Hol tartunk most?

Sokakban megfogalmazódik a kérdés így az ünnepek, no és a következő év eleje előtt nem sokkal. Az alábbi cikkben összegezzük, hol tartunk most.

Lassan egy éve kezdődtek a közoktatásban a munkabeszüntetések, amelyek időtartama és a résztvevők száma tekintetében példanélküli.

Az eredeti sztrájkkövetelésekből lényegesen engedett a szakszervezeti oldal, de a kormány részéről kompromisszumkészség a mai napig nem tapasztalható.

A januári 10%-os emelés a bérek felzárkóztatására nem, de az egyre magasabb infláció ellensúlyozására sem alkalmas.

Azzal, hogy 2015 óta nem a minimálbér a pedagógus-bértábla számítási alapja, immár havi többszáz ezer forintot vesznek ki a zsebünkből, a nem pedagógus-munkakörben dolgozók esetében pedig teljesen megszűnt az előmenetel.

A fenti cikkbe ágyazott bértáblából bárki számára egyértelmű lehet az igazság arról, mennyi valójában a közoktatásban dolgozók pénze.

A követelések teljesítésében tehát előrelépés nincs, viszont a kormány a sztrájkjogot olyan mértékben korlátozta, hogy az csak trükkös módon és leginkább szülői segítséggel válhat láthatóvá. Ezért kötnek ki ezek a jogszabályok a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, és ezért is tört ki országszerte a polgári engedetlenség, amelynek kezdetben nem volt munkajogi következménye, majd pedig – felső parancsra – egyes tankerületi igazgatók megtizedelték az engedetlenkedőket.

A miniszterelnök és a területért felelős rendőrminiszter pedig cinikusan ismételgeti, hogy akinek nem tetszik a rendszer, a törvényes kereteken belül fejezze ki egyet nem értését, azaz: tanuljon meg gúzsba kötve táncolni. Ők pedig mindezeket majd jól nem veszik figyelembe, ahogy nem foglalkoznak a diákok és a szülők kiállásaival, a társadalomban egyre szélesedő, országos kiterjedtségű tiltakozó akciókkal sem. Látszólag. Valójában nagyon is foglalkoznak velük, ugyanis

félnek.

Félnek attól, hogy ha elterjednek a tiltakozó akciók, nem hagynak alább a polgári engedetlenségek, azok átterjednek más alulfizetett munkavállalói csoportokra is. A sztrájkköveteléseknek, annak ellenére, hogy azok jogos voltát már nincs, aki cáfolná, nem tesznek eleget, nehogy másnak is eszébe jusson sztrájkba lépni.

Mivel egyre többen nézik értetlenül, hogy miért nem tesz a kormány semmit az összeomló közoktatás helyzetének javítása érdekében, azért, hogy további tömegek ne hagyják ott az óvodákat, iskolákat, és a fiatalok számára vonzóvá tegyék a pedagóguspályát,

folytatják a hazudozást és a társadalmi csoportok szembeállítását.

Hazudik Orbán Viktor, amikor azt állítja,

  • hogy jelenlegi bérrendszert a szakszervezetekkel egyeztetve fogadták el,
  • hogy az alacsony kezdőbéreket a szakszervezetek kérték,
  • hogy a polgári engedetlenség, amelynek kirúgásokkal akarnak gátat szabni, más lenne a célja, mint Orbán egykori polgári engedetlenségének, mert a pedagógusok polgári engedetlensége nem a bérharc eszköze, hanem alapjog érvényesítésének érdekében, a sztrájkjog mint alkotmányos jog helyreállításáért történik.

