Érthetetlen diszkrimináció – megbocsáthatatlan következmények a nevelés-oktatásban

A Parlament 2021. június 15-én változtatás nélkül fogadta el az úgynevezett pedofiltörvényt – ennek –, helyesebben az utolsó pillanatban hozzácsapott kiegészítéseinek – pedig súlyos következményei lesznek egyebek mellett a nevelés-oktatásra nézve is.

Az eredeti törvényjavaslat pedofíliával kapcsolatos szigorításokat vezetett volna be a magyar jogrendbe, ami egyebek mellett olyan előírásokat tartalmazott, mint egy nyilvánosan lekérhető, úgynevezett „pedofilregiszter” bevezetése. A megfogalmazott intézkedések nagy részével kapcsolatban széles körű egyetértés alakult ki a politikai oldalak között.

A törvényhez ugyanakkor – politikai okokból – a kormány az utolsó pillanatban hozzácsapott egy, a pedofíliához és a kapcsolódó bűncselekményekhez egyáltalán nem kapcsolódó, azonban kimondottan a szexuális kisebbségek és transzneműek jogainak korlátozásával járó részt. Ez – egyéb súlyos következményei mellett – jó eséllyel

teljességgel lehetetlenné teszi a nevelési-oktatási intézményekben történő egyes mentálhigiénés tevékenységeket, tanácsadást, segélynyújtást, mivel a gyakorlatban teljesen felszámolja azt.

A törvény egy államilag „jóváhagyott” listában sorolná fel azokat a szervezeteket, amelyek egyáltalán betehetik a lábukat az intézményekbe – akár egy krízishelyzetben is.

Azzal kapcsolatban pedig kétségünk sem lehet, hogy nem a szakmaiság, hanem megint csak más szempontok érvényesülnek majd a lista kialakítása során. A törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy az intézményekben folytatott foglalkozások nem irányulhatnak a „születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.”

Már korábban is szóltunk

A PDSZ már korábban is jelezte, hogy a nevelés-oktatási intézményekben zajló civil felvilágosító-mentálhigiénés munka egyre nagyobb veszélyben van. Márpedig ez az a munka, amit a kormány nem végez el az intézményekben. Az erőszakos cselekmények megelőzésére például gyerekenként alig 23 forintot költ évente. Ilyen helyzetben sikerült úgy módosítania a köznevelésről szóló törvényt két évvel ezelőtt, hogy az állam helyett a feladatokat ellátó civilek nagy részét ajtón kívülre tette.

A két évvel ezelőtti módosítás nyomán a törvény ugyanis vasmarokkal ragadta meg az intézményvezetőket: akár két évre visszamenőleg is felelőssé teheti és megbízásukat retorzióként akár vissza is vonhatja, amennyiben a „nevelési-oktatási intézményben olyan nevelési-oktatási vagy tájékoztató tevékenység folytatására kerül sor, amely a köznevelési jogszabályok súlyos megsértése révén a gyermek, tanuló Alaptörvényben foglalt jogainak megsértését eredményezheti”.  

A PDSZ már ekkor félreverte a vészharangot, hogy ezzel indokolhatatlan módon és nagymértékben gátolják, voltaképpen megakadályozzák azt, hogy az iskolákban érzékenyítő órákat szervezhessenek (bármilyen témában is) külső szervezetek bevonásával.

A most, június 15-én elfogadott törvényjavaslat azonban tovább rontja a helyzetet.

A „pedofiltörvény” ilyen formában tarthatatlan

A friss törvénymódosítás a 9/a. §-a tovább megy, mint a két évvel ezelőtti szigorítás. Azt írja le, hogy a felsorolt témákban csak egy jogszabályban kijelölt szerv (valószínűleg az Oktatási Hivatal lesz ez) által nyilvántartásba vett, magyarul előzetesen elfogadott szervezet tarthat foglalkozást, tájékoztatást – és ami a nevelés szempontjából a legfontosabb: érzékenyítést.

Ez azonban csak az egyik durva pontja a törvénynek.

A másik, hogy

a törvényt csak egy paraszthajszál választja el a homoszexualitás, transzneműség kriminalizálásától.

[frame]

Részlet az elfogadott törvényből

12) A tanulók részére a szexuális kultúráról, a nemi életről, a nemi irányultságról, valamint a szexuális fejlődésről szóló foglalkozás megtartása során különösen figyelemmel kell lenni az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésében foglaltakra. E foglalkozások nem irányulhatnak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.

