Mi ez a balhé az oltásokkal és a szakszervezetekkel? – magyarázó

Az elmúlt napokban sok egészen hajmeresztő vélemény látott napvilágot arról, hogy mit követelnek a pedagógus szakszervezetek az oltásokkal kapcsolatban, és hogy miért teszik azt. Pár dolgot helyre tettünk.

A legfontosabb dologgal kezdenénk: nem,

nem igaz, hogy a szakszervezetek oltásellenesek!

A PDSZ már hónapokkal az oltás megjelenése előtt jelezte (és ezt azóta is minden fórumon folyamatosan kommunikálja), hogy mindenkit arra bíztat, oltassa be magát. Mi voltunk az elsők, akik felmérték, hogy mi az oltás fogadtatása a kollégák körében, és hogy milyen oltásokkal oltatnák legszívesebben magukat a nevelésben-oktatásban dolgozók. Mi követeltük azt is, hogy valamennyi kollégánk kaphasson az oltásból, amennyiben kér belőle. Azt, hogy az oltások beadását javasoljuk kollégáinknak mindenhol elmondtuk – ugyanis a tudományos evidenciák pártján állunk.

A kampányainknak, felméréseinknek is köszönhetően a

nevelésben-oktatásban az egyik legmagasabb az átoltottság,

az illetékes államtitkár szerint 90 százalék fölötti. Azaz a nevelés-oktatás a legjobban átoltott ágazatok egyike, ha nem a legjobban átoltott összességében is.

Ezért azok a vélemények, amelyek a kollégáink és a szakszervezetek „felelőtlenségével” foglalkoznak egyszerűen alaptalanok és igazságtalanok – nyilván nem a mi területünkön lenne a kormánynak fontos tennivalója, amikor a társadalom egészének átoltottsága a 60 százalékot sem éri el. Biztos, hogy az oktatás és a pedagógusok a legfőbb probléma?

A kormány rendeleteivel kapcsolatban elsősorban az a gond, hogy

egyáltalán nem hatékonyak, ugyanakkor kifejezetten károsak,

hiszen az egyházi, alapítványi és magánfenntartású intézmények munkavállalóira nem vonatkozik a rendelet által előírt oltási kötelezettség. Esetükben a munkáltató dönthet. A rendeleteknek ilyen formában nincs sok értelmük, ugyanis míg az intézményben valamennyi közalkalmazotti jogviszonyban dolgozóra vonatkozik az elvárás, addig az ugyanott dolgozó, megbízási szerződés alapján munkát végző tanárokra nem vonatkozik az intézkedés. Az ő esetükben a fizetés nélküli szabadság sem értelmezhető, csakúgy, ahogy az intézményekből cégekhez kiszervezett feladatokat ellátókra, így a takarítócégek munkatársaira, konyhásokra stb. sem vonatkoznak – hiszen ezeknél a dolgozóknál a munkáltatók belátására bízzák az intézkedést.

Márpedig mi értelme van súlyos retorzióval sújtani a közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó pedagógust, amikor a hitoktató, a takarító, a konyhás, a megbízással dolgozó más munkatársak mindegyike mindenféle következmény nélkül bejárhat oltatlanul?

Senki sem fogja pótolni a kieső pedagógusokat: növekszik a zsúfoltság

Míg a kilencven százalék feletti átoltottsággal a járvány gyorsan lecsengene a társadalomban, azaz a nevelésben-oktatásban ez egy nagyon szép eredmény, a pedagógushiány igencsak súlyos és létező probléma. Azaz akár a pedagógusok néhány százalékának kiesése a rendszerből is elegendő ahhoz, hogy érezhető és súlyos problémákat okozzon az intézmények, iskolák, óvodák, szakszolgálatok működésében.

Már most is sajnálatos szokás, hogy a pedagógusokat úgy osztják be helyettesíteni, hogy közben el sem számolják a túlmunkájukat – ha a pedagógusoknak akár csak pár százaléka esik is ki, a többiek munkavégzése elképesztő módon megnehezül:

a döntés tehát csak a zsúfoltságot fogja növelni , ami pedig bizonyára nem jó dolog epidemiológiai szempontból.

A kormány álproblémákat próbál megoldani tényleges cselekvés helyett.

A fentiekből is jól látható, hogy a kormány rendeletbe foglalt döntése szelektív, az intézményekbe továbbra is járhatnak majd oltatlan kollégák (arról nem is beszélve, hogy az óvodások mindegyike és a diákok túlnyomó része is oltatlan).

Ahelyett, hogy a kormány vállalná a politikai felelősséget a döntéseiért, a másik rendeletben a munkáltatókra próbálja áttolni a problémát.

A szakszervezetek a fentiek miatt követelik, hogy a kormány vonja vissza az átgondolatlan rendeleteket és a munkavállalók egy körének egzisztenciális fenyegetése, az állami intézményrendszer bedöntése helyett válasszon olyan megoldásokat, amelyek hatékonyan korlátozzák a fertőzés terjedését. Ezekről már korábban is írtunk. De választhatja a kormány a miniszterelnök által „labornak” tekintett országok megoldásait is, amelyek a szolgáltatások igénybevételét kötik oltáshoz és védettségi igazolványhoz. Ezzel az oltási hajlandóságot eredményesebben növelhetik, és az intézmények működését sem lehetetlenítik el.

