Eposzi. Ezzel az egy szóval lehet legjobban jellemezni annak az átfogó felmérésnek az eredményét, amit az elmúlt hetekben készítettünk: az oktatásban tapasztalható szakemberhiány elterjedtségére voltunk kíváncsiak.
Országszerte kiugró mértékű a szakemberhiány az oktatásban: nem csak egyes területeken, nem csak egyes szakmákban, és nem csak egyes intézménytípusokban jellemző, hogy huzamosabb ideig nem találnak szakembert. A vártnál is lényegesen súlyosabb a helyzet – gyakorlatilag minden intézménytípusban, minden területen, minden szakmacsoportnál.
Általános és tartós az országos szakemberhiány az ágazatban
Felmérésünkben nem csak a pedagógushiányra voltunk kíváncsiak, hanem arra is, mi a helyzet a valamennyi szakmacsoporttal. Ezért kategóriákba soroltuk az ágazatban alkalmazott szakembereket, és külön kérdeztük meg a válaszadókat ezekről.
Fontosnak tartottuk, hogy felmérésünkből kimaradjanak az egy-egy munkatárs, pedagógus hirtelen távozásával megüresedett, pár hetes, ideiglenes hiányok. Éppen ezért kizárólag a tartós munkaerőhiányra fókuszáltunk a kérdéseinkben is: arra kértük a válaszadókat, hogy akkor jelezzenek vissza, amennyiben az elmúlt egy évben azt tapasztalták, hogy két hónapnál hosszabb ideig betöltetlen egy-egy szakképzett munkaerőt igénylő pozíció. A két hónap ugyanis már jó szervezés mellett sem könnyen tolerálható – egy ilyen időtartamú bizonytalanság a diákok előmenetelét aránytalan mértékben befolyásolhatja hátrányosan. A fenntartóknak éppen ezért alapvető érdekük, hogy ilyesmi ne következhessék be.
Ideális esetben arra a kérdésünkre, hogy a válaszadó tapasztalt-e az intézményében egy éven belül két hónapnál huzamosabb ideig bekövetkező szakemberhiányt egy alacsony százalékos értéket kellene kapnunk. A válaszadók visszajelzéseiből azonban az derül ki, hogy a szakemberek hiánya aggasztóan és mellbevágóan magas:
A fenti adatot tovább szűrhetjük, ha megnézzük, milyen az aránya az egyes szakmacsoportoknak az összes beérkezett válaszból:
A fentiek kiterjedt és általános szakemberhiányról árulkodnak országszerte: az óriási számok arról tanúskodnak, hogy teljesen a lovak közé dobta a gyeplőt az oktatásirányítás.
Pedig ez az adat még félrevezető is: nyilván nem minden intézmény alkalmaz – például – gyógypedagógust. Ha leszűrjük a gyógypedagógusokat külön alkalmazó intézményekre az adatokat, és figyelmen kívül hagyjuk azokat, ahol nincs ilyen szakemberre szükség, még mellbevágóbb a kép:
Gyógypedagógust nem minden általános iskola, nem minden óvoda alkalmaz, azonban a gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési oktatási intézmények és a pedagógiai szakszolgálatok mindegyike igen. Éppen ezért kiugróan magas adat, hogy az utóbbi intézményekből válaszoló munkatársak 92,9 és 90 százaléka jelezte, hogy intézményükben tapasztaltak két hónapnál huzamosabb ideig gyógypedagógus munkatárs hiányát. Nem meglepő tehát, hogy az általános iskolák és óvodák is nagy számban jelezték e szakemberek tartós hiányát.
Az iskola- és óvodapszichológusok hiánya is szinte közhely. Ezek a szakemberek jellemzően több intézményt látnak el egyszerre, hiányuk tehát halmozottan jelentkezik, akár több ezerfős diák- vagy gyerekközösségeknél – és nem, nem pótolhatók iskolaőrökkel:
Pedagógus nem lesz magától: és már most nincs
De vajon megengedhető-e, hogy több, mint minden második intézményben huzamosabb hiány alakuljon ki szaktárgyat oktató pedagógusból? Megengedhető-e, hogy az óvodák 62,9 százaléka két hónapon túli óvodapedagógus-hiánnyal küzdjön? Miért gondolja a kormányzat, hogy nincs semmi látnivaló, ha az iskolában tanuló diákoknak huzamosabb ideig nincs szaktanára, tanítója vagy nyelvtanára?
