
Elkezdődött! Sztrájkok, polgári engedetlenségek országszerte – személyesen kézbesített fenyegetések sokaknak
Viharos hetünk volt. Országszerte rengetegen álltak bele az újult erővel beinduló munkabeszüntetési hullámba.
Mi a különbség a tavaszi tiltakozási hullám és az őszi között? Az intenzitása: míg tavasszal az első hetekben néhány intézmény állt fel bátran, és indított sztrájkot, majd polgári engedetlenséget, úgy most már az első héten intézmények tucatjai jelentették be országszerte, hogy sztrájkba lépnek, esetleg polgári engedetlenségbe fognak. Péntekre pedig megszületett a kormányzat válasza: egyeztetési ajánlat helyett tankerületi tisztviselők által személyesen, olykor lakcímre kézbesített fenyegető levelek érkeztek. Összeállításunkban beszámolunk az elmúlt bő egy hét eseményeiről. A listánk nem lehet teljes: sok helyről még várjuk a beszámolókat.
Itt is szeretnénk kérni, hogy tervezett sztrájk esetén ezt az űrlapot mindenképpen töltsék ki a szervezők, míg polgári engedetlenség szervezése során kérjük, lehetőség szerint jelezzék felénk a szervezők a tervezett akciót, ezen az űrlapon.
Sztrájkolnál vagy polgári engedetlenkednél?
A sztrájkkal és a polgári engedetlenséggel kapcsolatos tudnivalókat ebben az anyagban szedtük össze (fontos megemlíteni, hogy ha polgári engedetlenkedne a többség, akkor is érdemes egy-két főnek bejelentenie a sztrájkot):
Csatlakozz az akciókhoz! Ha most egységet mutatunk, nyerni fogunk! Csak együtt vagyunk erősek!
Évkezdés: Egy felemelő hétvége
Szeptember elseje a bátorság napja volt: a kőbányai Széchenyi István Általános Iskola munkavállalói ugyanis polgári engedetlenséget terveztek. Ők lehettek azok, akiket a belügyi irányítás alá sorolt oktatásirányítás először fenyegetett meg – erről ebben a cikkben számoltunk be:
A kőbányaiak azonban nem hagyták magukat, és mégis beleálltak az engedetlenségbe. Erről ebben az élő videóban számoltunk be, interjúnkban a polgári engedetlenség szervezőjével, Czédly Mariannal (aki egyébként „civilben” a PDSZ országos választmányának is tagja) beszélünk:
Mit tegyünk, ha mi is fenyegető levelet kapunk, mert részt vettünk a polgári engedetlenségben?
Szeptember 9-étől kezdődően többen kaptak fenyegető levelet a tankerülettől. Ebben a tankerület elbocsátást helyez kilátásba, amennyiben a munkavállaló beleáll a polgári engedetlenségbe. Mivel ezzel kapcsolatban számos megkeresést kaptunk, a PDSZ jogsegély-szolgálata a következő tanácsokat állította össze azoknak, akik ezeket a tankerületi leveleket megkaphatták:
Nem kötelező aláírással átvenni a tankerületi levelet. Mi ezt nem is javasoljuk, nehogy bárki is úgy magyarázza később, hogy elfogadtátok és egyetértetek a kilátásba helyezett jogkövetkezménnyel. Ha mégis aláírjátok, csak az legyen felette – dátummal -, hogy átvettétek, vagy átvettétek, de nem értetek egyet a tartalmával. Ezt külön nyilatkozatban is meg lehet tenni, és csoportosan aláírni.
Többen kérdezték, hogy mi lehet a lehetséges válaszlevél tartalma, mire lehet hivatkozni. Íme egy lehetséges válasz:
„A „munkavégzési kötelezettségének egyébként eleget nem tevő közalkalmazottal” szemben alkalmazható szankciót a 2022. évi V. törvény 15. §-a tartalmazza. Egyébiránt általános szabály, hogy a szankciónak arányosnak kell lennie a kötelezettségszegéssel, márpedig álláspontunk szerint a rendkívüli felmentés nem állna arányban az általunk felvállalt polgári engedetlenséggel, amelyet ráadásul a sztrájkjog mint Alaptörvényben foglalt jog érvényesítése érdekében vállaltunk fel.
