Polgári engedetlenséget vagy sztrájkot szerveznél? Itt a Nagyon Rövid Útmutató!

Az alábbi anyagban nagyon röviden összefoglaljuk, hogyan és miért (követelések!) szervezzünk munkabeszüntetést.

A munkabeszüntetés az, amivel igazán komoly nyomást tudunk gyakorolni a kormányra. Ha együtt lépünk, nyerni fogunk! Íme, a lépések, kérdések.

Mivel nagyon sokan folytatnak ütemezett sztrájkot, vagy ütemezett sztrájkot IS a nagy sztrájknapok mellett, ebben az anyagban ezzel is foglalkozunk. A nem ütemezett, nagy sztrájknapokra egyébként ugyanezek a feladatok érvényesek – értelemszerűen a bejelentési határidőket a megfelelően visszaszámolva.

Fontos információ, hogy az itt leírtak szerint bármikor sztrájkolhattok! Ha úgy ítélitek meg, nektek két hét múlva péntek az ideális, akkor elvileg akkor is sztrájkolhattok. Persze logikusabb és látványosabb a többiekkel együtt tenni ezt, ezért javasoljuk az ütemezett és az előre meghirdetett, „nagy” sztrájkokat (mint például az egységes sztrájknapokat és most már a sztrájkheteket is).

Követelések

Légy tisztában a követelésekkel! A közös követeléseket a PDSZ és a PSZ hosszas tárgyalások során fogadta el, éppen ezért egy kompromisszum eredményei. A PDSZ eredeti követeléseit egy nyolcpontos listába szedte, amit ennek a cikknek a végén találsz. A közös követelések közül nem sikerült kompromisszumra jutni a PDSZ azon igényével kapcsolatban, hogy kiemelten foglalkozzunk a szakképzés ügyével is – a fenti okból végül a PDSZ önálló sztrájkbizottságot alakított a szakképzési dolgozók érdekeinek kiharcolása érdekében is, mely folyamat időigényes, és jelenleg is zajlik.

Az egyeztetett követelések alapvetően végül e három csoportra oszthatók:

  • azonnali, egyszeri béremelést mind a pedagógusoknak, mind a nevelő-oktatómunkát közvetlenül segítőknek (NOKS), egészen pontosan azt, hogy a kormány által ajánlott 10 százalékon felül – további 45 százalékkal emelkedjenek az illetmények.
  • a munkaterhelés csökkentését – a régi, heti 22 óránál nem magasabb kötelező óraszám visszaállítását és azt, hogy
  • heti 35 óránál több időre ne legyenek beosztható NOKS-munkakörben dolgozók gyermekfelügyeletre.

Ezekhez a koronavírus-járvány alatt hozzájárult az a követelés is, hogy ne bocsássák el a be nem oltott pedagógusokat, hiszen még ez a néhány százaléknyi munkavállaló kiesése is irtózatos terheket rótt volna a megmaradó kollégákra. Ezt a követelést végül teljesítette a kormány, belátva, hogy nem tudná pótolni a kieső munkaerőt.

Emellett a sztrájkbizottság több engedményt is tett a kormányzat felé, ezekre a kormányzat nem reagált, ennek is köszönhető, hogy jelenleg hatályos bírósági végzés mondja ki, hogy a kormányzat nem teljesíti egyeztetési kötelezettségét, azaz folyamatosan megszegi a saját jogszabályait (ennek fényében különösen aggályos, hogy a kormányzat elbocsát néhány órában polgári engedetlenkedő pedagógusokat).

A követeléseket részletesen itt találod:

1. Milyen típusú munkabeszüntetést szervezünk?

a) Sztrájkot akarok szervezni! Lásd a 2. pontot!

b) Polgári engedetlenkedni akarok! Lásd a 3. pontot!

[frame]

Mi értelme van a sztrájknak, ha ennyire lebutították? Nem rossz kérdés, de nem a jó kérdés. Vajon miért butították le? Mi a céljuk ezzel? Mit tehetünk – és mit fontos megtennünk? Ezekre a kérdésekre válaszolunk ebben a cikkben:

https://nedolgozzingyen.hu/2022/09/21/sztrajk-miert-kell-folytatni-mit-ertunk-el-eddig/

[/frame]

2. Sztrájk

A sztrájkszervezésről bővebben ebben a cikkben írunk. Itt pedig a zanza:

Mi kell hozzá?

