
PDSZ a Miniszterelnöknek: nyitás helyett támogatást!
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete továbbra is követeli a nevelés-oktatási intézmények zárva tartását, a rászorulók, a gyermekeikkel otthon maradó szülők hathatós támogatását.
A PDSZ nem elégedett a kormányzat intézkedéseivel: nem támogatja, hogy a nevelési-oktatási intézményeket, akár részlegesen is, kinyissák. Ehelyett a kormány végre kezdje el támogatni a rászorulókat, akik az elhúzódó válaságnak köszönhetően egyre többen vannak – és mely támogatásra meg lennének a forrásai a kormánynak.
A fenti okokból a PDSZ Országos Választmánya ismét nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz.
Szülők és nevelés-oktatási dolgozók is rengetegen keresnek bennünket a napokban, hogy mit lehet tenni? Hogyan tudnák megakadályozni, hogy osztálytermi oktatásra váltson az intézményük? Hogyan érhetik el, hogy a gyerekeknek ne kelljen bejárniuk? Mindkettőre van megoldás.
Mit tehetsz, ha pedagógus vagy?
Az alábbi felhívásunk annyira népszerű, hogy amint közzétettük, máris 30 nevelőtestület csatlakozott a felhíváshoz! Nézzétek át ti is, és csatlakozzatok!
Mit tehetsz, ha szülő vagy?
Nyílt Levél Orbán Viktor miniszterelnöknek
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
A PDSZ eredményként értékeli a középiskolák megnyitásának elhalasztását, ám továbbra is követeljük valamennyi köznevelési intézmény zárva tartását és a digitális munkarend fenntartását, valamint annak bevezetését az óvodákban is.
Követeljük, hogy a kifejezetten erre nyújtott európai forrásokból adjanak a szülőknek bérkompenzációt, rendeljenek el felmondási tilalmat, és támogassák a munkáltatókat, hogy álláshelyeket ne szüntessenek meg.
A fentiek miatt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul adjon választ a következő kérdésekre:
- Mikor hajlandóak végre bértámogatást fizetni a rászorulóknak, a járvány miatt nehéz helyzetbe került tömegeknek, a gyermekeikkel otthon maradni kényszerülőknek?
- Mikor vezeti be végre a munkáltatók hathatós támogatását a munkahelyek megőrzése érdekében?
- Mikor vezeti be végre a felmondási tilalmat a gyermekükkel otthon maradó munkavállalók számára?
A köznevelési intézmények zárvatartása nemcsak a pedagógusok érdeke, hanem össztársadalmi érdek. Nincs olyan szakember, aki ne hívta volna fel a figyelmet arra, hogy az óvodák, iskolák megnyitása óriási veszélyt jelent a járvány további alakulása szempontjából. Most, amikor az egészségügy az összeomlás határán egyensúlyoz, nem kockáztathatjuk a óvodák és iskolák megnyitásával az egészségügy további terhelését.
Most, amikor elrendelték – nagyon is indokoltan -, hogy az üzletekben a maszkviselés mellett is 10 m2-enként egy személy tartózkodhat, miért gondolja Ön, hogy az óvodákban és iskolákban ugyanilyen biztonsági intézkedés nélkül ennél nagyságrendekkel többen egy légtérben tartózkodhatnak, ráadásul nem percekig, hanem akár több órán keresztül? Az intézményekben maszkviselési kötelezettség még mindig nincs.
A gyermekek, tanulók és fiatalabb korosztályba tartozó szülők beoltásának még hozzávetőleges időpontja sincs, ugyanakkor tudható, hogy jelenleg fertőző vírusvariáns a fiatalok körében is súlyos betegséget idézhet elő, mi több az ő körükben fokozottan terjed. A gyermekek és tanulók, valamint hozzátartozóik élete és egészsége számára ezért az intézmények közvetlen és súlyos kockázatot jelentenek. Emiatt álláspontunk szerint a pedagógus a jelenléti oktatásra vonatkozó utasítás végrehajtását köteles megtagadni.
A köznevelési intézményekben dolgozók beoltása folyamatosan történik, ám többünknek a hét végéig az első oltás beadására sem kerül még sor. A védettség kialakulásához oltástípusonként különböző időpontban beadott második oltás és azt követő legalább két hét szükséges. Tudományosan nem igazolható, hogy közvetlenül az első oltás után a közoktatásban dolgozók védettsége kialakulna, ezt szakértők is alátámasztják. Olyan személyek jelennének meg tömegesen az épületekben, akikről nem tudni, hogy fertőzöttek-e vagy fertőzött személyekkel állnak szoros kapcsolatban. Egy olyan országban, ahol tömeges tesztelés és kontaktkutatás gyakorlatilag nincs.
Miniszterelnök Úr!
A fentiek miatt követeljük a köznevelési intézmények további zárvatartását mindaddig, amíg az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételei meg nem teremtődnek. Kérjük, legyen tekintettel a magyar családok egészségére és biztonságára – beleértve az anyagi biztonságot is! Használja fel erre az Európai Unió által Magyarországnak is biztosított támogatást!
Budapest, 2021. április 09.
A PDSZ Országos Választmánya
Csatlakozz hozzánk: támogasd a munkánkat! Legyél te is a PDSZ tagja!
Az alábbi űrlap kitöltésével lépj be tagjaink közé és támogasd munkánkat havi egy gyorséttermi menü árával! Vegyél részt akcióinkban, aktivizáld magad!