott utasítás végrehajtását – míg a munkavégzésre továbbra is rendelkezésre állunk.

Levelünk – amit a cikk végi keretben találsz – részletesen elmagyarázza az utasítás megtagadásának jogi hátterét, de a lényeg, hogy

kötelességünk is megtagadni a munkavégzést, ha a gyermekek, diákok egészsége, biztonsága nem szavatolható.

[frame]

Kollégáink, így a PDSZ véleménye is az, hogy az intézményrendszer megnyitása nem csak azért kockázatos, mert a frissen beoltott nevelési-oktatási dolgozók védelme még nem alakulhatott ki a nyitás időpontjára. Azt is mérlegelni kell, hogy a terjedő brit variáns fertőzőképessége – a kormány szerint is – sokkal magasabb, mint a korábbi változaté, emellett sokkal gyorsabban terjed a gyerekek, fiatalok körében, mint korábban. Ezért sem javasolják vezető járványügyi szakemberek a nevelési-oktatási intézményrendszer április 19-i nyitását.

[/frame]

Április 19-én megtagadható az utasítás végrehajtása

Az április derekára időzített intézménynyitásnál sok szempontból is felmerül, hogy nem szavatolható a munkavállalók, diákok, gyerekek – és családjaik – biztonsága. A most életbe lépett szabályok szerint zárt kereskedelmi helyiségekben 10 négyzetméterenként egy vásárló bent tartózkodása megengedett, szigorúan maszkban – a nevelési-oktatási intézmények esetében ezzel szemben egy 50 négyzetméteres helyiségben nem öten, hanem adott esetben harmincan is lehetünk, ráadásul úgy, hogy még a maszkviselés kötelezettsége sem előírás.

A fenti érvek mentén jól látható, hogy az egyetlen felelős döntés ebben az időpontban az osztálytermi oktatásra, jelenléti foglalkozásokra adott utasítás megtagadása lehet.

Fontos, hogy nem a munkavégzést tagadjuk meg, arra továbbra is rendelkezésre állunk – kizárólag ezt az utasítást. Azaz digitális munkarendben továbbra is a munkáltatónk rendelkezésére állunk.

Hogy lehet sikeres az utasítás megtagadása? Hogyan csináljuk?

Ahhoz, hogy ezt tegyük, a cikk végén keretben található levelet kell elküldenünk, az alábbi lépések szerint.

1 Legyünk hozzá elegen! Először is: egy teljes vagy egy fél nevelőtestületet nem lehet retorzióval sújtani, sőt egy negyedet sem igazán. Ha sokan fogunk össze és állunk a kezdeményezés mögé, védettebbek is vagyunk. Hasonló okból nem is javasoljuk, hogy egyenként küldjétek el ezeket a leveleket. Egyenként nehezebb dolgunk van – hosszas jogi eljárásokra is sor kerülhet.

2 Hogyan szervezzük meg a járvány alatt? A járvány alatt digitálisan fogjátok eljuttatni ezt a levelet az intézménybe. Ehhez arra van szükség, hogy mindenki, aki alá kívánja írni ezt a levelet, emailben küldjön egy hozzájárulást annak a kollégának, aki a többiek nevében a levelet elküldi az intézménynek. Pl. másolja be a levél szövegét és írja oda, hogy „hozzájárulok, hogy a nevem szerepeljen a levél alatt”.

3 Küldjük el a levelet úgy, hogy mindenki, aki emailben hozzájárulását adta, legyen feltüntetve aláíróként a levélen. Ebben az esetben nem szükséges személyesen, papíron aláírni – de a válaszemaileket, amelyek alapján küldjük a levelet, tartsuk meg.

4 Jelezzük, hogy elküldtük a levelet! Csak így tudjuk kommunikálni, hogy hány nevelőtestület tagadta meg ennek az utasításnak a végrehajtását – így nagyon fontos, hogy ezen a kérdőíven nevelőtestületenként egy ember jelezzen vissza:

Ne feledjétek: mi vagyunk alkupozícióban, és minél többen vagyunk, annál könnyebb dolgunk lesz!

Ha szülő vagy, van lehetőséged otthon tartani a gyerekedet

Erről részletesen írtunk a korábbiakban, kövesd az ebben a cikkben leírtakat:

https://nedolgozzingyen.hu/2020/11/10/mit-tehet-a-szulo-ha-az-intezmenyvezeto-nem-hajlando-igazolni-a-gyerek-hianyzasat/

[frame]

Ezt a levelet írjátok alá és küldjétek el

Tisztelt Intézményvezető!

Alulírottak, ezúton jelentjük be, hogy a Mt. 54. § (1) és (2) bekezdése alapján az intézmény területén a gyermekekkel és munkatársainkkal való kontaktussal járó nevelő és oktatómunkára vonatkozó utasítás végrehajtását megtagadjuk, egyúttal bejelentjük, hogy digitális munkarend keretén belül, illetve kontaktussal valamint annak veszélyével nem járó munkavégzésre továbbra is rendelkezésre állunk.

A Mt. 51. § (4) bekezdése szerint a munkáltató biztosítja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit. Márpedig jelenleg az intézményben az egészséges és biztonságos munkavégzés alapfeltételei sincsenek meg.