A fenti kérdéseket jól illusztrálja az a grafikon, amit úgy készítettünk el, hogy kimondottan szűrtünk az adott szakembereket alkalmazó intézménytípusokra.
Gyakori kormányzati érvelés (nem mintha bármire is mentség lenne), hogy a szakemberhiány elsősorban vidéken alakul ki, ahol nehezen lehet szakembert toborozni az egyes feladatokra. A beérkezett adatokból azonban teljesen egyértelmű, hogy Budapesten pontosan annyira érintettek az intézmények, mint az országban bárhol máshol.
A tanítóhiánnyal kapcsolatos fenti 56,4 százalékos értéket tovább bontva megyékre jól látható, hogy Budapesten bőven az országos átlag fölött számoltak be a kollégák huzamosabb ideje tartó tanítóhiányról:
Ahogy minden munkakörben, úgy a közismereti tantárgyakat oktató tanárokkal kapcsolatban is ugyanezt a megállapítást fogalmazhatjuk meg:
(∗A halványrózsaszínnel jelzett megyékben az adott szakmacsoportban kevesebb értékelhető visszajelzést kaptunk annál, hogy magabiztos kijelentést tudjunk tenni az elterjedtség tényleges mértékéről.)
Miért hanyagolja el az állam az állami intézményeket?!
Minthogy az állami intézmények, az oktatás állami „lába”, évek óta egyre kritikusabb helyzetben van, fontosnak tartottuk megvizsgálni, hogy az egyes fenntartótípusokból melyek vannak nehezebb helyzetben.
Az előfeltevéseket igazolják az eredmények: az állami, önkormányzati fenntartású intézmények valóban rosszabb helyzetben vannak, mint az egyházi vagy alapítványi fenntartású partnereik. Ugyanakkor ez utóbbiak is komoly nehézségekkel küzdenek.
Az államilag finanszírozott oktatási rendszer lezüllesztésével, szétdarabolásával a kormány által feltűnően preferált magán- és egyházi intézmények sem kerülnek sokkal jobb, vagy előnyösebb helyzetbe. Az elhanyagoltság ugyanis óhatatlanul átszűrődik ezekre az intézményekre is – azaz végső soron ezek sem lesznek már védve a kormányzati destruktivista oktatáspolitika hatásaitól: nem véletlen, hogy ezen intézmények is küzdenek az átfogó és tartós szakemberhiánytól.
Az adatokból megállapítható, hogy sem az egyházi, sem az alapítványi intézmények sem védettek – a legkevésbé sem – a kialakuló és egy mélyülő, általános szakemberhiánytól, annak ellenére sem, hogy ezekben az intézményekben – az állami és önkormányzati fenntartásúaktól eltérően – a nyugdíj folyósítása mellett is lehet munkavállalót teljes állásban, munkaviszony keretében foglalkoztatni. Azaz számukra rendelkezésre áll egyfajta mentőöv, ami az államiak számára nem: de láthatóan ez sem elegendő.
Az alábbi diagramon a nagyobb fenntartótípusoknál jelzett tartós hiányokat vetjük össze egymással.
Ahogy látni fogjuk, az egyes fenntartóknál a munkaerőhiány jellemzően ott a legmagasabb, ahol valamely fenntartó túlnyomórészt egyik vagy másik szakmacsoportban érdekelt: így lesz például kiugróan magas az óvodapedagógusok hiánya az önkormányzati fenntartóknál, vagy a szakmai tantárgyat oktató tanár, szakoktató, gyakorlati oktató a szakképzési centrumoknál.
Feltűnő ugyanakkor, hogy a közismereti tantárgyat oktató tanárokból a szakképzési centrumok és a szintén állami fenntartású tankerületi központok nagyobb arányú hiányt tapasztalnak, mint az egyházi és alapítványi fenntartók. E két kategóriának szintén jobb a helyzete, ha fejlesztő pedagógusról, szociálpedagógusról van szó. Ahogy a tanítók esetében is határozott különbség mutatkozik az állami és az egyházi fenntartású intézmények között (itt megjegyzendő, hogy a szakképzésre nem jellemző nagyobb mértékben a tanítók alkalmazása).