Orbán téved, mikor azt állítja,

  • hogy az előmeneteli rendszerben az idősebb kollégáknak már elfogadható bérük van, erről bárki meggyőződhet, aki rátekint a bértáblára,
  • hogy most a differenciálás hiánya a legnagyobb gond a bérrendszerben. Bizony ezt is rosszul tudja: az első lépés a katasztrofálisan alacsony bérszint helyreállítása, új bérrendszer bevezetését pedig szakszervezeti egyeztetés előzze meg, különben félő, hogy egy még inkább romboló szisztéma fogja elkergetni a pályáról a pedagógusokat és távoltartani a fiatalokat,
  • hogy Pintér Sándor ért az oktatásirányításhoz. Pintér Ludovikán tartott előadásából kiderült, hogy legalább annyira járatlan és tudatlan e téren, mint maga Orbán Viktor, aki saját bevallása szerint csak két problémát ismert, de azt jól megoldotta: a mindennapi testnevelést és a hitoktatást (mondván „a magyar fiatalok fizikai és lelki egészsége a két legfontosabb probléma“),
  • hogy a szakmai egyeztetéseket a saját maga által létrehozott korporatív testületekkel, nem pedig létező, legitim szakmai szervezetekkel kell lebonyolítani. Hogy nem az ágazatban működő szakszervezetekkel kell ezt intézni, mely szervezetek a szakma képviseletére, és nem csak bérharcra szerveződtek. Egyébként is, hogy egy társadalmi szervezet mivel foglalkozik, azt a szervezet alapszabálya, és nem a miniszterelnök határozza meg – egy demokráciában.

Miért elfogadhatatlan az, amit Pintér Sándor bejelentett?

  1. Világosan kiderült, hogy továbbra sem óhajtanak magukon és az általuk létrehozott, tőlük függő műszervezeteken kívül egyeztetni, mert nem céljuk a társadalmi-szakmai konszenzus megteremtése.
  2. A köznevelési sztrájkbizottság figyelmen kívül hagyásával egyértelmű elvárásokat fogalmaz meg a pedagógus béremelés feltételeként. A belügyminiszter által elmondottak az alapként elvárt kötelességtudaton, renden és fegyelmen túl egy teljesítményalapú sávos bérrendszer bevezetését vetítik előre. Ez az, amit a kollégáink már jól ismernek a szakképzés átalakításából: nekik béralkut, a versenyszférára jellemző béreket közelítő, értékálló jövedelmet ígértek. Ma már nyilvánvaló, a korábbi ígéretek nem teljesültek, a bérek értékállóságát sem biztosítja a kormány a szakképzésben, a további béremelést pedig egy irreális oktatói teljesítményértékelési rendszer feltételeihez kötik.
  3. Egyértelmű, hogy azzal, hogy nem alapbéremelésben, hanem pótlékemelésben gondolkodik a kormány, azt készítik elő, hogy amikor – immár bevallottan is – kivezetik a pótlékokat, az alapilletmények alacsony szinten maradjanak, és ezekkel kerüljenek a pedagógusok az új bérrendszerbe. Így el lehet érni, hogy egyesek a mostaninál alacsonyabb fizetést kapjanak.
  4. A bevezetendő bérrendszer eddig ismertetett elemeiben nem merült fel, hogy abban megjelennének a további szakképzettségek vagy az idegennyelvtudás.
  5. A hatalomgyakorlók végre felfogták, hogy a különböző heti óraszámért biztosított azonos bér ellenkezik az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elvével, de nem az a jó irány, hogy ezt a problémát bérdifferenciálással akarják kezelni. Törvényileg előírt kötelező óraszámot kell megállapítani, a többletórákat pedig a rendkívüli munkaidőért járó díjazás szerint ki kell fizetni!
  6. Elfogadhatatlan a tanítási év június 30-áig történő meghosszabbítása, amely figyelmen kívül hagyja az ország klimatikus viszonyait. Ahol „a gyermek az első”, ott ilyen szabály bevezetése megengedhetetlen. Pintér világossá tette, hogy ezt a rendelkezést ráadásul retorziónak szánják, ezzel akarják visszatartani a pedagógusokat és szülőket attól, hogy nagylétszámú sztrájkokat szervezzenek és azokat a gyermekek távoltartásával segítsék. Büntetésből majd június 16. után is berendelnék a gyerekeket a légkondicionálás nélküli intézményekbe. Ez nem a tantervi követelmények teljesítésének segítése, hanem kegyetlenkedés.
  7. Pintér Sándor 9 pontja másról sem szól, mint ellenőrzésről, mérésekről és felülről elrendelt „feladatszabásról”, mit sem törődve a közoktatásban résztvevők és a társadalom valós igényeivel. Pintér 9 BM-es pontja helyett a civilek, szakmai szervezetek és a PDSZ által elfogadott 9 pontját javasoljuk alapul venni!

