Nevelés-oktatás: állítsuk meg az ámokfutást!

Elég volt a kizsákmányolásból: fizettessük ki a túlóráinkat és harcoljuk ki a méltányos bérrendezésért!

A magyar oktatási rendszert egyetlen dolog tartja még működésben: hogy az abban dolgozók hajlandóak teljesíteni azt a teljesen méltánytalan elvárást, hogy ingyen, túlórában biztosítsák a működtetéséhez szükséges munkát. Az a rendszer, amit ma köznevelésnek hívunk, egyik pillanatról a másikra omlana össze, ha a pedagógusok, a nevelést-oktatást segítők, a technikai dolgozók holnaptól elkezdenék azt, amit más munkakörökben már rég végeznek a dolgozók: csak a fizetett órákban dolgoznak.

A nevelés-oktatásban dolgozók kitartásáért, elkötelezettségéért azonban nem jár köszönet: oktatásirányítás egyáltalán nem becsüli meg az erejükön felül teljesítő munkatársakat.

Lassan egy éve, hogy megírtuk: a tapasztaltabb pedagógusokat évi bruttó 3.788.200 forinttal rövidíti meg a kormány – és gyakorlatilag minden munkakörben veszítenek pénzt a munkatársaink.

A túlmunka a rendszerbe van kódolva

Az, hogy a kormány nem hajlandó teljesíteni ígéretét, hogy nem tesz semmit a nevelés-oktatás béreinek évtizedek óta tartó elinflálódása ellen, többszörösen üt vissza a nevelésben-oktatásban dolgozókra. A kormány által előidézett jelenségek, folyamatok egy ördögi kört alkotnak: az egyik hátrány a másikat táplálja, aminek köszönhetően hatványozódnak a megoldatlanul maradt strukturális problémák.

Ma már egyáltalán nem titok, hogy a nevelés-oktatás bérszínvonala siralmas. Ez pontosan meglátszik a pályára jelentkezők számában: az utánpótlás jószerével teljesen elapadt, nincs már fiatal, aki megkockáztatná, hogy egy ennyire bizonytalan területen kezdjen karriert építeni.

Ennek köszönhetően a pedagógushiány ma már katasztrofális méreteket öltött – nem is csoda, hogy a számokat folyamatosan kozmetikázzák az érintett szervek.

Ma, amikor kötéllel sem lehet szaktanárt fogni, a kormány továbbra sem a valós problémák megoldásával kíván foglalkozni. Csak a pedagógusok, óvodapedagógusok heti sok tízezer órányi ingyenmunkájának köszönhető, hogy a gyerekeink nem maradnak ellátatlanul.

Túlmunka nélkül tehát rég összeomlott volna az egész rendszer – ugyanakkor a túlmunka azt is jelenti, hogy az amúgy is siralmas bérek valódi értéke még kevesebb. A rendszer tehát egyre kevésbé vonzó az utánpótlás számára, ennek köszönhetően egyre kevesebben dolgoznak a fokozatosan elöregedő nevelés-oktatásban, azaz még több túlórával lehet csak ellátni a feladatokat.

Megosztó látszatintézkedések

A kormány mindeközben nem azon dolgozik, hogy a problémát megoldja. A hangos diadaljelentések közepette sem volt képes még csak a bérrendezés megkezdésére sem. Ehelyett egy pótlékot vezetett be, ami természetesen semmit sem pótolt.

2020-ban jelentették be, hogy 10 százalékos fizetésemelést kap mindenki – erről hamar kiderült, hogy egy pótlékot próbálnak bérnek eladni. Nagyon nem mindegy: a pótlékot bármikor, egyetlen tollvonással, elveheti a kormány – ahogy tette is a múltban többször – a bért nem.

A pótlék bevezetésének módja aztán egyértelművé tette, hogy miről van szó. A kormányzat nyilván érezte, hogy az egyre dühösebb, csalódottabb pedagógustársadalommal kezdeni kell valamit. Erre szolgált a pótlék, aminek bevezetésével

az intézményvezetőknek és a helyetteseiknek közel 100%-os pótlékemelést juttattak, ugyanakkor egy szót sem szóltak arról, hogy mindeközben pályakezdő, gyakornok tanárok bére azért emelkedett 2020. január 1-től 8%-kal, mert nem érte el a garantált bérminimumot, az ún. szakmunkás minimálbért. 

A pótlék emellett csak az alapilletményből számolódott, azaz a különböző pótlékokkal kiegészítgetett bérekből számolva a legritkább esetben érte el az ígért 10 százalékot a végső összeg.

A kikényszerített „új” NAT is a túlterhelés eszköze

A tavalyi év az új nemzeti alaptantervtől volt hangos. A számtalan független szervezet szakmai észrevételeit hangoskodással és sorosozással leverő kormányzat nem volt érdekelt a szakmai vitában. Pedig a NAT legnagyobb vesztesei a diákok – ők nem „hajolhatnak el” a sebtében, sokszor a szakmai teljesítményük helyett inkább politikai hűségükkel kitűnő szakértők által összefércelt tanterv elől.

A kormányzat cinizmusára jellemző, hogy végül úgy törte meg a NAT-tal szembeni szakmai ellenállást, hogy azt a koronavírus-járvány alatti válsághelyzet alatt „vezette be”, úgy, hogy az érdekeltek ne legyenek képesek érdemben kifejteni érveiket – és hogy semmi esetre se alakulhasson ki szakmai vita. A különböző szakmai és érdekvédelmi szervezetek – így a PDSZ – kéréseit is figyelmen kívül hagyva a koronavírus árnyékában végül lenyomta a szakma torkán a NAT-ot.

