Megalázó: egy hét táboroztatás pár ezer forintnyi CBA-utalványért

30 ezer forint értékű CBA-utalvány. Így szándékozna kifizetni a pedagógusok nyári táborban végzett munkáját az Erzsébet-táborokat közpénzből szervező magánalapítvány.

Ahogyan azt számtalanszor megírtuk már, semmi baj nincs azzal, ha egy nevelőtestület úgy dönt, nyarából pár napot feláldoz a rábízott gyerekek érdekében, táboroztat, tábort szervez. Ugyanakkor erre kötelezni bárkit is, törvényellenes. A táboroztatásért ellentételezés jár, és ez érvényes az Erzsébet-táborokat szervező Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványra is.

A napokban pedagógusok tízezrei kaptak emailt az alapítványtól, amiben leírják, hogy „a napközi táborokat azon elkötelezett pedagógusok, nevelők szervezik és tartják meg, akik a tanév ideje alatt foglalkoznak a gyermekekkel, ismerik őket.

Az elkötelezettségnél azonban jóval többre lenne szükség, ha az állam hathatós támogatásával működő Alapítvány valóban pedagógusok bevonásával kívánná megszervezni a táborokat. Amelyekre kétségtelen szükség van, hiszen sok helyen nem tudják megoldani a szülők a gyermekek felügyeletét a nyári szünidő alatt. Ennek azonban nem lehet folyománya a törvénytelen munkavégzésre kényszerítés!

Az Erzsébet-táborok emailcíméről érkezett levél ugyanakkor egészen megdöbbentő ellentételezést ajánl fel a részt venni szándékozó munkatársaknak. Így fogalmaznak:

„Az elhivatott szervezők számára turnusonként plusz juttatásként 30.000 Ft értékű CBA hidegétkezési utalvány biztosított.”

Arcpirító, hogy a pedagógusok munkáját pénzzel sem kívánnák megfizetni. A felajánlott fizetség mind formájában, mind összegében megalázó – ennél egy diákmunkás több pénzt keres egy gyorsétteremben a nyáron, nem is beszélve arról, hogy őt nem utalványokkal próbálnák kifizetni.

Ez jár a táboroztatásért – NE dolgozz ingyen!

Mit kell tehát tudni a nyári táboroztatásról?

  1. NEM LEHET KÖTELEZNI RÁ. Közalkalmazotti jogviszony keretében nem lehetséges munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás keretében elrendelni az Erzsébet táborokban való részvételt, mivel a közalkalmazotti törvény 44/A. § (2) bekezdése szerint, az Mt. 53. §-a alapján, csak a Kjt. vagy a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, illetve a kormányzati igazgatásról szóló törvény vagy a honvédek jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó munkáltatónál végezhet munkát.

    Egyházi és magánintézményben munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállalók – évente legfeljebb 44 munkanapra – átirányíthatóak ilyen jellegű munkavégzésre, ezért viszont munkabér jár. Nem hidegétkezési utalvány, nem meleg kézfogás, hanem a törvény által megszabott munkabér vagy plusz szabadidő.
  2. HA BERENDELIK A PEDAGÓGUST MUNKAVÉGZÉSRE, AZT KI KELL FIZETNI – NEM SZÁMÍT SZABADSÁGNAK. Ha egyházi vagy magánintézményben berendelik táboroztatni a pedagógust, úgy a táboroztatás ideje nem számít szabadságnak, részére munkabért kell fizetni – a szabadságot pedig máskor ki kell adni.

    A napi nyolc órát, heti negyven órát meghaladó időre a munkabéren felül munkanapra 50 százalék bérpótlékot, pihenőnapra és munkaszüneti napra a munkabéren felül 100 százalék bérpótlékot kell fizetni. 

    Másik megoldás, ha a munkáltató a táboroztatás idejével megegyező időtartamú szabadidőt biztosít. Viszont ebben az esetben is jár a napi nyolc óra feletti plusz órákra a munkabér, valamint pihenőnapon és munkaszüneti napon végzett rendkívüli munkaidőre a bér fölött ötven százalék bérpótlék.
  3. A SZABADSÁGOK KIADÁSÁVAL KAPCSOLATOS JOGSZABÁLYOKAT BE KELL TARTANI! A nevelési-oktatási intézményekben a pedagógus szabadságát – a tizenhat évesnél fiatalabb gyermek után járó pótszabadság kivételével – elsősorban a nyári szünetben, óvodákban a július 1-jétől augusztus 31-éig tartó időszakban kell kiadni, annak figyelembevételével, hogy a gyermekek óvodai nevelését a teljes óvodai nevelési évben biztosítani kell.