Amit nekünk kell csinálni, azt normál, amit nem nekünk, azt dőlt betűkkel jelöljük.

  1. Sztrájkbizottság megalakulása (ha már megalakult a tavasszal, nem kell újra megcsinálni). Legalább öt nappal előtte. Ezen a nyomtatványon – az intézményvezetőnek kell leadni. Kb. 10 perc.
  2. Bejelentés az intézményvezetőnek. 5 nappal előtte. Levélben, emailben – egyetlen feladat, hogy legyen nyoma. Kb. 10 perc.
  3. A sztrájkban résztvenni szándékozók névsora ezen a nyomtatványon. 3 nappal előtte az intézményvezetőnek leadni. (Ettől még bárki, bármikor csatlakozhat a sztrájkhoz!) Levélben, összeállítása 10 perc.
  4. Tervezett résztvevőszámról a PDSZ tájékoztatása online űrlapon. 2 perc. EZT A LÉPÉST NE FELEJTSÜK EL MEGTENNI! HA NINCS TÁJÉKOZTATÁS A SZAKSZERVEZET FELÉ, AKKOR NEM TUDJUK SZÁMÍTÁSBA VENNI A SZTRÁJKOLÓKAT!
  5. A szülők tájékoztatása: az intézményvezető teszi meg. 2 nappal előtte.
  6. Nekünk is jogunk van tájékoztatni a szülőket a sztrájkról. Ehhez írtunk egy formalevelet, amit át lehet írni, de akár magunk is írhatunk egyet. (2-20 perc)
  7. Az intézményvezető a sztrájk előtti napon 16 óráig tájékoztatja a sztrájkolókat a sztrájk alatti munkaidő-beosztásról. Akit munkavégzésre kötelez, és aki dolgozik, az illetményre jogosult (nincs olyan, hogy sztrájk alatt dolgozol, de nem kapsz fizetést!)
  8. Minden sztrájknap végén kitöltjük a sztrájkolókról szóló jelentést, amibe minden sztrájkoló beleírja a nap során, ha kilépett a sztrájkból (pl. munkavégzésre kötelezték), ill. amikor visszalépett bele. Egyszerűbb, mint aminek hangzik, ezen a nyomtatványon kell vezetni az ilyesmit.
  9. A PDSZ felé a fentiekből csak a sztrájkolók számát jelentsük le, ezen az online űrlapon.

Értelemszerűen: az az igazán hatékony, ha a munkabeszüntetést folyamatosan ismételitek, folytatjátok az ütemezésben megadott napokon, vagy azok valamelyikén, egészen a követeléseink teljesüléséig! Ha csak egy-két órán keresztül folytatjátok a nap elején a munkabeszüntetést ezeken a napokon, az is óriási lépés, komoly nyomásgyakorlás!

Ha így döntötök, ismétlődő sztrájknapok esetén a 7.,8., 9. pontok ismétlődgetnek, csupán a 8. pontban leírt dokumentumot kell vezetnetek (nem kell minden sztrájknapot újra és újra bejelenteni, ha az elején az ütemezésről tájékoztatjátok az intézményvezetőt), illetve érdemes a szülőket folyamatosan tájékoztatni.

Folytassuk a munkabeszüntetéseket! Tartsuk nyomás alatt a kormányzatot!

Ezekkel is érdemes tisztában lenni

1. Arról, hogy a munkabeszüntetés alatt van-e tanítás vagy csak gyermekfelügyelet van, nem a pedagógus, hanem az intézményvezető dönt. Olyan tehát nincs, hogy a pedagógus felügyelet alatt elhatározza, hogy márpedig tanítani fog.