A NAT átgondolatlanságára mutat az a nem várt eredmény is, hogy az általa beharangozott „óraszámcsökkentés” nagyon minimális tényleges heti óraszám-csökkenéssel járt: a legtöbb évfolyamon két vagy három órával, de a 5-6. osztályban például semennyivel sem. 

Ahogy annak idején megírtuk, az óraszámcsökkentés pont ott nem történt meg, ahol szükség lett volna rá: míg például az elegendő tornaterem híján a legtöbb intézményben amúgy is megúszós módon szervezett 5 testnevelésóra megmaradt, addig a középiskolákban néggyel csökkent a természettudományos tárgyak, hárommal a magyar nyelv és irodalom óraszáma – azaz éppen azon tárgyak „mentek össze”, amelyekből így is egyre rosszabb teljesítményt nyújtanak a magyar iskolások.

Az elsajátítandó tananyag mérete viszont egyáltalán nem csökkent radikálisan – sőt a bebiflázandó adatok mennyisége még növekedett is.

Ilyen körülmények közepette azonban jól látható, hogy

a NAT beharangozott óraszámcsökkentése valójában burkolt létszámleépítés, ami azzal jár, hogy a megmaradt pedagógusoknak rövidebb időben, vagy extra munkában kell a diákjaikat felkészíteni az elvárásoknak megfelelően felkészíteni.

Elég: kérjük el a túlórákért járó pénzt!

Az, hogy összeszorított fogakkal tűrünk tovább, hogy csendben kikínlódjuk magunkból az extra munkát, nem megoldás! Sem nekünk, sem a diákjainknak nem jó – pláne nem a hazai nevelés-oktatás egészének, ami így öles léptekkel halad a teljes összeomlás felé.

A megoldás, hogy kikényszerítsük: a kormányzat fizesse meg az elvégzett munkáért járó pénzt. Ehhez a következőkre lesz szükségünk:

1 Legyünk tisztában azzal, mi számít túlmunkának, és mi az, amiért nekünk pénz járna. Ha a túlórákért járó pénzt nem kérjük el, azzal nem csak saját magunkkal szúrunk ki, de a diákokkal és kollégáinkkal is: nem szabad hozzászoktatni a kormányzatot ahhoz, hogy itt párszázezer jószándékú őrült dolgozik ingyen, ha épp kell.

2 A túlórákat gondosan vezessük! Legyen naprakész nyilvántartásunk arról, hogy épp hol tartunk.

3 Minden hónapban juttassuk el a túlóranyilvántartásunkat az intézményvezetőhöz, továbbá a tankerülethez, önkormányzathoz, szakképzési centrumhoz, vagy ha más a fenntartó, akkor ahhoz.

4 Ha nem fizetik ki a túlóráidat, az jogellenes! A PDSZ jogsegélyszolgálata sok ezer kollégának segített már ilyen ügyekben – neked is segítünk! Ha problémád van, fordulj tehát hozzánk bizalommal, tagoknak ingyenes.

Itt találod a részletes összefoglalónkat arról, hogyan vasalhatod be az túlunkáért járó pénzt:

Együtt erősek vagyunk! Csak együtt vagyunk erősek!

Ahhoz, hogy bármit is elérhessünk, össze kell fognunk! Ezért kell belépned a PDSZ-be: mert ötezer tag szép szám ugyan egy alulról szerveződő, rendszerváltó szakszervezetnél, de nem elegendő, ha erőt akarunk demonstrálni!

Az elmúlt években, hónapokban megállás nélkül dolgoztunk rengeteg ügyön: szakképzésben dolgozókén, az óvodai dolgozók hajmeresztő ügyein, a vészhelyzet alatt elbocsátottak ügyein. Némelyik ügyünk híres lett, mint például a “vasalódeszkás tanár” ügye, de a túlnyomó többségről nem olvastok a médiában.

Kiálltunk egész szektorért, nem csak a tagjainkért. De nagyon, nagyon sok a munka – nem győzzük a lépést tartani, ha nem álltok ki mellettünk, hogy mi is kiállhassunk mellettetek!

Ahhoz, hogy tényleg keményen meg tudjuk szorongatni a mindenkori oktatásirányítást és a kollégáik érdekeit semmibe véve, az utasításokat vakbuzgalommal végrehajtó vezetőket, nincs más megoldás: be kell lépnetek.

Be kell lépnetek, mert ez az alapvető minimum ahhoz, hogy bármi is történhessen. Be kell lépnetek, mert néhány ezer ember nem tudja 150 ezer érdekeit cipelni a vállán. Be kell lépnetek azért is, mert nincsenek csodák: előbb-utóbb mindannyian kerültök majd olyan helyzetbe, hogy szükségetek lesz az érdekérvényesítésre. Be kell lépnetek, mert szükség van olyan új emberekre, akik hajlandóak tenni a jogaikért!

És végül azért is be kell lépnetek, mert havi egy gyorséttermi menü árát rá kell áldozzátok a jövőtökre. Arra, hogy bebiztosítsátok magatokat a jogsértések ellen! Aki nem tesz semmit, azzal bármit meg lehet csinálni.

Lépjetek be a PDSZ-be, ne hagyjátok, hogy egyedül harcoljunk tovább! Segítsetek, még ma!