Az alábbiakban megmutatjuk, hogyan alakulnak a bruttó fizetéseid jövőre, a 2022-es bértábla alapján.
Ahogy az elmúlt két évben, úgy most is kiszámoltuk az oktatásban dolgozók számára, hogy mekkora bérre számíthatnak a következő évben.
A 2022-es bértábláink számítása során – egyelőre – nem zavar be semmiféle illetményemelés, amit a nevelés-oktatás kapott volna a kormányzattól. Mert hát a kormányzat nem is szándékozott ilyet tenni. Ezért is fogott össze a két szakszervezet, és közös sztrájkbizottságot alakítva tárgyalnak a kormánnyal a jogos és igazságos illetményemelésről.
A legalább középfokú végzettségű munkakört betöltők garantált bérminimuma 2022-ben bruttó 260 ezer forintra emelkedik. Ez a lépés egyrészt azzal jár, hogy emelkednek azok az összegek, amelyeknél kevesebbet teljes állású munkaviszonyban nem lehet keresni – ugyanakkor nem változik továbbra sem a bértábla a nevelés-oktatásban, ennek köszönhetően pedig
egyre több kollégánk bére zuhan az alá az összeg alá, amelyet a munkáltató minimálisan ki kell fizessen a munkavállalónak.
Az ő illetményüket a munkáltató kénytelen kiegészíteni a garantált bérminimumra, azaz egyre többünk illetménye lesz a törvényesen kifizethető legminimálisabb összeg 2022-től – és ez az, amit a kormány előszeretettel és kimondottan arcátlanul állít be fizetésemelésként.
Pedagógusi bértábla
Nézzük, mennyit keres a jelenlegi információk alapján egy pedagógus munkakörben dolgozó munkavállaló 2022. január elsejétől!
Sárgával jelöltük valamennyi olyan kategóriát, ahol a garantált bérminimum szintjére, avagy az alá zuhant a kategóriába tartozó munkatársak illetménye. A mályva színű cellákba pedig azt az illetménykülönbözetet tüntettük fel, ami a 2022. évi minimálbérrel mint vetítési alappal és a jelenlegi vetítési alappal, a 2014-es minimálbérrrel (101.500 forint) számított bérek különbsége. A jelenlegi illetmények melletti oszlopban lévő, jóval magasabb összegeket akkor fizetné a munkáltató, ha nem szűntették volna be az illetményeink minimálbérhez rögzítését – azaz a mályvaszínű oszlopban azt látod, amennyivel minden hónapban megrövidít bennünket a kormány.
A 2022-es bértábla jól mutatja, hogy a kormányzat mennyire döbbenetesen elhanyagolja a közoktatásban dolgozókat.
A középfokú pedagógiai végzettséggel dolgozók – közéjük leginkább a középfokú óvónőképzőtt végzett óvodapedagógusok tartoznak – egészen a Ped. II. kategóriáig bezárólag a teljes karrierjük során ugyanarra a bérre számíthatnak: a garantált bérminimumot kapják a pályájuk megkezdésétől nyugdíjba vonulásukig.
Nem túl kecsegtető azoknak a fiataloknak a helyzete sem, akik gyakornokoskodni kezdenek az ország intézményeiben: ők mind a garantált bérminimumot vihetik csak haza kettőtől négy évig terjedő gyakornoki idejük alatt.
Szintén megdöbbentő, hogy
egy 14 éve a pályán lévő Ped. I. kategóriába tartozó főiskolai diplomával tanító pedagógus is bruttó 260 ezer forint garantált bérminimumot kap.
[frame]
Innen letöltheted a teljes táblázatot, excel formátumban:
[/frame]
A pedagógus-előmeneteli rendszer szerinti illetmények mellett 2020. július 1-jétől úgynevezett ágazati szakmai pótlék jár, amelynek mértéke az alapilletmény – vagy ha ez magasabb – a garantált bérminimum összegének 10 százaléka. Ez a pótlék azonban a jubileumi jutalomba nem számít be, és bármikor elvehető, nem az alapilletmény része.