Felhívjuk a munkáltatói jogkör gyakorlójának figyelmét, hogy a kilátásba helyezett munkáltatói intézkedés lehetetlenné teszi, hogy az intézmény, ezáltal az állam közoktatási feladatellátási kötelezettségének eleget tegyen. Szankció helyett javasoljuk, hogy a tankerületi központ igazgatója is járjon el annak érdekében, hogy a közoktatás személyi feltételei javuljanak.
Elvárható lenne, hogy a tankerületi központ legalább olyan szorgalommal, ahogy az egyenleveleket minden egyes érintett kollégának kézbesítette, mutassa ki, hogy hány álláshely betöltetlen! Számoljon a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 35. § (2) bekezdésének c) pontjában meghatározott óraszámmal, amely heti 22 óra, és a tankerületi központ igazgatója kérje arra feletteseit, hogy azonnali kormányzati bérintézkedésekkel és a munkaterhelés csökkentésével próbálják végre a szakemberhiányt enyhíteni.„
Ugyanezen a napon a budapesti Vörösmarty Gimnázium nevelőtestületének nagy része a Rákóczi téren akciózva nyitotta meg a tanévet:
A budapesti Városmajori Gimnázium bátor munkatársai is beleálltak a tiltakozásba, ezt a képet tőlük kaptuk:

De kiállt a jogainkért a Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola is:

Egy hete már, hogy az események elkezdődtek a Diákok a Tanárokért hatalmas, fergeteges, óriási tömeget megmozdító fővárosi demonstrációjával. A Bazilika elől induló, óriási, hömpölygő tömeg a Szabadság hídig vonult, ahol az eseményekről az alábbi élő videóban számoltunk be (ha a videó éppen nem megtekinthető, akkor az a Facebook oldalunkon, erre a linkre kattintva elérhető):
A diákok a követező éjszakákon a főváros több intézménye előtt tartottak virrasztást a tanáraikért, így a Óbudai, a Kodály, a Vörösmarty és a Szent István gimnáziumoknál is egész éjjel virrasztottak a fiatalok.
Erről a felemelő éjszakáról érdemes elolvasni a Mérce összeállítását.
A hétfő akciók sorozatával indult.
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium és Kincskereső Tagiskola
Mi, a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium és Kincskereső Tagiskolája dolgozói 2022. szeptember 5-től folytatjuk a tavalyi tanévben felfüggesztett sztrájkunkat, mivel a tárgyalások nem vezettek eredményre, nem látjuk jelét érdemi változásnak az oktatás terén. Követeléseink nem változtak, és mivel eredmények nem születtek, a hétfői munkanapon egyes csatlakozó kollégák sztrájkolnak, mások előreláthatóan a polgári engedetlenség eszközével élnek 8 és 15 óra között.
Az intézmény 28 munkatársa állt bele az akcióba, 18 fő pedig támogatta őket. Az engedetlenkedő pedagógusokat mi is meglátogattuk, velük készült ez az élő videó:
Simkó Edit és Kolozsvári Kata
Ha igazán bátor, nemes kiállást szeretnénk látni, akkor itt ez a két fantasztikus pedagógus, akik egyedüliként tiltakoztak intézményeikben. A két tiltakozó a budapesti Nyugati téren beszélgetett a járókelőkkel. Velük készült ez az élő bejelentkezésünk:
Mindeközben kiderült, hogy a Klebelsberg Központban milliós jutalmakat osztottak év végén: erről a 444 cikkében lehetett olvasni ezen a napon.
Emelem a tétet!
…így kezdte nyilatkozatát Kulcsárné Szabó Katalin, óvodapedagógus, aki egyébként a PDSZ észak-magyarországi régiós választmányának tagja is. Egyedül állt ki intézményéből, és a következő nyilatkozatot tette:
„A Miskolci Integrált Óvodai Intézmény Leszih Andor úti Tagóvodájának óvodapedagógus munkavállalójaként a mai napon, 2022.09.05-én POLGÁRI ENGEDETLEN leszek!
Kötelességemnek érzem, hogy kiállásommal is felhívjam a figyelmet az Alaptörvénybe foglalt jogainkra, valamint az oktatás kiemelt fontosságára. A SZTRÁJK ALAPJOG!”
Gratulálunk a felemelő egyéni kiállásodhoz, Kata!

Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium
Ugyanezen a napon a Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium tanárai is csatlakoztak a polgári engedetlenséghez. Tőlük kaptuk ezt a képet:

Ócsai Bolyai János Gimnázium
Az Ócsai Bolyai János Gimnázium engedetlen tanáraitól érkezett ez a nyilatkozat:
„Tisztelt Intézményvezetés!
Alulírottak 2022. 09. 05.-től (hétfőtől) polgári engedetlenség akcióba kezdünk!
Hiába tárgyalnak a szakszervezetek egy éve a döntéshozókkal, érdemi választ nem kaptunk! Emiatt szeptember 5-től az oktatásban újabb polgári engedetlenségi hullám indult.
Tiltakozunk az oktatásban dolgozók, tanulók érdekeiért. Sorozatos jelzéseink ellenére nem változtattak, nem vált szakmaivá az oktatás irányítása (megalázóan alacsony bérek, túlterheltség, szakemberhiány, korszerűtlen tananyagok, tanszabadság hiánya, oktatási minisztérium hiánya…. stb).
Ezért pedagógusként nincs más lehetőségünk az érdekérvényesítésre, újra be kell vetnünk a munkabeszüntetés, a polgári engedetlenség eszközét. Addig fogunk tiltakozni, amíg a döntéshozók nem hajlandók végre érdemben foglalkozni az oktatási válsághelyzettel. Nem hátrálunk, amíg a kormány nem emeli a diplomás átlagbér szintjére az oktatásban dolgozók bérét, illetve nem adja vissza a tanárok sztrájkjogát.
Akciónk, tehát nem az iskola vezetése és nem a diákok tanuláshoz való jogának csorbítása ellen indul, hanem az oktatás feltételeinek, a pedagógusok szakmai és életkörülményeinek javítása, illetve a diákok érdekében történik! Kötelességünknek érezzük, hogy kiállásunkkal is felhívjuk a figyelmet az alaptörvénybe foglalt jogainkra, valamint az oktatás kiemelt fontosságára.„

Szentistvántelepi Általános Iskola, Budakalász: bátor kiállás, és a személyesen kézbesített fenyegetés
A Szentistvántelepi Általános Iskola pedagógusai 2022.09.05.-én kezdték a polgári engedetlenséget. Levelük itt olvasható:
„Tisztelt Intézményvezető Asszony! Tisztelt Tankerületi Igazgató Úr!
Alulírottak, a Szentistvántelepi Általános Iskola pedagógusai 2022.09.05.-én polgári engedetlenséggel tiltakozunk. Tanítási óráinkat nem tartjuk meg, oktató-, nevelő munkát nem végzünk.
Polgári engedetlenséggel tiltakozunk a közoktatásban dolgozók, tanulók érdekeiért, a magyar közoktatás jobbításáért, mivel véleményünk szerint az elmúlt időszakban sem vált valóban szakmaivá, támogatóvá az oktatásirányítás (megalázóan alacsony bérek, túlterheltség, szakemberhiány, korszerűtlen tananyagok, tanszabadság hiánya, oktatási minisztérium hiánya…. stb). Tiltakozunk továbbá az oktatáspolitikai vezetés fenyegető és megalázó hangneme, illetve a közoktatásban alapos szemléletváltásra és megújulásra valóban lehetőséget adó és támogató, lényeges döntések meghozatalának hiánya ellen.
A figyelemfelkeltő akcióban való részvételünkről NEM tantestületként, annak tagjaként vagy azt képviselve, hanem egymagunk, jogtudatos állampolgárként döntöttünk, tettünk ránk nézve hátrányos következményeit vállaljuk.
Akciónk sem az iskolánkat felügyelő és irányító tankerület, sem az iskolánk vezetősége, sem a kollégáink ellen nem irányul. Sőt, érdekeiket és minden, a közoktatásban érintett állampolgár, valamint a következő generációk érdekeit szem előtt tartva cselekszünk. Kötelességünknek érezzük, hogy kiállásunkkal is felhívjuk a figyelmet alaptörvénybe foglalt jogainkra, valamint az oktatás kiemelt fontosságára.
Kérjük döntésünk tudomásulvételét!
Köszönettel,
Jeli Gergely, Kenderesi Ildikó, Neszádeli Katalin, Sinkovits Gabriella, Vargáné Benedek Edit”
Budakalász, 2022. 09. 05.