2021. november 18-án lesz a következő sztrájkbizottsági egyeztetés

A kormány kérése volt, hogy egy héttel halasszuk az egyeztetést. A szakszervezetek kérdésére ugyan technikai okokra hivatkozott a kormány, de reményeink szerint a rendelkezésre álló időt addig is tájékozódással és annak átgondolásával töltik a döntéshozók, hogy milyen következménnyel járnak a sebtében kiadott rendeletek. A szakszervezetek kitartanak a járvány szempontjából semmitérő, ugyanakkor az intézményi működésre veszélyes, a pedagógusok és gyermekek, tanulók érdekeit semmibe vevő rendeletek visszavonása mellett, ugyanakkor tovább küzdenek az érzékelhető és automatizmushoz kötött béremelésért és a munkaterhek csökkentéséért. Ezek is a sztrájktárgyalás témái lesznek, akárcsak a sztrájk megszervezéséhez szükséges, még elégséges szolgáltatás témája.

Működési zavarok: nem izgatja a kormányt az ebből eredő zsúfoltság?

A PDSZ eddigi felmérései szerint

óriási működési zavarokat fog okozni a magukat beoltatni nem akaró kollégák kiesése.

A kormányinfón történt bejelentés szerint „felmérik”, hogy az iskolákban az átoltottság mértéke milyen, kedden lesz eredmény – erről Gulyás Gergely miniszter beszélt. Érthetetlen, miért nem rendeletalkotás előtt végeznek felméréseket? Ráadásul itt a pedagóguslétszámok mögött gyerekek, tanulók tömegei vannak. Gondoljunk csak arra, mit jelent egy osztály számára, ha évközben távozik a tanító, vagy a idegennyelvi tagozatos oktatás, vagy akár a több iskolába átjáró kémiatanár esik ki a munkából?!

[frame]

Nem puszta rémítgetés: tényleg működési zavarok várhatók

A PDSZ megkérte tagjait, hogy számoljanak be a munkahelyükön tapasztalható állapotokról, arról, hogy hányan eshetnek ki a munkából. Az eddigi eredmények alapján kijelenthető: komoly gondok várhatóak.

Nem egészen két napon belül 200 intézményből kaptunk adatokat. 200 intézmény adatainak feldolgozása után az már mindenképpen látható, hogy a jelenleg 7932 fő oltásra kötelezettből 1445-en nem vállalják be az oltást. Fontos azt is tudni, hogy az oltatlanok nem egyenlően oszlanak meg valamennyi intézményben: eloszlásuk nem egyenletes. Ez azt jelenti, hogy míg országosan valóban a nevelésben-oktatásban dolgozók között az egyik legmagasabb a beoltottak aránya, egyes intézményben az oltatlanok száma akár 60 százalék fölötti is lehet.

Kaptunk olyan visszajelzéseket, hogy az intézményvezető egyesével hívogatja be az irodába azokat, akik nem akarják beoltatni magukat, és fenyegetik, presszionálják őket azzal is, hogy el kell őket a többiektől különíteni, mert terjesztik a vírust.

A fentiek azt jelzik előre, hogy komoly működési zavarok várhatóak az intézmények jó részében, hiszen néhány munkatárs kiesését is szinte lehetetlen úgy pótolni, hogy szakmailag megfelelő színvonalú oktatással, a munkatársakat jogszabályban előírtak szerint ellentételezve legyenek leszervezve a helyettesítések. Abban a nem kevés intézményben, ahol nagyobb számban dolgoznak oltatlanok, akár már a gyerekfelügyelet megszervezése is gondot okozhat.

[/frame]

2021. november 18-án megyünk tehát újra egyeztetni a minisztériumba, ahol nemcsak a kötelező védőoltásról szóló rendeletek, hanem

a béremelés és a munkaterhek csökkentése is napirenden lesz, és megkezdjük a sztrájktörvényben előírt, sztrájk alatti „még elégséges” szolgáltatásról szóló egyeztetést, ezzel is előkészítve a sztrájkot arra az esetre, ha nem sikerül megállapodnunk a legfontosabb kérdésekben.

[frame]

MOST lépj be a PDSZ-be, ha nem akarod, hogy átlépjenek rajtad!

A munkavállalói jogainkat kemény harcokban tudjuk csak kiküzdeni, és kizárólag akkor, ha sokan álltok mögöttünk. Ha nem vagyunk elegen, nem lesz elegendő a fizetésünk, nem lesznek emberi munkakörülményeink – viszont lehet rettegni a munkahelyeken csöndben, behúzott farokkal.

Nem! Nem repül a szádba a sült galamb, legalább ennyit neked is meg kell tenned saját magadért!

Lépj be ma, itt:

Ezek a cikkek is érdekelni fognak

[/frame]

Hasonló cikkek

Adó 1% felajánlása

Kedves Tagjaink, Követőink és Látogatóink! Az idei évtől kezdődően lehetővé vált, hogy már a PDSZ alapítványának, az Oktatással a Demokráciáért Alapítványnak is fel tudjátok ajánlani

Tovább olvasom »