Összeomlás: már diákokat toboroznak az állami iskolákba

Bekövetkezett, amitől régóta tartunk: nincs pedagógus – a tankerület pedig végzős diákokkal próbálná befoltozni a lyukakat.

Kedves Hallgatók! A Balassagyarmati Tankerületi Központ az alábbi lehetőséget kínálja fel elsősorban IV. évfolyamos tanárszakos hallgatók számára” – így kezdődik a felhívás, amit több helyről is megkaptunk a napokban.

A felhívás megerősíti: a közoktatás tartalékai elfogytak, a kieső pedagógusokat már nem lehet pótolni. Nincs honnan.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma alig néhány napja adott ki harcias közleményt arról, hogy „A baloldal és szövetségeseik hergelése ellenére minden feladatellátási helyen újraindul az oktatás a téli szünetet követően”, és hogy minden rendben van az intézményekben.

Ehhez képest számos felsőoktatási intézmény diákjait megkeresték a napokban azzal, hogy oltott negyedéves hallgatókat toborozzanak januári munkakezdéssel az intézményekbe. Ezt egyebek mellett a pécsi tudományegyetem sajtóosztálya is megerősítette az RTL Klub megkeresésére.

És hogy mennyire nem csak ideiglenes problémáról van szó, azt az is jelzi, hogy a levélben megjegyzik: a jelentkező diákoknak „a diploma megszerzését követően azokban az iskolákban (vagy Tankerületi Központ bármely más iskolájában) biztos állásuk lesz.”

„Részmunkaidős vagy teljes foglalkoztatás keretében olyan szakmailag felkészült nappali vagy levelező munkarend keretében tanuló hallgatókat keresnek, akik szeretnék valós iskolai környezetben kipróbálni magukat, akik nem félnek a kihívásoktól, akik szívesen tagjai lennének egy befogadó, támogató nevelőtestületnek. Igény esetén iskoláikban lehetőség nyílik az egyetemi tanulmányokhoz kapcsolódó szakmai gyakorlat letöltésére is, így szakmai gyakorlati helyük akár munkahelyük is lehet egyben. Részmunkaidő keretében az intézményvezető úgy állítja össze az órarendet, hogy az igazodjon egyetemi elfoglaltságukhoz. Akár heti 1-2-3 napra terjedő részmunkaidő is elképzelhető, minden esetben egyéni megállapodás köttetik, tekintettel hallgatói jogviszonyukból eredő egyéb kötelezettségeikre.”

A fenti részlet a felhívásból származik. Kérdés, elgondolkodott-e valaki olyan praktikus apróságokon, mint hogy ezt a nappali képzésben résztvevő hallgatók hogyan is tudják tanulmányaik majd mellett elvállalni? Vagy a közoktatás mellett már a felsőoktatás se fontos? Ha minden tekintetben a hallgatók tanulmányaihoz igazodnak az intézmények, vajon milyen órarendek lesznek ebből? Megannyi kérdés…

Jogszabályellenes a diáktoborzás

Azt, hogy micsoda őrült kapkodás folyik, jól példázza az a tény is, hogy nincs jogszabályi lehetősége a hallgatók ilyen formában történő alkalmazásának. Az intézményekben ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 33/K. § (5) bekezdése szerint az foglalkoztatható közalkalmazotti jogviszonyban gyakornokként, aki „a nyelvvizsga letétele kivételével a pedagógus-munkakör betöltéséhez előírt végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevél kiadásának feltételeit teljesítette“. Tehát a hallgatók közül csak azok taníthatnak, akiknek már csak a nyelvvizsgájuk hiányzik a diploma átvételéhez.

Ezt a rendelkezést semmi nem írta felül, következésképpen

a tankerületek jogellenesen toboroznak megüresedett álláshelyek betöltésére és kieső pedagógusok pótlására egyetemi és főiskolai hallgatókat.

Március 16-án határozatlan idejű, január 31-én kétórás figyelmeztető sztrájk! Csatlakozz mielőbb a  sztrájk-riadólánchoz, harcoljuk ki együtt az emberhez méltó bánásmódot, a megélhetésünket fedező béreket:

Csak a gyermekmegőrzés a cél

Azaz az EMMI magabiztosan előadott állításai is hamisak: a pár százalék oltatlan pedagógus – egyébként jórészt teljesen indokolatlan – eltávolítása lehetetlen helyzetbe hozta a végsőkig leharcolt közoktatást. A kieső pedagógusok munkáját már nem lehet ésszerűen elvégeztetni a megmaradtakkal, azaz

az EMMI vezetése alatt a közoktatásból végleg elüldözték az „emberi erőforrásokat” – a megmaradtak pedig erejükön felül teljesítve sem képesek már ellátni a feladatokat. A minőség már nem szempont – csupán a közoktatás gyermekmegőrző képességének fenntartása az egyedüli cél.

Az a tény, hogy a tankerületek immár feladták, hogy képzett pedagógusokat találjanak a hiányzó helyek betöltésére, szemfelnyitogató kell legyen mindenkinek: nem csak nekünk, közoktatásban dolgozóknak, de a szülőknek, diákoknak, gazdasági szakembereknek is.

Sztrájk: a közoktatás teljes megsemmisülése a tét

Az utolsó utáni pillanatban vagyunk!

A kormány nem hajlandó sem a tisztességes bérrendezésre, nem hajlandó garanciát adni arra, hogy a béreink követik legalább a minimálbér emelkedési ütemét. Az oktatásban nevetséges pótlékemeléseket és az illetmények a bérminimum szintjére történő „felfelé igazítását” hazudják béremelésnek.

Mindeközben egyre látványosabban roskad magába a közoktatás.

Az, hogy negyedik évfolyamos diákokkal kívánják megoldani a kritikus pedagógushiányt azt bizonyítja, hogy a kormány kapitulált: már kísérletet sem kíván tenni a helyzet rendezésére.

A súlyos problémákat csak a helyzet átfogó rendezésével, béremeléssel, a munkakörülmények haladéktalan javításával lehet megoldani!

Ezért hirdettünk határozatlan idejű sztrájkot március 16-ától, kétórás figyelmeztető sztrájkot január 31-ére.

Ha közoktatásban dolgozol, a fentiek miatt is és magad miatt is: csatlakozz a sztrájkhoz, és iratkozz fel a sztrájk-riadóláncra!

MOST lépj be a PDSZ-be, ha nem akarod, hogy átlépjenek rajtad!

A munkavállalói jogainkat kemény harcokban tudjuk csak elérni, és kizárólag akkor, ha sokan álltok mögöttünk. Ha nem vagyunk elegen, nem lesz elegendő a fizetésünk, nem lesznek emberi munkakörülményeink – viszont lehet rettegni a munkahelyeken csöndben, behúzott farokkal.

Nem! Nem repül a szádba a sült galamb, legalább ennyit neked is meg kell tenned saját magadért!

Lépj be ma, itt: