Polgári engedetlenséget terveztek, kirúgással, összevonással fenyegették őket. Megfélemlítés Kőbányán.
A kőbányai Széchenyi István Általános Iskolában a kollégák a PDSZ képviselőjének vezetésével áttekintették a munkabeszűntetésekkel kapcsolatos lehetőségeiket. A közösség ekkor úgy döntött, hogy a leghatékonyabb megoldás, ha szeptember 1-én és 2-án polgári engedetlenségbe fognak.
A hír hamarosan eljutott a tankerülethez, ahová azonnal berendelték az intézményvezetőt.
Pintér Sándor ezt nem hagyja majd annyiban – érkezett a hír. Azonnali elbocsátások, intézményösszevonás lesz, a gyerekek közösségeit feldarabolják, szétszórják – folytatódott a fenyegetőzés.
Az alábbi videóban Czédly Mariann, a helyi PDSZ-csoport vezetője mondja el a történteket:
Súlyosan törvénysértő a tankerület által kilátásba helyezett valamennyi retorzió
A törvény nem ad lehetőséget az intézmény megszüntetésére, összevonásra, ahogy azonnali elbocsátás sem jöhet szóba. A polgári engedetlenségért maximálisan kiszabható büntetés egyhavi illetmény elvonása, azonban ennek a feltételei jóval szigorúbbak, így jó eséllyel ez a maximális retorzió sem kiszabható.
A fenyegetőzés azonban gyakran eredményes, ne dőljünk be neki!
Itt a PDSZ összefoglalója mindarról, amit a polgári engedetlenségről tudni érdemes:
A PDSZ-t jogszabályok kötelezik arra, hogy ne szervezzen polgári engedetlenséget, így ilyet nem is tesz. Ugyanakkor fontos tudni:
a PDSZ a polgári engedetlenségben részt vevők képviseletét maximálisan elláthatja és el is látja. Polgári engedetlenkedő kollégáinknak nem csak jogi segítséget nyújtunk, de alapítványunk az esetleges illetményelvonás pótlására segélyben részesíti az ilyen akciókban részt vevőket.
FONTOS: A NYILVÁNOSSÁG VÉD! Az ilyen eseteket nyilvánosságra hozzuk! Ha retorzió ér, a [email protected] címre írj nekünk.
Ne hagyjátok magatokat megfélemlíteni! Tartsatok ki!
Miért nincs köszönőviszonyban sem a valósággal az ilyen fenyegetőzés?
A 2022. évi V. törvény 15. §-a szerint a nemzeti köznevelésről szóló törvény hatálya alá tartozó köznevelési intézményben foglalkoztatott, a munkavégzési kötelezettségének egyébként eleget nem tevő közalkalmazottal, munkavállalóval szemben a munkáltató a kötelezettségszegéstől számított nyolc napon belül a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 56. §-a szerinti hátrányos jogkövetkezményt alkalmazhatja.
A polgári engedetlenség vállalt jogsértés, amely esetén – a kötelezettségszegés arányában akár a legsúlyosabb szankció, az azonnali hatályú, rendkívüli felmentés is alkalmazható volt – tavasszal, a fenti törvény elfogadásáig.
A 2022. évi V.- törvény 15. §-a azonban ezt kizárja, mert legsúlyosabb következményként a munka törvénykönyve szerinti hátrányos jogkövetkezményt jelöli meg, nem pedig a rendkívüli felmentést.
A hátrányos jogkövetkezmény alkalmazásának nemcsak időbeli határt szab a törvény, hanem annak alkalmazásához a hátrányos jogkövetkezmény munka törvénykönyvében foglalt feltételeinek is teljesülni kellene, ami a legtöbb intézményben nem lehetséges. Ami a lényeg:
– nem a kirúgás a legsúlyosabb szankció, a plafon az egyhavi bér levonása – ami jogilag támadható,
– az eddig a munkabeszüntetés miatt kieső bérek kiegészítésére összegyűlt támogatásból az illetmények kipótolhatók, csak igényelni kell a bérjegyzék megküldésével – itt lehet a kérdőívet kitölteni: és a link.
Fenyegetőznek azzal is, hogy a renitenskedő iskolákat, ha pedagógusokat rúgnak ki – ezt már tudjuk, hogy nem lehet – majd az intézményeket zárják be, vonják össze szomszédos intézménnyel. Miért nem meg ez sem?
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (7) bekezdése szerint a fenntartó, a tankerületi központ, valamint az állami felsőoktatási intézmény által fenntartott intézmény esetében a köznevelésért felelős miniszter legkésőbb az intézkedés tervezett végrehajtása éve májusának utolsó munkanapjáig hozhat döntést
a) a nevelési-oktatási intézmény fenntartói jogának átadásával,
b) a nevelési-oktatási intézmény átalakításával, amely történhet:
ba) egyesítéssel, amely lehet beolvadás vagy összeolvadás,
bb) szétválasztással, amely lehet különválás vagy kiválás,
c) a nevelési-oktatási intézmény megszüntetésével,
d) a nevelési-oktatási intézmény átszervezésével
kapcsolatban.
[frame]
Készülj a munkabeszüntetésre!
Az alábbi cikkekben összeszedtük a tudnivalókat.
Csak akkor lehetünk erősek, ha összefogunk. Ha elegen vagyunk, senki sem állíthat meg bennünket! Nélküled nem megy: csak a te tagdíjaidból vagyunk képesek érdekedben elvégezni a munkát!
Miért különösen fontos, hogy most belépj a PDSZ-be?
Mert a sztrájk, az akciók szervezése, a cikkek, anyagok, a jogsegély rengeteg erőforrásunkat felemészti: a beadványainkat elő kell állítanunk, benneteket meg kell védenünk, híreinket meg kell írnunk, meg kell szerkesztenünk, el kell juttatnunk hozzátok. És a PDSZ CSAK a tagság befizetéseiből gazdálkodik! CSAK ti tudjátok bebiztosítani, hogy folytathassuk a harcunkat! NÉLKÜLETEK NEM MEGY! EZÉRT KÉRÜNK, HOGY MÉG MA CSATLAKOZZ, ÉS SZERVEZD MEG A CSOPORTODAT, HA NINCS ILYEN A MUNKAHELYEDEN! CSAK EGYÜTT GYŐZHETÜNK!
Ne feledd: a szakszervezeti tagság nem szotyiért és karácsonyi ajándékcsomagért fontos! Hanem azért, hogy a jogászaink megvédjenek, eljárjanak a nevedben, ha jogsértés ér. És azért, hogy a mindenkori kormánnyal szemben hatékonyan képviselhessük az érdekeidet! Ha nem vagyunk elegen, akkor sehol sem vagyunk!
Havi egy gyorséttermi menü árával bebiztosíthatod, hogy mindig legyen, aki kiáll az érdekeidért!
Támogasd a PDSZ-t!
Segítheted a munkánkat pénzbeli adománnyal átutalással, a közlemény rovatban a “Támogatás” feltüntetésével vagy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete számlaszámán: 11713005-20411756-00000000 (itt a sztrájkszervezéssel, a sztrájkolók támogatásával, kampányokkal, rendezvényekkel kapcsolatos bokros kiadásokat lehet támogatni), a sztrájkolókon kívül a polgári engedetlenségben résztvevők támogatására is, valamint az alapítvány közoktatási céljainak (http://pdsz.hu/pdsz/alapitvany) megvalósulására az Oktatással a Demokráciáért Alapítvány számlaszámán: 11707000-22230573-00000000 lehet támogatást küldeni.
[/frame]