Béremelés helyett megfélemlítés

Bérrendezés helyett „komplex ellenőrzéssel” próbálja megfélemlíteni a kormány az elégedetlen pedagógusokat, miközben kiszolgáltatja oltási adataikat a fenntartóknak, intézményvezetőknek. A PDSZ tiltakozik.

Alig 24 órával azt követően, hogy megjelent a PDSZ felmérése arról, hogy a nevelésben-oktatásban dolgozók túlnyomó része nélkülözni kényszerül, hogy munkatársaink körében általános az, hogy akár az egészséges étkezéshez szükséges feltételeket is alig tudják megteremteni, hogy a lakhatási szegénység annál is komolyabb méreteket ölt, mint amit bármikor elképzelni tudtunk volna, a kormány lépett:

egy EMMI rendeletben teszi lehetővé, hogy egy új ellenőrzési forma, a „komplex ellenőrzés” keretében gyakorlatilag bármelyik intézményt és annak bármelyik pedagógusát külön is vegzálhassák.

A rendelet célja teljesen homályos. Mind az EMMI, mind a fenntartó eddig is bármikor ellenőrizhetett bármit az intézményekben. A komplex ellenőrzés abban új az eddigiekhez képest, hogy a felsorolt szempontok alapján a jobban menő elitintézmények egy részét leszámítva gyakorlatilag bármikor és bárkinél el lehet rendelni. Hogy mást ne mondjunk, az egyik szempont, amikor az ellenőrzés elrendelhető, ha az intézmény „az országos kompetenciamérés eredményei alapján /…/ bármelyik mérésben érintett évfolyamon, bármelyik vizsgált kompetenciaterületen átlagértékénél statisztikailag kimutathatóan gyengébb eredményt ért el”.

Ez természetesen az érintett intézmények fele.

A további feltételeket is megtekintve egyértelmű, hogy azok úgy lettek összállítva, hogy bármikor és bárkit ellenőrizni lehessen.

A kormány hihetetlen időzítéssel próbálja még jobban megrémíteni, elrettenteni a munkatársakat egy olyan belengetett ellenőrzéssel, aminek semmiféle konkrét célja nem körvonalazódik – az elrettentésen túl.

Igen ízléstelen, hogy a végletekig nyomorgatott nevelési-oktatási dolgozók számára a bérrendezés helyett egy játszótéri kötekedő szintjére ereszkedik a kormányzat, és fenyegetőzni, megfélemlíteni kezd. Teljesen céltalanul: ezek az intézkedések kizárólag arra jók, hogy még többen csatlakozzanak a PDSZ-hez, még többen érezzék úgy, hajlandóak lennének egy sztrájkhoz csatlakozni.

Oltások: a kormány kiszolgáltatja védett adatainkat az intézményvezetőknek

Nem mondhatnánk, hogy a tanév első hétvégéje eseménytelenül telne:

A kormány úgy döntött, hogy kiszolgáltatja munkatársaink védett egészségügyi adatait az intézményvezetőknek: gyakorlatilag megismerhetik, hogy be vagyunk-e oltva, vagy sem.

A PDSZ az első pillanattól kezdve azon az állásponton volt, hogy mivel az oltást nem tették általánosan kötelezővé, az oltások felvétele vagy elutasítása magánügy.

Talán nem véletlen, hogy alig pár napja írtunk arról: a kormány láthatóan az intézményvezetőkre kívánja sózni saját felelősségét. Akkor Kásler miniszter a védekezés rendjéről szóló utasításában olyan lehetetlen és teljesíthetetlen feladatokat rótt az intézményekre és vezetőikre, amelyeket akkor sem tudnának végrehajtani, ha nem nyirbálták volna meg jogköreiket – épp a védekezésre hivatkozva.

