Jogtalan volt a kirúgás: megnyerte a pert a bátor pécsi keramikus

A pécsi Művészeti Gimnáziumból elbocsátott Ritecz Szilvia pere nem csak azért kiemelkedően fontos, mert Dávid ismét legyőzte Góliátot, hanem azért is, mert Ritecz Szilvia kitartásával és végigvitt perével minden hazai intézményben dolgozó számára elérte, hogy ne lehessen többé senkit önkényesen egészségkárosító tevékenységre kényszeríteni.

Kiegészítés 22.08.14: Ritecz Szilvia, ahogy ezt lent is leírjuk, keramikusművész, aki kerámiát oktatott. Ahogy azt is leírtuk, hogy pedagógiai asszisztensi minőségben dolgozott az intézményben – azaz nem pontos az az egyes helyeken megjelent állítás, hogy tanárként dolgozott.

Ritecz Szilviával először két évvel ezelőtt beszéltünk, annak alkalmából, hogy a vasalódeszkás tanárként megismert Vezsenyi Lászlóval közösen megkapták a PDSZ Civil Kurázsi Díját. A koronavírus-járvány kapcsán kialakult óriási káosz közepette a pécsi pedagógiai asszisztens munkakörben foglalkoztatott keramikusművészt intézményfertőtlenítési munkára osztották be – ezt a munkát pedig a takarítónő felügyeletével kellett volna elvégeznie egy adminisztrátor kollégával közösen. A fertőtlenítéshez azonban semmilyen képzést, információt nem biztosítottak, ahogy szükséges védőfelszereléseket sem. Két évvel ezelőtti interjújában így beszélt nekünk erről a napról:

„A vegyszer rövidesen marni kezdte a szemem, és köhögési rohamot okozott, ezért a műhelyből elhoztam a kerámiák mázolásánál viselt maszkot, és abban fejeztem be a munkát. Kifelé menet lefényképeztem a nagy flakont, amiből a szórófejes flakonokat utántöltötték, és otthon utánanéztem a használt szernek. Ekkor ijedtem meg csak igazán, mert többek közt az szerepelt a leírásban, hogy ha zárt térben használják, minden 5 négyzetméternyi lefertőtlenített felület után 5 perc szünetet kell tartani egy átszellőztetett helyiségben. Ehhez képest én öt alig szellőztetett termet törölgettem végig egyhuzamban.”

A most megszületett ítélet kimondja, hogy az alkalmazott „fertőtlenítőszernek 68%-os az alkoholtartalma, és a benne található alkoholsemlegesítő anyag mérgező, vagyis azt nem lehet belélegezni„. Ahogy arra is kitér a bíróság, hogy ez esetben „alkoholoknak ellenálló anyagból készült védőkesztyű használata szükséges; a légzésvédelem miatt AP2 vagy ABEK-P2 szűrőbetéttel ellátott légzésvédő félálarc; a szembe kerülés lehetősége miatt oldalt zárt, gumipántos vegyszerálló védőszemüveg; nagy mennyiségi felhasználás esetén akár védőruházat„.

Miután a munkavégzés súlyosan veszélyeztette egészségét, kérte, hogy más jellegű munkára osszák be, ezt azonban megtagadták tőle. A PDSZ az egyértelmű munkavédelmi szabálytalanságot bejelentette a hatóságnál is – ennek köszönhetően néhány nappal később már külsős céggel végeztették ezt a munkát. Ritecz Szilviával szemben viszont eljártak: rendkívüli felmentéssel, azonnali hatállyal megszüntették a közalkalmazotti jogviszonyát.

Ritecz Szilvia azonban nem hagyta magát: a PDSZ segítségével jogorvoslatot keresett, ennek köszönhető az a precedensértékű ítélet, ami kimondja, hogy a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkatárs jogszerűen tagadta meg a munkát. Hatalmas siker ez Ritecz Szilviának, az érdekeiben eljáró PDSZ-nek és valamennyi oktatásban dolgozó munkavállalónak.

Nem csak a többmilliós kártérítésről szólt ez az ügy, amit a tankerületnek végül majd fizetnie kell. Az egyelőre elsőfokú ítélet bőven túlmutat Szilvia ügyén:

egyértelművé teszi minden munkaadó számára, hogy csak a munkavédelmi előírásokat betartva járhatnak el, akár járványügyi vészhelyzet van, akár nincs.

