Kata: Ne a kisadózók megsarcolásával védjék az államkasszát!

A PDSZ közleménye a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvényjavaslatról.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tiltakozik a százezreket hátrányosan érintő, kisadózókra vonatkozó törvény elfogadása és bevezetése ellen, amelyet ismét bármiféle egyeztetés nélkül, kivételes tárgyalási folyamatban, elképesztő sebességgel fogadtatnak el a kormányzó többséggel.

Az adózás év közbeni változtatása, ilyen mértékű átalakítása súlyosan veszélyezteti a jogbiztonságot. A KATA nyár végétől történő kivezetése nemcsak az ilyen módon adózókat, de mindenkit érint, aki olyan szolgáltatásokat vesz igénybe, amelyeket a KATA szabályai szerint adózók látnak el, mivel ezt az adózási formát közel félmillió egyéni vállalkozó választotta, nemcsak a tervezetet benyújtó képviselőkkel közvetlen kapcsolatban álló taxisok, hanem számos más területen dolgozók, akik magánszemélyeken kívül, cégeknek, szervezeteknek is számláznak. Ez a törvény több tízezer oktatásban dolgozót is érint, akik a nyomorbérüket egészítették ki egyéni vállalkozói tevékenységgel, főként mellékállású kisadózóként.

Az Alkotmánybíróság 9/1992. (I. 30.) AB határozatában megállapította, hogy: „A jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam – s elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára.”

A 11/1992. (III. 5.) AB határozat szerint „[a] jogbiztonság megköveteli a jogszabályok olyan világos és egyértelmű fogalmazását, hogy mindenki, akit érint, tisztában lehessen a jogi helyzettel, ahhoz igazíthassa döntését és magatartását, s számolni tudjon a jogkövetkezményekkel. Ideértendő az is, hogy ki lehessen számítani a jogszabály szerint eljáró más jogalanyok és állami szervek magatartását.” A törvény elfogadása esetén a jogalkotó megsérti a kellő felkészülési idő követelményét, amely a jogbiztonsághoz, ezáltal a jogállamiság Alaptörvényben foglalt követelményéhez kapcsolódik.

A törvénytervezet benyújtását nem előzte meg semmiféle társadalmi egyeztetés. A jogszabály tartalmában és formájában is szedett-vedett – utalunk itt a benyújtó kizárólag helyesírási hibákat javító módosítására – és láthatóan nincs arra sem figyelemmel, hogy ennek év közbeni hatálybalépése milyen következményekkel jár mind az egyének, mind a társadalom egésze szempontjából.

Az államkasszát nem a kisadózók megsarcolásával, hanem felelős, átgondolt politizálással kellene megvédeni!

Budapest, 2022. 07. 12.

A PDSZ Országos Választmánya

[frame]

Miben segítheted te is a sztrájkolókat?

1 Oktatásban dolgozók, szülők, diákok, és minden jóérzésű ember: írjuk alá és osszuk meg az aHangon indított petíciót!

2 Oktatásban dolgozók: csatlakozzunk a sztrájk-riadólánchoz! Ezen keresztül értesülhetünk a legfrissebb információkról, amikor éppen időszerűekké válnak. Nem gyakran spammelünk, a legfontosabb tudnivalókat kapod meg, hírlevél formájában:

3 Csatlakozzunk a PDSZ-hez: ez a lépés segít bennünket abban, hogy tovább tudjuk finanszírozni a kampányokat, segítsük a kollégákat jogsegéllyel, stb. Bárki lehet tag, nem elvárás, hogy aktív oktatásban dolgozók legyünk:

4 Osszunk meg minden információt, amit a PDSZ és a Ne dolgozz ingyen! oldalain látunk! Az információk terjesztése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy küzdjünk a kormány dezinformációs kampányai ellen.

5 Ti is küldjetek fotókat, csoport- és egyéni képeket, támogató akciókat, egyéb kreatív támogató ötleteket a Nedolgozz vagy a PDSZ Facebook-oldalára, vagy a [email protected] címre! A most futó akciónkban arra vagyunk kíváncsiak, hányan tartoznak a különböző korosztályokba a munkaközösségekben: itt olvashatod el a részleteket.

6 Pénzbeli adománnyal átutalással, a közlemény rovatban a “Támogatás” feltüntetésével vagy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete számlaszámán: 11713005-20411756-00000000 (itt a sztrájkszervezéssel, a sztrájkolók támogatásával, kampányokkal, rendezvényekkel kapcsolatos bokros kiadásokat lehet támogatni), a sztrájkolókon kívül a polgári engedetlenségben résztvevők támogatására is, valamint az alapítvány közoktatási céljainak (http://pdsz.hu/pdsz/alapitvany) megvalósulására az Oktatással a Demokráciáért Alapítvány számlaszámán: 11707000-22230573-00000000 lehet támogatást küldeni.

[/frame]

Kincse Szabolcs

Kincse Szabolcs

Hasonló cikkek

Béremelés és ki nem fizetett túlmunka – csak tagoknak

Ebben az írásunkban hozzájutsz azokhoz a tartalmakhoz, amelyeket csak tagoknak tettünk elérhetővé. Miről van benne szó? Miért jár a felmentési idejüket töltőknek is a béremelés? Hogyan tudod behajtani az elmaradt díjazást a 2023. december 31-éig végzett eseti helyettesítésért és egyéb többletmunkáért, ha közoktatásban vagy szakképzésben dolgozol? – Ezekhez adunk szerkeszthető, frissített mintadokumentumokat is. Miért jár a felmentési idejüket töltőknek is […]

Ez a cikk csak PDSZ-tagok számára érhető el. Még nem vagy tag? Lépj be!

Tovább olvasom »