Míg Orbán Viktor és a kormány mellébeszél, gyermekek ezreit sodorják veszélybe

A kormány a szexuális felvilágosítást a szülőkre, az iskolai erőszak kezelését az iskolaőrökre bízza. Ennek pedig beláthatatlan következményei lesznek.

A család megkövezte a lányt, amiért nem kívánt – atyja utasításait követve – hozzámenni egy nálánál ötven évvel idősebb férfihoz. Az apa meggyilkolta a fiát, amiért az meleg volt. – Ilyen és ehhez hasonló híreket gyakran olvasunk, jellemzően a kormányzat által meglehetősen lenézett, és „eltérő kultúrája” miatt gyakran kritizált iszlám Közel-Kelet egyes államaiból. Micsoda paradigmaváltás az elmúlt évek migránsozós kormányzatától, hogy pont ezeket az országokat tekintik példaképnek!

Ha nem is ennyire sarkítva, de minden pedagógus, aki végigtanított néhány évet, tud példát mondani olyan esetekre, amikor a szülőnek nagyon nem volt igaza, és a pedagógusnak kellett elsimítania a konfliktust – a gyermek pártját fogva. Miért akar ez a gyerek továbbtanulni, amikor várja a családi vállalkozás?! Miért akar ez a gyerek táncolni, amikor focizhatna is?! Miért nem orvosira jelentkezik, miért festőművész akar lenni? Nem, a szülő nem tévedhetetlen, és éppen ezért nem jó ötlet törvénybe foglalni a csalhatatlanságát. Még akkor sem, ha ennek célja elvileg a 18 év alattiak védelme.

Eddig – érdekes módon – pont a kormányzat kardoskodott amellett, hogy az oktatási intézményeknek nem csupán az oktatás a feladatuk, hanem a gyermekek nevelése is. Ezt az elképzelést erőltették annak ellenére is, hogy minden józanul gondolkodó oktatáskutató, oktatással foglalkozó szervezet – és így a PDSZ is – igyekezett lebeszélni a kormányt erről a grandiózusnak szánt, de igen komolyan zavaros tervről.

Nem, elsődlegesen nem az iskola feladata a „nevelés”, hanem legfőképpen a szülőé. Ha valami nem stimmel, akkor segíthetnek a nevelési tanácsadók vagy más mentálhigiénés szolgáltatók, a pedagógus és az intézmények legfőképp csak a harangot verhetik félre, ha valami probléma van.

Természetesen ebben az ügyben sem nyerhettek holmi szakértők és mindenféle szakmai érvek. A kormány végigvitte az akaratát, és ez az akarat a törvényekben, intézmények elnevezésében is megjelent: megszülettek a köznevelési intézmények.

Erre most egyszer csak azt mondja a jogalkotó, hogy mostantól legalábbis

egy területen, a szexuális felvilágosítás terén, mégsincs helye nevelésnek az iskolában.

De nem ez az egyetlen baj a homofóbtörvénnyel.

Semmittevés után tiltás

Először is fontos leszögezni, hogy a magyar iskolákban eddig sem volt szexuális felvilágosítás. Ha létezett is valami ilyesmi, az jellemzően a pedagógus önkéntes munkájának, esetleg a szülői közösségek összefogásának és az ezzel foglalkozó civil szervezeteknek köszönhetően valósulhatott meg. A magyar állam ugyanis nem tartotta ezt a kérdést annyira fontosnak, hogy egyáltalán foglalkozzon vele.

Ahogy azt sem tartotta fontosnak, hogy foglalkozzon az iskolai erőszak kérdésével. Állami programokat gyakorlatilag nem indított ez ügyben – 2020-ban évente mindössze 18 forintot költött erre a célra gyermekenként – azaz egész egyszerűen nem vett tudomást a kérdésről. Mintha egyenesen örült volna annak, hogy a közvélemény éppen tanárkéseléssel, iskolai agresszióval van elfoglalva. A PDSZ petícióit is figyelmen kívül hagyták, sőt az is előfordult, hogy két oktatással foglalkozó minisztérium homlokegyenest másképp ítélte meg ugyanazt a kérdést.