2. A felügyelet időtartama alatt nem lehet mulasztani, magyarul, a hiányzást nem kell igazolni. Lásd: 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 51. § (2) bek: „Ha a gyermek az óvodai foglalkozásról, a tanuló a tanítási óráról és egyéb foglalkozásról, valamint a kollégiumi foglalkozásról távol marad, mulasztását igazolnia kell.”

Praktikusságok

Ezek azok a dokumentumok, amik nem feltétlen szükségesek, de ha vannak, segíthetnek – mert mondjuk időt spórolunk velük.

Hogyan vetessem át, „érkeztessem”, a különböző leadandó dolgokat, amikor leadom az intézményvezetőnek?

Simán jó, ha két példányban készítünk el minden olyan dokumentumot, amit le akarunk adni, és a másodpéldányt aláíratjuk azzal, hogy „Átvettem: aláírás, település, dátum”.

Hogyan nyilatkozzak arról, hogy dolgoztam valamennyit a sztrájk napján?

Ez azért lehet hasznos, hogy azzal bizonyíthassuk, nem szakadhatott meg a biztosítási jogviszonyunk, például – annak ellenére, hogy praktikusan azért jórészt egész nap sztrájkoltunk.

Egy mintadokumentum pedagógusoknak tanórán kívüli munkavégzésről:

És egy másik, ami egy NOKS-os munkavállalóknak szóló nyilatkozatmintát is tartalmaz:

Illetve egy olyan dokumentum, amiben arról nyilatkozhatunk, hogy a sztrájkban munkaidőnknek a neveléssel–oktatással lekötött része mellett részben vagy egészben munkaidőnknek a neveléssel–oktatással le nem kötött része terhére veszünk részt:

3. Polgári engedetlenség

Az engedetlenség jogi hátteréről, kockázatairól mindenekelőtt érdemes elolvasni a jogi háttérrel foglalkozó összefoglalónkat.

Mi kell hozzá?

A polgári engedetlenség nem egy jogszabályokban szabályozott tiltakozási forma. Éppen ezért a szorosan vett engedetlenkedéssel kapcsolatban nincs különösebb teendő, de például fontos lenne bejelenteni az ezzel foglalkozó, ezt koordináló felületeken, mint például itt.

Mit fontos megtenni, ha polgári engedetlenséget szervezünk?

Ha polgári engedetlenkedést szervezünk, akkor is fontos bejelenteni egyben a sztrájkot is, a 3. pontban meghatározottak szerint. Miért is?

  • A bejelentett sztrájk esetén az intézményvezető köteles tájékoztatni a szülőket az eseményről – polgári engedetlenségnél ilyen feladata nincs.
  • A polgári engedetlenségről nem készülnek hivatalos létszámadatok, azaz azokat igen könnyű úgy tekinteni, mintha meg sem történtek volna – márpedig mi nyomást akarunk gyakorolni azzal, hogy demonstráljuk, sokan vagyunk.
  • A bejelentett sztrájk esetén a polgári engedetlenkedőkkel szemben esetleg indított munkajogi eljárásban nem hivatkozhatnak arra a munkáltatók, hogy a munkabeszüntetésük korlátozza a tanulók tankötelezettségének teljesítését.
  • Azok a kollégák is tudnak csatlakozni a tiltakozáshoz, akik a polgári engedetlenséget esetleg nem vállalnák. Míg ez a bátrabbaknak furcsa lehet, nekünk igen fontos, hogy ők is megmutassák magukat, mert

a nagy számokban van az erőnk.

Lehet egyszerre sztrájkolni és polgári engedetlenkedni? Nem zárják ki egymást?

Igen. A sztrájkból ki lehet lépni a sztrájk kezdetét követően, és vissza is lehet bele lépni, a végét megelőzően. Ezt megtehetjük munkavégzés céljából (pl. mert az intézményvezető a még elégséges szolgáltatás ellátására kötelez bennünket), vagy azért is, mert polgári engedetlenkedni akarunk. A sztrájkból kilépés-belépés dokumentálására egy meglehetősen egyszerű űrlap szolgál. Az is lehetséges persze, hogy a nagyon eltökélt nevelőtestületben, a munkavállalók között akad egy-egy ember, aki vállalja, hogy a sztrájkban marad, hogy dokumentálja az eseményeket.

