
Sztrájk: törvényellenes illetményelvonások miatt járunk el
A PDSZ újabb hajmeresztő tankerületi eljárásról szerzett tudomást: ez a levonás nem csak jogsértő, de az indoklása matematikailag teljes képtelenség.
Munkatársunk a napokban azzal kereste meg a tankerületet, hogy fejtsék ki, miért pont azt az összeget vonták le számára a sztrájkban töltött időre, amit. Erre ugyanis a bérjegyzékből egyszerűen nem lehetett rájönni: teljesen kiszámíthatatlan a logika, ami alapján a levonásokat intézték.
A válasz azonban nem hogy nem oszlatta el a homályt, de egészen hajmeresztőre sikeredett. A tankerületi központ szerint ugyanis „amennyiben a sztrájk vagy a polgári engedetlenség időtartama maximum 4 óra (teljes heti munkaidőben dolgozó esetében), akkor arra a napra a hátralévő órákra jár bér, de ha már a 4 órát meghaladja ez az időtartam, akkor az már teljes napnak minősül, hiszen 50%-nál kevesebb munkavégzés történt.”
Mivel ez az indoklás semmilyen általunk ismert jogszabályból nem következik, azonnal levelet írtunk a Magyar Államkincstárnak, amiben felkérjük őket, hogy az érintettek számára tételesen mutassák ki a levonásokat.
Tisztelt Magyar Államkincstár!
Azzal a kéréssel fordulunk Önökhöz, hogy sztrájk, illetve polgári engedetlenségben való részvétel miatt történt illetménylevonás átláthatósága érdekében szíveskedjenek az érintettek számára tételesen kimutatni a fentiek miatt kiesett munkaidőre eső illetménylevonást. A bérjegyzékek ugyanis teljességgel alkalmatlanok a Sztrájtv. 6. § (3) bekezdése alapján végrehajtott illetménylevonás áttekintésére, mivel a levonás csak az alapilletmény során jelenik meg, a sztrájk vagy a polgári engedetlenség miatti levonás más okból történt illetménylevonásoktól nem különül el.
Kérjük továbbá, hogy szíveskedjenek információt adni arról, hogy a gyakorlatnak megfelel-e az,
amit a tankerületi központoktól tájékoztatásként kaptuk, vagyis: „amennyiben a sztrájk vagy a
polgári engedetlenség időtartama maximum 4 óra (teljes heti munkaidőben dolgozó esetében),
akkor arra a napra a hátralévő órákra jár bér, de ha már a 4 órát meghaladja ez az
időtartam, akkor az már teljes napnak minősül, hiszen 50%-nál kevesebb munkavégzés
történt.” Önök valóban így jártak el a sztrájkban vagy polgári engedetlenségben résztvevők
illetménylevonásakor?
Válaszukat várva, üdvözlettel:
Komjáthy Anna
OV-elnök
Miért vonhatnak pénzt egyáltalán?
A sztrájkban vagy polgári engedetlenségben töltött idő miatt csak a kieső munkaidőre lehet illetményrészt levonni. Azt azonban tudni kell, hogy sztrájkolni csak munkaidőben lehet. A munkaidőnkbe nemcsak a tanítási órák, foglalkozások megtartása tartozik, hanem a kötött és a kötetlen munkaidőbe tartozó egyéb feladatvégzés időtartama. Ha a sztrájkoló úgy nyilatkozik, hogy ezek ideje alatt sztrájkol, akkor ezekért is levonhatnak tőle illetményt. De akkor is csak időarányosan annyit, amennyi a sztrájkban töltött időre eső illetmény.
Ha a sztrájkolót a sztrájk alatt munkavégzésre kötelezték – pl. a tanórák 50 vagy 100 százalékának megtartására – akkor erre az időre nem vonható le bér.
Mi a teendő, ha több pénzt vontak, mint amennyit ténylegesen kellett volna?
Amennyiben az derülne ki, hogy a munkáltató a sztrájkban/polgári engedetlenségben töltött időnél többet vont le a bérből, úgy azt semmiképpen ne hagyjuk annyiban. Ennek érdekében készítettük az alábbi formalevelet, amit – szükség esetén – ki lehet tölteni és ajánlva feladni a munkáltató címére (esetleg érkeztetni a titkárságon). Természetesen a nem kívánt részek és a szögletes zárójelbe helyezett magyarázatok törlendőek.
Tisztelt Munkáltató!
Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy szíveskedjék intézkedni annak érdekében, hogy a 2022. február ……………- ei polgári engedetlenségben és/vagy a 2022. március 16-án kezdődött sztrájkban [nem kívánt rész törlendő!] való részvételem miatt kizárólag a munkabeszüntetésben töltött időre eső illetményt vonják le, és a többletlevonást utólag fizessék ki. A bérjegyzékemen feltüntetett alapbérem alapján úgy látom, hogy nem annyi órára történt a levonás, mint amennyi időt sztrájkban/polgári engedetlenségben töltöttem.
A sztrájkban részt vevő munkavállaló kizárólag az általa végzett sztrájk időtartamára nem jogosult munkabérre a Sztrájk tv. 6. § (3) bek. alapján, mely szerint: „A sztrájk miatt kiesett munkaidőre – eltérő megállapodás hiányában – a dolgozót díjazás és a munkavégzés alapján járó egyéb juttatás nem illeti meg.” Az ezzel ellentétes munkáltatói intézkedések, azaz a sztrájkkal érintett időtartamot meghaladó időtartamra, így teljes munkanapra vagy munkanapokra való levonás a Sztrájk tv. 6. § (3) bekezdésébe és a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 161. § (1) bekezdésébe ütköznek. Utóbbi rendelkezés azt határozza meg, hogy mely esetekben lehet a munkabérből levonni.
A munkabeszüntetéssel töltött idő az esetemben a következő volt: [ezt a részt úgy töltsük ki, hogy soroljuk fel valamennyi munkabeszüntetéssel töltött napunkat, és óra–perc pontossággal határozzuk meg, hogy hány órától, hány óráig szüntettük be a munkát aznap – pl. 2022.03.17 07:45-12:00; 2022.03.18 10:00-13:00, 14:00-15:00, stb.]
————————————————————————————————–
Felhívom a figyelmét, hogy minden jogellenesen levont illetményrészt a munkajogi elévülési időn belül visszakövetelhető, és a visszafizetés elmaradása munkaügyi per kezdeményezhető. Ennek elkerülése érdekében várom válaszát és mielőbbi intézkedését!
Üdvözlettel:
/panaszos aláírása/
Mi a teendő, ha nem jár sikerrel a levélküldés?
Ebben az esetben kérj segítséget a PDSZ-től az alábbi kérdőíven:
Sztrájksegély!
A munkabeszüntetéseket követő levonások súlyosan érintettek, és szükséged van támogatásra?
Azoknak a sztrájkolóknak, akiket a levonások súlyosan érintenek, megnyitottuk a sztrájksegélyt. Mind PDSZ-tagok és nem tagok számára is elérhetőek sztrájktámogatások. Arról, hogy hogyan lehet ezekre pályázni, itt találhatók információk: