
Győzelem! A Kúria kimondta: jogszerű volt a januári figyelmeztető sztrájk
Innentől aki azt állítja, hogy a tanárok jogszabályellenesen sztrájkoltak januárban, az hazudik. Pár órája érkezett meg a Kúria végzése, mi röviden összefoglaljuk, miről szól, és miért fontos ez ebben a sokszor nagyon kilátástalannak tűnő küzdelemben.
Komoly győzelmet könyvelhetünk el a minőségi magyar oktatásért és a sztrájkköveteléseinkben konkrétan megfogalmazott célokért folytatott harcban. A Kúria pár órája kézhez kapott végzésének legfontosabb mondata:
a tervezett sztrájk nem sérti a Sztrájktv. 3. § (3) bekezdésében foglaltakat, és a meghirdetett sztrájkkövetelések jogszerűek, azonban a viszontkérelem elutasítása helyett – tévesen jogszerűség megállapítására irányuló kérelem hiányában – megállapította a 2022. január 31. napjára meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájk jogszerűségét, és a kérelmezők kérelmének megfelelően megállapította ezen sztrájk vonatkozásában a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit.
Idézzük fel röviden, miről is van szó!
- Mint az köztudott, a PDSZ és a PSZ közös sztrájkbizottsága január 31-ére kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett, mivel a kormánnyal hónapok óta folyó tárgyalások ellenére semmilyen más módot nem láttunk négy pontban megfogalmazott sztrájkköveteléseink teljesítésére. Ahogyan ebben a cikkben is beszámoltunk róla, a kormány folyamatosan időhúzásra játszott, illetve olyan elvárásokat fogalmazott meg a még elégséges szolgáltatásokkal kapcsolatban, amelyek értelmetlenné tették volna a munkabeszüntetést.
- A sztrájkbizottság tagjai nemperes eljárásban kérték a bíróságot, hogy állapítsa meg a még elégséges szolgáltatások körét az általuk tett javaslat alapján. Elsőfokon a bíróság a szakszervezeteknek adott igazat, akik le is mondtak a fellebezés jogáról. A kormány képviselői viszont az utolsó pillanatban fellebbezést nyújtottak be, így a végzés a sztrájk kezdetéig nem tudott jogerőre emelkedni.
- Ahogyan azt előre jeleztük, január 31-én megtartottunk a kérórás figyelmeztető sztrájkot, és jeleztük, ha a sztrájkköveteléseink nem teljesülnek, márciusban határozatlan idejű munkabeszüntetésbe kezdünk.
- A nemperes eljárásban február 10-én született másodfokú, jogerős végzés ismét a szakszervezeteknek adott igazat a még elégséges szolgáltatások ügyében, azonban kimondta, hogy a sztrájk egésze jogszerűtlen volt, hiszen annak kezdetéig nem volt jogerősen kimondva, mi tartozik a még elégséges szolgáltatások körébe. Tehát, jóllehet a januári figyemeztető sztrájk országos siker volt, a kormány sikeresen szabotálta annak jogszerű megvalósítását.
Mi azonban nem hagytuk annyiban, a Kúriához fordultunk, ami most végleg kimondta:
a január 31-én megvalósult kétórás figyelmeztető sztrájk jogszerű volt.
A most kézhez kapott végzés így fogalmaz:
„az elsőfokú, még nem jogerős határozatot követően a munkavállalók nem vitathatóan kockázatot vállalnak a sztrájk megtartásával. Abban az esetben azonban, ha a még elégséges szolgáltatás megállapított mértékét és feltételeit a megtartott sztrájk során betartották, és azt utóbb a másik fél sem vitatta, vagy a másodfokú bíróság a döntést e körben hozott határozatával helybenhagyta, a már megtartott sztrájk egymagában azért, mert a döntés még nem emelkedett a figyelmeztető sztrájk megtartásakor jogerőre, nem minősülhet jogellenesnek. A még elégséges szolgáltatás mértékének és feltételeinek elsőfokú bíróság általi megállapítása a meghatározott napra és időre meghirdetett figyelmeztető sztrájkra vonatkozott. Ennek elhalasztása az elsőfokú végzés jogerőre emelkedéséig a bírósági nemperes eljárás újbóli megindítását, az eljárás ismételt lefolytatását tette volna szükségessé.”
A teljes végzés innen tölthető le:
Miért nagy eredmény mindez?
A kormány tagjai előszeretettel vádolnak mindket szélsőségességgel, a jogszabályok megkerülésével, de a Kúria most igazságot szolgáltatott: nem hogy nem megyünk szembe a jogszabályokkal, épp ellenkezőleg, mi vagyunk azok, akik időhúzás helyett mindent megtesznek azért, hogy törvényes keretek között élhessünk alaptörvénybe foglalt alapjogainkkal.
És ami még fontosabb: ez a végzés is megerősít minket abban, hogy tovább kell mennünk a jogi eljárások útján (is), még akkor is ha sokszor tűnhet úgy, a sztrájktárgyalásoknak semmi értelme, és a szakszervezetek „töketlenek” csak asszisztálnak a kormány időhúzásához.
Amit csinálunk, az nem töketlenkedés, hanem hosszú játszma. Amit egészen Strassbourgig játszunk, ha kell.
Miben segítheted te is a sztrájkolókat?
1 Oktatásban dolgozók, szülők, diákok, és minden jóérzésű ember: írjuk alá és osszuk meg az aHangon indított petíciót!
2 Oktatásban dolgozók: csatlakozzunk a sztrájk-riadólánchoz! Ezen keresztül értesülhetünk a legfrissebb információkról, amikor éppen időszerűekké válnak. Nem gyakran spammelünk, a legfontosabb tudnivalókat kapod meg, hírlevél formájában:
3 Csatlakozzunk a PDSZ-hez: ez a lépés segít bennünket abban, hogy tovább tudjuk finanszírozni a kampányokat, segítsük a kollégákat jogsegéllyel, stb. Bárki lehet tag, nem elvárás, hogy aktív oktatásban dolgozók legyünk:
4 Osszunk meg minden információt, amit a PDSZ és a Ne dolgozz ingyen! oldalain látunk! Az információk terjesztése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy küzdjünk a kormány dezinformációs kampányai ellen.
5 Ti is küldjetek fotókat, csoport- és egyéni képeket, támogató akciókat, egyéb kreatív támogató ötleteket a Nedolgozz vagy a PDSZ Facebook-oldalára, vagy a pdszvalasz@gmail.com címre! A most futó akciónkban arra vagyunk kíváncsiak, hányan tartoznak a különböző korosztályokba a munkaközösségekben: itt olvashatod el a részleteket.
6 Pénzbeli adománnyal átutalással, a közlemény rovatban a “Támogatás” feltüntetésével vagy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete számlaszámán: 11713005-20411756-00000000 (itt a sztrájkszervezéssel, a sztrájkolók támogatásával, kampányokkal, rendezvényekkel kapcsolatos bokros kiadásokat lehet támogatni), a sztrájkolókon kívül a polgári engedetlenségben résztvevők támogatására is, valamint az alapítvány közoktatási céljainak (http://pdsz.hu/pdsz/alapitvany) megvalósulására az Oktatással a Demokráciáért Alapítvány számlaszámán: 11707000-22230573-00000000 lehet támogatást küldeni.