Mennyi pedagógusnapi jutalmat kaptál 2021-ben?

Itt volt, idén is eljött… a pedagógusnap. Míg korábban legalább jelképes pénzjutalmat kaptak azok, akiket egyáltalán jutalmaztak, most évek óta mindenféle anyagi elismerés nélkül osztogatnak elismerő okleveleket, vagy éppen azt sem.

Régen időnként akár érzékelhető összegeket is kaptak a jutalmazottak. Ma más szelek fújnak. Az egyik iskolában így oldotta meg az igazgató a fenntartótól érkezett elismerés továbbítását: az intézménybe elismerésként érkezett 1, azaz egy cserép fekete kálát és 1 azaz egy db oklevelet lefotózta és elküldte a kollégáknak.

Mert pénz az nincs továbbra sem. Ezért követeli egyebek mellett az azonnali bérrendezést és az illetmények mindenkori minimálbérhez kötését a PDSZ.

A pénzjutalmak elmaradása azonban koránt sem jelenteti a pedagógusok kommunikációs célcsoportként történő felhasználásának hanyagolását. Karácsonykor Kásler miniszter levele borzolta a kedélyeket, pedagógusnap alkalmából pedig Orbán Viktor írt „őszinteségbeszédet” a pedagógusokhoz, míg közoktatási államtitkára a képzelt ellenséggel hadakozott kormányközeli lapban közölt tárcájában.

https://nedolgozzingyen.hu/2021/06/07/pedagogusnap-2021-frazisok-es-duhodt-vagdalkozas/

Milyen jutalmat kaptál te?

Mégis, bennünket rettenetesen érdekelni kezdett, hogy milyen jutalmak ütötték kollégáink markát idén júniusban.

Mi, a PDSZ-nél úgy gondoljuk, a szakképzésben dolgozó kollégáink továbbra is pedagógusok, még ha az állam most oktatónak is hívja őket. Ahogy az óvodapedagógusok is pedagógusok. Ezért természetesen hozzájuk is intézzük az alábbi kérdéseket.

Boldog vagy, mert akár több tízezer forint is leesett?

Esetleg azok közé tartozol, akik iskolájába néhány ezer forint érkezett összesen a fenntartótól, és mindannyian kaptatok egy szem bonbont?

Netán vásárlási utalvánnyal lepett meg a munkáltatód?

Vagy te vagy az, aki pedagógusnapi jutalomként végre átvehetted a Teslát?

Válaszold meg alábbi kérdőívünket, írd le a véleményed, ha gondolod a végén – mi pedig közlünk ebből egy könnyed összeállítást jövő héten!

Figyelem: kérdőívünket június 15-én délelőtt 9 órakor zárjuk!

[frame]

[/frame]


Ha szeretnéd, ha emberszámba venne a politika téged és a munkádat is, MOST LÉPJ BE A PDSZ-BE!

Szó nélkül kifizeted a lakásbiztosításodat? Az autódét? Teketória nélkül kifizeted a telefonszámládat is?

Mit gondolsz: ha arra nem áldozol, hogy valaki képviselje az érdekeidet a munkáltatóddal szemben, akkor mi történik?

Elértéktelenedik a munkád, nem becsülnek meg, összemegy a fizetésed, nem vesznek emberszámba. Nem számítasz.

Mi, a PDSZ-nél keményen képviseljük az érdekeidet. Nem teketóriázunk: a tagjaink érdekében járunk el, mindenekelőtt.

De nélküled nem megy! Ezért kell belépned. Csak együtt jutunk valamire.

Ugye, tudod, mi történik, ha nem fizeted a számládat… Talán elsőre nem tűnik annyira látványos hibának, ha nem áldozol az érdekeid képviseletére, mint annak, amikor nem fizeted az áramszámládat, és kikapcsolják nálad a villanyt. A képviseleted elhanyagolásának viszont tovagyűrűző hatásai lesznek: míg a villanyt azonnal visszakapcsolják, amikor befizeted a díjat, ha nincs képviseleted, azt évekig szenvedni fogod – alacsony megbecsültség, fizetés, társadalmi státuszod, munkakörülményeid romlása, és még sorolhatnánk. A munkavállalói jogainkat kemény harcokban tudjuk csak kiküzdeni, és kizárólag akkor, ha sokan álltok mögöttünk.

Lépj be ma, itt:

[frame]

[/frame]

Ezekre a cikkekre is kíváncsi lehetsz

Hasonló cikkek

Sehogy sem jön ki a matek

A sztrájktörvény alapján kezdeményezett egyeztetés után pár héttel, 2024. május 23-án az EFOP PLUSZ Oktatási Albizottság ülésén, amelynek a PDSZ képviselője is tagja, ismét meghallgattuk

Tovább olvasom »