Mit tegyünk, hogyan lépjünk tovább?

1. Pihenjük ki magunkat a szünetben, mert még nagyon sok dolgunk lesz 2023-ban!

2. Kövessük figyelemmel, támogatással – aki tud, részvétellel – a Miskolcról induló Tudás menetét, amelyhez a PDSZ is csatlakozott!

3. Látható, hogy már nem elegendőek a sztrájknapok, hosszabb időtartamú munkabeszüntetést kell szerveznünk, amelyben nagyon fontos, hogy minél többen részt vegyenek.

A polgári engedetlenség indokolt, de ennek ellenére kontraproduktív lehet, mivel a kormányt láthatóan nem érdekli, hogy az aránytalan büntetésként kirótt rendkívüli felmentésekkel teljes iskolákat, iskolai osztályokat sújtanak – helyrehozhatatlanul. Márpedig egyre nagyobb részvétellel megszervezett munkabeszüntetések nélkül semmiféle eredmény nem várható.

Tanulmányozzátok, hogyan szervezhető a mostani, a sztrájkjogot brutálisan korlátozó még elégséges szolgáltatások rendelkezéseinek kivédésével jogszerű sztrájk! Ezekben az írásainkban megírtuk ennek módját hosszan, röviden és még rövidebben, de jövünk még ki új anyagokkal is – a hosszú sztrájk időpontjával.

Ne engedjük magunkat kirúgatni, megfélemlíteni és ne veszítsük el a hitünket a változtatásban! A siker attól függ, hányan fogunk össze. De attól az állapottól, hogy mindenki letenné a munkát, még igencsak messze állunk. Bizonyítja ezt az is, hogy ott, ahol polgári engedetlenkedő pedagógust küldenek el, sem állnak fel a kollégák, hanem a beosztott helyettesítési rendben tanítanak tovább. Ők már pontosan tudják, hogy a hatalomgyakorlók elvetemültsége miatt megdőlt az az állítás, hogy ha mindenki morális alapon vállalt jogsértésbe kezd, akkor mindenkit nem tudnak kirúgni, minden iskolát nem lehet bezárni. Ez a hatalom nem akar mindenkit kirúgni, csak megtizedelni a rendetlenkedőket, hogy a többieknek elvegye ettől a kedvét, félelemben és bizonytalanságban tartson, és egyre többeknek vegye el a kedvét a cselekvő ellenállástól. Ezért sem térhet le a szakszervezet a jogszerű működés útjáról.

Nem azért járunk el tárgyalni, mert azt hisszük, hogy az Orbán Viktor által kijelölt tárgyalófél felhatalmazással rendelkezik bármilyen megállapodásra, hanem azért, mert a sztrájktörvény kötelezi a feleket egyeztetésre, és ebből a kormányoldal se vonhatja ki magát. Ha nem ülünk le tárgyalni, Orbán Viktor azt hazudhatja kifelé, és „Brüsszel”-nek, ahol súlyos milliárdokat zároltak pont azért, hogy a jogállamiság vágányára visszaállítsák, hogy nem ő, hanem a szakszervezetek azok, akik nem akarnak egyeztetni.

4. Ha a szakképzésben dolgozol, hamarosan nemcsak szolidaritási sztrájkkal, hanem rendes sztrájkkal is tudsz csatlakozni! A PDSZ tavasszal sztrájkbizottságot alakított, és mivel látható, hogy kedvező folyamatok nem várhatóak e területen sem, viszont megkezdődik a részrehajló és kontrollálhatatlan értékelési rendszer, nincs mire várni. Ha meghirdetjük a sztrájkot, csatlakozz és erre beszéld rá kollégáidat is! Ha a szakképzésben dolgozók sztrájkba lépnek, a közoktatásban foglalkoztatottak erre szolidaritási sztrájkot szervezhetnek. Így tudjuk a munkabeszünetésekben résztvevőket növelni, és eljutni addig, hogy még egy diktatórikus vezetés is lépéskényszerbe kerüljön. A szakképzésben dolgozók sztrájkköveteléseit a PDSZ Rendkívüli Kongresszusa nemrégiben fogadta el:

  1. Legalább a közoktatásban követelt illetményemeléssel azonos mértékű béremelést a szakképzésben is!
  2. A szakképzésben dolgozók tanítási évre vetített munkaidőkerete szűnjön meg, helyette első lépésként kerüljön bevezetésre a korábbi, közoktatási törvény szerinti, heti 22 óra kötelező óraszám! (Középtávon szükséges a NAT felülvizsgálata, tananyagcsökkentés mellett a pedagógusok kötelező óraszámának heti 18 órára csökkentése).
  3. A szakképzésben dolgozók kapják vissza a közalkalmazotti jogviszonyból eredő – a közalkalmazotti törvény és annak végrehajtási rendeleteiben szabályozott – jogaikat és védelmet!
  4. Önálló oktatási minisztériumot!

Mindent tegyünk meg annak érdekében, hogy ne tudjanak kitolni velünk! Fizettessük ki három évre visszamenőleg az elrendelt ingyenmunkát. A további tudnivalókról részletesen írtunk ebben a cikkben, és hamarosan jövünk ki levélmintákkal és egyéb segédletekkel. De:

Fontos, hogy a jogi sikerek mögött szervezet áll. Ezt a szervezetet, a PDSZ-t, a tagok pénzéből tartjuk fenn, beleértve a jogsegélyszolgálatot is. De nemcsak ezért kell belépni, hanem azért is, mert a korábbi évek tapasztalatai is bizonyítják, hogy a virtuális közösségek, alkalmi csoportok és hálózatok elég hamar kifulladnak. Ennek oka egyszerűen az, hogy nehéz a napi munka és terhelés mellett folyamatosan beletenni a rengeteg munkát, amit a kapcsolattartás, események szervezése igényel, nem beszélve arról, hogy ha nincs szakértői háttér, nem foglalkoztatunk jogászokat, más szakembereket, a lelkesedés mindezt nem ellensúlyozza. Márpedig azt sokan látjuk, hogy ha az aktivitás alábbhagy, nem a semmibe fog zuhanni az eddigi összefogás, hanem a sztrájk előtti időszaknál sokkal rosszabb idők jönnek. Éppen ezért: csatlakozzatok a PDSZ-hez, mert csak szervezetten és együtt lépve leszünk olyan erősek, hogy az ostoba és kártékony rendszert átalakítsuk! Ne mástól várjátok a megoldást! A szakszervezet nem egy kívülálló valami, hanem mi magunk vagyunk, az aktív dolgozók közössége.

Kellemes karácsonyi ünnepeket és még harcosabb, eredményes új esztendőt kívánunk!

Lépj be a PDSZ-be!

Ne feledd: a szakszervezeti tagság nem szotyiért és karácsonyi ajándékcsomagért fontos! Hanem azért, hogy a jogászaink megvédjenek, eljárjanak a nevedben, ha jogsértés ér. És azért, hogy a mindenkori kormánnyal szemben hatékonyan képviselhessük az érdekeidet! Ha nem vagyunk elegen, akkor sehol sem vagyunk!

Havi egy gyorséttermi menü árával bebiztosíthatod, hogy mindig legyen, aki kiáll az érdekeidért!