Megdöbbentő, de egyben világos üzenetet küldött Novák Katalin, frissen hivatalba lépett köztársasági elnök a jogaik elvesztése miatt aggódó pedagógusoknak, oktatásban dolgozóknak.
A két nagy oktatási szakszervezet, a PDSZ és a PSZ nyílt levélben kérte: mielőtt aláírná, küldje el az alkotmánybírósághoz azt a törvénymódosítási tervezetet, ami törvénybe vésné, hogy az oktatásban nem lehet hatékonyan sztrájkolni.
Aláírási címpéldányok
Emlékeztetőül: ezeket a korlátozásokat a kormány előzőleg a járványügyi helyzetre hivatkozva vezette be, úton-útfélen azzal indokolva a jogfosztást, hogy a járvány teszi szükségessé az oktatásban dolgozók sztrájkjogának korlátozását. A rendeletet már akkor is sunyi módon, egyeztetés nélkül hozták meg, ráadásul úgy, hogy az aznapra leegyeztetett sztrájkbizottsági tárgyalást egyoldalúan lemondták, az egyeztetés helyszínéül kijelölt minisztériumi épületbe a sztrájkbizottság tagjait végül nem engedték be. Csak hogy kiderüljön, aznap este egyoldalúan rendeletben korlátozták a sztrájkjogunkat.
Miután alig néhány napja a kormány suttyomban, egy salátatörvény-tervezethez az utolsó pillanatban beadott, indoklás nélküli módosítási javaslatban véglegesítette volna ezt a brutális jogkorlátozást, arra kértük Novák Katalin köztársasági elnököt, aláírás előtt
a törvénymódosítást küldje el az Alkotmánybíróságnak normakontrollra.
Ez semmiféle nehézséget nem okozott volna Novák Katalinnak, mivel a normakontroll a köztársasági elnök joga. A köztársasági elnök bármikor kérheti a Alkotmánybíróság normakontrollját, ha hivatala úgy érzi, különösen aggályos valamilyen aláírásra váró törvény.
Megdöbbentő, hogy Novák Katalin úgy írta alá a jogfosztó törvényt, hogy azt még csak meg sem indokolta. Levelünkre nem válaszolt, a Magyar Közlönyből derült ki, hogy azonnal aláírt.
Az ügyben a PDSZ és a PSZ az alábbi levelet juttatta ma el a köztársasági elnöknek:
[frame]
Tisztelt Köztársasági Elnök!
Felháborodással vettük tudomásul, hogy nyomatékos kérésünk ellenére, a törvény elfogadását követően, rövid időn belül aláírásával szabad utat nyitott a sztrájkjogot súlyosan korlátozó törvénynek. Nem hagyott ezzel más lehetőséget számunkra, mint azt, hogy alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz forduljunk. Amennyiben a hazai jogorvoslati lehetőségeket ezzel kimerítettük, és nem járunk eredménnyel, úgy az Emberi Jogok Európai Bíróságának nyújtunk be keresetet.
Ugyan levelünket válasz nélkül hagyta, akár azért is, mert olyan gyorsasággal írta alá a törvényt, hogy mire kezébe kerülhetett levelünk, az aláírás már lehetséges, hogy megtörtént, javasoljuk, hogy a levelünkben foglaltakat gondolja át. Miután láthatóan semmiféle jogi és erkölcsi aggályt nem talált az elfogadott törvénymódosításban, kérjük, döntését legalább utólag indokolja meg!
Válaszát várva, tisztelettel:
Komjáthy Anna, PDSZ
Szabó Zsuzsa, PSZ
[/frame]
Új tárgyaló a kormány részéről: Maruzsa Zoltán
A kormány válaszolt a sztrájkbizottság levelére: a kormány nevében Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős – immáron – belügyminisztériumi államtitkár levélben jelezte a sztrájkbizottságnak, hogy ő a kijelölt tárgyalófél. A sztrájkbizottság válaszában arra kérte Maruzsa Zoltánt, hogy az új kormánnyal folytatott első egyeztetésre tegyen javaslatot a június 7-én kezdődő héten.
[frame]
Sztrájkoló, polgári engedetlenkedő vagy? Így igényelhetsz sztrájksegélyt!
Ha munkabeszünetésben, polgári engedetlenségben vettél részt és a levonások miatt nehéz helyzetbe kerültél, az ebben a cikkben leírt módon fordulhatsz sztrájksegélyért a PDSZ-hez. Ha szerinted méltánytalan mennyiségű pénzt vontak le tőled, akkor ebben a cikkben elhelyezett űrlapon keresztül kérhetsz segítséget tőlünk!
Több visszajelzés érkezett, hogy a PDSZ jelzéseire végre visszaállítottak jogosulatlanul megszakított biztosítási jogviszonyt és utaltak vissza jogosulatlanul levont béreket. Fontos tudni, hogy mi senkit nem hagyunk a út szélén: minden PDSZ-tag igénylő segélyt, nem tag igénylő vagy polgári engedetlenségben részt vett kolléga alapítványi támogatást kap!
Miben segítheted te is a sztrájkolókat?
1 Oktatásban dolgozók, szülők, diákok, és minden jóérzésű ember: írjuk alá és osszuk meg az aHangon indított petíciót!
2 Oktatásban dolgozók: csatlakozzunk a sztrájk-riadólánchoz! Ezen keresztül értesülhetünk a legfrissebb információkról, amikor éppen időszerűekké válnak. Nem gyakran spammelünk, a legfontosabb tudnivalókat kapod meg, hírlevél formájában:
3 Csatlakozzunk a PDSZ-hez: ez a lépés segít bennünket abban, hogy tovább tudjuk finanszírozni a kampányokat, segítsük a kollégákat jogsegéllyel, stb. Bárki lehet tag, nem elvárás, hogy aktív oktatásban dolgozók legyünk:
4 Osszunk meg minden információt, amit a PDSZ és a Ne dolgozz ingyen! oldalain látunk! Az információk terjesztése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy küzdjünk a kormány dezinformációs kampányai ellen.
5 Ti is küldjetek fotókat, csoport- és egyéni képeket, támogató akciókat, egyéb kreatív támogató ötleteket a Nedolgozz vagy a PDSZ Facebook-oldalára, vagy a [email protected] címre! A most futó akciónkban arra vagyunk kíváncsiak, hányan tartoznak a különböző korosztályokba a munkaközösségekben: itt olvashatod el a részleteket.
6 Pénzbeli adománnyal átutalással, a közlemény rovatban a “Támogatás” feltüntetésével vagy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete számlaszámán: 11713005-20411756-00000000 (itt a sztrájkszervezéssel, a sztrájkolók támogatásával, kampányokkal, rendezvényekkel kapcsolatos bokros kiadásokat lehet támogatni), a sztrájkolókon kívül a polgári engedetlenségben résztvevők támogatására is, valamint az alapítvány közoktatási céljainak (http://pdsz.hu/pdsz/alapitvany) megvalósulására az Oktatással a Demokráciáért Alapítvány számlaszámán: 11707000-22230573-00000000 lehet támogatást küldeni.
[/frame]