A tankerületek munkatársai személyesen kézbesítettek fenyegető leveleket a polgári engedetlenségben részt vevőknek. Ezzel kapcsolatban is írta a PDSZ országos választmánya Maruzsa Zoltánnak, közoktatásért felelős belügyi államtitkárnak, az alábbi tiltakozó levelet.
Tisztelt Államtitkár Úr!
2022. szeptember 9-én a tankerületi központok munkatársai sorra járták az eddig polgári engedetlenségben részt vett kollégákat névre szóló egyenlevéllel, amelyben arról tájékoztatja őket a munkáltató, hogy amennyiben ismételten elköveti a polgári engedetlenséget, az alapot ad a rendkívüli felmentésre.
Bizonyára tudja, de azért ezúton is felhívjuk figyelmét arra, hogy
a polgári engedetlenség, amely tudatosan vállalt, erkölcsi alapú jogsértés, azért történik, mert Magyarországon a köznevelési intézményekben dolgozók számára jogszabállyal – immár törvénnyel – akadályozott a sztrájkjog gyakorlása, azaz az érzékelhető, látható munkabeszüntetés. A jogalkotó egyértelmű célja a munkavállalók legerősebb nyomásgyakorló eszközének olyan mértékű gyengítése, amely nem teszi lehetővé azt, hogy rendeltetését betöltse. Az egyenleveleket, amennyiben az illető nem tartózkodott az intézményben, a lakásán, ha a kolléga éppen intézményen kívüli rendezvényen vett részt, a kirándulás helyszínén adták át.
Az egyik gimnázium igazgató-helyettesének vezetői megbízását azonnali hatállyal visszavonta a tankerületi központ igazgatója.
Kérjük válaszoljon, mi ezzel a céljuk? A sztrájkköveteléseinkre a legutóbbi tárgyalás óta semmiféle ajánlatot nem kaptunk. Gulyás Gergely bejelentését, amely annyi elmozdulásra utalt, hogy amennyiben nem érkezik bérre támogatás az Európai Uniótól, akkor is tíz százalékos béremelést adnak, még részeredménynek se vehetjük, mert hivatalos ajánlatként ez sem hangzott el. Egyébiránt ez a mérték nem is elegendő a pályáról történő drámai mértékű elvándorlás mérséklésére. A kilátásba helyezett rendkívüli felmentésekkel a foglalkoztatási helyzet, ezáltal a közoktatás minősége még inkább romlani fog.
A szankciónak nemcsak arányban kell állnia a kötelezettségszegés mértékével, de ennél fontosabb: ez az intézkedés lehetetlenné teszi, hogy az intézmény, ezáltal az állam közoktatási feladatellátási kötelezettségének eleget tegyen. Kivel pótolják a rendkívüli felmentéssel elküldendő kollégákat? Ha emiatt akár egy tanítási óra is elmarad, a munkáltató ugyancsak jogsértést, sőt, a szakszerű helyettesítés elmaradása esetén a tanulók Alaptörvényben foglalt jogát sértené meg. Az Alaptörvény ugyanis nem felügyelethez, hanem oktatáshoz való jogot biztosít.
A tegnapi kormányinfón elhangzott, hogy az állami intézményekben 18 Celsius fok lesz az előírt hőmérséklet. Ezt a köznevelési intézményekben is érvényesíteni akarják? A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet minimum 20 Celsius fokot ír elő a köznevelési intézmények termeiben. Változtatni akarnak ezen az előíráson? Számítani lehet-e a tanév rendjének módosítására? A legutóbbi sztrájkbizottsági egyeztetésen az hangzott el, hogy nem várható a spórolás érdekében ilyen intézkedés. Gulyás Gergely viszont azt mondta a kormányinfón, hogy véleménye szerint ésszerű az őszi szünet elhagyása és helyette a hosszabb téli szünet bevezetése. Ez a miniszter magánvéleménye volt, vagy van ilyen kormányzati szándék?
A legutóbbi sztrájkbizottsági ülésen az Ön részéről az hangzott el, hogy a működési költségek, benne az energiaárak növekedése miatt a tanév rendjét érintő változások nem lesznek.
A 2022. 09. 08-ai kormányinfón elhangzott kérdésre, mely szerint „Százezres, egyes esetekben akár milliós jutalmakat is osztottak. miközben a pedagógusok ilyet nem kaptak. Mi a véleménye erről a kormánynak, ebben a helyzetben megengedhető ez?” Gulyás Gergely miniszter azt válaszolta, hogy „Nem kaptam ilyen tájékoztatást, nem tudok ilyenről általánosságban azt tudom mondani, hogy a fenntartónál is olyan támogatás vagy olyan jutalom, olyan plusz juttatás indokolt, amit a pedagógusok is
kapnak.”
Egyetértve Gulyás Gergellyel, mely szerint a fenntartónál is olyan támogatás vagy olyan jutalom, olyan plusz juttatás indokolt, amit a pedagógusok is kapnak, kérdezzük, hogy mikor és milyen formában kapnak a pedagógusok is hasonló jutalmakat, ill. juttatásokat, mint a Klebelsberg Központ és a tankerületi központok igazgatói és egyes munkatársai? Milyen forrásból valósult meg ez a jutalmazás?
Válaszát várva, üdvözlettel:
Komjáthy Anna, az országos választmány elnöke
Budapest, 2022. 09.09
[frame]
FOLYTASSUK! Így készülj a munkabeszüntetésekre!
Csak akkor lehetünk erősek, ha összefogunk. Ha elegen vagyunk, senki sem állíthat meg bennünket! Nélküled nem megy: csak a te tagdíjaidból vagyunk képesek érdekedben elvégezni a munkát!
Miért különösen fontos, hogy most belépj a PDSZ-be?
Mert a sztrájk, az akciók szervezése, a cikkek, anyagok, a jogsegély rengeteg erőforrásunkat felemészti: a beadványainkat elő kell állítanunk, benneteket meg kell védenünk, híreinket meg kell írnunk, meg kell szerkesztenünk, el kell juttatnunk hozzátok. És a PDSZ CSAK a tagság befizetéseiből gazdálkodik! CSAK ti tudjátok bebiztosítani, hogy folytathassuk a harcunkat! NÉLKÜLETEK NEM MEGY! EZÉRT KÉRÜNK, HOGY MÉG MA CSATLAKOZZ, ÉS SZERVEZD MEG A CSOPORTODAT, HA NINCS ILYEN A MUNKAHELYEDEN! CSAK EGYÜTT GYŐZHETÜNK!
Ne feledd: a szakszervezeti tagság nem szotyiért és karácsonyi ajándékcsomagért fontos! Hanem azért, hogy a jogászaink megvédjenek, eljárjanak a nevedben, ha jogsértés ér. És azért, hogy a mindenkori kormánnyal szemben hatékonyan képviselhessük az érdekeidet! Ha nem vagyunk elegen, akkor sehol sem vagyunk!
Havi egy gyorséttermi menü árával bebiztosíthatod, hogy mindig legyen, aki kiáll az érdekeidért!
Támogasd a PDSZ-t!
Segítheted a munkánkat pénzbeli adománnyal átutalással, a közlemény rovatban a “Támogatás” feltüntetésével vagy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete számlaszámán: 11713005-20411756-00000000 (itt a sztrájkszervezéssel, a sztrájkolók támogatásával, kampányokkal, rendezvényekkel kapcsolatos bokros kiadásokat lehet támogatni), a sztrájkolókon kívül a polgári engedetlenségben résztvevők támogatására is, valamint az alapítvány közoktatási céljainak (http://pdsz.hu/pdsz/alapitvany) megvalósulására az Oktatással a Demokráciáért Alapítvány számlaszámán: 11707000-22230573-00000000 lehet támogatást küldeni.
[/frame]