Felfüggesztjük a sztrájkot: az új kormány megalakulását követően folytatjuk a tárgyalásokat, és ha kell, a munkabeszüntetést is

Április 3-án országgyűlési választások zajlanak. Mindez azt jelenti, hogy a választásokat követően a kormány ügyvivő kormánnyá alakul: ebben az időszakban nem hozhat érdemi döntéseket sem.

A kormány megbízatása – az alaptörvény értelmében – az országgyűlési választásokat követően megszűnik, az új kormány felállásáig a régi kormány ügyvezető kormányként gyakorolja hatáskörét. Ez azt jelenti, hogy „nemzetközi szerződés kötelező hatályát azonban nem ismerheti el, rendeletet csak törvény felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkothat”. Ez azt is jelenti, hogy a szakszervezettel nem tud tárgyalni, ezáltal – a sztrájktörvény alapján – jogszerűen sztrájkolni sem lehet, mivel törvény szerint a sztrájk alatt is kötelező tárgyalni (még akkor is, ha a kormány ezt többször is megszegte).

A szakszervezetek ezért – az új kormány megalakulásáig – felfüggesztik a sztrájkot.

A sztrájkbizottságot nem oszlatjuk fel. A sztrájkot nem szüntetjük be.

Az új kormánnyal, akárki is alakítsa meg azt, a sztrájkbizottság felveszi a kapcsolatot, és haladéktalanul folytatjuk a sztrájktárgyalásokat. Erre az új kormányt is törvény kötelezi – mint ahogy eddig is kötelezte.

Amennyiben az új kormány képes a sztrájkbizottságnak elfogadható ajánlatot tenni, úgy a szakszervezetek beszüntethetik a sztrájkot. Amennyiben a megalakuló kormány nem lesz képes számunkra elfogadható ajánlatot tenni, a sztrájkot folytatjuk.

Ez azt jelenti, hogy véget ér a sztrájk?

Nem. A sztrájkbizottság nem oszlik fel, csupán a munkabeszüntetéseket függesztjük fel.

Fogunk még sztrájkolni?

Az új kormány megalakulása után tehet számunkra ajánlatot. Mind az ellenzék, mind a kormányoldal fogalmazott meg különböző ígéreteket az elmúlt hetekben. Ezeket az ígéreteket válthatják aprópénzre a kormányt megalakító erők azzal, hogy a sztrájkkövetelések szempontjából elfogadható, vállalásokkal és határidőkkel kiegészített, kötelező érvényű ajánlatot tesznek le az asztalra.

Ha ez nem történik meg, úgy természetesen a sztrájk és a nyomásgyakorlás tovább folytatódik.

Miért nem sztrájkolunk az ügyvezető kormányzás alatt?

Mert míg a szakszervezetet és a kormányt is törvény kötelezi arra, hogy a sztrájkkövetelésekről egyeztessenek egymást, és ezt a kötelességét a kormány látványosan meg is szegte az elmúlt hetekben, az ügyvezető kormányzás alatti sztrájk felesleges nyomásgyakorlás lenne: az ügyvezető kormány érdemben már nem dönthet.

Mikor folytatódhatnak a sztrájktárgyalások?

Ez az új kormány megalakulásától függ. Az új kormány a választások után általában nagyjából egy hónapon belül alakul meg. Ennek megfelelően a sztrájktárgyalások májusban indulhatnak újra.

Mit csinálunk egy hónapig?

Az ügyvezető kormányzás alatt is folytatódnak a sztrájk szervezésével kapcsolatos tevékenységek.

Folytatjuk a felvilágosító és figyelemfelhívó tevékenységeinket is. Az átmeneti időszakban fontos célnak tartjuk, hogy további szülőket világosítsunk fel arról, mik a céljaink, mi a helyzet igazából az oktatásban, miért mondjuk azt, hogy az oktatás összeomlott.

Tervezünk látványos akciókat is, ezekben nagy mértékben számítunk a sztrájkoló kollégák részvételére – hiszen fontos, hogy a hatalmas társadalmi támogatást fenntartsuk az átmeneti időszakban is.

Addig is, amíg megkezdjük a tárgyalásokat az új kormánnyal, kivizsgáljuk a jogsértéseket és eljárunk ezekben. Kérjük, hogy jelezzétek, ha béretekből többet vontak, mint amennyit időarányosan lehetett volna sztrájkban vagy polgári engedetlenségben való részvétel miatt a [email protected]-on. Azt is jelezzétek, és ha lehet, küldjetek csatolmányt is, ha a NAV felszólítást küldött nektek a biztosítási jogviszony megszakadásáról, és minden egyéb retorzióról, fenyegetésről írjatok! A NAV-os eljárásról itt írtunk.

És ami a legfontosabb: folytatjuk a gyűjtést a sztrájkalapba, ahogy a PDSZ-tagok és nem szakszervezeti tagok kifizetési igényeit is egyaránt fogadjuk, kezeljük. Támogatni és segélyt igénybe venni az alábbiak szerint lehetséges:

https://nedolgozzingyen.hu/2022/03/21/sztrajksegely-igy-lehet-felajanlani-igy-lehet-igenyelni/

A sajtótájékoztató

[frame]

Miben segítheted te is a sztrájkolókat?

1 Oktatásban dolgozók, szülők, diákok, és minden jóérzésű ember: írjuk alá és osszuk meg az aHangon indított petíciót!

2 Oktatásban dolgozók: csatlakozzunk a sztrájk-riadólánchoz! Ezen keresztül értesülhetünk a legfrissebb információkról, amikor éppen időszerűekké válnak. Nem gyakran spammelünk, a legfontosabb tudnivalókat kapod meg, hírlevél formájában:

3 Csatlakozzunk a PDSZ-hez: ez a lépés segít bennünket abban, hogy tovább tudjuk finanszírozni a kampányokat, segítsük a kollégákat jogsegéllyel, stb. Bárki lehet tag, nem elvárás, hogy aktív oktatásban dolgozók legyünk:

4 Osszunk meg minden információt, amit a PDSZ és a Ne dolgozz ingyen! oldalain látunk! Az információk terjesztése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy küzdjünk a kormány dezinformációs kampányai ellen.

5 Ti is küldjetek fotókat, csoport- és egyéni képeket, támogató akciókat, egyéb kreatív támogató ötleteket a Nedolgozz vagy a PDSZ Facebook-oldalára, vagy a [email protected] címre!

6 Pénzbeli adománnyal átutalással, a közlemény rovatban a „Támogatás” feltüntetésével vagy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete számlaszámán: 11713005-20411756-00000000 (itt a sztrájkszervezéssel, kampányokkal, rendezvényekkel kapcsolatos bokros kiadásokat lehet támogatni), vagy. szociális ügyekben, a sztrájkban résztvevők támogatásával összefüggésben a Oktatással a Demokráciáért Alapítvány számlaszámán: 11707000-22230573-00000000

[/frame]

Hasonló cikkek

Adó 1% felajánlása

Kedves Tagjaink, Követőink és Látogatóink! Az idei évtől kezdődően lehetővé vált, hogy már a PDSZ alapítványának, az Oktatással a Demokráciáért Alapítványnak is fel tudjátok ajánlani

Tovább olvasom »