Ritecz Szilviának és kitartásának köszönhetően többé nem fordulhat elő, hogy intézmények százaiban, ezreiben utasítják a munkatársakat olyan munkavégzésre, amely potenciálisan károsíthatja egészségüket, legyen szó akármilyen járványról is. Az ítélet ugyanis pontosan leírja, hogy milyen feladatokat kell elvégeznie az intézménynek, mielőtt a munkakörétől eltérő munkavégzésre utasítják a munkavállalót.

Ritecz Szilvia így beszélt erről a videóban:

Egyszerűen azt éreztem, hogy ebben a helyzetben valamit tennem kell. /…/ Azon túl, hogy önmagamért, másokért is. Azok[nak], akik utánam jönnek. Azért, hogy más is, aki hasonló helyzetbe kerül, gondolkodjon el: vannak lehetőségei.”

Az ügyben elévülhetetlen érdemei vannak Nagy Erzsébetnek, a PDSZ pécsi ügyvivőjének – őt említi interjúalanyunk többször is a videóban –, illetve dr. Molnár Péternek, a PDSZ jogászának.

Ez a siker is arra mutat rá, hogy mennyire fontos a szakszervezet munkája: hatékony érdekképviselet nélkül, egyedül, szemben a munkáltatókkal, az állammal, nemhogy a jogalkotást nem tudjuk befolyásolni, de gyakran a már létező jogszabályok adta lehetőségeket, jogainkat sem tudjuk érvényesíteni. A jogsértések, visszaélések csak közösen előzhetők meg: egy olyan időszakban, amikor azért harcolunk, hogy egyáltalán elszámolják a jogosan járó illetményünket, logikus és fontos lépés az összefogás. Don Quijoteként, egyedül bajosan állhatunk ki az érdekeinkért, együtt azonban erősek vagyunk. Csak együtt vagyunk erősek!

[frame]

Csak akkor lehetünk erősek, ha összefogunk. Ha elegen vagyunk, senki sem állíthat meg bennünket! Nélküled nem megy: csak a te tagdíjaidból vagyunk képesek érdekedben elvégezni a munkát!

Miért különösen fontos, hogy most belépj a PDSZ-be?

Mert a sztrájk, az akciók szervezése, a cikkek, anyagok, a jogsegély rengeteg erőforrásunkat felemészti: a beadványainkat elő kell állítanunk, benneteket meg kell védenünk, híreinket meg kell írnunk, meg kell szerkesztenünk, el kell juttatnunk hozzátok. És a PDSZ CSAK a tagság befizetéseiből gazdálkodik! CSAK ti tudjátok bebiztosítani, hogy folytathassuk a harcunkat! NÉLKÜLETEK NEM MEGY! EZÉRT KÉRÜNK, HOGY MÉG MA CSATLAKOZZ, ÉS SZERVEZD MEG A CSOPORTODAT, HA NINCS ILYEN A MUNKAHELYEDEN! CSAK EGYÜTT GYŐZHETÜNK!

Ne feledd: a szakszervezeti tagság nem szotyiért és karácsonyi ajándékcsomagért fontos! Hanem azért, hogy a jogászaink megvédjenek, eljárjanak a nevedben, ha jogsértés ér. És azért, hogy a mindenkori kormánnyal szemben hatékonyan képviselhessük az érdekeidet! Ha nem vagyunk elegen, akkor sehol sem vagyunk!

Havi egy gyorséttermi menü árával bebiztosíthatod, hogy mindig legyen, aki kiáll az érdekeidért!

Támogasd a PDSZ-t!

Segítheted a munkánkat pénzbeli adománnyal átutalással, a közlemény rovatban a “Támogatás” feltüntetésével vagy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete számlaszámán: 11713005-20411756-00000000 (itt a sztrájkszervezéssel, a sztrájkolók támogatásával, kampányokkal, rendezvényekkel kapcsolatos bokros kiadásokat lehet támogatni), a sztrájkolókon kívül a polgári engedetlenségben résztvevők támogatására is, valamint az alapítvány közoktatási céljainak (http://pdsz.hu/pdsz/alapitvany) megvalósulására az Oktatással a Demokráciáért Alapítvány számlaszámán: 11707000-22230573-00000000 lehet támogatást küldeni.

[/frame]

Hasonló cikkek

Adó 1% felajánlása

Kedves Tagjaink, Követőink és Látogatóink! Az idei évtől kezdődően lehetővé vált, hogy már a PDSZ alapítványának, az Oktatással a Demokráciáért Alapítványnak is fel tudjátok ajánlani

Tovább olvasom »