Óriási demonstráció után: óriási sztrájk! Hajrá mindenkinek 27-én!

A 23-i óriási tömegdemonstráció után, ahol szerte az országból 65-85 ezer fő gyűlt össze a rakparton most megerősödve várjuk a 27-i sztrájknapot. Cikkünkben a legfontosabb tudnivalókat soroljuk fel, képekkel felidézve a 23-i demonstráció pillanatait.

Az egyik legfontosabb kérésünk a sztrájkolókhoz szól:

jelentsétek le a nap végén, hányan sztrájkoltatok az intézményekben az ezen a linken elérhető űrlapon!

A Kálvin térről a Műegyetem elé vonuló tömeg mérete minden előzetes várakozást felülmúlt. A becslések szerint a tömeg mérete 65 és 85 ezer körül alakult.

Okt. 27: rengeteg támogató rendezvény, élőláncok országszerte!

Az oktatásban dolgozók mellett ma már a teljes társadalom felsorakozik: szinte minden munkabeszüntető településen lesz élőlánc, demonstráció vagy flashmob a tiltakozók támogatására. Ezeket az eseményeket a PDSZ Facebook-oldalán igyekeztük csokorba szedni, az erre a linkre kattintva elérhető posztban.

Az eddigi megmozdulásokról ebben a posztban igyekszünk összegyűjteni a Facebookon elérhető információkat – ide kérjük jelezni, ha valami kimaradt volna.

Ha további eseményekről szeretnétek tájékoztatni minket, kérjük, kommenteljétek a poszt alá a releváns információkat.

A 23-a a szolidaritásról szólt. A színpadon a szakszervezetek is támogatásukról biztosították a közoktatás megmentéséért küzdő oktatásban dolgozókat.

[frame]

Támogasd a PDSZ-t!

Segíts nekünk, hogy folytathassuk! Nélküled nincs támogatás a sztrájkoló, engedetlenkedő munkatársaknak! Nélküled nem tudjuk annyi emberhez eljuttatni a fontos információkat! Nem tudjuk megírni az anyagokat, leforgatni a videókat, hirdetni őket a Facebookon! Nélküled nem megy! Támogasd a PDSZ-t, a sztrájkfolyamat katalizátorát itt:

[/frame]

Az Adom Diákszervezet és a PDSZ hívására a legtöbb oktatásban érdekelt szervezet eljött és képviseltette magát a Szolidaritási tüntetés a tanárainkért elnevezésű rendezvényen

Ha jogsértést tapasztalsz

A 27-i sztrájk során is várható sajnos, hogy több tankerület igyekszik majd megakadályozni, eltitkolni a sztrájkot. Arról, hogy ilyenkor mi a teendő több cikkben is beszámoltunk. Az egyik legfontosabb teendő természetesen a jogsértés jelentése a PDSZ-nek. Ezeket a beszámolókat a [email protected] címre várjuk.

Az előző sztrájknapon több helyen is gyakorlattá vált, hogy az intézményvezetők utólag szünnapot rendeltek el, mivel a támogató szülőknek, diákoknak köszönhetően egyszerűen nem jelentek meg a diákok az intézményekben. Erről ebben a cikkben számolunk be részletesen:

https://nedolgozzingyen.hu/2022/10/14/figyelem-nincs-olyan-hogy-a-tanker-rendkivuli-szunetet-rendel-el-utolag-a-sztrajk-napjan-vagy-az-elozo-napon/
A Műegyetem előtti teret a főváros már régebben lefoglalta a 23-i ünnepély céljaira. Ezt Karácsony Gergely főpolgármester átadta a pedagógusokkal szolidaritást vállalók számára.

A legtipikusabb jogsértéseket ebben az anyagban gyűjtöttük össze:

https://nedolgozzingyen.hu/2022/10/07/munkabeszuntetesek-ne-hagyd-magad-ne-ulj-fel-a-jogserto-tankeruleti-utasitasoknak/

Még pár szó a felügyeletről és a sztrájk alatti tanításról

Azt, hogy sztrájk alatt felügyelet van, vagy tanítás, az intézményvezető dönti el az alapján, hogy hány sztrájkoló van, a sztrájk alatt egyáltalán megszervezhető-e a tanítás. Ha kevesen sztrájkolnak, és megoldott a helyettesítés, tanítás elrendelhető, de megfelelő végzettségű kollégát kell beküldeni órára. A képesítési előírások itt: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1300326.kor a 33/A. §-ban és 6. mellékletben találhatók.

Tehát ha sokan sztrájkolnak, csak felügyelet rendelhető el.

Ez még akkor is így van, ha sztrájkon kívül sem sikerül szakos helyettesítést biztosítani. Azaz ha kevés a sztrájkoló, lehet tanítást is elrendelni, de csak akkor, ha a szakos ellátottság a sztrájkban részt nem vevőkből megoldható. Egyébként azzal szoktak törvényt sérteni sztrájkon kívül is, hogy eseti helyettesítésre olyan embereket küldenek be, akiknek nincs képesítése az adott óra ellátására!

Viszont most a tanulókat és a szülőket védendő, ragaszkodjunk ahhoz, hogy ha nincs szakszerű helyettesítés, akkor csak felügyelet valósulhat meg! Felügyelet esetén nem kell a távollétet igazolni.

Mi van akkor, ha az intézményvezető beküld helyettesíteni?

Egyrészt neki kötelessége a szülőket a valóságnak megfelelően tájékoztatni. Nem írhatja nekik azt, hogy a tanítás zavartalan, amikor a pedagógusok nagy része bejelentette, hogy sztrájkol. A 2022. évi V. törvény 14. § (19) bekezdése szerint „a sztrájk időtartamáról, a sztrájkban részt vevők várható létszámáról, a sztrájknak a gyermekek, tanulók nevelése, felügyelete kapcsán releváns részleteiről az intézményvezető legkésőbb a sztrájkot megelőző második munkanapon 16 óráig tájékoztatja az érintett gyermekek, tanulók szüleit.”

Ha a sok sztrájkoló miatt a felügyelet se valósulhatna meg – annak ellenére sem, hogy a törvényben meghatározott maximális létszámhatárt 20%-kal meghaladó létszámú csoportokban megszervezhető a felügyelet – , az intézményvezető beoszthatja a sztrájkolókat felügyeletre, vagy a sztrájkoló „helyettesítésére”. Ezt viszont ki kell fizetni a fenti törvény 14. § (20) bekezdése alapján: „Az intézményvezető a még elégséges szolgáltatás biztosítása érdekében a sztrájkoló közalkalmazottat, munkavállalót munkavégzési kötelezettség teljesítésére kötelezheti. A még elégséges szolgáltatás biztosítása érdekében munkavégzésre utasított közalkalmazott, munkavállaló erre az időszakra arányos illetményére, munkabérére jogosult.”

Mit tegyünk, ha anyagi hátrányunk származott a munkabeszüntetés miatt?

A munkabeszüntetés miatt anyagi hátrányt szenvedő, rászoruló kollégák számára a PDSZ és alapítványa, az Oktatással a Demokráciáért Alapítvány a Tanítanék Mozgalommal közösen egy alapot hozott létre, amiből az anyagi kárt szenvedett kollégák számára támogatást fizetnek. Ennek igénylésérő ebben a cikkben számoltunk be részletesen:

https://nedolgozzingyen.hu/2022/10/09/munkabeszuntetesek-miatt-vontak-toled-ujra-itt-a-sztrajktamogatas/
A 23-ai tüntetés bebizonyította, hogy a közoktatás ügye mellett egy széles körű társadalmi összefogás alakult ki.

A valaha volt legnagyobb tüntetés az oktatásért

Ahogy korábban is írtuk, 23-án kialakult egy hihetetlen széles egység az oktatás ügye mellett. A színpadon felszólaltak Budapest Képviseletében, Karácsony Gergely, a társszervező Adom Diákmozgalom nevében Schermann Fruzsina. A PDSZ nevében Nagy Erzsébet ügyvivő beszélt, a PSZ-t Szabó Zsuzsa elnök képviselte. Bozai Ákos, az Adom tagja, majd a Magyar Anyák nevében László Györgyi beszélt.

Nagy vihart kavart Pankotai Lili slammer produkciója – ami miatt saját gimnáziumi igazgatója fontosnak tartotta nagy nyilvánosság előtt elhatárolódni a véleményét kifejező diákjától. Ezzel kapcsolatban fontos elmondani, hogy

nyilvános eseményen elhangzottak miatt nem lehet tanulóval szemben fegyelmi eljárást kezdeményezni és fegyelmi büntetést adni, ha nem az intézmény nevében és képviseletében járt el. Pankotai Lilivel szemben bármely intézményvezetői szankció ezért jogellenes. A PDSZ és a TASZ jogsegélyszolgálata Lili mögött áll. Lehet bírálni egy verset, kifogásolni, felvetni, hogy nem illett az eseményhez, de a diákot ezért szankcionálni nemcsak jogsértő és tilos, hanem egyúttal rendkívül rossz fényt vet az iskolára és igazgatójára.

