
Törvényt sért a kormány – új módszerrel tartjuk fenn a sztrájkot hétfőtől
Kormánypolitikusok a sajtón keresztül több alkalommal „üzentek” nekünk, hogy egyetértenek a sztrájk céljaival, ezért is kértük őket, hogy egyeztessünk. Válaszukban azonban bebizonyították, hogy ez egy törvénysértő kormány, a jogszabályok csak rájuk nem vonatkoznak. Ebből az okból a szakszervezetek új módszerrel tartják fenn a sztrájkot, akár huzamosabb ideig is.
„Épp itt az ideje, és reméljük, hogy lesz módunk és érkezésünk is foglalkozni újra az ő fizetésükkel, jövedelmükkel” – ezt Kövér László, a Fidesz vezető politikusa, házelnök nyilatkozta március-18-án. Nem teljesen világos, hogy miért kell remélni, hogy érkezése legyen valakinek valamire, de úgy értékeljük, hogy ez a nyilatkozat is az oktatással kapcsolatos paradigmaváltás része lehet. Mi mindenesetre a sztrájkkal továbbra igyekszünk elérni, hogy legyen érkezése a kormánynak „foglalkozni” a fizetésekkel – és hát a többi követelésről se feledkezzünk azért meg.
„Jogosak a tanárok követelései és azok teljesítése a következő kormányzati ciklus egyik legfontosabb feladata lesz” – ezt már Gulyás Gergely miniszter nyilatkozta, ami szintén biztató – lenne, ha bármilyen részlettel is szolgálna.
Azonban a határidők, vállalások nélküli ígérgetés nem elegendő a jelenlegi folyamatban, amikor naponta tízezrek sztrájkolnak.
A sztrájkbizottság tehát levelet írt Kisfaludy László helyettes közoktatási államtitkárnak, a kormány főtárgyalójának, hogy – jogszabályi kötelezettségünknek is eleget téve – mielőbb egyeztessünk, az alábbi két témában:
Tisztelt Kisfaludy László!
Bizonyára ismeretes Ön előtt is, hogy a sztrájktörvény előírásai szerint a sztrájk ideje alatt is folytatni kell az egyeztető tárgyalásokat. A legutóbbi egyeztetésnél azt az ígéretet kaptuk, hogy rövidesen értesít bennünket a következő tárgyalás időpontjáról. Miután ez a mai napig nem történt meg, kezdeményezzük, hogy 2022. 03. 23-án 14 órától, a szokásos időpontban kerüljön erre sor.
Az egyeztetés javasolt témája:
- A sztrájk kapcsán, a sajtón keresztül közzétett ígéretek alapján konkrét ajánlat megvitatása,
- a még elégséges szolgáltatásról szóló rendelet alkalmazásának tapasztalatai
Várjuk mielőbbi válaszát.
Az előzmények ismeretében arra számítottunk volna, hogy a kormány kapva kap az ajánlaton, és tárgyalni fogunk egymással. Ha nem üres lózungokat ismételgetnek a kormány képviselői, akkor nekik is kimondottan hasznos lett volna a fenti kérdésekben pontosan kifejteni álláspontjukat.
Azonban jól látható, hogy a kormány célja továbbra sem a megállapodás, csupán az üres ígérgetés – a „majd megoldjuk”, meg a „mi is ezt mondanánk”. Kisfaludy ezt válaszolta egy kurta emailben:
Természetesen továbbra is nyitottak vagyunk az egyeztetésekre, ahogy eddig is. Ugyanakkor véleményem szerint a következő sztrájktárgyalást a választás után érdemes ütemezni, miután feláll az új Kormány. Ezért javaslom, hogy a választást követően kerüljön sor a következő tárgyalási időpont egyeztetésére.
Csakhogy a kormányt, ahogy a szakszervezeteket is, ebben a folyamatban együttműködési kötelezettség terheli, amit törvény ír elő számukra. Azaz e pillanatban
ez egy törvénysértő kormány.
A sztrájkbizottság a fenti válaszra így reagált:
Örömmel olvastuk, hogy továbbra is nyitott az egyeztetésre, amelyre egyébiránt a sztrájkról szóló törvény is kötelezi a feleket. A választásokig még két hét van hátra. Véleményünk szerint, egyfelől ilyen hosszú szünet két egyeztetés között nem felel meg annak a kötelezettségnek, amelyet a sztrájktörvény számunkra előír, másfelől a választások után nyilvánvalóan azzal kell tárgyalnunk, akit a majdani kormány majd kijelöl, és hozzá is fogjuk intézni egyeztetést kezdeményező levelünket, ha addig nem sikerül Önökkel megállapodni. Válaszleveléből arra lehet következtetni, hogy erre semmi remény sincs, pedig most már uniós támogatást is igénybe tudnak venni a bérkövetelések teljesítésére. Kérjük ezért, hogy a kormány képviseletében érdemi egyeztetésben vegyen részt az általunk javasolt időpontban, vagy ajánljon a héten egy másik, Önnek megfelelő időpontot az egyeztetésre!
