Évi egymilliárdból ellenőrzik a pedagógusokat!

Érdekes kormányhatározatra bukkantunk: a kormány évente közel egymilliárd forinttal dobja meg az EMMI-t („beépülő jelleggel”), hogy az végre tudja hajtatni a pedagógusok „komplex ellenőrzését”.

A Kormány egyetért a tanfelügyeleti rendszer folyamatainak áttekintésével, tevékenységének megerősítésével” – adja tudtul a nyúlfarknyi kormányhatározat első pontja, és ennek megfelelően felhívja a pénzügyminisztert, hogy ennek érdekében a 2021-es évre 287 000 000, majd 2022-től évente 969 millió forintot biztosítson a költségvetés az EMMI-ről szóló fejezetében.

A kormány tavaly március óta készül erre?  

A fenti hírt nem verték nagydobra, nem szerepelt a kormányinfón, sem az operatív törzs rendszeres sajtótájékoztatóin. A kormányhatározat ugyanis több mint egy éve született meg: a COVID-válság tombolásának csúcsán, 2020. március 20-án. Ismerős ez a dátum?

Igen, a kormány akkor gondolkodott el azon, hogy hogyan lehetne „megerősíteni” a tanfelügyelet tevékenységét, amikor a pedagógusok a digitális munkarenddel hadakoztak. Továbbá alig néhány héttel azután, hogy megannyi szakmai szervezet kérte az új NAT halasztását és közös átgondolását. Hogy pontosan emlékezzen az olvasó: március 13-án jelentette be Orbán Viktor, hogy bezárja a köznevelési intézményeket, és hogy átállunk digitális oktatásra.

Ez volt az a hét, amikor minden segítség nélkül a lovak közé dobta a kormány a gyeplőt és bejelentette: a pedagógusok digitálisan oktatnak. Amíg a pedagógusok a digitális munkarend feltételeit teremtették meg saját kútfőből és pénzből, addig a kormány meghozta ezt a rendeletet, amely a tanfelügyeleti rendszert hivatott „megerősíteni”.

Ez az a hét, amikor mi is azt kértük a kormánytól, legyen belátással: ne most vezesse be az új NAT-ot, ne most alakítsák át a szakképzést! Március 16-án írtunk erről levelet az illetékes minisztereknek. Hiszen egy jól átgondolt intézkedéscsomag esetében is lehetetlen lenne megteremteni a feltételeket, ha nem lehetünk jelen a bevezetésüknél – nem beszélve a szinte mindenki által kritizált és előkészítetlennek tartott alaptantervről és az érintettek által teljes egészében elutasított szakképzési átalakításról.

E kérésekre a kormány nem válaszolt érdemben, hagyta, hogy a digitális tanrend támasztotta problémákkal a pedagógusok maguk küzdjenek meg. Ehelyett – most már tudjuk – más „feladatokon” dolgozott szorgalmasan: megfogalmazta a pedagógusok ellenőrzésével foglalkozó elvárást. Március 20-án. Miközben mi olyan dolgokkal foglalkoztunk, mint hogy megvédjünk azokat a kollégáinkat, akik megbízási szerződéssel a COVID-járvány kellős közepén kapták meg az útilaput.

Komplex ellenőrzés: értelmetlen megfélemlítés

Az EMMI egészen idén szeptemberig adós maradt a hihetetlen időpontban megfogalmazódott kormányzati igény kielégítésével. Szeptember 1-én derült ki a kormány által „komplex ellenőrzésnek” hívott újdonság – és az is csak a Közlönyből. Hiszen senki sem egyeztetett a szakmai szervezetekkel, szakszervezetekkel arról, hogy vajon mi szükség van egy, a „pedagógus, az intézményvezető és az  intézmény ellenőrzésére” szolgáló új fajta ellenőrzésre.

Ahogy arról sem esett szó, hogy minderre egy közel egymilliárd forintos éves keretből kerül sor.

Máig nem tudni, mit takar az évi egymilliárd forintos ellenőrzési forma, mert a kormány nem tartja fontosnak, hogy az érdekelteket tájékoztassa az ellenőrzés szempontjairól.

Mindeközben felmérés bizonyítja, hogy a nevelésben-oktatásban dolgozók mára teljesen elszegényedtek. Hogy a nevelésben-oktatásban dolgozók körében tapasztalt lakhatási szegénység is felfoghatatlan mértékű lett, és hogy nem csak a fővárosban, de bizony vidéken is. Hogy egy oktatásban dolgozó ma már alapértelmezés szerint nélkülözik és vállal másod- és harmadállást.

Az intézményeknek nem új ellenőrzésekre, és az azokkal kapcsolatos adminisztrációra van szükségük! Nem különmunkával kellene szorongatni őket, hanem hagyni kellene, hogy most, amíg még lehet, ledolgozhassák a felhalmozott hátrányt a tanulókkal. Ehhez szakmai szabadságra és nyugalomra lenne szükség, már amennyire a meghosszabbított járványügyi vészhelyzetben ez egyáltalán lehetséges – és ha már segíteni ezt a munkát a kormány nem képes, legalább ne akadályozza azt!

A PDSZ szerint cinikus dolog ismeretlen célú és tartalmú, megfélemlítő ellenőrzésekre költeni milliárdokat akkor, amikor a kormány nem képes régi adósságát, a bérrendezést sem végrehajtani!

Cinikus dolog évi egymilliárdot költeni „ellenőrzésre”, amikor olyan alapvető dolgokat nem képes megoldani az intézményeknél, mint a digitális tanrendre való felkészítés, vagy a veszélyhelyzeti protokollok bevezetése. A kormány téved, ha azt hiszi, korbáccsal majd megoldhatja a problémákat. A PDSZ ezt nem fogja tűrni: a gondokat nem ellenőrzéssel és retorziókkal lehet megoldani, hanem azonnali bérrendezéssel, a munkakörülmények javításával és a szakmaiság haladéktalan visszaengedésével az oktatásba.

Persze, most már akadnak olyanok a Fidesz berkein belül is, akik végre maguk is felmérik a helyzet mérhetetlen tragikusságát. Azonban sajnos nem elég, hogy Fürjes Balázs államtitkár kampányígéretet tesz, vagy inkább kampányvágyat fejez ki: a kormánynak lépnie kell!

[frame]

MOST lépj be a PDSZ-be, ha nem akarod, hogy átlépjenek rajtad!

A munkavállalói jogainkat kemény harcokban tudjuk csak kiküzdeni, és kizárólag akkor, ha sokan álltok mögöttünk. Ha nem vagyunk elegen, nem lesz elegendő a fizetésünk, nem lesznek emberi munkakörülményeink – viszont lehet rettegni a munkahelyeken csöndben, behúzott farokkal.

Változást! Most!

Lépj be ma, itt:

[/frame]

Ezek a cikkek is érdekelni fognak

Hasonló cikkek

Aki nem lép egyszerre…

nemcsak, hogy nem kap rétest estére, de könnyen találja magát partvonalon kívül. Mialatt nem hajlandóak a tankerületi központok felvenni szakképzett pedagógusokat, mert annak idején úgy

Tovább olvasom »

Sehogy sem jön ki a matek

A sztrájktörvény alapján kezdeményezett egyeztetés után pár héttel, 2024. május 23-án az EFOP PLUSZ Oktatási Albizottság ülésén, amelynek a PDSZ képviselője is tagja, ismét meghallgattuk

Tovább olvasom »