    Ha a szabadság a nyári szünetben nem adható ki, akkor azt az őszi, a téli vagy a tavaszi szünetben, a szünet munkanapjait meghaladó szabadságnapokat pedig a szorgalmi időben, illetve a nevelési év többi részében kell kiadni. Ebből egyébként az is következik, hogy a munkáltató, a nyári szünetben az Mt. 123. § (5) bekezdésére hivatkozva sem rendelhet el olyan munkavégzést, amely ráadásul nem is a köznevelési alapfeladatokba tartozik. Mindez a pedagógiai szakszolgálatokra is igaz ( 326/2013 Kormányrendelet IV. fejezet 12. alcíme)!
  4. A PEDAGÓGUSOK NYÁRI SZABADSÁGA FÖLÖTT NEM RENDELKEZHET A MUNKÁLTATÓ! Az iskola alapfeladatába nem tartozó nyári gyerekfelügyelet és nyári táboroztatás az évi 25 munkanap pótszabadságból munkavégzésre igénybe vehető 15 munkanap terhére sem végeztethető. Azt ugyanis szintén jogszabály szabályozza, hogy mely tevékenységekre lehet igénybe venni ezeket a napokat (lásd a keretben), ráadásul erre az esetre is érvényesek a nyári szabadság kiadására vonatkozó jogszabályok (lásd feljebb).

Ne engedjük, hogy kizsákmányoljanak! Saját magunk és kollégáink érdekében se vállaljunk táboroztatást 30 ezer forint hidegétel-utalványért!

A nyári munkáért korrekt órabért követeljünk meg, amit bejelentett, szerződéses munkaviszonyban fizettessünk ki! Csak akkor vállaljuk el a munkát, ha a napi nyolc órát meghaladó, pihenőnapi, munkaszüneti napi munkavégzésért, rendelkezésre állásért is kifizetik a jogszabály szerint járó bérpótlékokat!

Ne feledjük: azzal szúrunk ki legjobban a gyerekekkel, ha a megalázó feltételek ellenére is elvállaljuk ezeket a feladatokat, mivel pár év múlva már nem lesz képzett személy, aki képes lene ezek mellett a feltételek mellett is elvállalni a táboroztatást. HA INGYEN DOLGOZUNK, AZZAL VÉGSŐ SORON A SAJÁT DIÁKJAINKNAK, A RÁNK BÍZOTT GYEREKEKNEK ÁRTUNK!

[frame]

Sztrájkoló vagy? Így igényelhetsz sztrájksegélyt!

Ha sztrájkoltál, és a levonások miatt nehéz helyzetbe kerültél, az ebben a cikkben leírt módon fordulhatsz sztrájksegélyért a PDSZ-hez. Ha szerinted méltánytalan mennyiségű pénzt vontak le tőled, akkor ebben a cikkben elhelyezett űrlapon keresztül kérhetsz segítséget tőlünk!

Miben segítheted te is a sztrájkolókat?

1 Oktatásban dolgozók, szülők, diákok, és minden jóérzésű ember: írjuk alá és osszuk meg az aHangon indított petíciót!

2 Oktatásban dolgozók: csatlakozzunk a sztrájk-riadólánchoz! Ezen keresztül értesülhetünk a legfrissebb információkról, amikor éppen időszerűekké válnak. Nem gyakran spammelünk, a legfontosabb tudnivalókat kapod meg, hírlevél formájában:

3 Csatlakozzunk a PDSZ-hez: ez a lépés segít bennünket abban, hogy tovább tudjuk finanszírozni a kampányokat, segítsük a kollégákat jogsegéllyel, stb. Bárki lehet tag, nem elvárás, hogy aktív oktatásban dolgozók legyünk:

4 Osszunk meg minden információt, amit a PDSZ és a Ne dolgozz ingyen! oldalain látunk! Az információk terjesztése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy küzdjünk a kormány dezinformációs kampányai ellen.

5 Ti is küldjetek fotókat, csoport- és egyéni képeket, támogató akciókat, egyéb kreatív támogató ötleteket a Nedolgozz vagy a PDSZ Facebook-oldalára, vagy a [email protected] címre!

6 Pénzbeli adománnyal átutalással, a közlemény rovatban a „Támogatás” feltüntetésével vagy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete számlaszámán: 11713005-20411756-00000000 (itt a sztrájkszervezéssel, kampányokkal, rendezvényekkel kapcsolatos bokros kiadásokat lehet támogatni), vagy. szociális ügyekben, a sztrájkban résztvevők támogatásával összefüggésben a Oktatással a Demokráciáért Alapítvány számlaszámán: 11707000-22230573-00000000

[/frame]

Hasonló cikkek

Adó 1% felajánlása

Kedves Tagjaink, Követőink és Látogatóink! Az idei évtől kezdődően lehetővé vált, hogy már a PDSZ alapítványának, az Oktatással a Demokráciáért Alapítványnak is fel tudjátok ajánlani

Tovább olvasom »