Ami végleg megpecsételi a közoktatás jövőjét: a korfa
A fenti jelenségek önmagukban aggasztóak, hiszen egyértelmű, hogy a közoktatásban, oktatásban egész egyszerűen nincs elegendő szakképzett munkaerő – helyesebben a hiány annyira elterjedt, hogy az teljesen egyértelműen lehetetlenné teszi nem csak a minőségi, de jórészt a bármilyen oktatást is. Ezt a problémát pedig nem tudják megoldani az állam helyett a pedagógusok önállóan, akármennyire is szeretné azt az oktatás új gazdája, Pintér Sándor belügyminiszter.
Hiszen amíg az eddigi hiányos oktatásirányítási döntéseket, elégtelen intézkedéseket, átgondolatlan és következetlen döntéseket mind az oktatásban dolgozók pótolták ki ingyenes munkavégzéssel, ki nem fizetett munkaóráikkal, addig ezt már nem tudják megoldani: a pedagógusok nem lesznek képesek vonzóbb bérkörülményeket teremteni a pedagógusok számára – márpedig ma jóformán egy négytagú családnak ideális, átlagos budapesti albérlet árát sem képes kifizetni egy pedagógus a fizetéséből.
Az idő viszont lejárt.
Az oktatásban dolgozók tömegei fejezik be a pályát az elkövetkező években – és ez akkor is megoldhatatlan problémák elé állítaná a társadalmunkat, ha a valamilyen csoda folytán a mai naptól kezdve a legnépszerűbb dolog lenne az oktatásban elhelyezkedni. A kérdőívet kitöltők korfája ugyanis így néz ki:
A válaszadók válaszai szerint az intézményeikben összességében 29 359 munkavállaló dolgozik. Az, ahogyan az ott dolgozók korfáról nyilatkoztak, szintén borús jövőt jósol az államilag finanszírozott oktatás számára: ezek szerint a kormány már most elkésett az oktatás megmentésével:
Ha a fenti adatokból indulunk ki, akkor jól látható, hogy legkésőbb 10 éven belül az egyébként kimondottan elnőiesedett ágazat munkavállalóinak közel fele elhagyja a pályát – a nők számára biztosított 40 év jogosultsági idő alapján történő történő nyugdíjazás épp annyira közrejátszik ebben, mint a nehéz körülmények miatt folyamatosan tapasztalható lemorzsolódás.
Amennyiben nem történik egy gyors és drasztikus változás a fizetésekben és munkakörülményekben, úgy az államilag finanszírozott oktatás még a gyermekmegőrző funkcióját sem lesz képes ellátni – már a közeli jövőben sem.
[frame]
Hogyan készült
Felmérésünkre az adatgyűjtés egy hete során hozzávetőleg közel 800 válaszadó (az egy-egy intézményből érkező esetleges több reakciót nem számolva) 671 intézményéből érkezett válasz – ez hozzávetőlegesen valamennyi intézmény hat és fél százaléka. Ez igen jó arány, hiszen kétségtelenül sok munkát adtunk azoknak, akik a felmérésünket kitöltötték: sok utánjárásra, számolásra volt szükség a kérdőív kitöltéséhez.
Lényeges, hogy a felméréssel kapcsolatos felhívás elsősorban arra irányult, hogy a kitöltők adják meg nekünk a munkavállalói közösségük korcsoport szerinti megoszlását. Mindeközben arra is kíváncsiak voltunk, hogy a kérdőívet kitöltők tapasztaltak-e huzamosabb szakemberhiányt munkahelyükön az elmúlt egy évben.
Az adatgyűjtés során elsősorban a korfát, a korcsoport szerinti megoszlást helyeztük a fókuszba azért, hogy lehetőség szerint elkerüljük azt, hogy elsősorban azokból az intézményekből töltsék ki a kérdőívünket, ahol valóban tapasztalható pedagógus, óvodapedagógus, vagy más szakember hiánya – így elkerülhettük, hogy a felmérésünk eredményei a téma és a kapcsolódó felhívás miatt torzak legyenek. (Emellett természetesen a korfával kapcsolatban is érdekes eredményeket kaphattunk.)