Az igazi csapást azonban már évekkel ezelőtt bevitte a területnek a kormány azzal, hogy érthetetlen módon gyakorlatilag kitiltotta az erőszakmegelőzéssel, szexuális felvilágosítással foglalkozó civil szervezeteket az intézményekből. Az, amit most a törvénybe foglalt, ilyen értelemben csak konzerválja a már meglévő helyzetet, egyszersmind pedig még súlyosabb folyamatokat jelez előre.

A valódi probléma: iskolai erőszak

Ahogy már fent említettük, a kormány eddig sem gondoskodott megfelelően az iskolai erőszak megakadályozásáról. Annak ellenére sem, hogy egyre több erőszakos cselekmény hívta fel a figyelmet a problémára. Majd amikor végképp elkerülhetetlenné vált, hogy a kormány tegyen valamit, hirtelen elköltött évi sok-sok milliárdot – persze, nem erőszakellenes programokra, hanem iskolaőrségre. Előbbiekre egy fillérrel sem jutott több.

A most elfogadott homofóbtörvény azonban egy lépéssel még tovább megy:

nemcsak az iskolai erőszakkal foglalkozó civil szervezeteket tartja ajtón kívül, de az eddigi pedagógusi vagy szülői munkát is – iskolai bullykat megszégyenítő otrombasággal – megakadályozza.

Hiszen ki mondja meg, mit ért a törvény a homoszexualitás „megjelenítése” és „népszerűsítése” alatt? Az is az vajon, amikor a pedagógus megvédi homoszexuális diákját a többiek bántalmazásától? Amikor elmondja: “ez az osztálytársatok pont ugyanolyan, mint ti vagytok, és pont annyira érvényesek az érzelmei és szexuális preferenciái, mint a tietek” – akkor vajon szabálysértést követ el?

A szándékosan zavaros jogszabályszöveg alapján mindezt nem teheti most már meg senki. Pedig

az iskolai erőszakkal kapcsolatos esetek tekintélyes része az eltérő szexuális orientációjú kortársak verbális vagy fizikai bántalmatásáról szól.

És amíg a szexuális felvilágosítás kizárólag a szülő ügye, az iskolai erőszak pedig az iskolaőrségé, addig alig van esély arra, hogy az érintett fiatalok szakértő segítséghez jussanak. Vagyis borítékolhatóak az ebből fakadó tragédiák?

És mindezt miért? Egyetlen példát nem hallottunk arra, hogy egyáltalán mi ellen hozzák meg ezt a törvényt. Az iskolai erőszakkal, szexuális felvilágosítással foglalkozó civil szervezetek egyike sem hallott még olyanról, hogy egy szervezet azzal a határozott céllal látogatott volna meg egy iskolát, hogy ott „népszerűsítsen” valamilyen szexuális orientációt. Azaz egyáltalán nem világos, mi indokolta a 18 éven aluli diákok felvilágosításának tilalmáról szóló részek váratlan törvénybe emelését.

Ami végképp érthetetlen

A kormány jelenlegi álláspontja, miszerint a szexuális felvilágosítás „a szülő dolga”, egy végtelenül káros elképzelésen alapul: ezek szerint az iskolának, a szakszolgálatoknak, a gyermekvédelmi szakembereknek nincs dolguk a gyerekek identitásproblémáinak feldolgozásában.

Ugyanezzel a félmondattal vajon azt is előre jelzi, hogy mostantól teljes mértékben a szülőkre marad az iskolai erőszak kezelése is? Az iskolai erőszaké, amelynek kezelése összetett, rengeteg szakértelmet és időt igényel? Amiben a szülőknél némiképp pedagógiailag jobban képzett pedagógusok is magukra maradtak?

Vajon látott-e már a homofóbtörvény megalkotója egymással ölre menő szülőket, akik éppen gyermekeik iskolai erőszakkal kapcsolatos problémáit kívánnák szülőileg feldolgozni, adott esetben ököllel?

Tényleg ez új irány?

A homoszexualitást a kommunizmusban büntették, „és én a szabadságukért és jogaikért küzdöttem” – mondta Orbán Viktor 25-én szokásos pénteki rádióinterjújában, hozzátéve: „de a törvény nem erről szól.” Inkább arról van szó, hogy a szülők miként akarják oktatni gyermekeiket szexuális kérdésekről. Ez – szerinte – kizárólag a szülők dolga.

