A kormány pánikszerűen ígérgeti a semmit: folytatjuk a sztrájkot!

Egy tökéletesen semmitmondó egyeztetésen jártunk. De nem minden tanulság nélkül.

Mivel legutóbbi levelükben újabb tárgyalás lehetőségét kérték, a sztrájkbizottság ülését az időközben esedékes sztrájknapra és a munkaszüneti napokra is figyelemmel 2022. november 7-én (hétfőn) 15 órára összehívom” – így hangzott Maruzsa Zoltán invitálása sztrájkegyeztetésre, amit előzékenyen ránk hivatkozva tett meg. Holott mi csak arra próbáltuk felhívni a kormányoldal figyelmét, hogy a kormánynak pont ugyanannyira van együttműködési kötelezettsége a sztrájkfolyamatban, mint amennyire nekünk, hiszen amíg elvárják a munkavállalóktól az általuk felállított, a sztrájkra vonatkozó abszurd szabályok betartását, addig a kormánynak is kötelessége betartani saját jogszabályait, és érdemi engedményeket kellene tennie, keresnie az együttműködés lehetőségeit. Hiszen – ne feledjük – a kormányról már jogerős bírósági döntés is megállapította, hogy egyáltalán nem tesz eleget a sztrájktörvényben meghatározott kötelességeinek, nem tesz érdemi ajánlatot, nem működik együtt.

A fenti előzményekkel érkezett a PDSZ és a PSZ közös sztrájkbizottsága a Belügyminisztérium Szalay utcai épületéhez.

A semmi

Ahogy azt várni lehetett, a tárgyalásokkal „megbízott” Maruzsa Zoltán látszólag egyáltalán nincs felhatalmazva arra, hogy bármilyen engedményt tegyen, bármilyen kérdésben is egyezségre törekedhessen. A kormány ezekkel az egyeztetésekkel alapvetően semmit sem akar elérni, egyetlen dolgot leszámítva:

hogy ugyanazokat a nevetséges számokat igyekezzen tálalni a saját szavazóinak, hátha elhiszik, hogy a nulla bizonyos szemszögből nézve már több, mint a semmi.

A két és fél órás egyeztetés során ugyanis egyetlen érdemi információval gazdagodtunk: a kormány megmutatta, hogy képzeli a pedagógusbérek alakulását, amennyiben a kormányzat által közpénzből fizetett kék óriásplakátok szellemében immár hatékonyan megállított „Brüsszel” nevű entitás átutalja a „pénzt”. Ez pedig a következő:

A 2021-es diplomás átlagbért fogják alapul venni, amely a kormány szerint 640 310 forint.

A kormány álláspontja szerint ez az átlagbér 2022 során nem fog növekedni, hiszen nem történt itt semmiféle látnivaló. Teljesen nyugodtan és arcátlanul számol kiindulásként a 2021-es számokkal.

Amikor a béreinkről van szó, a béreket illetően valahogy megszűnik „az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása érdekében” meghirdetett vészhelyzet. És persze a csak szeptemberig mért 21 százalékos infláció sem történt meg. Azaz megtörtént, de az országban dolgozó pedagógusokat, óvodai dolgozókat, NOKS-os munkatársakat, pedagógiai szakszolgálati kollégákat, EGYMI-seket, stb. ez az infláció nem sújtja, csak szegény Matolcsy jegybankelnököt, akinek a fizetését aljas módon és szelektíve annyira megrázták az események, hogy azonnali hatállyal 1 millió forinttal növelték azt.

És hogy hogy érjük el ezt a – csábítónak aztán egyáltalán nem mondható – kereseti szintet? Mutatjuk.

2022-ben 16 ,7%-kal, 2023-ban 10, 2 %-kal, 2024-ben 8, 8%-kal, majd 2025 8,5%-kal fog növekedni ez az átlagbér, így lesz akkorra 777 000 forint a pedagógus-átlagkereset. „Ez összességében 94% emelés!”

És hogy mennyibe fog ez kerülni? 2025-ig Maruzsa szerint 1221 milliárd forintba, amiből az Európai Unió 640 milliárdot fog állni. Azaz 2025-re lesz óriásinak nem mondható bérfejlesztés, ha és amennyiben az Európai Unió is úgy akarja.

Semmilyen más ügyben nem történt előrelépés.

Mi ez voltaképpen?

Hogy mi ez, amit a kormány előadott? Egyszerű a válasz:

a kormány nem az oktatásban dolgozókhoz szól. Nem nekünk tesz ajánlatot. Ezek az üzenetek nem nekünk szólnak, hiszen tudja, hogy elfogadhatatlanok. A kormány a saját táborának próbálja eladni a semmit, mivel a fideszes szavazók számára sem érthető, miből kellene megéljen egy pedagógus, egy oktatásban dolgozó munkavállaló. Kétségbeesve próbálja megmagyarázni, hogy óriási, kilencvensokszázalékos bérfejlesztések zajlanak a jövőben, akár már most is. Hátha elkerüli a fideszes szavazó figyelmét, hogy idénre egy fityinget sem ígér, holott a szakszervezetek 45%-ot kérnek, és jövőre is csak akkor hajlandó az idei inflációnál jóval alacsonyabb, 20%-os bérfejlesztésre, ha az Európai Unió hajlandó lesz utalni.

