Felmérés: továbbra is beszüntetné a munkát a többség – nem elfogadható a kormány ajánlata

Két kérdőíven közel kétezer oktatásban dolgozó válaszait elemeztük. Ez alapján egyértelmű: a munkavállalók sztrájkolnának, sőt hajlanak a polgári engedetlenségre is. Nem elfogadható a kormány ajánlata.

Augusztus második felében kezdünk adatgyűjtésbe annak érdekében, hogy kiderítsük, hogyan vélekednek a közoktatásban dolgozó munkavállalók a kormány legutóbbi ajánlatairól, indokoltnak tartják-e a sztrájk fenntartását, illetve hogy a tiltakozás milyen formáit tartják elfogadhatónak.

Két kérdőíven 2000 főt szerettünk volna megkérdezni augusztus 30-áig, ezt a célt 14 híján teljesítettük is: összesen 1986 választ gyűjtöttünk. Az egyik íven az aHang felületén megjelent petíciónk kitöltői közül azokat kértük válaszadásra, akik magukat oktatásban dolgozóknak vallják – innen érkezett 689 válasz, a másik íven az NDI-n meghirdetett kérdőívezésre pedig 1295 válaszoló adott választ. Valamennyi megyéből, intézménytípusból elegendő válasz érkezett ahhoz, hogy az eredményeket kiértékelhessük. A legkevesebben Nógrád megyéből (itt található a legkevesebb érintett intézmény), a legtöbben pedig a fővárosból válaszoltak a kérdésekre. A legtöbben az általános iskolákból, majd a gimnáziumokból, legkevesebben pedig a kollégiumi ellátásból válaszoltak a kérdéseinkre.

Egyik kérdésünkre sem volt kötelező válaszolni.

Nem elfogadható az ajánlat!

Az egyik legfontosabb kérdésünk az volt, hogy vajon elfogadható-e az az ajánlat, amivel a kormány képviselői augusztus 10-én álltak elő. Erről bővebben ebben a cikkben írtunk, és ezt a kérdőív elejére be is linkeltük a kérdőívet kitöltőknek.

A válaszokból teljesen egyértelmű, hogy a válaszadók túlnyomó többsége egyáltalán nem érzi elegendőnek a kormány által felkínált megoldást: 1945 kitöltő nyilatkozott úgy, hogy ez nem elfogadható, míg csupán 23 fő értékelte úgy, hogy a kormány ajánlata elfogadható. A két lista gyakorlatilag azonosan ítélte meg a kérdést: a levélkiküldés alapján válaszolók 99,3%-a, az NDI felületén válaszolók 98,6%-a gondolta ezt így.

Hogyan tiltakoznál?

Erre a kérdésre négy választási lehetőséget adtunk meg – többet is választhatott a kitöltő, ahogy természetesen azt is megtehette, hogy egyik opciót sem választja. A többség – a fenti válaszok alapján nem különösebben meglepő – folytatná a sztrájkot. Ami azonban igazán meglepő, hogy a polgári engedetlenséget választók aránya is minden várakozáson felüli. Az NDI felületén még többen választották ezt az opciót, mint az emailes listából érkezők:

Ugyanez az emailes kitöltőknél nagyon hasonlóan alakul, bár itt a polgári engedetlenségnek valamivel alacsonyabb a támogatottsága:

Hogyan tiltakoznál?

Ennél a kérdésnél kétféleképpen próbáltuk vizsgálni a munkabeszüntetésekre való hajlandóságot: milyen lenne egy hosszabban elhúzódó sztrájk, illetve egy rendszeresen előforduló sztrájk támogatottsága, amennyiben valaki, pl. a PDSZ alapítványa kipótolná a kieső bevételek egy részét, illetve milyen, ha nem történne ilyen pótlás.

Az eredmények itt is meghökkentően harcosak lettek.

A fenti diagram a az összes válaszadó arányában mutatja az érkezett válaszokat. Itt, ami leginkább figyelemre méltó, hogy 29% akár határozatlan idejű munkabeszüntetésben is részt venne, amennyiben a PDSZ alapítványán keresztül a társadalmi összefogás segítségével ki lehetne pótolni a kieső jövedelmét. Ez azért is figyelemre méltó, mert akár egy 20%-os határozatlan idejű munkabeszüntetés is térdre tudja kényszeríteni a kormányt. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a legtöbben hajlandóak lennének akár egy-két hétig is sztrájkolni.

A következő kérdés ugyanez volt, azzal a különbséggel, hogy azt feltételeztük, hogy nem jut támogatás a kieső jövedelmek kiegészítésére. Figyelemre méltó, hogy azok aránya, akik egyáltalán nem vennének részt munkabeszüntetésben, nagy mértékben itt sem változik, csupán 10 százalék körüli:

Míg a határozatlan ideig munkabeszüntetők száma ebben az esetben is igen magas (14% fölötti), a többség – a kompenzáció kiesésével – az egy-két napos (38,5%) vagy egy-két hetes (29,6%) munkabeszüntetéseket preferálná.

Megoldás lehet a rendszeres munkabeszüntetés is – amikor a munkavállalók minden héten egy bizonyos időtartamot munkabeszüntetéssel töltenek. Ennek a fajta tiltakozási módszernek igazából még akkor is magas a támogatottsága, amikor nincs lehetőség az illetmények kipótolására – és egy ilyen tiltakozási akció akkor is érezhető lehet, ha minden héten akár csak néhány alkalommal nyit egy-két órával később az intézmény, az iskola, az óvoda.