A tiltakozókat meg is látogattuk, velük készült az alábbi videó – sajnos, a gyenge térerőnek köszönhetően, négy részletben:
Pénteken érkezett a hír, hogy
a tiltakozóknak személyesen kézbesítették a tankerület munkatársai azt a fenyegető levelet, amelyet országszerte sok tiltakozó megkaphatott.
Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola pedagógusai is sztrájkba léptek. A munkavállalók – 21 fő – nyilatkozata itt olvasható:
„A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sztrájkbizottságának felhívására január 16-án megkezdett munkabeszüntetések folytatásaként, iskolánk figyelmeztető sztrájkot tartott a mai napon.
Bár a mi iskolánkat nem sújtja még a súlyos pedagógushiàny, de kiállunk a többi oktatási intézmény mellett, ahol megoldhatatlan problémát jelent.
Röviden ezek a követeléseink:
1.Megoldást a tanárhiányra!
2.Tanítható és tanulható mennyiségű és minőségű tananyagot!
3.Élhetőbb körülményeket az iskolákban!
4.Figyelmet az oktatásra!

Petőfi Sándor Általános Iskola, Komárom
Az intézmény pedagógusai közül 14-en sztrájkoltak, molinókkal kifejezték aggályainkat az oktatási rendszerrel kapcsolatban.




Török Ignác Gimnázium, Gödöllő
Az intézményben különös aktualitása is van a Tarnai Katalin által vitt polgári engedetlenségnek: a PDSZ országos választmányi tagjának intézményében például tető sincs, az építési törmeléket a be nem fejezett nyári korszerűsítés miatt szabadon viszi a szél.
Vele készítettük ezt az élő videót:
Huzella Tivadar Általános Iskola, Gödöllő
Az intézmény munkavállalóinak több mint a fele lépett sztrájkba a héten. Az intézményt mi is meglátogattuk, és elbeszélgettünk a sztrájkolókkal. Sajnos, a hangminőség nem a legjobb – pedig nagyszerű dolgok hangzanak el! – ezért megígértük nekik, hogy még meglátogatjuk majd őket… annál is inkább, mivel a nevelőtestület folytatni kívánja a sztrájkot, és még többen fognak csatlakozni hozzájuk, mint eddig.
Az intézmény sztrájkolói ezt a közleményt adták közre:
Miért sztrájkolunk?
Napjainkban a legtöbb iskola a lelkiismeretes, önkizsákmányoló tanárok és segítőkész szülők nélkül nem tudna működni.
Több tanári szabadságot kívánunk! Tanítható, tanulható, szabadon választható tankönyvek legyenek!
Olyan iskolát akarunk, amely tudatos polgárokat nevel, akik képesek a kritikus gondolkodásra, empátiára, toleranciára.
Követeljük a valódi sztrájkhoz való jogot!
Mindemellett a sztrájkunk kiemelt követelései: megfelelő munkakörülményeket, heti 22 heti tanórát és legfontosabbként: megélhetésre alkalmas, méltó fizetést akarunk.
2022.09.08.
A Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola sztrájkolói
Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium, Budapest
Egy nevelőtestület, ahol gyakorlatilag mindenki beleállt a polgári engedetlenségbe! A Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium elől jelentkeztünk be élőben. Bónusz: a videóban elhangzik, hogy a sztrájk alapjog – spanyolul!
Radnóti Miklós Gimnázium, Budapest
Az intézmény nevelőtestületének fele-kétharmada vett részt a tiltakozóakcióban, az intézmény előtt mi is ott voltunk, hogy élőben tudósíthassunk.
Az esemény előtt a Telex beszámolója szerint a diákok biztosították támogatásukról a tiltakozókat.
Az eseményről készült élő tudósításunk:
Igazgatóhelyettes megbízását vonta vissza a KK, mert polgári elégedetlenkedett
Péntek estére érkezett a hír, hogy a miskolci Hermann Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét felmentették, mivel részt vett a polgári engedetlenségben. Erről a Telexen lehet bővebben olvasni.
A PDSZ jogsegély-szolgálata a következő tanácsokat adja mindazoknak a kollégáknak, akikkel ilyen, vagy ehhez hasonló eset történne:
Ha bárkinek visszavonják a megbízását, legyen az vezető vagy vezetőhelyettes, azonnal kérjen írásos indoklást!