A – mikor máskor? – péntek éjjel közzétett kormányrendelet (508/2021. (IX. 3.) Korm.) egy tollvonással elintézi, hogy a nevelési-oktatási dolgozók (dolgozzanak akár a közalkalmazotti jogviszonyban, munkaviszonyban), minősített, azaz védett egészségügyi adatait megkaphassak az intézményvezetők és az intézményfenntartók. Abszurd, hogy a jogszabály eközben a „helyi szintű védelmi intézkedések meghatározására” hivatkozik, hiszen ilyen intézkedések meghozására nincs lehetősége az intézménynek:

míg normál esetben elrendelhetne rendkívüli szünetet mondjuk egy iskolaigazgató is, most, az egészségügyi vészhelyzetben csak az Oktatási Hivatal teheti ezt meg. Elrendelhetne digitális munkarendet is, de azt most, a veszélyhelyzetben csak az operatív törzs teheti meg. Sőt azt Kásler miniszter említett utasításából tudtuk meg, hogy 12 év felett ilyesmire már sor sem kerülhet!

De még kisebb horderejű kérdésekben sem léphet egy intézményvezető: például a maszkviselésre és a távolságtartásra vonatkozó rendelkezéseket is kihagyták az intézkedési tervből.

Az intézményvezetőknek gyakorlatilag csak a (akár büntetőjogi!) felelősség maradt, sok mozgásterük igazából nincs.

Nyilvánvaló, hogy a kormány a választások előtt már nem kíván kockáztatni, és nem ír elő népszerűtlen rendelkezéseket: kötelező oltást, maszkviselést, távolságtartást, tesztelést – ehelyett inkább az igazgatókkal fogják elvégeztetni a piszkos munkát.

A kormány most bebizonyította, hogy a választásokig már köszöni, de nem kér a járványügyi döntések felelősségéből, és leosztja azokat, a megfelelő kompetenciák, hatás- és jogkör nélkül maradt nevelési-oktatási intézményeknek és vezetőiknek.

A PDSZ álláspontja, hogy a kormánynak ideje lenne felvállalnia a nehezebb döntéseket: az oltottságért nem értelmetlen és átláthatatlan intézkedésekkel kellene küzdenie, hanem egyenes, korrekt és elszámoltatható munkával, szavahihető kommunikációval. Azon, hogy miért nem hisznek a kormánynak az állampolgárok, a kormánynak kellene komolyan elgondolkodnia. Bőven itt az ideje annak, hogy végre vállalják a felelősséget a döntésikért!

A PDSZ elutasítja a kormány átlátszó, gyerekes és felelőtlen kísérletét, hogy az igazgatókon keresztül gyakoroljon nyomást arra, hogy aki még nem oltatta be magát, tegye meg. Ez nem az igazgatók dolga!

Nem a közoktatási intézményvezetők feladata, hogy buzdítsanak az oltás felvételére és ezáltal a járvány megfékezésére: nem ez a feladatunk, ezért fizetjük a kormányt. Ellenben tanítani tudnánk, ha hagynának bennünket, és ha végre megfizetnék, hogy ne kelljen kollégáinknak még két-három állást vállalniuk pusztán azért, hogy fenntarthassák magukat.  

[frame]

MOST lépj be a PDSZ-be, ha nem akarod, hogy átlépjenek rajtad!

A munkavállalói jogainkat kemény harcokban tudjuk csak kiküzdeni, és kizárólag akkor, ha sokan álltok mögöttünk. Ha nem vagyunk elegen, nem lesz elegendő a fizetésünk, nem lesznek emberi munkakörülményeink – viszont lehet rettegni a munkahelyeken csöndben, behúzott farokkal.

Változást! Most!

Lépj be ma, itt:

[/frame]

Ezek a cikkek is érdekelni fognak

Borítókép: Stuart Anthony, Fear of the Dark, Flickr, CC BY-NC 2.0. https://www.flickr.com/photos/stuant63/

Hasonló cikkek

Adó 1% felajánlása

Kedves Tagjaink, Követőink és Látogatóink! Az idei évtől kezdődően lehetővé vált, hogy már a PDSZ alapítványának, az Oktatással a Demokráciáért Alapítványnak is fel tudjátok ajánlani

Tovább olvasom »