Az alábbi két diagram azt az állapotot mutatja, amikor van lehetőség a kieső illetmény kipótolására – az első az NDI-s, a második az emailes küldés eredményeit mutatják (Részt vennél-e huzamosabb ideig olyan munkabeszüntetésben, amit rendszeresen újra és újra megszerveznénk a követelések teljesítéséig, ha valamilyen módon kipótolnák a kiesett kereseted egy nagyobb részét? ):

Figyelemre méltó, hogy a rendszeres tiltakozással bőven marad akkora elkötelezettség a válaszadókban, hogy a kieső illetmény kipótolása nélkül is érezhető hatású munkabeszüntetést tudjanak szervezni (Részt vennél-e huzamosabb ideig olyan munkabeszüntetésben, amit rendszeresen újra és újra megszerveznénk a követelések teljesítéséig, ha nem lenne mód arra, hogy kipótolják a kiesett kereseted egy nagyobb részét?):

A szülők támogatók

Felmértük azt is, hogy a válaszadók szerint mennyire támogatók a szülők a kitűzött célokkal kapcsolatban, mennyire lennének hajlandóak együttműködni az akciózó munkavállalókkal. Arra a kérdésre, hogy értékeljék egytől (egyáltalán nem) hétig (teljes mértékben), hogy mennyire együttműködőek a szülők, gyakorlatilag mindkét kérdőíven a négyes-ötös értéket választották túlnyomórészben, ugyanakkor az is megállapítható, hogy a szülők a válaszok tanúsága szerint határozottan inkább együttműködök, mint nem. Az alábbi diagrammal kapcsolatban ugyanakkor az is elmondandó, hogy itt a legnagyobb a bizonytalanság: a kitöltők több mint egyharmada nem tudott választ adni erre a kérdésre (Értékeld egytől (egyáltalán nem) hétig (teljes mértékben), mennyire együttműködők az általad oktatott, a te csoportodba járó, vagy a veled kapcsolatban álló diákok szülői a munkabeszüntetések céljaival, a munkabeszüntetésben részt vevőkkel kapcsolatban? )

Sztrájk és polgári engedetlenség: határozottan kimutatható a támogatottság

A fenti felmérésből további részeredményeket is kinyerhetünk – ezeket az akciók tervezése során megtesszük. Ugyanakkor megállapítható, hogy igen,

a többség nem hogy nem adta fel, de igazából csak most jött meg a kedve a harchoz. Nem csoda: a kormány a tavaszi munkabeszüntetések sikere óta jól látható lépéskényszerbe került. Itt a lehetőség arra, hogy érdemi változást érjünk el!

[frame]

Készülj a munkabeszüntetésre!

Az alábbi cikkekben összeszedtük a tudnivalókat.

https://nedolgozzingyen.hu/2022/08/24/sztrajk-mik-a-sztrajk-elotti-teendoink/
https://nedolgozzingyen.hu/2022/08/21/igy-keszitsetek-elo-a-sztrajk-folytatasat/

Csak akkor lehetünk erősek, ha összefogunk. Ha elegen vagyunk, senki sem állíthat meg bennünket! Nélküled nem megy: csak a te tagdíjaidból vagyunk képesek érdekedben elvégezni a munkát!

Miért különösen fontos, hogy most belépj a PDSZ-be?

Mert a sztrájk, az akciók szervezése, a cikkek, anyagok, a jogsegély rengeteg erőforrásunkat felemészti: a beadványainkat elő kell állítanunk, benneteket meg kell védenünk, híreinket meg kell írnunk, meg kell szerkesztenünk, el kell juttatnunk hozzátok. És a PDSZ CSAK a tagság befizetéseiből gazdálkodik! CSAK ti tudjátok bebiztosítani, hogy folytathassuk a harcunkat! NÉLKÜLETEK NEM MEGY! EZÉRT KÉRÜNK, HOGY MÉG MA CSATLAKOZZ, ÉS SZERVEZD MEG A CSOPORTODAT, HA NINCS ILYEN A MUNKAHELYEDEN! CSAK EGYÜTT GYŐZHETÜNK!

Ne feledd: a szakszervezeti tagság nem szotyiért és karácsonyi ajándékcsomagért fontos! Hanem azért, hogy a jogászaink megvédjenek, eljárjanak a nevedben, ha jogsértés ér. És azért, hogy a mindenkori kormánnyal szemben hatékonyan képviselhessük az érdekeidet! Ha nem vagyunk elegen, akkor sehol sem vagyunk!

Havi egy gyorséttermi menü árával bebiztosíthatod, hogy mindig legyen, aki kiáll az érdekeidért!

Támogasd a PDSZ-t!

Segítheted a munkánkat pénzbeli adománnyal átutalással, a közlemény rovatban a “Támogatás” feltüntetésével vagy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete számlaszámán: 11713005-20411756-00000000 (itt a sztrájkszervezéssel, a sztrájkolók támogatásával, kampányokkal, rendezvényekkel kapcsolatos bokros kiadásokat lehet támogatni), a sztrájkolókon kívül a polgári engedetlenségben résztvevők támogatására is, valamint az alapítvány közoktatási céljainak (http://pdsz.hu/pdsz/alapitvany) megvalósulására az Oktatással a Demokráciáért Alapítvány számlaszámán: 11707000-22230573-00000000 lehet támogatást küldeni.

[/frame]

Hasonló cikkek