Retorziók értek? Büntetést helyeztek kilátásba?

Ha sztrájkolóként, sztrájkszervezőként ért attrocitás, büntetést helyeztek kilátásba, vagy a sztrájkot követően újabb jogsértéseket tapasztaltál, akár a diákokkal, szülőkkel szemben is, itt jelezd nekünk!

A hétfői, elsöprően sikeres, tízezreket megmozgató sztrájkot követően több helyről jelentettek már kedden túlkapásokat. Ezekkel kapcsolatban készítettünk egy kérdőívet, amit, ha az intézményedben történt túlkapás, mindenképp tölts ki!

Kiemelkedően fontos, hogy senkit nem érhet retorzió, büntetés azért, amiért sztrájkolt, sztrájkot szervezett, az első két órában távolmaradó tanulót, vagy annak szüleit pedig pláne nem!

Fontos: ha bármilyen utasítás jön, mindig kérdezzetek rá, hogy milyen jogszabály alapján kérik vagy állítják, amit mondanak, vagy amire utasítanak! Gyanakodjatok, és mindig kérjétek írásban a gyanús utasításokat!

Diákot, sztrájkolót, szervezőt érő attrocitások

Érkeznek a hírek a túlkapásokról, mi pedig minél előbb elejét szeretnénk venni, hogy ezek elfajuljanak. Éppen ezért fontos, hogy felmérjük, mit tapasztaltok az intézményekben.

Beszámoltak a kollégák például arról, hogy a tankerület utólag arra adott utasítást, hogy a hétfői első két óráról hiányzó tanulóknak igazolatlan mulasztást könyveljenek el, és az órákat jelöljék úgy, mintha megtartották volna. Ennek a hadmozdulatnak nyilván az a célja, hogy megmutassák vele: rendben folytak a dolgok, tanítás történt mindenhol az intézményben – és ha már a kellemetlenkedő tanulók is kapnak egy büntetést, az sem lehet gond. Természetesen ez teljesen illegális, utólag meghamisítani ezeket az adatokat közokirathamisításnak számít.

[frame]

MÉG EGYÁLTALÁN NINCS VÉGE! CSAK MOST KEZDŐDIK IGAZÁN!

Állj a sztrájkolók közé és írd alá az aHangon indított petíciót, amit most már több, közel 70 ezren írtak alá:

[/frame]

Több olyan esetről is tudunk, hogy csak a többi kolléga kiállása miatt hátrált meg a vezető, aki azt a kollégát akarta megbüntetni, aki a szülőket értesítette a sztrájk tényéről.

Sok helyen – az egyébként már rég nem is létező – „fegyelmi eljárást” helyezték kilátásba, más helyeken azt állították, hogy „mivel nincs szakszervezet” az intézményben, ezért nem is lehet sztrájkolni. Volt olyan intézmény, amit a tankerület vezetője úgy értesített, hogy „mivel a szakszervezetek nem voltak képesek fellebbezni 5 nap alatt sem”, a sztrájk nem legális, de a vezető megengedi a sztrájkot, ugyanakkor a sztrájk alatt be kell menni tanítani és felügyelni.

Arról nem tudunk egyelőre, hogy történt-e olyan, amikor sztrájkolótól, sztrájkszervezőtől juttatást, illetményrészt vontak volna el, bár olvastunk már olyat, hogy ilyet kilátásba helyeztek.

Elengedhetetlenül fontos, hogy a PDSZ képben legyen ezekkel a fejleményekkel. Akkor tudunk megvédeni benneteket, ha ezekről értesülünk. Éppen ezért töltsétek ki az űrlapot.

Ja, és…

LÉPJETEK BE AZ PDSZ-BE, MERT MI CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A TAGDÍJAITOKBÓL ÜZEMELJÜK A SZERVEZETET – EZ A FOLYAMAT, A SZTRÁJKZERVEZÉS, A TI ÉRTESÍTÉSETEK, INFORMÁLÁSOTOK, A CIKKEK, A KÖZVETÍTÉSEK, A JOGSEGÉLY – MIND-MIND KIMONDOTTAN KÖLTSÉGES DOLGOK! HA NEM CSATLAKOZTOK, SEMMIRE SEM JUTUNK!

[frame]

MOST lépj be a PDSZ-be!

A munkavállalói jogainkat kemény harcokban tudjuk csak elérni, és kizárólag akkor, ha sokan álltok mögöttünk. Ha nem vagyunk elegen, nem lesz elegendő a fizetésünk, nem lesznek emberi munkakörülményeink – viszont lehet rettegni a munkahelyeken csöndben, behúzott farokkal.

[/frame]

Hasonló cikkek