Nem hagyjuk! Így tartjuk fenn a sztrájkot a jövő héttől…
Márpedig a szakszervezetek és a sztrájkbizottság eltökéltek, hogy a halogatás, az üres ígéretek nem elegendőek: ha a kormány a választások előtt sem képes konkrét ígéretet, tisztességes ajánlatot és vállalásokat tenni, akkor semmi sem garantálja, hogy a választások után megteszi, ha felhagyunk a sztrájkkal.
A fenti okokból március 23-án bejelentettük, hogy a jövő héttől
új módszerrel, területileg koordináltan zajlik a sztrájk: ezzel a módszerrel a kollégáink kevés bevételét is megvédjük, ugyanakkor folyamatossá és egyre érezhetőbbé tudjuk tenni a munkabeszüntetést.
A sztrájkban részt venni szándékozó intézmények munkavállalói, sztrájkbizottságai egy rövidesen kikerülő felületen regisztrálhatnak majd a sztrájkra. A sztrájknapokat pedig úgy osztjuk el, hogy lehetőség szerint folyamatosan legyen majd sztrájk a legtöbb területen, településen – így levéve a terheket az egyes intézmények munkavállalói közösségeiről és arányosan elosztva azokat.
Ezzel a módszerrel akár huzamosabb ideig is sztrájkolhatunk – egészen addig, amíg a következő kormány, legyen az bármilyen színű és összetételű, nem teljesíti a követeléseinket.
A sajtótájékoztató felvétele az EMMI épülete előtt:
Akcióztak a diákok is
A sajtótájékoztató napján a Diákok a tanárokért csoport tagjai, középiskolás diákok flashmobot szerveztek a pedagógusok támogatására. Az Emberi Erőforrás Minisztérium előtti útszakaszt dekorálták ki krétával, a fő üzenet ez volt:
JÓT TÁRGYALTUNK!
– utalva arra, hogy a kormány nem volt hajlandó fogadni a pedagógusok képviselőit. Énekeltek is kicsit a minisztériumban dolgozóknak. Az akcióról készült videófelvétel itt látható:
Ha nem tudnánk: a kormány a sztrájk mellett áll, ezért hozta az azt ellehetetlenítő rendeletet
A kormány – és Kisfaludy helyettes államtitkár – talán meghallhatta a diákok éneklését a Szalay utcában, ugyanis még 23-án este írt egy újabb levelet. Ebben ismételten előadta, hogy „a Kormány a következő évben nagyarányú pedagógus béremelést tervez. /…/ és ezeket a kérdéseket a megalakuló új Kormánynak is meg kell tárgyalni.” – azaz a kormány véleménye továbbra is az, hogy semmi közünk ahhoz, ami velünk történik, és nincs szüksége betartani azt az együttműködési kötelezettséget, amit a törvény előír számára.
Kisfaludy levelének legmeghökkentőbb pontja azonban mégis az volt, ahogy a sztrájkot ellehetetleníteni célzó, a járványügyi veszélyhelyzeti felhatalmazásra hivatkozva hozott diktátumjellegű rendeletét kommentálta: „Szeretném ugyanakkor hangsúlyozni, hogy éppen a még elégséges szolgáltatás jogszabályban történő szabályozása tette lehetővé a mostani sztrájk megvalósítását, mivel így nem futottak ki a jogszabályokban előírt időkből a szakszervezetek, és a 2022. január 31-i, törvénytelen sztrájkjukkal ellentétben jogszerűen lehet azt megtartani.”
Azaz a kormány narratívája, ami eddig sem nélkülözte az arcátlan hazugságokat és a népmesei motívumokat, most azzal gazdagodott, hogy a sztrájkot voltaképpen ők tették lehetővé azzal, hogy igyekeznek megakadályozni.
Mi azonban kitartunk: a sztrájk mindaddig folytatódik, amíg bármelyik kormány, konkrét vállalásokkal és határidőkkel ellátott, elfogadható ajánlatot nem tesz le az asztalra. A SZTRÁJK ALAPJOG!
Miben segíthetjük a sztrájkolókat?
Sokan kérdezik a napokban, hogy miben, hogyan tudják segíteni a munkánkat.
1 Oktatásban dolgozók, szülők, diákok, és minden jóérzésű ember: írjuk alá és osszuk meg az aHangon indított petíciót!
2 Oktatásban dolgozók: csatlakozzunk a sztrájk-riadólánchoz! Ezen keresztül értesülhetünk a legfrissebb információkról, amikor éppen időszerűekké válnak. Nem gyakran spammelünk, a legfontosabb tudnivalókat kapod meg, hírlevél formájában:
3 Csatlakozzunk a PDSZ-hez: ez a lépés segít bennünket abban, hogy tovább tudjuk finanszírozni a kampányokat, segítsük a kollégákat jogsegéllyel, stb. Bárki lehet tag, nem elvárás, hogy aktív oktatásban dolgozók legyünk:
4 Osszunk meg minden információt, amit a PDSZ és a Ne dolgozz ingyen! oldalain látunk! Az információk terjesztése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy küzdjünk a kormány dezinformációs kampányai ellen.
5 Ti is küldjetek fotókat, csoport- és egyéni képeket, támogató akciókat, egyéb kreatív támogató ötleteket a Nedolgozz vagy a PDSZ Facebook-oldalára, vagy a pdszvalasz@gmail.com címre!