„Sztrájkolunk!” – üzeni a „vasalódeszkás” tanár, Vezsenyi László

Másfél éve kavarta fel a kedélyeket a makói testnevelő tanár, Vezsenyi László ügye. Miután az ügyet nyilvánosságra hoztuk, a tankerület vezetője távozott posztjáról.

László ügye a civil kurázsi szép példája volt: nehéz, kilátástalannak tűnő helyzetből a PDSZ és a Ne dolgozz ingyen! segítségével a kiállásának köszönhetően tudott kikeveredni. László példája bejárta a sajtót – ügye mindannyiunkat emlékeztet arra, hogy

el lehet érni a céljainkat, nem szabad mindent eltűrnünk!

A ma is aktív testnevelőtanárt Makón látogattuk meg, és fontos üzenete van az oktatásban dolgozóknak:

Vezsenyi Lászlóval egy hosszabb interjút is készítettünk – ezt a két sztrájk közötti időszakban közöljük majd.

Mit tudsz csinálni, hogy az oktatás ne csak a gazdag családok kiváltsága legyen? Hogy emberi bérekért, emberi körülmények között dolgozó, kipihent és felkészült emberek foglalkozzanak a diákokkal, gyerekekkel? Hogy úgy tanulhassanak a diákok, hogy a tantervek és módszertanok a legmondernebb oktatástudományi eredményeknek és nem a mindenkori politika elvárásainak feleljenek meg?

Állj a sztrájkolók közé és írd alá az aHangon indított petíciót, amit most már több, mint 30 ezren írtak alá:

https://nedolgozzingyen.hu/2020/06/12/a-vasalodeszkas-tanar-buntetese/

Ha még nem tetted volna meg: mindenképpen csatlakozz a riadólánchoz! Ezen keresztül tájékoztatjuk a résztvevőket – nem csak a szervezőket – a sztrájk részleteiről! A csatlakozáshoz töltsd ki az alábbi űrlapot:

MOST lépj be a PDSZ-be!

A munkavállalói jogainkat kemény harcokban tudjuk csak elérni, és kizárólag akkor, ha sokan álltok mögöttünk. Ha nem vagyunk elegen, nem lesz elegendő a fizetésünk, nem lesznek emberi munkakörülményeink – viszont lehet rettegni a munkahelyeken csöndben, behúzott farokkal.

https://nedolgozzingyen.hu/2020/06/19/nyissuk-ki-a-vasalodeszkakat-alljunk-ki-vegre-magunkert/

Borítókép, videó: Kincse Szabolcs (CC BY-NC-SA 4.0)

Kincse Szabolcs

Kincse Szabolcs

Hasonló cikkek

Adó 1% felajánlása

Kedves Tagjaink, Követőink és Látogatóink! Az idei évtől kezdődően lehetővé vált, hogy már a PDSZ alapítványának, az Oktatással a Demokráciáért Alapítványnak is fel tudjátok ajánlani

Tovább olvasom »

Minden fontos infó, amit az új felhasználói vezérlőpultodról tudnod kell

Kedves Barátunk! Jeleztük már neked, hogy a PDSZ új tagnyilvántartási rendszert vezet be. Mostanra már meg kellett kapnod a szolgáltatótól, vagyis az Egyesület Online-tól azt a levelet, amellyel te is hozzá tudsz férni ehhez a felülethez. Az alábbi üzenetet kellett megkapnod, amelyben ahhoz, hogy hozzáférést kapj az Egyesület Online csak neked fenntartott felületéhez, az alábbi linkre kell kattintanod: Jogosult vagyok […]

Ez a cikk csak PDSZ-tagok számára érhető el. Még nem vagy tag? Lépj be!

Tovább olvasom »