[/frame]

Egyáltalán nem világos, és így a jogalkalmazó, azaz a hatóságok, intézmények belátására, józan eszére van bízva, hogy mit jelent a népszerűsítés, mint fogalom. Márpedig a hatóságok és az intézmények a rettenetesen átpolitizált légkörben hajlamosak a probléma szélsőségesen „konform” kezelésére: a témát tabuvá, nem kívánatossá tehetik a nevelési-oktatási intézményekben.

Végtelenül káros lenne, ha tiltott népszerűsítésnek minősülne, amikor a pedagógus, pszichológus vagy más szakember például a transzneműség vagy homoszexualitás témakörével, vagy egyáltalán, a nemi identitással, elfogadással és kirekesztéssel kapcsolatos problémákat dolgozza fel a gyerekekkel, diákokkal.

A szándékosan zavarosra szerkesztett jogszabályszöveg miatt szinte biztos, hogy sok vezető arra utasítja majd a kollégákat, hogy kerüljék e témát az iskolában. Ez súlyosan értintheti az egyént és a közösséget is – tabuvá tenni egy olyan témát, aminek a feldolgozása a nevelés egyértelmű feladatköre beláthatóan súlyos károkkal jár majd.  

Súlyos problémák: személyes tragédiáktól a világirodalom tanításáig

A törvénnyel azonban az a legfőbb probléma, hogy súlyosan stigmatizál. Az a törvény által alkalmazott megfogalmazás, hogy „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés” egész egyszerűen nem ismeri el a diáknak azt a jogát, hogy a születési nemnek nem „megfelelő” önazonossága legyen:

elvitatja tőle identitását és mindezek mellett ki is szolgáltatja őt: a nevelés-oktatás rendszere ilyen körülmények között – megfosztva a mentálhigiénés segítségnyújtás lehetőségeitől – képtelen lesz hatékonyan megvédeni a szexuális kisebbségekhez tartozó diákjait, kiszolgáltatva őket adott esetben erőszakos, kirekesztő dinamikáknak.

Mindez nem lehet egy felelősen gondolkodó jogalkotó célja. Ezzel személyes tragédiák sorát indíthatják el – nincs olyan politikai cél, ami legitimálhatja ezt a következményt.

A fentiek mellett már szinte eltörpül az a számos kérdés, amelyeket a pedofília elleni törvényjavaslat egyes szexuális orientációkkal történő összemosása állít a nevelés-oktatás elé. Hogyan tanítsunk irodalmat? Elfogadható-e Szapphó oktatása a továbbiakban? Mennyit mondhatunk el a görög kultúráról? Megtiltjuk-e a Harry Potter-kötetek olvasását?

A most elfogadott törvénycsomag pusztán politikai célt szolgál – szellemisége nehezen lenne európainak, vagy akár keresztényinek nevezhető. Ezzel szemben szellemisége viszont kirekesztő és gyűlöletkeltő.

Csak remélni tudjuk, hogy a honatyák normakontrollt kérnek, majd az Alkotmánybíróság megsemmisíti ezt a sok honfitársunkat súlyosan kirekesztő törvénycsomagot.

[frame]

Ha szeretnéd, ha emberszámba venne a politika téged és a munkádat is, MOST LÉPJ BE A PDSZ-BE!

Szó nélkül kifizeted a lakásbiztosításodat? Az autódét? Teketória nélkül kifizeted a telefonszámládat is?

Mit gondolsz: ha arra nem áldozol, hogy valaki képviselje az érdekeidet a munkáltatóddal szemben, akkor mi történik?

Elértéktelenedik a munkád, nem becsülnek meg, összemegy a fizetésed, nem vesznek emberszámba. Nem számítasz.

Mi, a PDSZ-nél keményen képviseljük az érdekeidet. Nem teketóriázunk: a tagjaink érdekében járunk el, mindenekelőtt.

De nélküled nem megy! Ezért kell belépned. Csak együtt jutunk valamire.

Ugye, tudod, mi történik, ha nem fizeted a számládat… Talán elsőre nem tűnik annyira látványos hibának, ha nem áldozol az érdekeid képviseletére, mint annak, amikor nem fizeted az áramszámládat, és kikapcsolják nálad a villanyt. A képviseleted elhanyagolásának viszont tovagyűrűző hatásai lesznek: míg a villanyt azonnal visszakapcsolják, amikor befizeted a díjat, ha nincs képviseleted, azt évekig szenvedni fogod – alacsony megbecsültség, fizetés, társadalmi státuszod, munkakörülményeid romlása, és még sorolhatnánk. A munkavállalói jogainkat kemény harcokban tudjuk csak kiküzdeni, és kizárólag akkor, ha sokan álltok mögöttünk.

Lépj be ma, itt:

[frame]

[/frame]

Ezekre a cikkekre is kíváncsi lehetsz

[/frame]

Hasonló cikkek