A közalkalmazotti bértábla
A közoktatási intézmények azon munkavállalóira, akik nem a pedagógus-bértábla alapján kapják illetményüket, a közalkalmazotti bértábla vonatkozik. Az e bértábla szerint díjazottak
gyakorlatilag teljes egészében garantált bérminimumot (bruttó 260 ezer forint) kapnak – még az munkavállaló is, aki például 30 éve dolgozik felsőfokú, egyetemi végzettséget, tudományos fokozatot igényő „H”, „I” vagy „J” fizetési osztályban.
A „J”, azaz a legmagasabb képzettséget igénylő fizetési osztályban egyetemi végzettséget, szakképzettséget és tudományos fokozatot, vagy Magyar Tudományos Akadémia tagságot, akadémiai doktori címet előíró munkakörben dolgoznak a munkavállalók – itt legkorábban 34 év munkaviszony után mozdul el az illetmény a garantált bérminimumról, majd nyugdíjba menetel előtt sem lehet magasabb, mint bruttó 321 746 forint.
A nevelést-oktatás közvetlenül segítő munkakörökben további 7-10%-os illetménynövekedés jár, amely kétségtelenül nő a garantált bérminimum emelése miatt, de ez mit sem változtat azon, hogy a nem pedagógus-munkakörökben foglalkoztatottak végzettségtől függetlenül éhbérért dolgoznak, és esetükben az előmenetel évekkel ezelőtt megszűnt.
A bértáblákat áttekintve nyugodtan elmondhatjuk, hogy a béreinket illetően sikerült újra felépítenünk a létező szocializmust.
[frame]
Innen letöltheted a teljes táblázatot, excel formátumban:
[/frame]
Szakképzési bértábla
Nem, ilyen továbbra sincs, a szakképzésben semmiféle jogszabályban előírt automatizmus nem érvényesülhet.
A kormányzat a közalkalmazotti jogviszonytól megfosztott szakképzésben dolgozókat teljes mértékben kiszolgáltatta a munkáltatók pillanatnyi igényeinek. A bér az pontosan annyi, amennyit a munkáltató adni szándékozik. Az egyetlen univerzális szabály, hogy a szakképzésben dolgozók bére sem lehet alacsonyabb a garantált bérminimumnál, illetve, ha ez magasabb, a korábbi pedagógusi bértáblás bérnél sem.
A szakképzésre nem vonatkozik kötelező béremelés 2022-től.
Mit tehetsz ez ellen?
Egyrészt töltsd ki a felmérésünket, amiben arra próbálunk választ kapni, hogyan vélekedsz a kormány által a szakszervezetek közös sztrájkbizottságának ajánlottakról. Ezt itt találod:
Másrészt pedig gondolj bele egy pillanatra: ha te nem állsz ki az érdekeidért, akkor ki fog?
[frame]
MOST lépj be a PDSZ-be, ha nem akarod, hogy átlépjenek rajtad!
A munkavállalói jogainkat kemény harcokban tudjuk csak kiküzdeni, és kizárólag akkor, ha sokan álltok mögöttünk. Ha nem vagyunk elegen, nem lesz elegendő a fizetésünk, nem lesznek emberi munkakörülményeink – viszont lehet rettegni a munkahelyeken csöndben, behúzott farokkal.
Nem! Nem repül a szádba a sült galamb, legalább ennyit neked is meg kell tenned saját magadért!
Lépj be ma, itt:
[/frame]
Ezek a cikkek is érdekelni fognak
- Méltánytalan értékelés, hányaveti megvalósítás – diákok írtak a kompetenciamérésről
- Tiltakozzunk együtt az óvodák iskolásítása ellen!
- A kompetenciamérés eredménye nem arra való, hogy érdemjegybe vagy felvételibe számítsák be!
- Szolidaritási sztrájkot kezdeményez a PDSZ – Brüsszelben
- SZERVEZETLENSÉG ÉS BIZONYTALANSÁG LÉGKÖRÉBEN KÉSZÜLNEK ISMÉT AZ ÉRETTSÉGIZŐ TECHNIKUSOK