A tömeges fertőzésekkel és nagyszámú halálos áldozattal járó koronavírusjárvány jelenlegi szakaszában, amikor az 1/2021. (IV. 6.) BM határozat szerint vendéglátóhelyek továbbra sem fogadhatnak vendégeket, az üzletekben átlagosan 10 négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat, addig az intézményben nem biztosítható szükséges, legalább 1,5-2 méteres távolságtartás, nem beszélve arról, hogy a foglalkozásokon, tanítási órákon zárt légtérben ugyanazokkal a személyekkel hosszabb időt kell eltölteni, amely még inkább növeli a megfertőződés veszélyét. Fontos körülmény az is, hogy egy bolti bevásárlás időtartama jóval rövidebb, mint a köznevelési intézmény területén általában egy légtérben tanulókkal és munkatársakkal együtt eltöltött időtartam. A jelenlegi vírusvariáns terjedési sebessége és veszélyessége messze meghaladja a korábbit. Az adott közösségbe bekerülő egyetlen fertőzött nagy valószínűséggel az összes jelenlévőt megfertőzi, amely ellen a maszkviselés sem nyújt százszázalékos védelmet, ráadásul a minisztérium által kiadott intézkedési terv szerint nincs is a köznevelési intézményekben előírt maszkviselés. A gyermekek, tanulók beoltására a közeljövőben nem kerül sor, tesztelés nélkül lépnek az intézménybe, következésképpen közöttük a járvány akadály nélkül terjed még akkor is, ha a beoltott pedagógusok elvileg kevésbé lesznek terjesztők. Itt kell megjegyezni, hogy a beoltott pedagógusok többsége még csak az első oltását kaphatta meg, a második beoltásra sok esetben csak júniusban kerül sor (pl. 60 éve alatti krónikus betegek, akiket hetekkel ezelőtt az Astra Zeneca oltásával oltottak be).

Az Mt. 54. § (1) bekezdése szerint a munkavállaló köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása más személy egészségét vagy a környezetet közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. Ott, ahol nem biztosított a szükséges távolságtartás, ahol egy légtérben huzamos időt kell eltöltenünk a gyermek/tanulócsoportokkal, az intézmény területén folytatott nevelő-oktatómunka a gyermekek/tanulók és hozzátartozóik egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné, ezért kötelességünk az utasítás végrehajtásának megtagadása.

Az Mt. 54. § (2) bekezdése szerint a munkavállaló megtagadhatja az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, vagy a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. Tekintettel arra, hogy az intézmény dolgozóinak védettsége az intézmény megnyitásakor még messze nem alakul ki, a fent részletezett körülmények miatt az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételei nem adottak, a fertőzés viszont gyakran súlyos egészségromlással, akár elhalálozással jár, véleményünk szerint az intézmény falai között a gyermekekkel és tanulókkal végzett munka az életünket és egészségünket súlyosan veszélyezteti, ezért erre a rendelkezése hivatkozva is elutasítjuk az intézményen belül végzendő munkavégzés végrehajtását. Ezzel együtt kijelentjük, hogy az Mt. 54. § (3) bekezdése alapján munkavégzésre továbbra is rendelkezésre állunk, és vállaljuk munkánk digitális munkarendben történtő folytatását.

A fenti nyilatkozatunkat a tudományosan igazolt védettség, valamint a járványügyi veszélyhelyzet fennállásnak végéig, ill. visszavonásig fenntartjuk.

Település, dátum,

Aláíró1

Aláíró2

Intézménytípusonként alakítsuk át a szöveget

Természetesen úgy alakítsuk a szöveget, hogy megfeleljen annak az intézménytípusnak, ahová szánjuk a levelet. Ha például pedagógiai szakszolgálatban dolgozunk, nevelőtestület helyett „szakdolgozói értekezlet” szerepeljen, „tanítási óra” helyett pedig értelemszerűen: „a különböző szakfeladatok foglalkozásai, ülései”. Ahogy „nevelő és oktatómunka” helyett „pedagógiai szakszolgálati szolgáltatások ellátása” álljon.

[/frame]

[frame]

Azt akarod, hogy legyen végre szavad ?! Máshogy nem fog menni: csatlakozz hozzánk!

Egyre többen vagyunk – de még mindig nem elegen! Együtt ki fogjuk harcolni az emberhez méltó munkakörülményeket!

Csatlakozz hozzánk,

ha azt szeretnéd, hogy az oktatásban dolgozóknak valóban számítson a hangja, hogy ne lehessen egy kézlegyintéssel lesöpörni, amit követelünk. Ha azt akarod, hogy hatékony érdekképviseleted legyen, ha azt szeretnéd, hogy egy határozott, a tagjai, a társadalom érdekében a népszerűtlen dolgokat is kimondó, harcos és sikeres szervezet álljon mögötted! Hidd el, a jogaid megérik havonta egy gyorséttermi menü árát!

Rád van szükség – MOST van szükség rád!

[/frame]

Ezekre a cikkekre is kíváncsi lehetsz

Kincse Szabolcs

Kincse Szabolcs

Hasonló cikkek

Béremelés és ki nem fizetett túlmunka – csak tagoknak

Ebben az írásunkban hozzájutsz azokhoz a tartalmakhoz, amelyeket csak tagoknak tettünk elérhetővé. Miről van benne szó? Miért jár a felmentési idejüket töltőknek is a béremelés? Hogyan tudod behajtani az elmaradt díjazást a 2023. december 31-éig végzett eseti helyettesítésért és egyéb többletmunkáért, ha közoktatásban vagy szakképzésben dolgozol? – Ezekhez adunk szerkeszthető, frissített mintadokumentumokat is. Miért jár a felmentési idejüket töltőknek is […]

Ez a cikk csak PDSZ-tagok számára érhető el. Még nem vagy tag? Lépj be!

Tovább olvasom »