A Kjt. 23. § alábbi rendelkezéseit ajánljuk figyelmetekbe:
„(5) A munkáltatói jogkör gyakorlója a megbízást írásban visszavonhatja, melyet – a közalkalmazott kérelmére – indokolni kell. Az indokolásból a visszavonás okának világosan ki kell tűnnie. Vita esetén a visszavonás indokának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania. A közalkalmazott az indokolást a visszavonás kézbesítésétől számított három munkanapon belül, írásban kérheti. Ha a közalkalmazott a kérelmet menthető okból e határidőn belül nem tudja benyújtani, az akadály elhárultától számított három munkanapon belül ezt pótolhatja azzal, hogy a megbízás visszavonásától számított hat hónapon túl az indokolás kérésének nincs helye. A munkáltatói jogkör gyakorlója az indokolást a kérelem benyújtásától számított öt munkanapon belül köteles a közalkalmazott részére írásban megadni.
(6) A lemondás, a megbízás visszavonása, valamint a megbízás határozott idejének letelte után a közalkalmazottat a kinevezése szerinti munkakörében kell továbbfoglalkoztatni.
(7) Ha a bíróság megállapítja, hogy a megbízás visszavonása jogellenes, a közalkalmazottat – kérelmére – az eredeti magasabb vezető, illetve vezető beosztásában kell továbbfoglalkoztatni. Ezen túlmenően a vezetői pótlék elmaradt összegét a közalkalmazott részére meg kell téríteni.
(8) A bíróság mellőzi a közalkalmazott magasabb vezető, illetve vezető beosztásba történő visszahelyezését, ha a jogvita elbírálásáig a megbízás visszavonás nélkül is megszűnt volna. A közalkalmazottat ebben az esetben a vezetői pótléknak a határozott idő leteltéig számított összege illeti meg.”
FOLYTASSUK! Így készülj a munkabeszüntetésekre!
Csak akkor lehetünk erősek, ha összefogunk. Ha elegen vagyunk, senki sem állíthat meg bennünket! Nélküled nem megy: csak a te tagdíjaidból vagyunk képesek érdekedben elvégezni a munkát!
Miért különösen fontos, hogy most belépj a PDSZ-be?
Mert a sztrájk, az akciók szervezése, a cikkek, anyagok, a jogsegély rengeteg erőforrásunkat felemészti: a beadványainkat elő kell állítanunk, benneteket meg kell védenünk, híreinket meg kell írnunk, meg kell szerkesztenünk, el kell juttatnunk hozzátok. És a PDSZ CSAK a tagság befizetéseiből gazdálkodik! CSAK ti tudjátok bebiztosítani, hogy folytathassuk a harcunkat! NÉLKÜLETEK NEM MEGY! EZÉRT KÉRÜNK, HOGY MÉG MA CSATLAKOZZ, ÉS SZERVEZD MEG A CSOPORTODAT, HA NINCS ILYEN A MUNKAHELYEDEN! CSAK EGYÜTT GYŐZHETÜNK!
Ne feledd: a szakszervezeti tagság nem szotyiért és karácsonyi ajándékcsomagért fontos! Hanem azért, hogy a jogászaink megvédjenek, eljárjanak a nevedben, ha jogsértés ér. És azért, hogy a mindenkori kormánnyal szemben hatékonyan képviselhessük az érdekeidet! Ha nem vagyunk elegen, akkor sehol sem vagyunk!
Havi egy gyorséttermi menü árával bebiztosíthatod, hogy mindig legyen, aki kiáll az érdekeidért!
Támogasd a PDSZ-t!
Segítheted a munkánkat pénzbeli adománnyal átutalással, a közlemény rovatban a “Támogatás” feltüntetésével vagy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete számlaszámán: 11713005-20411756-00000000 (itt a sztrájkszervezéssel, a sztrájkolók támogatásával, kampányokkal, rendezvényekkel kapcsolatos bokros kiadásokat lehet támogatni), a sztrájkolókon kívül a polgári engedetlenségben résztvevők támogatására is, valamint az alapítvány közoktatási céljainak (http://pdsz.hu/pdsz/alapitvany) megvalósulására az Oktatással a Demokráciáért Alapítvány számlaszámán: 11707000-22230573-00000000 lehet támogatást küldeni.