A Tanítanék Mozgalom nevében Törley Kata – aki egyébként egyike a polgári engedetlenségért a Kölcsey Gimnáziumból eltávolított pedagógusoknak – és Pilz Olivér beszélt az egybegyűltekhez.

Felemelő volt az a blokk, amelyben a szakszervezetek, támogató szervezetek nevében beszéltek: Pajda Renáta egyetemista, Czeglédi Hanna (FFF), Zeller Judit (TASZ), Boros Péterné (MKKSZ), Taskovics István (TBDSZ), Naszályi Gábor (EKSZ), dr. Szilágyi József (EVDSZ), Székely Tamás (VDSZ), Köves Ferenc (SZÁD), Kovács Dávid (MASZSZ, illetve a katakárosultak nevében Kolesár András.

A felsorolt résztvevőkön kívül szolidaritását fejezte ki: Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete Budapesti Corvinus Egyetem Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége Eötvös Lóránt Tudományegyetem Bölcsésztudományi Kar, Társadalomtudományi Kar és Természettudományi Kar dolgozói Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, egyenlő.hu keresztény-szociális szakszervezet.

Nagy Erzsébet ünnepi beszéde

Fantasztikus év van mögöttünk. Eljutottunk oda, hogy ma már nemcsak a bérekért és a munkaterhelés csökkentéséért küzdünk, nemcsak azért, hogy a tényleges sztrájk joga a közoktatásban dolgozókat is megillesse, de most már eljutottunk odáig is, hogy jogellenes munkáltatói intézkedésekkel, sőt rendészeti eszközökkel próbálják lenyomni az egyre szélesedő elégedetlenséget, a pedagógusok, diákok, szülők együttes fellépését.

Eközben kollégáink sorban hagyják el a pályát. Mára már kezelhetetlen a pedagógushiány, és ezt már mindenki tudja, mindenki látja, akinek gyermeke, unokája van. A kormány mégsem tesz gyakorlatilag semmit a helyzet javítása érdekében. A januári pótlékemelést már rég megette az infláció. A 9,1%-os pótlékemelés a nyomorbérekre, miközben a megélhetési költségek 20%-kal, több alapélelmiszer ára 50%-kal is nagyobb mértékben nőtt. Sokan jutottak oda, és nemcsak pedagógusok, de minden más kiskeresetű munkavállaló, nyugdíjas, kisgyermeket nevelő, tartósan beteg, hogy el kell döntenie, hogy eszik vagy fűt, kiváltja a gyógyszerét vagy elmegy bevásárolni, kifizeti az albérletét vagy inkább a horribilis számlákat. Mi lehet a cél az alacsonyan tartott bérekkel: nem más, mint a hatalom iránti kiszolgáltatottság a bizonytalanságban tartás érzésének növelése.

A kormány jogszabályt sért, mikor nem tárgyal a sztrájkbizottsággal, csak a kormányinfón keresztül üzenget. És amit üzen, az még arra sem jó, hogy a vágtató inflációt kompenzálja, mellesleg sehogysem jön ki a matek, mikor az ún. diplomás átlagbér elérését célozza meg. Amiről fogalmunk sincs, hogy mennyit jelent, ráadásul ezt is csak akkor adná, ha Brüsszel erre támogatást nyújt. Pedig nyilvánvaló, hogy a követelt 45%-os pedagógusbéremelésre, és a 130%-os közalkalmazotti béremelésre, a túlmunka kifizetésére bőven megvan itthon is a fedezet, csak a szándék hiányzik. Nem kéne másra költeni a pénzt: most éppen fölösleges és hazug nemzeti konzultációra, a pazarló tankerületi központi rendszerre, ahol milliós jutalmakra is van elegendő fedezet, és arra is, hogy az igazgató hintón járjon munkába egyik városból a másikba.

Ebből a rendszerből egyre többeknek elege van! Elegünk van a Brüsszelezésből, a politikai vádakból, a lesajnálásból, a hazudozásból, a kettős mércéből, elegünk van abból, hogy totálisan leépítették a közoktatást, veszélyeztetve ezzel a gyerekek és az ország jövőjét!