Valamennyi megyéből érkeztek kitöltők a kérdőívre – a legtöbben Budapestről (25,4%) és Pest (14,5%)megyéből, illetve Bács-Kiskunból (6,2%) és Borsod-Abaúj-Zemplénből (5,9%) válaszoltak, míg a legkevesebb adat Nógrádból érkezett (1,2%).
Felmérésünk eredményei intézménytípusok szerint is meglehetősen átfogóak – egyes területeket leszámítva (ezeket a felmérés grafikonjain halvány rózsaszínnel jelöltük, illetve csillagoztuk∗) kimondottan jó adatokat kaptunk. A nevelési-oktatási intézmények 6,82%-ából kaptunk visszajelzést – ez az arány pedig lehetőséget biztosít megalapozottabb következtetések levonására.
[/frame]
Sztrájkoló, polgári engedetlenkedő vagy? Így igényelhetsz sztrájksegélyt!
Ha munkabeszünetésben, polgári engedetlenségben vettél részt és a levonások miatt nehéz helyzetbe kerültél, az ebben a cikkben leírt módon fordulhatsz sztrájksegélyért a PDSZ-hez. Ha szerinted méltánytalan mennyiségű pénzt vontak le tőled, akkor ebben a cikkben elhelyezett űrlapon keresztül kérhetsz segítséget tőlünk!
Több visszajelzés érkezett, hogy a PDSZ jelzéseire végre visszaállítottak jogosulatlanul megszakított biztosítási jogviszonyt és utaltak vissza jogosulatlanul levont béreket. Fontos tudni, hogy mi senkit nem hagyunk a út szélén: minden PDSZ-tag igénylő segélyt, nem tag igénylő vagy polgári engedetlenségben részt vett kolléga alapítványi támogatást kap!
Miben segítheted te is a sztrájkolókat?
1 Oktatásban dolgozók, szülők, diákok, és minden jóérzésű ember: írjuk alá és osszuk meg az aHangon indított petíciót!
2 Oktatásban dolgozók: csatlakozzunk a sztrájk-riadólánchoz! Ezen keresztül értesülhetünk a legfrissebb információkról, amikor éppen időszerűekké válnak. Nem gyakran spammelünk, a legfontosabb tudnivalókat kapod meg, hírlevél formájában:
3 Csatlakozzunk a PDSZ-hez: ez a lépés segít bennünket abban, hogy tovább tudjuk finanszírozni a kampányokat, segítsük a kollégákat jogsegéllyel, stb. Bárki lehet tag, nem elvárás, hogy aktív oktatásban dolgozók legyünk:
4 Osszunk meg minden információt, amit a PDSZ és a Ne dolgozz ingyen! oldalain látunk! Az információk terjesztése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy küzdjünk a kormány dezinformációs kampányai ellen.
5 Ti is küldjetek fotókat, csoport- és egyéni képeket, támogató akciókat, egyéb kreatív támogató ötleteket a Nedolgozz vagy a PDSZ Facebook-oldalára, vagy a [email protected] címre! A most futó akciónkban arra vagyunk kíváncsiak, hányan tartoznak a különböző korosztályokba a munkaközösségekben: itt olvashatod el a részleteket.
6 Pénzbeli adománnyal átutalással, a közlemény rovatban a “Támogatás” feltüntetésével vagy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete számlaszámán: 11713005-20411756-00000000 (itt a sztrájkszervezéssel, a sztrájkolók támogatásával, kampányokkal, rendezvényekkel kapcsolatos bokros kiadásokat lehet támogatni), a sztrájkolókon kívül a polgári engedetlenségben résztvevők támogatására is, valamint az alapítvány közoktatási céljainak (http://pdsz.hu/pdsz/alapitvany) megvalósulására az Oktatással a Demokráciáért Alapítvány számlaszámán: 11707000-22230573-00000000 lehet támogatást küldeni.
[/frame]