Félretéve azt az apróságot, hogy nem, 1961 óta nem büntették a homoszexualitást, ezért tehát ez ellen pont nem küzdhetett az 1963-ban született kormányfő, az, amit Orbán Viktor maga is elmond több alkalommal, miszerint ez a törvény a gyerekekről és nem a felnőttekről szól, egész egyszerűen hazugság. Hogyan lehetséges, hogy a pedofíliaellenesség a gyerekekről szól? Ez a törvény elvileg a pedofíliáról szólna – tragikomikus, hogy egy ilyen kijelentés elhangozhat ebben az ügyben.

A szülők szerepének kizárólagossá tétele pedig ismét arról tanúskodik, hogy a törvény megszövegezőit nem igazán érdekelték a tények, avagy hogy nem is az volt a céljuk, hogy megoldják a problémát. Sőt, mitha egy már régóta meglévő probléma elmélyítésében lennének érdekeltek, a pedofil bűncselekmények igen jelentős százalékát ugyanis közeli családtag, esetleg ismerős követi el.

Ezeket a gyerekeket ki védi meg? Adott esetben az erőszakoló szülő?

Nem lett volna rossz, ha Orbán Viktor nem csak a Die Zeit Magyarországon meg nem jelenő hasábjain harcol az eltérő szexuális preferenciával vagy indentitással élőkért. Ráadásul ha akkora harcos volt, miért nem szavazta meg az LMBTQI+ közösség hátrányos megkülönböztetését tiltó törvényt? Miért nem szavazta meg a bejegyzett élettársi viszonyról szóló törvényt? Hogy lehet, hogy csak a családot „definiáló” alaptörvénymódosítást („apa férfi, anya nő”) és a meleg párok örökbefogadását lehetetlenné tevő törvényt tudta megszavazni?

Egyelőre csak annyi látszik egyértelműen, hogy politikai indíttatásból, politikai fegyvernek szánt törvényekkel – akár szándéka ez, akár nem – a magyar kormány öles léptekkel viszi az országot az általa olyannyira megvetett kultúrák irányába.

Ha szeretnéd, hogy komolyan vegyen a politika téged és a munkádat is, MOST LÉPJ BE A PDSZ-BE!

Szó nélkül kifizeted a lakásbiztosításodat? Az autódét? Teketória nélkül kifizeted a telefonszámládat is?

Mit gondolsz: ha nem áldozol arra, hogy valaki képviselje az érdekeidet a munkáltatóddal szemben, akkor végül kinek az érdekei kerekednek felül? Mi történik, ha ez így megy tovább?

Elértéktelenedik a munkád, nem becsülnek meg, összemegy a fizetésed, nem vesznek emberszámba. Nem számítasz.

Mi a PDSZ-nél keményen képviseljük az érdekeidet. Nem teketóriázunk: a tagjaink érdekében járunk el, mindenekelőtt.

De nélküled nem megy! Ezért kell belépned. Csak együtt jutunk valamire.

Ha nem fizetjük be a számlánkat, egyszer csak lekapcsolják a szolgáltatást, az áramot, a telefont. Ha befizettük, visszakapcsolnak. Ez igen egyszerű – de nem ilyen egyszerű a helyzet a munkahelyeddel, a képviseleteddel kapcsolatban.

Talán elsőre nem tűnik annyira látványos hibának, ha nem áldozol az érdekeid képviseletére, mint annak, amikor nem fizeted az áramszámládat, és kikapcsolják nálad a villanyt. Nem kapcsolja rád senki a villanyt. A képviseleted elhanyagolásának viszont tovagyűrűző hatásai lesznek: míg a villanyt azonnal visszakapcsolják, amikor befizeted a díjat, ha nincs képviseleted, azt évekig szenvedni fogod – alacsony megbecsültség, fizetés, társadalmi státuszod, munkakörülményeid romlása, és még sorolhatnánk. A helyzet egyre romlani fog. A végén meg még nehezebb lesz a változás, mert a munkáltató hozzászokott: rajtad át lehet lépni, téged egyszerű leszerelni.

A munkavállalói jogainkat kemény harcokban tudjuk csak kiküzdeni, és kizárólag akkor, ha sokan álltok mögöttünk.

Lépj be ma, itt:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: