Álljunk az orvosok mellé! Állítsuk meg a robotot!

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Országos Választmánya tiltakozik a frissen megjelent egészségügyi rendelettervezet ellen. Hosszútávú hatásai miatt a rendelet pont azoknak a családoknak árt, melyeket az ötödik Orbán-kormány a szavak szintjén támogatni akar. 

SZOLIDARITÁSI NYILATKOZAT ÉS FELHÍVÁS

A kormányzat azt a narratívát, azt a történetet akarja elmesélni, hogy az oktatás és az egészségügy helyzete sikertörténet, ami 2010 óta végre a nemzet érdekében fejlődik.

Ezzel szemben a megjelent rendelet is jelzi, hogy problémák vannak. Így, egy másik történet is elmesélhető, aminek több köze van a valósághoz: mivel a kormány nem hajlandó érdemben növelni az egészségügyi és az oktatási ráfordítást a költségvetésből, többletmunkákkal foltozza a rendszert! Ez pedig amellett, hogy számos pedagógust pályaelhagyásra kényszerít, az orvoselvándorlást is erősíti.

Ezt pedig mindannyiunk gyermekei és mindannyiunk orvosi ellátása sínyli meg. Főleg azokban a hátrányos helyzetű kistelepüléseken, ahol most is hosszúak a várólisták!

,,[Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy] ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok. […] egyetlen dologgal törődjenek – és ezt mondtam akkor is […], hogy a tettek beszélnek” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök úr 2011. szeptember 5-én. A tettekből most ez olvasható ki: a megjelent rendelet továbbra sem rendezi érdemben az ágazat helyzetét: az emberi erőforrásbéli hiányosságokat többletmunkával kívánja orvosolni. A felszínen úgy tűnhet, hogy nagyon helyes, hogy a magánellátásból tereljék be az államiba, de hosszútávon ez erősítheti az orvoselvándorlást!

A PDSZ jól ismeri ezt az érvelést, ami a saját ágazatunkban így hangzik: nincs pedagógushiány, hisz nincsenek elmaradt órák. A valóság ezzel szemben az, hogy van pedagógushiány, csak a kollégák kifizetetlen ingyenmunkája foltozza a rendszert. 

  • A magánszektorban dolgozó orvosok kényszermunkájával nem lehet megoldani az egészségügy problémáit, ahogy az oktatásét sem!
  • A továbbképzési ,,követelmények” köpönyegébe bújtatva a többletmunka többletmunka marad!
  • Önálló oktatási és egészségügyi minisztériumra van szükség és valós társadalmi párbeszédre!
  • Növelni kell az oktatási és az egészségügyi ráfordítást a költségvetésből, hogy a magyar dolgozók és gyermekeiknek ne kelljen vagyonokat kifizetni a megfelelő oktatásért vagy ellátásért!

A PDSZ Országos Választmánya ezért részint arra bíztat mindenkit, hogy

tiltakozzon a rendelettervezet ellen a, cinikusan, december 24-ig (!) meghirdetett ,,társadalmi egyeztetés” során: [email protected].

Emellett pedig megerősítjük a PDSZ Kongresszusának korábbi határozatát, mely szerint a ,,PDSZ csatlakozik minden olyan, más szervezet által kezdeményezett akcióhoz – beleértve a demonstrációkat és a munkabeszüntetést is –, amely a munkavállalók összeség[ének] […] munkakörülményeinek javítása érdekében szerveződik„.

Szélesítsük ki szövetségeinket, hangoljuk össze akcióinkat, hiszen együtt erősebbek vagyunk! Nincsenek független oktatási vagy egészségügyi vagy szociális problémák – rendszerproblémák vannak!

[frame]

Támogasd a munkabeszüntetések szervezését!

A PDSZ a saját tagbevételeiből gazdálkodik. Nincs főállású vezető, nincs bónusz, nincs cafatéria. Viszont van munka: a munkabeszüntetések tervezése iszonyatos erőfeszítést igényel, no és rengeteg kiadás. Egyedül nehezen bírnánk. Sztrájktámogatás, polgári engedetlenkedők támogatása az alapítványon keresztül. Cikkek, jogi útmutatók, jogsegély, filmek. Élők az eseményekről. Technika, előfizetések, tárhelyek. Tájékoztató anyagok, plakátok, filmek. Erre költjük a pénzedet, ha úgy döntesz, támogatod a munkánkat!

Lépj be a PDSZ-be!

Ne feledd: a szakszervezeti tagság nem szotyiért és karácsonyi ajándékcsomagért fontos! Hanem azért, hogy a jogászaink megvédjenek, eljárjanak a nevedben, ha jogsértés ér. És azért, hogy a mindenkori kormánnyal szemben hatékonyan képviselhessük az érdekeidet! Ha nem vagyunk elegen, akkor sehol sem vagyunk!

Havi egy gyorséttermi menü árával bebiztosíthatod, hogy mindig legyen, aki kiáll az érdekeidért!

[/frame]

Hasonló cikkek

Adó 1% felajánlása

Kedves Tagjaink, Követőink és Látogatóink! Az idei évtől kezdődően lehetővé vált, hogy már a PDSZ alapítványának, az Oktatással a Demokráciáért Alapítványnak is fel tudjátok ajánlani

Tovább olvasom »