Ma már nem elegendőek a tűzoltó intézkedések. Többre van szükség: az összeomlott közoktatás és a szakképzés lábra állítására:

1. A pedagógus-illetményrendszer számítási alapja ismét az aktuális minimálbér legyen!

2. Állítsák vissza a pedagógusok korábbi kötelező óraszámát!

3. Fizessék ki a túlmunkát és a helyettesítéseket!

4. Követeljük, hogy a kormány kompenzálja a dolgozókat a pedagógusbértábla minimálbérhez kötésének eltörlése miatti veszteségekért!

5. Állítsák vissza a szakképzésben dolgozók közalkalmazotti jogviszonyát!

6. A közalkalmazotti illetményrendszer 2008 óta változatlan. Rendezzék a közalkalmazotti bértábla illetményeit!

7. Módosítsák a sztrájktörvényt, töröljék el a még elégséges szolgáltatásról szóló előírásokat, hogy a közoktatásban is alkalmazható legyen a munkabeszüntetés a nyomásgyakorlás végső és látható eszközeként!

8. Állítsák helyre a szakszervezetekkel történő érdekegyeztetés rendszerét!

Az EDF öt pontja:

1. Megoldást a tanárhiányra!

2. Használható tananyagot!

3. Élhetőbb körülményeket az iskolákba!

4. Vissza a sztrájkjogot!

5. Figyelmet az oktatásra!

Civil Közoktatási Platform által összeállított és több szervezet által elfogadott 9 pontot:

1. Érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megújításáról! Hiteles tájékoztatást a kormány és a közmédia részéről!

2. Szüntessék meg a pedagógusok lejáratását, az oktatási szereplők megfélemlítését! A kirúgott vagy leváltott tanárokat azonnal helyezzék vissza! Megbecsülést a pedagógusoknak!

3. Érdekérvényesítő sztrájkjogot!

4. Felelős, hozzáértő oktatásirányítást! Önálló oktatási minisztériumot!

5. Kisebb terhelést a diákoknak és a pedagógusoknak!

6. Esélyteremtő, minőségi oktatást és nevelést mindenkinek – az óvodától az egyetemig!

7. Versenyképes és értékálló bérezést az oktatásban dolgozóknak!

8. Minőségi, 21. századi környezetet a tanuláshoz és a tanításhoz, a neveléshez!

9. Szakmai szabadságot és támogatást az oktatásban! Korszerű nemzeti alaptantervet! Szabad tankönyvválasztást!

[frame]

Csak akkor lehetünk erősek, ha összefogunk. Ha elegen vagyunk, senki sem állíthat meg bennünket! Nélküled nem megy: csak a te tagdíjaidból vagyunk képesek érdekedben elvégezni a munkát!

Miért különösen fontos, hogy most belépj a PDSZ-be?

Mert NÉLKÜLETEK NEM MEGY! FONTOS, HOGY MÉG MA CSATLAKOZZ, ÉS SZERVEZD MEG A CSOPORTODAT, HA NINCS ILYEN A MUNKAHELYEDEN! CSAK EGYÜTT GYŐZHETÜNK!

Ne feledd: a szakszervezeti tagság nem szotyiért és karácsonyi ajándékcsomagért fontos! Hanem azért, hogy a jogászaink megvédjenek, eljárjanak a nevedben, ha jogsértés ér. És azért, hogy a mindenkori kormánnyal szemben hatékonyan képviselhessük az érdekeidet! Ha nem vagyunk elegen, akkor sehol sem vagyunk!

Havi egy gyorséttermi menü árával bebiztosíthatod, hogy mindig legyen, aki kiáll az érdekeidért!

Pénzt veszítettél a munkabeszüntetések miatt?

Itt írtuk le, hogyan juthatsz támogatáshoz:

https://nedolgozzingyen.hu/2022/10/09/munkabeszuntetesek-miatt-vontak-toled-ujra-itt-a-sztrajktamogatas/

[/frame]

Hasonló cikkek

Aki nem lép egyszerre…

nemcsak, hogy nem kap rétest estére, de könnyen találja magát partvonalon kívül. Mialatt nem hajlandóak a tankerületi központok felvenni szakképzett pedagógusokat, mert annak idején úgy

Tovább olvasom »

Sehogy sem jön ki a matek

A sztrájktörvény alapján kezdeményezett egyeztetés után pár héttel, 2024. május 23-án az EFOP PLUSZ Oktatási Albizottság ülésén, amelynek a PDSZ képviselője is tagja, ismét meghallgattuk

Tovább olvasom »