Folyamatos, üzemezett sztrájk? Miért ne: tervezzünk ütemezést

Ezzel a módszerrel hosszan, a sztrájkhéten és a sztrájknapokon túl elhúzódó munkabeszüntetést lehet szervezni, ami – akármennyire is megnyirbálták a sztrájkjogot – határozottan érezhető lesz már néhány hét múlva is. Ehhez egy ütemezést kell tartanunk a sztrájkszervezés során.

Aki ütemezett sztrájkot (akár sztrájkot, akár polgári engedetlenséget) azt arra kérjük, hogy „A” heteken (2022. szeptember 19-i héttől kezdődően számolva) hétfőn, szerdán és pénteken, „B” heteken (szeptember 26-tól kezdődően számolva) kedden és csütörtökön szervezzen ilyen tiltakozást, és a tiltakozást lehetőség szerint a nap legelején folytassák (azaz ha csak egy-két órát terveznek, akkor az pl. az első tanórákat érintse – természetesen lehet tovább is folytatni a munkabeszüntetést, de a nap eleje kritikus).

A munkabeszüntetés lehet elhúzódó, akár hónapokig tartó, azaz minden kijelölt napot is érintheti innentől, akár úgy, hogy minden tiltakozási napon az első órákat érinti csak. Az ütemezés hátteréről, előnyeiről ebben a cikkben olvashatunk.

Az ütemezéssel akár havi 10-15 órányi munkabeszüntetéssel is érezhető, látványos akciókat tudunk országszerte koordináltan összehozni! Sőt: a munkabeszüntetések miatt kiesett illetményed kipótoljuk a keret erejéig!

Az ütemezett munkabeszüntetések mellett egyes napokra egész napos sztrájkokat is hirdethetünk: ezeknél is érvényesek a fent leírtak: kövessük ezeket lépésről lépésre!

[frame]

Miért különösen fontos, hogy most belépj a PDSZ-be?

Mert a sztrájk, az akciók szervezése, a cikkek, anyagok, a jogsegély rengeteg erőforrásunkat felemészti: a beadványainkat elő kell állítanunk, benneteket meg kell védenünk, híreinket meg kell írnunk, meg kell szerkesztenünk, el kell juttatnunk hozzátok. És a PDSZ CSAK a tagság befizetéseiből gazdálkodik! CSAK ti tudjátok bebiztosítani, hogy folytathassuk a harcunkat! NÉLKÜLETEK NEM MEGY! EZÉRT KÉRÜNK, HOGY MÉG MA CSATLAKOZZ, ÉS SZERVEZD MEG A CSOPORTODAT, HA NINCS ILYEN A MUNKAHELYEDEN! CSAK EGYÜTT GYŐZHETÜNK!

Ne feledd: a szakszervezeti tagság nem szotyiért és karácsonyi ajándékcsomagért fontos! Hanem azért, hogy a jogászaink megvédjenek, eljárjanak a nevedben, ha jogsértés ér. És azért, hogy a mindenkori kormánnyal szemben hatékonyan képviselhessük az érdekeidet! Ha nem vagyunk elegen, akkor sehol sem vagyunk!

Havi egy gyorséttermi menü árával bebiztosíthatod, hogy mindig legyen, aki kiáll az érdekeidért!

Támogasd a PDSZ-t!

Segítheted a munkánkat pénzbeli adománnyal átutalással, a közlemény rovatban a “Támogatás” feltüntetésével vagy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete számlaszámán: 11713005-20411756-00000000 (itt a sztrájkszervezéssel, a sztrájkolók támogatásával, kampányokkal, rendezvényekkel kapcsolatos bokros kiadásokat lehet támogatni), a sztrájkolókon kívül a polgári engedetlenségben résztvevők támogatására is, valamint az alapítvány közoktatási céljainak (http://pdsz.hu/pdsz/alapitvany) megvalósulására az Oktatással a Demokráciáért Alapítvány számlaszámán: 11707000-22230573-00000000 lehet támogatást küldeni.

[/frame]

Hasonló cikkek