Csakhogy a fideszes szavazók sem hülyék. Egyre többen érzik, hogy amit a kormány mond, az értelmetlen, a nulla az pedig nulla, akárhány százalékkal is emelik.

Azaz nekünk, oktatásban dolgozóknak egyetlen célunk lehet, hogy kitartsunk: a sztrájkok, a polgári engedetlenségek, a munkabeszünetések egyre szélesebb társadalmi támogatottsággal fogják elérni, hogy a kormány kénytelen legyen meghátrálni.

A fideszes szavazók tábora az elmúlt hetekben egyre nagyobb arányban jön rá, hogy ha nem lesz a gyerekeire fejenként évi pár millió forintja, akkor akármennyire is tehetséges a gyermek, nem jut be a felsőoktatásba, nem lehetnek valódi tervei. Nem lehet valódi jövője. Hogy a gyermeke ennél többet érdemel. Ezzel párhuzamosan a kormány is gyorsan fogja átalakítani a véleményét a fenti kérdésekben.

Arról pedig, hogy ez a folyamat zajlik, nem csak a felmérések, a statisztikák árulkodnak – és még csak nem is a minden eddigit felülmúló, óriási tüntetések a fővárosban. A rengeteg, a sztrájkokra, polgári engedetlenségekre ráépülő, felemelő, fantasztikus, országszerte megszervezett szülői, támogatói rendezvény, védőlánc, tüntetés, kiállás mutatja leginkább: valami nem csak elindult, de határozottan halad a végkifejlet felé. És a kormány vagy hajlandó megérteni, hogy saját szavazói megbízható és jó minőségű közoktatást akarnak saját gyermekeiknek, vagy egész egyszerűen belebukik ebbe.

A közoktatás ugyanis olyan közszolgáltatás, ami a legféltettebb kincseink, a gyermekeink jövőjéről szól – ez pedig összeköti az összes magyar állampolgárt, hiszen akár fideszes, akár nem, ez egy igazi, hamisítatlan, közös érdek.

Nekünk csak kitartanunk kell: rövidesen leszünk annyian, hogy változás érjünk el. És nem hagyjuk abba, amíg el nem érjük a célunkat: a modern, gyermekközpontú közoktatást, ahol mindenkinek van esélye.

Egy dolgot ígérhetünk a kormány „ajánlatára”: november 18-án minden eddiginél többen szüntetjük be a munkát!

Szüntessétek tehát be a munkát Ti is! Itt vannak összeszedve a teendők:

https://nedolgozzingyen.hu/2022/11/03/november-18-sztrajk-a-legfontosabb-teendok/

A sztrájkegyeztetés utáni sajtótájékoztató felvétele

[frame]

Támogasd a PDSZ-t!

Segíts nekünk, hogy folytathassuk! Nélküled nincs támogatás a sztrájkoló, engedetlenkedő munkatársaknak! Nélküled nem tudjuk annyi emberhez eljuttatni a fontos információkat! Nem tudjuk megírni az anyagokat, leforgatni a videókat, hirdetni őket a Facebookon! Nélküled nem megy! Támogasd a PDSZ-t, a sztrájkfolyamat katalizátorát itt:


Lépj be a PDSZ-be!

Ne feledd: a szakszervezeti tagság nem szotyiért és karácsonyi ajándékcsomagért fontos! Hanem azért, hogy a jogászaink megvédjenek, eljárjanak a nevedben, ha jogsértés ér. És azért, hogy a mindenkori kormánnyal szemben hatékonyan képviselhessük az érdekeidet! Ha nem vagyunk elegen, akkor sehol sem vagyunk!

Havi egy gyorséttermi menü árával bebiztosíthatod, hogy mindig legyen, aki kiáll az érdekeidért!


Pénzt veszítettél a munkabeszüntetések miatt?

Itt írtuk le, hogyan juthatsz támogatáshoz:

https://nedolgozzingyen.hu/2022/10/09/munkabeszuntetesek-miatt-vontak-toled-ujra-itt-a-sztrajktamogatas/

[/frame]

Hasonló cikkek

Adó 1% felajánlása

Kedves Tagjaink, Követőink és Látogatóink! Az idei évtől kezdődően lehetővé vált, hogy már a PDSZ alapítványának, az Oktatással a Demokráciáért Alapítványnak is fel tudjátok ajánlani

Tovább olvasom »